Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-04-01 / 4. szám
1977. április hó «ItTVAKÖftT 9. oldal A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA LEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET! Dr. Kollarits Béla: BELGRÄD ELŐTT A helsinki megegyezést aláíró államok képviselő júniusban összegyűlnek Belgrádban, hogy felülvizsgálják, mennyiben és miként tartották be, vagy sértették meg az egyes államok az egyezményben foglalt kötelezettségeiket. Helsinki a status quo fenntartásával a szovjet pozíciókat erősítette, a világ közvéleménye ezt Brezsnyev személyes győzelmének tekintette. Nem alaptalanul keltette Helsinki azt a benyomást, hogy a nyugati hatalmak a rab népeket örökre kiszolgáltatták a Szovjetuniónak. Az egyezménynek az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó megállapításai üres, értéktelen frázisoknak látszottak. Az U.N. alapokmánya és az Emberi Jogok Deklarációja is kötelességévé tették minden országnak, hogy alattvalóik emberi jogait tiszteletben tartsák. A Szovjetunió és csatlósai ezirányú kötelezettségeiknek soha nem tettek eleget. A szovjetblokk országaiban nincs szabad sajtó, nincsen gyülekezési szabadság. Ezeknek az országoknak népei nem választhatják meg szabad választásokon képviseletüket, nem határozhatnak állam és kormányzati formáik kérdésében, nem rendelkezhetnek szabadon ügyeikben. A vallásfelekezetek állami ellenőrzése és működésüknek a legszűkebb keretek közé szorítása következtében vallási szabadság sincs. Kommunista országokban a nemzetiségek könyörtelen, állandósult elnyomatást szenvednek, kisebbségi jogaikat nem gyakorolhatják, anyanyelvűk használatában, népi kultúrájuk művelésében módfelett korlátozva vannak. Ennek legkirívóbb példája a román uralom alá került magyarság helyzete. Újabban az orosz “disszidensek”, Andrej Szaharov és társainak elszánt fellépése, a csehszlovák Charta 77 és Carter elnök nyilatkozatai az alapvető emberi jogok kérdését éles megvilágításban tárják a világ elé. Nyilvánvaló, hogy az emberi jogok kérdése a belgrádi tárgyalásokon fergeteges vitákat fog kelteni. A Magyarországon és az elszakított országrészeken élő magyarság és a megoldásra váró magyar sorskérdések érdekében létfontosságú, hogy a nyugati delegációk kellően felkészülve, a magyar szempotokat tökéletesen megértve és méltányolva induljanak el a belgrádi tárgyalásokra. A szabad világban élő magyarság feladata, kötelessége a Belgrádba induló küldöttségek megfelelő felkészültségét minden rendelkezésünkre álló módon elősegíteni. Rendkívül jelentős a belgrádi tárgyalások magyar vonatkozású kérdésekben való kimenetele és hatása, különösen a legsúlyosabb helyzetben levő, a teljes megsemmisülés veszélyében forgó erdélyi magyarság j sorsára. Ebben a vonatkozásban az j amerikai magyar emigráció tevékenysége sorsdöntő lehet. Bizonyos, hogy Belgrád az amerikai magyarság, mint emigrációs tényezőnek próbaköve és értékmérője lesz. Aki ismeri emigrációnk zilált, megosztott állapotát, kénytelen-kelletlen borúlátóan tekint a belgrádi fejlemények elé. Az idők során számtalan panasz hangzott el a magyar emigráció egységének hiánya miatt. Sokan keresték-kutatták a módját, miként lehetne a magyarság összefogását megteremteni. Minden próbálkozás összeomlott, olyan okokból, melyeket sokáig nem ismertek fel, létezésüket esetleg gyanították, de nem vizsgálták ki. Öncélú, sötét múltú, nemzeti szempontból megbízhatatlan kalandorok halásztak az emigráció elposványosodott vizeiben, körülöttük a korrupció, rothadás orrfacsaró bűze terjengett. Nagyhangú, félrevezető hazugságokkal, összeköttetéseket és befolyásokat színlelve szédelegtek az emigrációban, körmönfont, ördögi ravaszsággal gyakran terrorisztikus eszközökkel akadályozták meg minden jóakaratú magyar megmozdulást. A közelmúltban egy levél került napvilágra. 1972-ben, immár öt évvel ezelőtt íródott, de tartalmával ma is cáfolhatatlan bizonyítéka az emigráció parazitáinak démoni gonoszsággal folytatott “vonalvezetésére”, mellyel a magyar emigráció ellen törtek. A levélpapír fejlécén a következő olvasható: “Hungarian Freedom Fighters’ Federation Public Affairs István B. Gereben, co-president 4101 Blacpool Rd., Rockville, Mo. 20853” A levelet a nyilvánosság előtt oly sokat ágáló “szabadságharcos társelnök”, a “Közös Magyar Külügyi Bizottság” ügyvezető titkára írta Mindszenty József hercegprímás egyik közvetlen munkatársának. Mint ebből a levélből kétséget kizáróan kitűnik, Gereben István Mindszenty hercegprímás amerikai útját akarta megakadályozni. A levél megírása előtt személyes látogatást tett ebből a célból a hercegprímásnál. Íme, néhány idézet a levélből: “Főtisztelendő Úr! Én most mégegyszer és hangsúlyozottan írásban is kérem mindazokat, akik hercegprímás Urunk sorsát osztják a számkivetésben és neki segítséget nyújtanak nehéz keresztény és magyar hivatásának betöltésében, arra, hogy az Egyesült Államokba való látogatás lehetőségeit, előnyeit és esetleges hátrányait kellő tárgyilagossággal mérlegeljék, mielőtt végleges döntésre szánnák magukat.” “Amint azt mint Hercegprímás Urunknak, mint Főtisztelendő Úrnak személyesen is tudomására adtam, nekem és a Szabadságharcos Szövetség vezetőségének az a véleménye, hogy a látogatás megszervezésére, Magyarország Hercegprímásának kijáró ünnepélyesség biztosítására, a rengeteg apró-cseprő, de a látogatás sikerét döntően befolyásoló megannyi részlet kidolgozására és lebonyolítására az amerikai magyar katolikus egyházközségek, még az egész amerikai magyarsággal megerősítve sem alkalmasak.” Helyénvaló itt megemlíteni, hogy amikor a “Szabadságharcos Világszövetség” elnevezésű “gyülekezet” egyik vezetőségi tagja táviratban üdvözölte a hercegprímást, akkor Gereben ezt a vezetőt levélben “megróta” mondván: “... hátha a ‘szenilis öreg’ a süllyesztőbe kerül és mi szabadságharcosok kompromitáltuk magunkat a távirattal”. A fenti idézetek megcáfolhatatlan bizonyítékai nemcsak annak a hitvány szándéknak, hogy Amerika magyarságát megfosszák a Mindszenty látogatás magasztos élményétől, hanem egyben a legotrombább lebecsülése az amerikai magyar katolikusságnak és az egész amerikai magyarságnak! {Folytatás a 10. oldalon) Bíró Viktor löv. szkv. 15 évi lövész szolgálatáért kitüntetésben részesült. EMLÉKEZZÜNK!----k-K éU > sía, , lAt UL MA. A*. b*. Magyar Testvérek, közeledik a szörnyű gyászos évforduló, 1945 április 4-nek napja, amikor az orosz kommunista hadsereg az utolsó magyar falut is elfoglalta. Ezzel megkezdődött a magyar nemzet kálváriája. A Sátán hatalma a kommunizmus képében, az ezeréves keresztény Magyarországot alapjaiból forgatta fel. Az életrendet a törvény biztonságát, az erkölcsöt máról holnapra eltörölte. Ezek helyébe lépett az alantos bosszú eddig általunk nem ismert szörnyű tobzódása. Kicsinynek, nagynak, nőnek és agastyánnak egyformán nem volt biztonsága. Az elszabadult pokol minden magyar családi fészket elsodort, függetlenül attól, hogy melyik osztályhoz tartozott. A halál aratott, a jajveszékelés követte mindenütt az Istentől elrugaszkodott emberszabású csordát. Aki csak tudott, az menekült hátra hagyva minden családi kincset. Abban az időben egyedül az életnek volt értéke, azt mentegette mindenki, aki a bizonytalanságot vállalni merte az igyekezett elhagyni az országot. A visszamaradott megadta magát a sorsnak. Szörnyű heteket éltek át. Mindezeket azért idézem fel, mert a sorstársaim között soknál már elszínteledett ez a kor, sőt odáig mentek, hogy mindent feledve hazánkat bitorló kegyeit keresve, sutba dobva elvet, eszmét, beállnak szolgának. Aprópénzre váltva mindazt, amit azelőtt becsültek, hazafiasnak és helytállásnak hívtak. Lépten-nyomon találkozunk egyre több gerinctelen magyarral, akik a vérengző Kádár Jánost már eszményképül hirdetik. Elfeledve a pesti srácot, aki feláldozta ifjú életét, s azzal szerezte meg a könnyebb és elviselhető életmódot. Ma ezek mindezt Kádár javára írják. Figyelmeztetem a hiszékeny honfitársaimat, hogy Kádár csak egy gomb a moszkvai hatalom kezében. Ha ott úgy ítélik meg, hogy a magyar néptől nem kell tartani, akkor megnyomják a kádári gombot és újra Rákosi-Róth időszakhoz hasonló terror lesz úrrá hazánkban. A kommunizmus az alap harcmodorját soha nem adja fel, csak taktikai lépéseit cseréli annak megfelelően, ahogy azt érdekei kívánják. Ezt minden világos fejű magyarnak tudnia kell. Ezt tudva a talpnyaló, gerinctelen magyarnak érdemes-e a kommunizmus szolgájává válni, mert ott egész embernek úgysem fog számítani soha. Cseléd és éhbérért dolgozó rabszolga marad élete végéig. Ezeknek okulásul a költő örökbecsű szavait idézem, ha egyáltalán érdemessek reá: Mérges kígyó legyen az eledelem, ha elfelejtelek, óh, Magyarország. Talán jobb is, ha ezektől megszabadulunk, mert akkor megszűnnek a fertőző gócok. Vasvári Zoltán Ha még nem vagy — akkor legyél A MOZGALOM HARCOSA! NAGYMAGYARORSZÁGÉRT TOVÁBB HARCOLUNK!
