Szittyakürt, 1974 (13. évfolyam, 1-5. szám)
1974-03-01 / 3. szám
6. oldal «IttVAKÖkt 1974. március hó volság közötti (2400—4800 km) lőtávolságú rakétáknak! 1970-ben egy felgyorsult ütemű tevékenységet lehetett észlelni a csinai rakétakutatás terén. Tizenegy hónap alatt a csinai rakétaszakértők kilőttek egy közép- és hosszútávolság közötti rakétát a Sinkiang Sivatagban, majd fellőttek két műholdat egy földkörüli pályára. Az első műhold 609, míg a másik 777 kilogrammot nyomott. Az amerikai Szaturnusz V. rakéta teherszállító képessége 480.00 kg, emellett a csinai kísérletek látszólagosan eltörpülnek, azonban Csina rakétatudományának fejlődésére jellemző hatalmas tényleges érték az, hogy az első csinai műbolygó tizenkétszer volt nehezebb, mint amit elsőnek lőttek fel az amerikaiak, tizenkét évvel előtte! Az USA hadügyminisztériumának védelmi osztálya jelenti, hogy Csina támadó képessége 1973-ban földrészek-közötti, ívpályán mozgó rakétákkal rendelkező lett, kb.: egy vagy két teljes rakéta-osztag erejéig, 25—50 közötti rakéta-üteggel! Tehát, a közép- és hosszútávolságú rakéták jelenleg már kifejlesztett szakaszban lévők! Ezen rakéták támadóképessége veszélyezteti a japáni, taiwani, okinawai és a filipi szigeteken lévő amerikai támasz- és gócpontokat. Ezenkívül a szovjet támasz- és gócpontokat Szibéria csendes-óceáni partvidékén. Ezen hadműveleti fegyverek képesek megtámadni a szovjet nehézipari központokat, beleértve magát Moszkvát is, sőt Délkelet-Ázsiát! A csinai hadműveleti elmélet, amint láthatjuk, jelenleg a támadó-védelemre rendezkedik be és ebben a jelenlegi szakaszban próbálja kiegyenlíteni az erőket. Az északi határmentén állomásozó egy millióra becsült szovjet katonai erőket és azok hadászati ütőerejét vagy kiegyenlíteni, vagy éppen megakadályozni ezen erők esetleges támadását a csinai atomtelepek ellen! Az amerikai kémszolgálat jelentései szerint, már három éve meglátszottak a szovjet aggodalom kézzelfogható jelei és bizonyítékai Csina rakétaerejét illetőleg. Ugyanis, Moszkva légterét védő rakétát-elhárító ütegeket a keleti határ mentére szállították, rádiófelderítő állomásokkal, atomfegyverekkel egyetemben, hogy szembenézzenek egy csinai rakétatámadás lehetőségével. (A következő folytatólagos cikkben fogjuk taglalni a valódi okot.) “Csina tudósai hadászati atomtudományban vannak olyan képzettek, mint a világ legjobbjai.” (John S. Foster, Jr. az USA Hadügyminisztérium, Védelmi Osztályának altitkára, a Védelmi Kísérletek Mérnöki Karának igazgatója.) A fenti elismerés egy kedvező elismerés és nyugtázás! Ettől függetlenül számos amerikai ún. "Csina-szakértő" lekicsinylőén nyilatkozik a csinai törekvésekről és az elért eredményekről. A keleti bölcsesség szerint: “A kutya ugat, a karaván halad.” Csina jelenlegi célkitűzése egyetlen cél felé irányul, ez pedig Mao Ce-tung rövidlejáratú terve: A csinai nemzetet Ázsia mesterévé tenni! Mit jelent ez az amerikai csendes-óceáni hatalmi irányt és magát a tényleges hatalmat illetőleg? Nyilvánvalóan azt, hogy Csina atomfegyvereket szállító rakétáinak növekvő lőtávolsága eléri a csinai partoktól keletre fekvő szigeteket, ahol az USA haderőinek támaszpontjai fekszenek egy negyed évszázad óta! Ezeket az ázsiai "ugródeszkákat" nem vehetik biztosra, sőt a jövőt illetőleg nem számíthatnak reá többé, mint csapatösszevonási gócok, vagy utánpótlási támaszpontok! Tovább megyünk, ezekre a szigetekre partraszállni tengerészgyalogsággal, vagy akármilyen egyéb haderővel a jövőben, sőt, a közeljövőben is túlmerész lesz, még gondolatban is! Csu En-laj kifejtette világosan és érthetően, Csina határozott álláspontot foglal el abban, hogy az amerikaiak feladják a csinai partokhoz közeli támaszpontjaikat. Ezt a visszavonulást azonban nem követheti Japán felfegyverzése. Azaz, ezt az erőritkított teret nem tölthetik be egy amerikai érdeket kiszolgáló japáni hadsereggel. Abban az esetben, ha az USA enged ennek a csinai követelésnek, akkor kétségen kívül a Csendes-óceán nyugati felén és Délkelet-Ázsiában a csinai egyeduralom vitathatatlan lesz! Ezek után a tiszta eredmény a következő: Csina nem papírtigris többé. Nem egy nulla-hatalom. Nem egy nulla-hadászati erőtényező, aki bár képes kitartó védelemre szárazföldi hadseregek ellen, túl gyenge és elmaradott, hogy akaratát határain túlra érvényesíteni tudná! Csina megtakarított tőkéjét befektette számtalan esetben, újra és újra, hogy azt a kevés bár, de bölcsen gazdálkodott tőkét és a nemzet veleszületett munkaképességét egy új tudományba fektesse, amit függetlenségének és nemzeti létfenntartásának szüksége kívánt meg. Ez a hatalmas átalakulás, hogy egy társadalom teljes egészében hozzáidomult ehhez a korszerű tudományhoz és fegyverekhez, példanélküli az emberiség történelmében. 825 millió lélekszámú nép, nemzeti és faji érzésen felbuzdulva ölelte magához a teljes megsemmisülés lehetőségét egy atom-háború esetében a Szovjetunióval szemben! Megvetve halált és pusztulást, áldozatra készen a szabadság és függetlenség érdekében, nemcsak saját hazájának, de az egész ázsiai földrész népeinek érdekében! Hatalmas turáni testvérünk törekvéseit örömmel, áldozatait bámulattal figyeljük. Nemzeti Szociailsta terveivel és az ezzel kapcsolatos munkásságával és újításaival egyetértünk! A Nap fiai vagyunk, hazánk és fajtánk jövőjét is csak innen várhatjuk, Keletről! Megfogadzott a csinai “papírtigris”! A Nap Keleten kel! Jobbágyi László, dr. A SZOVJET KÖZEI- ÉS TÁVOL-KELETEN L Jóleső megállapítani, hogy akadnak azok között, akik szívesek figyelmükéi kitüntetni elemzéseim, hiányolják az USSR szerepének kidomborítását a jelenlegi izrael—arab összeütközéssel kapcsolatban. — E hiánynak két okára kell hát elöljáróban rámutatnom. Az első és legfontosabb a Kreml diplomáciájának eljárása, azaz az oroszokat évszázadokon át jármukban tartó mongoloktól örökölt titoktartás példás tökéletesítése. A titokzatosságig fejlesztett titoktartás az ellenféllel szemben a meglepetés kiszámíthatatlan előny biztosítéka. Minden ködösítés, megtévesztő nyilatkozat vagy művelet közepette természetes az orosz külpolitika főirányvonalai ma már nem képeznek titkot. Gyér adatokból, de főleg a tényekből képzettebb diplomaták a logikus következtetés rendjén fogalmat alkothattak a "titok” természetéről, az orosz törekvések végcéljáról: a világuralom megszervezésére feszülő akaratról. Problematikusabb, hogy céljuk elérésére mikor, milyen eszközöket, alkalmakat használnak és használhatnak ellenfelük vagy ellenfeleik baklövései, figyelmetlenségei, könynyelműsége folytán. Jelenleg — ne tagadjuk — minden Moszkva javára áll; terjeszkedési szándéka a Közel- és Középkelet irányában rohamléptekben közeledik a megvalósulás felé. Az arab—izrael viszály kitűnő zavaros víz, amelyben könnyű halászni! — Mindenesetre feltűnő, hogy amíg állandóan értesülünk Kissinger dr. kétségbeesett röpködéseiről, a szovjet Kissingerek: Gromyko és társai ritka kivételtől eltekintve, mély hallgatásba burkolóznak ... Aggasztó csönd ez, amire jó lesz fölfigyelni! — A kiadott jelentések szerint az USA ezentúl csak akkor tudja Izraelt segíteni, ha Tel Aviv részben teljesíti az arab követeléseket. S e követelések teljesítése az USA-nak bár életkérdés (!), ugyanekkor az arab győzelmet az USSR a magáénak tartja s ezért a számlát épp úgy be fogja nyújtani a sejkeknek, mint ahogy Izrael elvileg adósa marad az USA-nak. A Középkelet olajára mindkét nagyhatalomnak szüksége van egyelőre. Nélküle például elképzelhetetlen a szibériai kőolaj és földgáz feltárásához szükséges gépek mozgatása ... Mivel pedig csaknem kizárólag amerikai közvetítésről értesülhetett a világbékéért aggódó közönség, fölmerül a kérdés: ilyen prestige-veszteséget megengedhet-e magának a Kreml? Aligha ... A hiány másik oka a külföldi magyar sajtó sajnálatosan szűk tere, ami szükségképpen korlátozza a világpolitika egyre bonyolultabb viszonyai megannyi elemének bővebb kifejtését. GYÉR ADATOK NYOMÁN ... Cromwell (megh. 1688) a brit politika legfontosabb célpontjainak Gibraltárt és Cadixot jelölte ki. Körülbelül félszázad múltán, 1704-ben Sir George Rocke Gibraltárt, amelynek birtokáért vagy félezer esztendőn át legalább egy tucat sikertelen ostromról tud a történelem, 3 nap alatt bevette és saját elhatározásából Stuart Anna királynő nevében Angliához csatolta. — A történelemből ugyan nem ismeretes az orosz birodalom déli irányú kiterjesztésére vonatkozó célkitűzés nyílt kihirdetése, de egyre több tény bizonyítja már a XVIII. sz. második felétől ilyen törekvés létezését. Tudatos vagy tudatalatti, titkolt vagy bevallott szándék ez úgy náluk, mint a németeknél — tárgyunk szempontjából mellékes kérdés. Fontosabb az, hogy a kommunista eszmék harciassága az orosz világuralmi terveknek, messianizmusnak félelmetes lökőerőt adott. S az sem mellékes, hogy a Kreml amúgyis térközeiben lévén, előnyös helyzetét a két világháborút rendkívüli rövidlátással avagy még inkább bűnös szándékkal szerkesz-7 tett békediktátumoknak köszönheti. Mindkettő szétszaggasztva az európai birodalmakat és balkánizálva Európát, fölszámolta azt az egyensúlyozó erőt, amely fékezhetné az amúgyis alig csillapítható pánszláv étvágyat. A megcsonkított és subversiv akciókkal föllazított Európától nincs már mit félnie; Moszkvának szabad keze van Dél felé! Amikor majd az arab olaj segítségével a szibériai olaj és gáz Kelet és Nyugat felé megindul, akkor már birtokon belül fog "egyezkedni” az arabokkal, azaz újabb meg újabb követeléseit érvényesítheti velük szemben. Addig is módjában áll elsősorban Csonka-Európa olajellátása felett rendelkeznie s ez még akkor is, ha a Szuezi-csatorna újból hajózható lesz. De ki ne emlékeznék az “Európa beteg emberével”, azaz Törökországgal kapcsolatos “keleti kérdésre” századunk elején? Mindenki tudja, hogy lényegében Moszkva régi vágyáról volt szó: úgynevezett vallási alapon elfoglalni Konstantinápolyi s így rátenni kezét a Dardanellákra. — Nyilván szeme előtt tartva, amit Napoleon mondott egykor: "Akié Konstantinápoly, azé a világ!” S az is köztudott, hogy a szovjetorosz jelenlét a Földközi-tengeren a magyar viszonylatban is annyira emlékezetes 1956-i izrael—arab háború óta tagadhatatlan tény. Betolakodásuk e térségbe ellenvetés nélkül az 1967-i újabb izrael—arab összeütközés óta csak fokozódott, újabb és újabb hadihajó-támaszpontra téve szert. Igaz, hogy 1972 nyarán El Sadat kiutasította a szovjet kiképzőket, de pár hónap múlva Izrael támadása Libanon ellen visszasegítette őket Szíriába, ahova jelentős menynyiségű, korszerű hadianyagot is szállítottak. Egyiptom "elvesztését” tovább kárpótolta Irak jelentkezése fegyverekért, majd pedig a Palesztin Felszabadító Szervezet vezetője, Yasser Arafat zarándokolt Moszkvába. Meglehetős feltűnést kelthetett azután a múlt év elején Egyiptom miniszterelnökének, majd ezt követően el Sadat bizalmasának, Hafez Ismailnak moszkvai látogatása. Valamennyi fogadást követő szovjet sajtó-nyilatkozatok igen szívélyesnek jellemezték, biztosítva mindenkorra az arabokat az USSR fenntartás nélküli támogatásáról nevezetesen elfoglalt területeik visszaszerzésében. Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy az arabok kizárólag a Szovjet diplomáciai, gazdasági és katonai segítségét keresték jogos törekvéseik elérésére. Korántsem! Közvetlen és közvetett úton-módon igyekeztek különösen Washingtonban megértésre találni, ahol már csak a moszkvai közlések miatt is több figyelmet érdemelt volna az arab világban fokozódó türelmetlenség... A türelmetlenség elkeseredésbe csapott át, amikor létrejött a Nixon—Brezsnyev egyezmény. Attól tartottak, hogy a két szuperhatalom egyezkedése időtlen-időkre halasztja az izrael—arab kérdés igazságos rendezését. — Az arab vezetőkben ilyen politikai szempontból nem elhanyagolható kiértékelések megérlelték az elhatározást, hogy döntésre viszik a dolgot — főleg szovjet fegyverekkel. A kényszerű döntés az USSR jelenlétét a Közel- és Középkeleten így ismét szentesítette ... — A sovány vigasztalást, hogy Izrael és az arabok esetében nincs győztes, sem legyőzött, még szomorúbbá teszi az a tény, hogy csak vesztesek maradtak a porondon a nyertes USSR árnyékában. 1967 májusa óta sok víz lefolyt a Szajnán, azonban De Gaulle akkori figyelmeztetése Izraelhez és az arabokhoz nem vesztett időszerűségéből. Idézem: "Háborúskodni fognak önök és csak az Egyesült Államok meg a Szovjetunió globális szembeszállása játékszerei lesznek. Gondolkozzanak, mielőtt országaikat újabb Vietnámmá alakítanák!” — Vietnam II? Igen, hiszen az ismert körülmények között várhatunk-e más békét, mint amilyenért ma a béke megcsúfolására Nobel-díj jár. (Dr. P. K.)
