Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-11-01 / 11. szám
8. oldal «ITfVAKÖfcT 1973. november hó MEGJEGYZÉSEK A HUNFALVI A CREDÓBAN C. CIKKHEZ (KANADAI MAGYAR ÜJSÁG, 1973. május 4.) A Stockholmba kicsempészett Nóbel-díjat elfogadó beszédében Szolcsenyitsin — akinek személyes megjelenését orosz hatóságok megtiltották, a következőket mondta: "Egy nemzet irodalma, annak a nemzetnek élő memóriája. Oly formában őrzi meg egy nemzet történelmét, amely rágalomtól és torzítástól mentes. Az Irodalom, egy nemzet nyelvével együtt, annak a nemzetnek Lelkét őrzi és védi. Jaj annak a nemzetnek, amelynek Irodalmába a Hatalom beleszól, mert az eredmény a nemzet memóriájának megzavarása és károsítása és a nemzet szívverésének az elállítása”. Hozzátehetjük ehhez, minden nemzet "élő memóriájá”-hoz tartozik múltjának, történelmének ismerete, amely ismeretet minden, a nemzet testétől idegen hatalmi tényező — mindig és mindenütt az emberiség történelmében — igyekezett megmásítani, lerombolni és végül megsemmisíteni. A primitív vad törzsek győztes háborúk befejeztével egymás “szent fáit” vágták ki, vagy "szent” szobrait, épületeit, emlékműveit rombolták le — ugyanattól a primitív vadállati ösztöntől vezetve, amely hatása alatt két harcoló vadló-csődör pl. igyekszik egymást kiherélni — az eredmény, a nemzetség megszűnése, mindkét esetben azonos. A hagyományát, hitét, múltját vesztett nép törvénytelen gyerekhez lesz hasonló, akit a társadalom, ill. a "népek családja” (sic) magából kiközösít, megaláz és kihasznál — s aki mindezt némán szenvedve tűri, mert múltját, származását, "apját” nem ismeri, s ezen a ponton csak szégyenérzettel van eltöltve. A nemzeti hagyományok, az önismeret eme rombolását végezte 400 éven át Magyarországon a Habsburg rezsim, felállítva a XIX. századra a “hivatalosan elfogadott történelem” fikcióját. Ennek a "hivatalos” (értsd: germán érdekszempontból megengedett) történelmi — nemzeti ön-nemismereti iránynak volt igenis kimagasló égense Hunsdorfer-Hunfalvy Pál. A magyar nép nem tud gyűlölni, csak felháborodni. Hunsdorfert sem gyűlöljük mi, hiszen ő jó hazafi volt — a németek szempontjából —, hanem amit képviselt, az ellen kötelessége minden gondolkodó magyarnak szót emelni. Egy nép nemzeti történelme legféltettebb lelki kincseinek tárháza, amihez csak tisztelettel és alázattal lehet közelíteni a nemzet véréből való egyénnek, vagy aki legalább 3 generáció után úgy érzi, hogy azzal azonosult. — Ez nem illik rá Hunsdorfer Pálra, aki fiatal korában még német egyetemen tanított. Igenis a magyar tradíciók lerombolásának első és egyik legfontosabb lépése volt német szempontból nemzeti krónikásaink kigúnyolása és hiteltelenné tétele (diszkralitálása). Hunsdorfemek ehhez természetesen nem volt joga — próbálná csak ezt megtenni, vagy ehhez hasonlót, egy Magyarországról menesztett magyar tudós valamelyik külföldi országban?!? — Anonymus sajnálatos tévedésnek esett áldozatul, amikor azt írta, hogy Erdélyben Árpádék bejövetele idejében oláhok éltek, mivel saját korának viszonyait vetítette vissza 2 és fél évszázaddal — ellenben Anonymus azt is írja pl., hogy Árpádék honfoglalása visszatérés (reditus) volt a Kárpátmedencében, amely adattal ugyancsak nem hajtotta a dáko-román malmára a vizet, hanem éppenséggel a magyar "kontimuitás”, a magyar örök jelenlét tanát támasztja alá. Mért nem említette meg ezt is Hunfalvy, vagy Farkas László? Latin krónikáink magyar fordításokban milliós példányszámokat kellett volna már megérjenek, ha hiteltelenítésüket Hunsdorferek és társaik oly alapossággal nem végzik el — egy nemzet etikettszabályait a legdurvább nemtörődömséggel megsértve és provokálva — ez az amit mi magyarok felháborítóan ízléstelennek és aljasnak találunk. Nyolc éves gimnáziumi latin oktatásom alatt soha egy idézetet krónikáinkból nem láttam — mi ez, ha nem egy nemzet múltjának lerombolása, a talajnak mélyszántással való előkészítése új mag — pángermán, vagy pánszláv — bevetésére? Hitler magánbeszélgetés alkalmával állítólag egyszer így kiáltott fel: "Istenem, ha olyan múltunk és tradícióink lennének nekünk németeknek, mint az olaszoknál a római múlt”. — Mi magyarok így kiálthatunk fel: “Istenem, ha tudnánk mi minden magyar érték és tradíció lett eltemetve az árja-pángermán irigység odagörgített kőhegyei alatt?” — Hunsdorfer Steinthallal való vitájában "megemlíti”, hogy az ural-altáji, turáni magyar nyelv ragozó névmásait, amelyek annyira hasonlítanak az árja nyelvekéhez — már a védák idejét megelőző szumir-akkád korszakból vehette (tehát nem az árjáktól kölcsönözte, hanem esetleg fordítva!). — Szép, hogy nem tagadja le — egy magyar tudósnak — kedves Farkas Lászlók — egy ily tényt nem egy idegen tudóssal való vitában megemlíteni illik (mint diszkrét kollegális figyelmeztetést), hanem Magyarországon egy nemzeti érzésű könyvnyomtatás segítségével, ha kell akár a “házak tetejéről” is világgá kiabálni a kötelessége. Amit Hunsdorfer tett, az nem más, mint az angolszászok "silent treatment”-je pl. az indiánokkal, vagy velünk magyarokkal szemben. Ezer éven át szittya őseinkkel dicsekedni Európában enyhén szólva nem volt szalonképes — azért a 20. század háborúiban katonadalaink szittya ősöket (harcosokat emlegettek, míg a gorlicei áttörésnél egy ezredünk legénysége azért könyörgött, hogy a közelharcban annyira veszedelmes fokossal (ősi szittya fegyver) eresszék őket az ellenségre. Ha az átlag európai munkás/paraszt embert megkérdezzük, hogy mit tud erről a (szittya) fajról, vagy káromkodással felel, vagy azzal, hogy nem hallott róluk. S lám — az utolsó pár évtizedben az ismeretlen és Írott emlékekkel állítólag nem rendelkező schythian-szittya nyelv "hivatalosan” bekerült a megtiszteltetést jelentő árja nyelvcsaládba (lásd pl. Random House Dictionary C. E. chart p. X.), mit nem tesz pár kiásott dúsgazdag aranylelet a Szovjetunióban? Mi ez, ha nem egy nemzetnek fényes nappal való kifosztása (daylight robbery)? — Volt délvidéki svábunk Prof. Torf a hamburgi egyetemen jelen pillanatban buzgón hirdeti, hogy a magyar nyelv, az Európába becsődülő rabló-nomád barbár magyaroknak a szomszédjaiktól összelopkodott rettenetes keveréknyelve — tehát végeredményben magyar nyelv létezését "tudományosan” nem is lehet elfogadni (lásd: Wass A. — M. Élet 1972. ápr. 1.). A hatalmas német sajtó bosszúból 48-ért teleschimpfolta a világot barbámomádázsiai vad, stb. mivoltunkkal, s a magyarországi németirányítású sajtónak nem volt szabad ellentmondania. Aki megnyikkant, nem kapott nyomdát, vagy katedrát. Hány magyar tudós találta magát vidéki gimnáziumokba kihelyezve és egy életre eltemetve, miután a hivatalos "tudományos” álláspontot kritizálni merte??? 48 és a világháború között legalább 2 tudós generációnk veszett el, vagy csak szájkosárral szólhatott — erre vigyáztak a németágens hunsdorferek és társaik. — Olyan régi jó szavaink, mint pl. "geszt” (magva, lényege valaminek) elvesztek, kikoptak, csak azért, mert a németben nem volt meg, tehát nem lehetett ráfogni, hogy úgy vettük kölcsön. Az angol nyelvterületen aztán meglepve tapasztaltuk, hogy "gist" formában (the gist or essence of smthng) létezik. Most vajon megint szalonképes lesz? — Van itt egy bökkenő, t.i. a germán nyelvekben nem volt meg, de sebaj, rá lehet fogni, hogy a keltáktól "vettük át”. Nem volt esetleg fordítva? tekintve, hogy a magyarban e szó körül egész szócsalád létezik? (v.ö. geszt, gesztenye, köz, közép, góc, kóc — középhez vezető szálak —, kócos, kószál, kósza, kezd, kezdet, stb. — M. T. Sz. Szemle, 1966. dec. Magyar Adorján "Nucleus” cikke, p. 106). Ez a harc nevetségesnek látszik, pedig valóban tudományos megvizsgálása ( a tudományos szó nem prostituált, hanem tiszta értelmében) esetleg azzal az eredménnyel járhat — amit mi "szumeristák” biztosra is veszünk, hogy — a vad, soviniszta, vérengző európai faj (v.ö. a véres háborúk aránytalanul nagyobb számát Európában, mint pl. a vadnak elnevezett Ázsiában ...) — tehát igenis a vadbarbár európai faj kultúráját, nyelvét, szellemi kincseit, hitéletét tőlünk örökölte. Ez nem babramenő játék, mert a hatalom őrültjeinek még hátra van az a kérdés, ki fogja a világot uralni —, s ami ennek útjában van, holmi nyelvi evidenciák, el kell tűnjenek, s ha egy 10 milliós nép "velemegy”, azon már ne múljon. A legtöbb magyar érzi is a meleget, csak nem tudja honnan jön a tűz. Innen — ezer éve. A mindenre ránehezedő "hivatalos” történelemírás otthoni sajnálatos eredménye volt pl. (egy a sok közül), hogy Prof. Nagy Sándor történelemtanárunknak könyvében (A magyar nép kialakulásának története, Editorial Transylvani kiadás) siránkoznia kell, hogy ő sohasem hallott Gibben: "A római birodalom hanyatlása és bukása” c. munkáról odahaza, és ahhoz csak New York-ban jutott hozzá, ahol minden iskolai nebuló tud róla — míg odahaza az egyetemi kutatási anyagban sem volt meg. Az említett munkában Gibbon leír egy esetet, ahol a római császár Constantius ellen 359-ben Kr. u. a Buda környéki nép "Marha, marha” sértő felkiáltással tüntett, amihez az angol Gibbon siet is hozzátenni, hogy a szavak egy rég letűnt, ma már nem létező nyelvből valók és "megfej thetetlenek.” — Ügyszintén, hogy egy másik példával éljünk, a mai napig lehetetlen Magyarországon Tacitus munkáit teljes kiadásban megkapni akár latin akár magyar nyelven, mivel Tacitus Germania című munkájában a németekre nézve kétségbeejtően siralmas és primitív leírást ad (egyúttal nem jó fényt vetve az egész "nordikus” fajra sem). A “rebellis” (szumerista?) magyaroknak ugyebár jobb volt ilyesmiről nem tudomást szerezniük a "valódi” tudomány (sic) érdekében?! A dákoromán kontinuitás tanát az Encyclopedia Britannica elfogadta — míg az eufráteszi magyar ó-hazát nem, veti oda Farkas László. Nos attól függ, ki mit akar idézni, ha Farkas Lászlónak az E.B. idézete tetszik, ám legyen boldog vele. Száz és száz komoly tudós azonban ma már a d.k. tanát, mint erősen tendenciózust, elveti, vagy ami gyakoribb, szégyenkezve hallgat a témáról. Vegyük pl. mit ír a "The Penguin Atlas of Mediaeval History — Colin McEva p. 78.: "A latinnyelvű oláhok és moldvaiak, a modern Románia lakosai, először a 14. sz. elején említetnek meg. Későbbi állításuk, hogy ők a 2. században odatelepített római kolonisták leszármazottjai tendenciózusnak és valószínűtlennek látszik, mivel a rómaiak 270-kor történt kiürítése (withdrawal) és az oláh államok megjelenése között egy évezred fekszik, amely időből római életnek semmi jele nem került napfényre mindezidáig, viszont az ország szláv és nomád népek birtokát képezte. Majdnem biztos, hogy az oláhok a Balkán félsziget nyugati feléről jöttek és csak akkor emigráltak Romániába, amikor azt a nomádok a 13. sz. végén és a 14. sz. elején elhagyták”. (Megjegyzés: "nomádok” mindig turáni népek, árják, legfeljebb kultúrát terjesztő utasok — white man’s burden — vagy turisták.) Az erdélyi születésű Tito Moresco, aki háromszor volt román kultuszminiszter, a következőket mondja« (lásd: Konkoly-Thege "A magyar— román együttélés mérlege", p. 9., London, 1972, Attila Kiadó.): "A magyar területen, a magyar nemzet mellett mi sokkal jobban szolgáltuk a latinságot, mint ti ott... A mi latin szellemünk nem származik sem a szlávoktól, sem a görögöktől, hanem a magyaroktól... a magyar az, aki megszabadította nyelvünket a szláv vagy görög befolyástól. Ő az, aki minket nyomdával látott el, akikről ti azt állítjátok, hogy barbár, aki nem méltó arra, hogy Európában helye legyen". — Vajon Farkas László szavait idézve — ez is "együgyű hazafiságból kiagyalt mese”? F. L. cikkének két befejező bekezdése rettenetes ízléstelen. Egy mondatával azonban egyet értek, t.i., hogy Anonymus "visszahitelesítéséhez” (sic) ő és hasonlók nem adhatnak "magyar” közreműködést — nem, mert olyasmiből senki nem adhat, ami neki nincsen (hacsak nem Rooseveltnek hívják). Szilveszter Jenő * • "DER SPIEGEL” — 1973. aug. 6. • A 40-éves Dragoljub Stefanovics, aki a jugoszláv "Munkaérdemrend” 1. és 2. osztályának tulajdonosa s további 53 élmunkáskitüntetés hordozója, munkanélkülivé vált az ország többi 394.167 munkanélkülijével együtt. Stefanovics, aki 57 hónapon át önként és ingyen dolgozott a jugoszláv autópályák és vasútak építésénél s ezért a szakszervezettől az "önkéntes munka igazi hőse” címet nyerte el, így nyilatkozott: "A Vöröskereszt segélyzi családomat olykorolykor egy zacskóra való liszttel." tflfTVAKÖkT Megjelenik havonta Publ. Monthly — Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp. Offices: USA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. 0. Box 534 — Edgewater Branch, Cleveland, Ohio 44107 Előfizetés: Egy évre $7.00 — egyes szám ára 50c Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue, Cleveland, Ohio 44102
