Szittyakürt, 1976 (15. évfolyam, 3-12. szám)
1976-05-01 / 5. szám
4. oldal n mvAKOEt 1976. május hó IRÁNYTŰ ÁRPÁD-NAP TORONTÓBAN A jelenlegi nagy előválasztási harcok problémái mögött sötét árnyékként húzódik meg R. Nixon volt elnök kínai útja. Már több mint egy hónapja, hogy ezek az események lezajlottak és Nixon megküldte terjedelmes jelentését, egy-egy példányban Fordnak és Kissingernek. Ezeknek tartalmát mind a mai napig senkivel sem közölték s az a gyanú, hogy annak publikálását legalább is az elnökválasztásokig nem engedélyezik. Mit tartalmazhat vajon ez a jelentés, hogy ennyire veszedelmesnek tartják annak nyilvánosságra hozatalát? Még az elmúlt hónap végén a Washington Postban megjelent és azt más lapok is átvették, egy igen érdekes kiértékelés erre vonatkozólag. A tanulmány névszerint Harned Pettus Hoose-tól származik. Fejtegetései márcsak a cikkíró személyét tekintve is igen figyelemre méltók. Hoose Kínában született, amerikai misszionárius szülőktől. Folyékonyan beszél kínaiul, pillanatnyilag ügyvéd Los Angelesben. 1971 óta nyolc alkalommal járt Kínában és tagja volt a volt elnök 1972-es útját előkészítő csoportnak. Azóta is élénk kapcsolatot tart amerikai és kínai hivatalos és magánszemélyekkel a kínai kérdéssel kapcsolatban. Hoose szerint R. Nixon történelmi felismerése volt a világbéke egyensúlyának fenntartása érdekében: a Kinai-nyitás. A világuralomra törő Szovjet medvével szemben természetszerűen kínálkozik egy Japán—Kína—USA háromszög, mely védelmi szövetség a magában rejlő óriási gazdasági, katonai és politikai lehetőségekkel biztos gátat szabhat az URSS további terjeszkedése elé. Az 1972-ben aláírt shanghai megállapodás értelmében az aláírás után egy éven belül a felmerült kérdések továbbvitele érdekében az USA és Kína normális diplomáciai kapcsolatokat vesz fel. Nixon elmozdítása ezt a kérdést elodázta s Fordnak legutóbbi látogatása sem tisztázta. A jelenlegi elnök és Kissinger ez alkalommal erről a tervbe vett Japán—Kína—USA paktumról s annak ellentételéről, a détenteről még csak tárgyalni sem voltak hajlandók. A kínaiak nem ismervén ki magukat a beállott amerikai politikai helyzetben, tájékozódni akartak, részben saját szempontjukból, részben szerették volna elmondani az ezekre a kérdésekre vonatkozó észrevételeiket egy olyan személynek, aki szerintük elindítója volt amerikai részről a kinai kapcsolatok felvételének, tehát akinek tárgyilagosságára ezen a téren feltétlenül számítani lehet. A kinaiak szemében a bolhacirkuszhoz hasonló Watergate-botrány Nixon történelmi éleslátásából semmit sem vont le. Kína közvetlen a Vietnámi háború szégyenteljes befejezése előtt több jelét adta annak, hogy nem jó szemmel nézné Dél-Vietnám megsemmisülését, mert az a Szovjet érdekek további terjeszkedését jelentené, Kína bekerítésével kapcsolatban. Ilyen irányú nyilatkozatot tett a volt Dél-Vietnámi Kay tábornok is több alkalommal is, úgy a TV-ben, mint különböző egyetemeken tartott előadásában. Ha ez így igaz, akkor a CIA tevékenységét vizsgáló congressusi bizottság miért nem nyomoz ebben az irányban, hogy az idevonatkozó adatok miért nem jutottak illetékes kezekhez, hiszen ez a vietnámi háború tisztességes befejezését jelenthette volna. Kik voltak azok a személyek, akik megakadályozták, hogy a kínaiak semleges magatartása következményeként a háború győzelmesen fejeződhessék be? Kiknek állt érdekükben a Szovjet kezére játszani Vietnamot s ugyanakkor eljátszani az USA amúgyis elég gyenge tekintélyét az egész világban, s nem utolsósorban erkölcsileg szétzülleszteni az egész amerikai hadsereget? Mert gyakorlatilag vajon mit is jelenthet egy Japán—Kína—USA szövetség? Egy háromhatalmi egyezmény a Csendes-óceán térségében, elsősorban annak a hatalmi űrnek a betöltését, ami a vietnámi háború és a vele kapcsolatos amerikai gyors visszavonulással bekövetkezett. Ne feledjük el, hogy Amerika diplomáciai tekintélye oly mélypontra zuhant, hogy az USA katonai vagy egyéb garanciájáért ma már egy lukas garast sem adnak. Ilyen egyezmény automatikusan létrehozna egy újabb frontot a Szovjetunióval szemben s azt a már meglevő offensiv elképzeléseinek vagy feladására, vagy átértékelésére késztetné. A kínai határ közelében a Szovjetnek közel egymillió embert kellene állandó készültségben tartania. Az így lekötött erők egy esetleges európai kalandtól is visszatarthatnák, különösképpen Tito várható halálának esetében. Katonailag egy jól kiépített radar megfigyelés Japán—Kína és USA között feltétlenül kiküszöbölne mindenféle Szovjet meglepetést. Gazdaságilag e három hatalom egy mást igen jól ki tudná egészíteni. Japán és az USA technologikája feltétlenül szükséges Kína számára, ezzel szemben Kína hatalmas olajtartalékja a fennálló energia problémákat oldhatná meg. Egy ilyen háromhatalmi egyezmény feltételeként megoldást nyerhetne igen sok ázsiai probléma is, mint Taiwan, Korea. Az állandó partizántevékenységek felszámolása Thailandban, Malasiában és a Fülöp szigeteken. A felsorolt katonai, gazdasági és politikai lehetőségek óriási lehetőségeket rejtenek magukban. Feltétlenül helyreállithatnák a világ egyensúlyát, melyet a detant politikával sikerült erősen a szovjet oldalára billenteni. A kínaiak már régóta hivják Washingtont, de a telefont Nixon óta senkise akarja felvenni. Félő, hogy a kínai türelem egyszer elfogy s a belső politikai harcok oly irányba tolhatják el a külpolitikai vezetést, mely nemcsak Amerika, de az egész világ vesztére lehet. Jelenleg az USA elnöki előválasztások lehetőséget adnak arra, hogy a Japán—Kína—USA egyezmény lehetőségének gondolatát minden eszközzel propagáljuk. Ez az egyetlen kibontakozási lehetőség a Szovjet által ránkerőszakolt detant politikából. (J T \ RÖVID HÍREK Igen nagy a népszaporulat Japánban. Arra számítanak, hogy még ebben a században az ország lakóinak száma 122 millió lesz. Készülnek a tervek, hogy hogyan lehet majd ennyi embert elhelyezni. A fantasztikus tervek között szerepel az úszó város, ahová sok lakóházat lehetne telepíteni. Számításba jönnek még a hegyektől és a tengerektől elhódított területek. * * * Újabb tömegsírra bukkantak a mohácsi csatatéren a történelmi emlékpark kialakítására végzett földmunkák során. Az első két tömegsírra másfél évtizeddel ezelőtt találtak rá, a múlt év végén bukkantak a harmadikra, most pedig a negyedik sírra. A tömegsírokat is magába foglaló történelmi emlékparkot ez év augusztusában, a honvédő csata 450. évfordulóján avatják fel. Kedves Magyar Testvéreim! Bizonyára többen feltehetik a kérkést: vajon mi célja és értelme van itt külföldön egy több, mint ezer év előtti sokaknak legendák világába tartozó személyre emlékezni, amikor odahaza évszázadokon keresztül bár emlegették ugyan, de a mindenkori országvezetőség nem szentelt neki emléknapot? A megszokott nemzeti ünnepeink szervezése és az azokon való megjelenés is sokszor terhet jelent többek számára itt kinn az idegenben, minek akkor még beiktatni egy új emléknapot. Akik e kérdéseket feltehetik, legtöbben bizonyára nincsenek itt ebben a teremben, de mégis szükséges erre válaszolni, hogy a megjelentek szétvihessék ennek a hírét. Ha beletekintünk népünk történelmébe — s főleg, ha tüzetesebb vizsgálat alá vesszük egyes mozzanatait — megállapíthatjuk, hogy az úgynevezett “hivatalos” irányzat százegynéhány év óta hajdani Krónikáink tartalmát, melyek a magyarság régebbi múltjára vonatkoznak és népi hagyományainkat nemcsak, hogy figyelembe sem veszi, hanem valótlannak, mesének tartja. Ugyanakkor a közelmúltban és napjainkban felszínre került ásatási leletek Krónikáink és mondáink valóságát igazolják. Évszázadok óta napjainkig óriási távolság volt a mindenkori hatalom birtokosai és a nép között. A nép élte és éli a maga nemzeti életét “ahogy lehet” alapon, átmentve a hagyományokat. Az idők folyamán a felső hatalmak cserélődtek, de a nép és a hagyományok megmaradtak. A népet üldözhették, zsarolhatták, többszörösen kifoszthatták, vagy szétszórhatták a világ négy sarkába, de a hagyományt megőrizte. S a hagvomány szerint: Árpád vezér, helyesebben Árpád Apánk volt az a nemzeti hős, az a kiválóság, aki népét, mint jogos örökös Attila hagyatékába vezette és birtokba vette az országot, eggyé kovácsolta a nemzetet. Amikor a közös örökségben, közös birtoklásban egyformán részesülhetett mindenki. A szabad magyar társadalomban nem volt osztálykülönbség, egyik magyar nem volt szembe állítva a másikkal, nem alárendeltségi, hanem egymást kiegészítő viszony állt fenn a különböző nemzetségek között. Amikor egyenlő jogok és felelősségek voltak mindenki számára és a közös nemzeti érdek lebegett mindenki előtt. Sajnos, ez az egységes eszményi állapot rövidesen megszűnt és az úgynevezett nyugati kereszténységre való térítés ürügyén beszivárgott idegen befolyás feudális rendszere szolgasorba vetette hosszú évszázadokra a magyar népet. A keserves évszázadok alatt apáról-fiura megmaradt az emlékezés, melyet még eléggé időközeiben krónikásaink is feljegyeztek. S mikor fokozatosan idegenek kezeire került nemzetünk sorsának intézése, a mindenkori hatalom nemcsak a mesék, legendák világába utalta Árpád Apánk visszatelepítési és honszervező ténykedését, hanem őseinket barbár, pogány, vad népnek állította be, akik raboltak és a nyugatiak tanították meg a műveltségre: a földművelésre, iparra, kereskedelemre, Természetesen a tények mást bizonyítanak. Évszázadok peregtek le, de a hagyomány megmaradt. Minden idegen erőszak ellenére ez a hagyomány elég erős volt arra, hogy a tizedik évszázad fordulóján a “hivatalos" államvezetés fővárosunkban szobrot emeljen a Nemzet Atyjának. 1896 óta benne élünk az esesényekben. A milleneumi hivatalos ünnepség talmi fénye felvillant ugyan, de csakhamar a nagypéntek sötétje borult a nemzetre. A megoldatlan szociális és nemzetiségi kérdések miatt százezrek kényszerültek tengerentúlra s hozták magukkal a régi hagyományt, de az új keserveket is. Aztán jött a világháború, a tragikus vég: Trianon. S rövid húsz év múlva másik világégés, újabb Trianon, újabb szétdaraboltság, mégnagyobb kiszolgáltatottság és szétszóratás, majd 1956 s az azt követő összes keservek, kiábrándulások, kínos tapasztalatok. E e tapasztalatok erősítették még jobban a hagyományt, támasztották az igényt arra a nagyságra, akinek személyi varázsa, tekintélye és Istentől kapott tehetsége, küldetése volt a különböző nemzetségek egyesítésére, a maradéktalan magyar érdek érvényesítésére. Vajon a mai elesettségünkben, országunk szétdaraboltságában és idegen megszállásában, szétszórattatásunk és ezerféle megosztottságunk közepeit, van e nagyobb történelmi személyiség és eszményiség akire feltekinthetünk, mint Árpád vezérünk Atyánk, akinek idejében egységes volt a nemzet!? Hát ezért tartunk ma Árpád Napot. Idézzük hős vezérünk szellemét, hogy példája legyen minden magyar előtt. Csak egyet tartsunk fontosnak: mi a nemzet érdeke! Az, hogy mindenek előtt a másik magyarban testvérünket lássuk. Ne azt keressük, ami megkülönböztet egymástól, hogy gazdag-e vagy szegény, milyen felekezethez tartozik, vagy milyen politikai nézetet val, hanem a lényeg mindenek előtt az, hogy nemzettestvérünk. Ellentétek helyett keltsük fel a másik magyarban a nemzettestvéri érzést. Tudatosítsuk a gondolatot: miután az Úr Isten magyarnak teremtett bennünket, bizonyára terve van velünk. Ezt alátámasztja több évezredes múltúnk a Kárpátmedencében is! Mindenféle felekezeti, világnézeti, politikai, gazdasági jelenséget abból a szempontból tekintsünk: mit használ nemzetünknek? Árpád örökségének függetlenségéért, területi egységének visszaállításáért és a magyar életfolyamat biztosításáért utolsó leheletünkig mindent megteszünk, mert tudjuk, hogy a magyar életfa virágzása minden idegen hatalom befolyásától mentesen egy független, szabad hazában lehetséges csak. E gondolatok gyakorlatba ültetését szorgalmazzunk Árpád Nap alkalmával. Amikor csak magyarok vagyunk, egyek vagyunk, testvérek a csalódottságban, megaláztatásban, kiszolgáltatottságban, a közös teherviselésben, felelősségben a múlt és a jövő iránt, tettrekészségben nemzeti feladataink elvégzésére. Ez az Árpád nap jelentősége. Véssük jól emlékezetbe: Hazát csak közös nemzetakarat szerezhet és tarthat meg mindenféle idegen szempont mellőzésével. Magyar Testvéreim! Árpád Apánk szelleme vezessen bennünket egyetértésre és ezenkeresztül Magyarország feltámadásához! Isten adja, hogy úgy legyen! BRÁDY MÁRIA
