Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1-2. szám
1977 január—február hó 3. oldal “IRREDENTÁK, REVIZIONISTÁK ÉS AKIK ELLENÜK VANNAK.” “Irredenták, fascisták, ámokfutók, a béke ellenségei, lakatos legények, felelőtlen hamisítók, politikai kontárok, kommunisták, régi grófok . . .” — mindig a pillanatnyi helyzetnek megfelelően — használják ezeket a jelzőket a románok: Bukaresttől —New Yorktól —Kolozsvárig, a román Tudományos Akadémián keresztül, a világ minden nyelvén — azok ellen, akik követelni merik az erdélyi magyarság nemzeti és emberi jogait. A románoknak joguk van erre. — Védekeznek! És mindenhol megvan a megfelelő emberük. — Otthon a kommuno-nacionalisták — nyugaton a vasgárdista-zsidó- és magyar ölő püspökök és a magyarság között élő “hasznos ártatlanok”. Újságban, körlevelekben, a magyarság közé beépülve dolgoznak, destruálnak, érzéstelenítenek. — Egyszer azzal, hogy az, aki az erdélyi magyarság érdekében tüntet, az az orosz kémszolgálat budapesti ügynökeinek dől be(!) — majd azzal, hogy eláruljuk a társ-emigrációkkal kötött közös anti-kommunista frontot, ahol tilos a nemzeti kérdést feszegetni, mert megsértődnek a románok ... a magyar és zsidóverő vasgárdisták . . . Azt hirdetik, hogy az “Egyesült Európa” keretében nincs szükségünk Magyarországra, mert ott majd békében lehetünk németek, vagy románok és ebben a szellemben “képviselnek” bennünket sóhivatal parlamentekben. — Ebben a szellemben “agymossák” az időseket, és nevelnek cserkészeket. Ezt a világméretekben folytatott propagandát már-már siker koronázza, mert a vesztesek, az elesettek szellemében írnak az erdélyi kérdésről olyan írók és újságok, amelyekből biztatást, szellemi támogatást, töretlen magyar reményt várunk! Lázas sietséggel dolgoznak, mert le kell győzniük, át kell nevelniük az emigrációt és a hazai magyarság nagy tömegeit, azokat, akik még nincsenek átnevelve. Felhasználják a magyar ölő terveikhez az életunt intellektueleket, a már halálösvényen filozofáló, csalhatatlan “hivatásos” politikusokat. A több, mint két és félmillió erdélyi magyar ténye ellen ír és tüntet ez az “irány”, New Yorktól Bukarestig, az erdélyiség nevében, “az egyedül helyes román statisztika nevében” — a román állam által fizetve. A román kisebbség-pártiak és Bukarest a magyarságot becsmérlő könyvek tömegével, a dákó-román elmélettel, hamisított történelemmel, olyan magyar atrocitások felsorolásával, amelyet még ők sem hisznek el, mindig együttműködik azokkal, akik elvégzik a munka piszkosabb részét: az erdélyi magyaroknak — az anyaországi magyar ellen való uszítását és az anyaországi magyar “semlegesítését” . . . Megakarják akadályozni, hogy az erdélyi kérdés kimozduljon abból az állapotából, amelyben most van — amely a magyarságra már rosszabb nem lehet. Nem új ez a román terv, illetve akció. — Román könyveket olvasva az ember megérti a román sikereket, a “tompé agyú” magyar ellenfelekkel szemben. Kivonatosan idézek az Unification of the Romanian (nem Rumanian) National State c. könyvből: “A román emigránsok aktivitása erősödött 1918 augusztusában, amikor a Központi Hatalmak széthullása biztosra vehető volt. — Take Jonescu és Vasile Lacaciu Párizsba érkeztek és ott újságokon keresztül követelték, hogy a lengyeleket, cseheket és a románokat szabadítsák fel. — Anglia támogatásának megszerzése céljából Take Janescu, Nicolae Titulescu és más együttműködők kíséretében Londonba érkezett és a londoni román emigrációval együtt több kapcsolatot létesített figyelemre méltó angol politikai személyekkel, többek között Lloyd Georgeval. — A nemzeti érdekért a román emigráció nagy mennyiségű könyvet és cikket adott ki, kimutatva, hogy Magyarországon 4 millió (négy millió) román követeli az egyesülést Romániával (kb. másfél millióval többet mutattak ki, mint amennyi valóban volt, lásd a "La Transylvanie, Esquisse historique, Geographique, Etnographique, Statistique, D. Draghiresu.), megalakult Vasile Stoica kezdeményezéséből a Román Nemzeti Liga, amelynek a hangoztatott célja “a magyarországi román testvérek egyesítése a román királysággal" volt — amerikában N. Lupu Stoicaval és professzor Mrazekkel működött együtt. ” A románok dicséretére legyen mondva — köztük nem igen akadtak olyanok, akik megcáfolták volna a négymillió román hamis létszámát —, sem olyanok, akik elárulták volna a román nemzeti törekvéseket, a “román testvérek egyesítését a román királysággal”. Valószínűleg ez a szoros testvéri összefogás, minden nagy nemzeti ügy érdekében teszi annyira büszkévé és öntudatosokká a románokat. Sajnos a magyaroknál ennek éppen a fordítottja tapasztalható, mert a magyarok között bőven akad olyan, akikre nemzeti érdekben nem lehet számítani. — Olyanok, akik ugyan magyarul beszélnek, “különb keresztlevelük” van (szerintük), de egy becsületes magyar szégyell velük egy fajhoz tartozni. — Ez az egy családban élők árulásának ocsmánysága és a cigány romantika az az ok, amely miatt a legtöbb magyar ifjú szívesen tagadja le magyar eredetét nyugaton. Ki akar nyugaton csak azért magyarnak maradni, hogy fajtestvérei harmadrangú emberré való besorolásáért küzdjön, hogy énekelhesse a “száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol” c. “magyar alkotást” (mintha jobb nem lenne), hogy hallgassa a “nagyok” egyetlen érvét: “kérlek alássan, az én őseim, már Mária Teréziától kapták a tehenet a címerünkbe”, hogy a Magyar Népidemokráciából csak gypsy jöjjön nyugatra — újságban, mulatókban, hanglemezen és kottában — Hungarian-Gypsy — Gypsy-Hungarian . . . Ilyeneket látva és tapasztalva lázad fel a magyaroknak azon része, aki nem “hungarian gypsy” és nem tartja magát jó kisebbségi alanynak egy New Yorkban kiagyalt tervhez. — Ezért lesz szumirista, fascista, kommunista, irredenta, revizionista, demokrata — szóval éppen az ellenkezője annak, és azoknak, akik kozmopolitizmusra és a császári “Dunaconfederációra”, román kisebbségre akarják kárhoztatni a magyarságot. A derotizmus, a gerinctelenség, és a fajgyalázás eme zuhatagában a magyarság ki mástól várhat, követelhet segítséget sérelmei orvoslására, mint a magyar közösségtől, illetve az azt képviselő magyar kormánytól? A magyar nép tudja, hogy az erdélyi magyarság elnyomásáért a keleti blokkban uralkodó Szovjetunió a felelős, az a Szovjetunió, aki politikai rövidlátásból a románoknak adta Erdélyt, mert a békeszerződésnek aláírása idején a helyezkedő román kormány már egységes kommunista kormány volt — és a román király a legmagasabb kommunista kitüntetést kapta akkor, amikor Magyarországon a “hivatásos politikusok” nem látták — nem értették meg, hogy Magyarország sorsa a Szovjetunió kénye-kedvére van kiszolgáltatva. Sajnos a kisszámú hangadók, a magyar népen elkövetett igazságtalanságok, a szovjet rövidlátás és a magyarság politikai tájékozatlansága — lehetővé tették a Rákosi-klikk nemzetellenes uralmát és a rendes magyaroknak a Párttól való távolmaradását, és vele az erdélyi kérdés igazságos rendezésének elsüllyesztését. 1956 előtt egy igazi kommunista szégyelte magát Rákosiékkal egy pártban lévőnek tudni, mert amit Rákosiék a kommunizmus nevében csináltak — attól minden magyar undorodott. A legbecsületesebbek kivülmaradtak, vagy börtönbe vettettek — és nem befolyásolhatták a magyar kommunizmus alakulását. — Pedig mennyire más lett volna minden, ha a nép tudta volna “az ember arcú szocializmust”, vagy “az ember arcú kapitalizmust” — a saját arcára formálni. Az a Nagy Ferences politika, amely nem érzékelte az európai politikai szelek erejét úgy, ahogy a háború után a románok érzékelték, az orosz rövidlátás és az orosz politikai hálátlanság az oka — amely a magyarság román igába való taszításával hálálta meg az 1919-es magyar kommunizmust, amely nem kétséges, hogy hozzájárult a vörösök győzelméhez Ukrajnában a francia intervenció ellen. Magyarország csak addig kellett Oroszországnak, amig hasznos volt, pedig magyarnak, ukránnak, orosznak, bulgárnak — tudnia kéne, hogy egymásra vannak utalva a román gyarmatosító vágyak ellen. Magyarországnak elsősorban a szlávokkal kell szövetkeznie a román “Dnyesztertől a Tiszáig” étvágya ellen. A magyar népnek követelnie kell a Szovjetunió beavatkozását az erdélyi kérdésbe és a magyar nép ezen követelését csakis a magyar kormány válthatja valóra és ebben a kérdésben nem lehet különbség magyar és magyar között, éljen az bárhol a világban. Ha a magyar közvélemény egységes az erdélyi kérdésben, úgy az erdélyi kérdés becsületesen elintéződik és akkor a magyar kormány sem lesz arra kényszerítve, hogy azt mondja, hogy “nincsenek területi követeléseink Romániától”. A magyar népnek kint- és otthon, ki kell fejeznie, hogy nem kívánja és nem tűri, hogy fajtestvéreit a románok, az ősi magyar földön elnyomják. Nem elég egy-két iskola, vagy tánccsoport és útjelző-tábla követelése. — NINCS IDŐ! — Ezen a kérdésen dől el, hogy a magyar nép orosz barát, vagy kína barát lesz-e a kínai—orosz vitában — és ezt a magyar népnek már tudni kell. A feleletet ki kell kényszeríteni, hogy a jövő magyar hősi halottjának azt a legkevesebbet adja meg a magyar közösség, hogy tudja, hogy az életét — amit feláldoznak a kapitalizmus, a kommunizmus, a sárga veszedelem, vagy bármilyen hangzatos címen — nem Magyarország ellenségei oldalán harcolva fogja elveszteni, úgy, mint a második világháborúban, ahol a magyarság legjava lett legyilkolva a “szövetséges” romámánok és németek oldalán. A Kárpátok és Magyarország nyugati határai között magyar népi többség él — ott a románok még akkor is kisebbségben lennének, ha már egyetlen egy magyar sem élne Erdélyben —, ezenfelül Magyarországnak történelmi joga van Erdélyre — úgy, ahogy Izraelnek van Jeruzsálemre, vagy ahogy Franciaországnak Elzászra. — Ez nem vitatható sem a román Tudományos Akadémia dákó-román elméletével, sem a velük együttműködő “hasznos ártatlanok” által. Ha ezen a területen tízmillió román élne — függetlenül minden történelmi jogtól, Magyarország még akkor is egyesülhetne Erdéllyel a népi többség elvén. (A románok 3%-os regionális többségben voltak Erdélyben — Erdély elrablásakor.) Elöljáróban — Erdélyt fel kell osztani Magyarország és Románia között úgy, hogy a Kárpátokon túl élő csángók földje is Magyarországhoz legyen csatolva — egészen a Szeret folyóig, hogy Romániának ne legyen védhetetlen hídfője a náluk maradt erdélyi részben. Az a föld, a Szeret folyó környékének földje, az a román föld, amit mi nem vitatunk — az az őseink földje. A yazigoknak, a magyar jászoknak, a kunoknak ősi hazájuk; a magyarság által lakott haza a Kárpátmedencében megalakított Árpád királyság előtti és utánni időből. És ez az elmélet valóbb, mint a dákó-román elmélet. Nemzeti kérdésben nem számíthat vasút, a földrajzi egység és a gazdasági ok, főként nem egy rövid és kényszerű erdélyi függetlenség emléke. Egy magyar gyerek többet ér minden békeszerződésnél, hágónál, folyónál, vagy történelemnél. Nem akarjuk védeni a nyugatot és a kereszténységet — nemzeti szerencsétlenségünk árán! — Őseink ezt már megtették helyettünk — és a nyugati kereszténység hálájába, már szinte belepusztulunk. Felemelt fejjel akarunk járni, magyarok akarunk maradni, kapitalizmusban, szocializmusban vagy Egyesült Európában — de nem akarjuk, hogy összetévesszenek bennünket nyerészkedő kufárok és foszilizált agyú politikusok miatt, sem a cigányokkal, sem a románokkal. Ha a népek önrendelkezési jogát ezt a mindenkinek elismert jogát számunkra is elismerik — akkor megszűnünk “irredenták”-nak és “revizionisták”-nak lenni. Leszünk román barátok, testvérek, de csak az egyenlőség alapján. Nem hisszük, hogy különbek lennénk a románoktól — sőt valljuk, hogy ők különbek a “mieinknél” — legalábbis abból a tekintetből, ami a becsületes hazafiságot és az egészséges népi törekvéseket illeti. Zolcsák István (Megjegyzés: A cikkben írtak, az én egyéni gondolataimat tükrözik.) RÖVID HÍR * CSONGRÁD megye Csonka-Magyarország termál-energiában leggazdagabb területei közé tartozik. Az általában több, mint 2000 méter mélységű kutak magas hőfokú és nagy mennyiségű vizet adnak. Jelenleg 75 termálkút vizét hasznosítják különböző célokra.
