Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1-2. szám

1977 január—február hó 3. oldal “IRREDENTÁK, REVIZIONISTÁK ÉS AKIK ELLENÜK VANNAK.” “Irredenták, fascisták, ámokfu­­tók, a béke ellenségei, lakatos legé­nyek, felelőtlen hamisítók, politikai kontárok, kommunisták, régi gró­fok . . .” — mindig a pillanatnyi helyzetnek megfelelően — használ­ják ezeket a jelzőket a románok: Bukaresttől —New Yorktól —Kolozs­várig, a román Tudományos Aka­démián keresztül, a világ minden nyelvén — azok ellen, akik követelni merik az erdélyi magyarság nemzeti és emberi jogait. A románoknak joguk van erre. — Védekeznek! És mindenhol megvan a megfelelő emberük. — Otthon a kommuno-nacionalisták — nyuga­ton a vasgárdista-zsidó- és magyar ölő püspökök és a magyarság között élő “hasznos ártatlanok”. Újságban, körlevelekben, a ma­gyarság közé beépülve dolgoznak, destruálnak, érzéstelenítenek. — Egyszer azzal, hogy az, aki az erdélyi magyarság érdekében tüntet, az az orosz kémszolgálat budapesti ügynö­keinek dől be(!) — majd azzal, hogy eláruljuk a társ-emigrációkkal kötött közös anti-kommunista frontot, ahol tilos a nemzeti kérdést feszegetni, mert megsértődnek a románok ... a magyar és zsidóverő vasgárdisták . . . Azt hirdetik, hogy az “Egyesült Európa” keretében nincs szükségünk Magyarországra, mert ott majd bé­kében lehetünk németek, vagy ro­mánok és ebben a szellemben “kép­viselnek” bennünket sóhivatal par­lamentekben. — Ebben a szellem­ben “agymossák” az időseket, és nevelnek cserkészeket. Ezt a világméretekben folytatott propagandát már-már siker koro­názza, mert a vesztesek, az elesettek szellemében írnak az erdélyi kérdés­ről olyan írók és újságok, amelyekből biztatást, szellemi támogatást, töret­len magyar reményt várunk! Lázas sietséggel dolgoznak, mert le kell győzniük, át kell nevelniük az emigrációt és a hazai magyarság nagy tömegeit, azokat, akik még nincsenek átnevelve. Felhasználják a magyar ölő terveikhez az életunt intellektueleket, a már halálösvé­nyen filozofáló, csalhatatlan “hiva­tásos” politikusokat. A több, mint két és félmillió er­délyi magyar ténye ellen ír és tüntet ez az “irány”, New Yorktól Buka­restig, az erdélyiség nevében, “az egyedül helyes román statisztika nevében” — a román állam által fizetve. A román kisebbség-pártiak és Bukarest a magyarságot becsmérlő könyvek tömegével, a dákó-román elmélettel, hamisított történelem­mel, olyan magyar atrocitások felso­rolásával, amelyet még ők sem hisz­nek el, mindig együttműködik azok­kal, akik elvégzik a munka piszko­sabb részét: az erdélyi magyaroknak — az anyaországi magyar ellen való uszítását és az anyaországi magyar “semlegesítését” . . . Megakarják akadályozni, hogy az erdélyi kérdés kimozduljon abból az állapotából, amelyben most van — amely a magyarságra már rosszabb nem lehet. Nem új ez a román terv, illetve akció. — Román könyveket olvasva az ember megérti a román sikereket, a “tompé agyú” magyar ellenfelek­kel szemben. Kivonatosan idézek az Unification of the Romanian (nem Rumanian) National State c. könyvből: “A román emigránsok aktivitása erősödött 1918 augusztusában, ami­kor a Központi Hatalmak széthul­lása biztosra vehető volt. — Take Jonescu és Vasile Lacaciu Párizsba érkeztek és ott újságokon keresztül követelték, hogy a lengyeleket, cseheket és a románokat szabadítsák fel. — Anglia támogatásának meg­szerzése céljából Take Janescu, Nicolae Titulescu és más együttmű­ködők kíséretében Londonba érke­zett és a londoni román emigrációval együtt több kapcsolatot létesített figyelemre méltó angol politikai sze­mélyekkel, többek között Lloyd Georgeval. — A nemzeti érdekért a román emigráció nagy mennyiségű könyvet és cikket adott ki, kimutat­va, hogy Magyarországon 4 millió (négy millió) román követeli az egye­sülést Romániával (kb. másfél mil­lióval többet mutattak ki, mint amennyi valóban volt, lásd a "La Transylvanie, Esquisse historique, Geographique, Etnographique, Sta­­tistique, D. Draghiresu.), megala­kult Vasile Stoica kezdeményezésé­ből a Román Nemzeti Liga, amely­nek a hangoztatott célja “a magyar­­országi román testvérek egyesítése a román királysággal" volt — ameri­­kában N. Lupu Stoicaval és pro­fesszor Mrazekkel működött együtt. ” A románok dicséretére legyen mondva — köztük nem igen akadtak olyanok, akik megcáfolták volna a négymillió román hamis létszá­mát —, sem olyanok, akik elárulták volna a román nemzeti törekvéseket, a “román testvérek egyesítését a ro­mán királysággal”. Valószínűleg ez a szoros testvéri összefogás, minden nagy nemzeti ügy érdekében teszi annyira büsz­kévé és öntudatosokká a románokat. Sajnos a magyaroknál ennek éppen a fordítottja tapasztalható, mert a magyarok között bőven akad olyan, akikre nemzeti érdekben nem lehet számítani. — Olyanok, akik ugyan magyarul beszélnek, “különb keresztlevelük” van (szerintük), de egy becsületes magyar szégyell velük egy fajhoz tartozni. — Ez az egy csa­ládban élők árulásának ocsmánysá­ga és a cigány romantika az az ok, amely miatt a legtöbb magyar ifjú szívesen tagadja le magyar eredetét nyugaton. Ki akar nyugaton csak azért magyarnak maradni, hogy fajtest­vérei harmadrangú emberré való besorolásáért küzdjön, hogy énekel­hesse a “száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol” c. “magyar alkotást” (mintha jobb nem lenne), hogy hallgassa a “nagyok” egyetlen érvét: “kérlek alássan, az én őseim, már Mária Teréziától kapták a tehe­net a címerünkbe”, hogy a Magyar Népidemokráciából csak gypsy jöj­jön nyugatra — újságban, mulatók­ban, hanglemezen és kottában — Hungarian-Gypsy — Gypsy-Hunga­­rian . . . Ilyeneket látva és tapasztalva lázad fel a magyaroknak azon része, aki nem “hungarian gypsy” és nem tartja magát jó kisebbségi alanynak egy New Yorkban kiagyalt tervhez. — Ezért lesz szumirista, fascista, kommunista, irredenta, revizionista, demokrata — szóval éppen az ellen­kezője annak, és azoknak, akik koz­­mopolitizmusra és a császári “Duna­­confederációra”, román kisebbségre akarják kárhoztatni a magyarságot. A derotizmus, a gerinctelenség, és a fajgyalázás eme zuhatagában a magyarság ki mástól várhat, köve­telhet segítséget sérelmei orvoslásá­ra, mint a magyar közösségtől, illet­ve az azt képviselő magyar kor­mánytól? A magyar nép tudja, hogy az er­délyi magyarság elnyomásáért a keleti blokkban uralkodó Szovjet­unió a felelős, az a Szovjetunió, aki politikai rövidlátásból a románok­nak adta Erdélyt, mert a békeszer­ződésnek aláírása idején a helyez­kedő román kormány már egységes kommunista kormány volt — és a román király a legmagasabb kom­munista kitüntetést kapta akkor, amikor Magyarországon a “hivatásos politikusok” nem látták — nem ér­tették meg, hogy Magyarország sorsa a Szovjetunió kénye-kedvére van ki­szolgáltatva. Sajnos a kisszámú hangadók, a magyar népen elkövetett igazságta­lanságok, a szovjet rövidlátás és a magyarság politikai tájékozatlansá­ga — lehetővé tették a Rákosi-klikk nemzetellenes uralmát és a rendes magyaroknak a Párttól való távol­­maradását, és vele az erdélyi kérdés igazságos rendezésének elsüllyesz­tését. 1956 előtt egy igazi kommunista szégyelte magát Rákosiékkal egy pártban lévőnek tudni, mert amit Rákosiék a kommunizmus nevében csináltak — attól minden magyar undorodott. A legbecsületesebbek kivülmarad­­tak, vagy börtönbe vettettek — és nem befolyásolhatták a magyar kommunizmus alakulását. — Pedig mennyire más lett volna minden, ha a nép tudta volna “az ember arcú szocializmust”, vagy “az ember arcú kapitalizmust” — a saját arcára for­málni. Az a Nagy Ferences politika, amely nem érzékelte az európai politikai szelek erejét úgy, ahogy a háború után a románok érzékelték, az orosz rövidlátás és az orosz poli­tikai hálátlanság az oka — amely a magyarság román igába való taszí­tásával hálálta meg az 1919-es ma­gyar kommunizmust, amely nem kétséges, hogy hozzájárult a vörösök győzelméhez Ukrajnában a francia intervenció ellen. Magyarország csak addig kellett Oroszországnak, amig hasznos volt, pedig magyarnak, ukránnak, orosz­nak, bulgárnak — tudnia kéne, hogy egymásra vannak utalva a ro­mán gyarmatosító vágyak ellen. Magyarországnak elsősorban a szlávokkal kell szövetkeznie a román “Dnyesztertől a Tiszáig” étvágya ellen. A magyar népnek követelnie kell a Szovjetunió beavatkozását az erdélyi kérdésbe és a magyar nép ezen köve­telését csakis a magyar kormány válthatja valóra és ebben a kérdés­ben nem lehet különbség magyar és magyar között, éljen az bárhol a vi­lágban. Ha a magyar közvélemény egysé­ges az erdélyi kérdésben, úgy az er­délyi kérdés becsületesen elintéződik és akkor a magyar kormány sem lesz arra kényszerítve, hogy azt mondja, hogy “nincsenek területi követelé­seink Romániától”. A magyar népnek kint- és otthon, ki kell fejeznie, hogy nem kívánja és nem tűri, hogy fajtestvéreit a romá­nok, az ősi magyar földön elnyom­ják. Nem elég egy-két iskola, vagy tánccsoport és útjelző-tábla követe­lése. — NINCS IDŐ! — Ezen a kér­désen dől el, hogy a magyar nép orosz barát, vagy kína barát lesz-e a kínai—orosz vitában — és ezt a ma­gyar népnek már tudni kell. A feleletet ki kell kényszeríteni, hogy a jövő magyar hősi halottjának azt a legkevesebbet adja meg a ma­gyar közösség, hogy tudja, hogy az életét — amit feláldoznak a kapita­lizmus, a kommunizmus, a sárga ve­szedelem, vagy bármilyen hangzatos címen — nem Magyarország ellen­ségei oldalán harcolva fogja elvesz­teni, úgy, mint a második világhá­borúban, ahol a magyarság legjava lett legyilkolva a “szövetséges” romá­­mánok és németek oldalán. A Kárpátok és Magyarország nyu­gati határai között magyar népi többség él — ott a románok még akkor is kisebbségben lennének, ha már egyetlen egy magyar sem élne Erdélyben —, ezenfelül Magyaror­szágnak történelmi joga van Erdély­re — úgy, ahogy Izraelnek van Jeru­zsálemre, vagy ahogy Franciaország­nak Elzászra. — Ez nem vitatható sem a román Tudományos Akadé­mia dákó-román elméletével, sem a velük együttműködő “hasznos ártat­lanok” által. Ha ezen a területen tízmillió ro­mán élne — függetlenül minden tör­ténelmi jogtól, Magyarország még akkor is egyesülhetne Erdéllyel a népi többség elvén. (A románok 3%-os regionális többségben voltak Erdélyben — Erdély elrablásakor.) Elöljáróban — Erdélyt fel kell osztani Magyarország és Románia között úgy, hogy a Kárpátokon túl élő csángók földje is Magyarország­hoz legyen csatolva — egészen a Szeret folyóig, hogy Romániának ne legyen védhetetlen hídfője a náluk maradt erdélyi részben. Az a föld, a Szeret folyó környékének földje, az a román föld, amit mi nem vitatunk — az az őseink földje. A yazigoknak, a magyar jászoknak, a kunoknak ősi hazájuk; a magyarság által lakott haza a Kárpátmedencében megala­kított Árpád királyság előtti és utánni időből. És ez az elmélet valóbb, mint a dákó-román elmélet. Nemzeti kérdésben nem számíthat vasút, a földrajzi egység és a gazda­sági ok, főként nem egy rövid és kényszerű erdélyi függetlenség em­léke. Egy magyar gyerek többet ér minden békeszerződésnél, hágónál, folyónál, vagy történelemnél. Nem akarjuk védeni a nyugatot és a kereszténységet — nemzeti szeren­csétlenségünk árán! — Őseink ezt már megtették helyettünk — és a nyugati kereszténység hálájába, már szinte belepusztulunk. Felemelt fejjel akarunk járni, ma­gyarok akarunk maradni, kapitaliz­musban, szocializmusban vagy Egye­sült Európában — de nem akarjuk, hogy összetévesszenek bennünket nyerészkedő kufárok és foszilizált agyú politikusok miatt, sem a cigá­nyokkal, sem a románokkal. Ha a népek önrendelkezési jogát ezt a mindenkinek elismert jogát szá­munkra is elismerik — akkor meg­szűnünk “irredenták”-nak és “revi­­zionisták”-nak lenni. Leszünk román barátok, testvé­rek, de csak az egyenlőség alapján. Nem hisszük, hogy különbek len­nénk a románoktól — sőt valljuk, hogy ők különbek a “mieinknél” — legalábbis abból a tekintetből, ami a becsületes hazafiságot és az egészsé­ges népi törekvéseket illeti. Zolcsák István (Megjegyzés: A cikkben írtak, az én egyéni gondolataimat tükrözik.) RÖVID HÍR * CSONGRÁD megye Csonka-Ma­­gyarország termál-energiában leg­gazdagabb területei közé tartozik. Az általában több, mint 2000 méter mélységű kutak magas hőfokú és nagy mennyiségű vizet adnak. Jelen­leg 75 termálkút vizét hasznosítják különböző célokra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom