Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
10. oldal «imAKÖkt 1973. január hó vetítésében. Emellett magyar faj- és nemzetvédelem. Úgy a magyarság, mint a befogadók felé. • Az emigrációnk vezetői sokat sírnak-jajonganak afelett, hogy a külföldön felnövő magyar fiatalság kicsúszott a kezeikből és elfordult a magyarságtól. De a krokodil-könnyeiken nem mennek tovább! Nem döbbennek ma sem rá arra, hogy ez nagyrészt azért történt, mert az egyesületek, mozgalmak, gitt-egyletek és hasonló tömörülések nem azt adták ezeknek a fiataloknak, amit vártak, vagy kívántak, és amit adtak (ha egyáltalán adtak valamit) azt kizárólag magyar beszédben és szövegben tették, holott a befogadók nyelvén sokkal ésszerűbb és egészségesebb lett volna. Ma az Otthon, a Magyar Haza még a felnőtt vagy elaggott magyaroknak is — több vonalon és irányban — múlt, emlék, és hagyomány csupán. A külföldön született magyar fiatalnak még ennyi sem! A magyar felnőtt ma sem látja be azt, hogy a külföldön született magyar fiatal nem magyar emigráns. Azt, hogy nem nevelhet a gyermekéből fiatal magyar menekültet. Nem adhatja át neki az 1945 előtt kijegecesedett világnézetét, mert azt egy magyar fiatal sem képes ma már bevenni. A magyar fiatal a befogadó ország polgára és egysége lett. Egyedüli cél az lehet, hogy megmaradjon magyar érzelműnek és büszke legyen arra, hogy magyar. A magyar felnőttnek semmi esélye sincsen már arra, hogy a befogadó országban vagy népben, vezető politikai szerephez juthasson. A külföldön született magyar fiatalnak annál inkább, sőt — ez magyar kötelessége! Mert így tud majd a fajtájának, nemzetének, országának segíteni! Tény marad — amivel feltétlenül számolnunk kell —, hogy ma, a magyar fiatalok jó harminc százaléka nem ír és nem olvas magyarul. Ha a nyelvet érti és beszéli is. Legalább ilyen százalékát a magyar nyelvű szöveg fárasztja és idegesíti. Irodalmi tevékenységet azért nem folytatnak, mert tudják és érzik, hogy a szövegük nyelvtanilag fogyatékos vagy hibás. És nem azért, mintha nem lennének gondolataik, és nem lenne véleményük, esetleg magyar vonalra is! • Ma, idekint Nyugaton a sekélyesebb és ponyvairodalom terén (képeslapok, comic-ok, puhakötésű "paper-back” műremekek), a napi sajtóban, televízióban, minden náció, aki akar valamit a Nyugattól, igen szép és eredményes propagandát folytat a saját érdekében — és gyakran a magyarok rovására. — Csak mi, magyarok nem vagyunk képesek erre — huszonhét éves emigrációs életünk és tapasztalataink dacára sem! Legalább harminc olyan külföldön megjelentetett emigráns újságot tudnék felsorolni, mely kizárólag a befogadók nyelvén van szerkesztve és kiadva. Sok olyan látható, melyben alig van valami az emigrációs csoport anyanyelvén írva. így egyrészt a befogadók is olvashatják, előfizethetik, vásárolhatják, másrészt minden társ-emigráció! Éppen nem lesz idegen a saját, külföldi fiataljaink számára. Éppen ellenkezőleg! Összefog öreget, fiatalt, befolyásolhatja a befogadókat és a társemigrációt! A magyar egység kialakítása felé egy ilyen újság az első és legfontosabb alapkövetelménynek mondható. Semmi más nem kell hozzá, mint betétek a befogadók nyelve szerint. A betétbe az az anyag megy be, ami nem helyi hír, ami az egyetemes magyar kérdést és válságot tárgyalja. Ami ismeret-közlő és felvilágosító a magyar válság terén. Ezt akármelyik, jelenleg is megjelenő magyar újság (esetleg havi kiadvány) lassan ki tudja fejleszteni minden nagyobb erőfeszítés nélkül, feltéve, ha megfelelő anyagi támogatást kap hozzá a vasfüggönyön inneni összmagyarságtól. Ezek a betétek már nemcsak a magyarságot érdekelnék, hanem hírverő anyag lenne minden magyar kezében, akinek a befogadók között már jóismerősei, barátai vannak, és érdekelné a politikusokat is. Ehhez a munkához sem egyesület, sem mozgalom, sem csúcsszerv, sem szövetségek nem szükségesek, csak egy szerkesztőség, megfelelő nyomdagépekkel. Abból a pár tucat magyarból álló levelező gárda, akik az egész világon szétszórva élnek, jószándékuak, széles látókörük van és pallérozott eszűek. Ezeket a betéteket — nyelvterületenként — a helyi magyar újságok átvehetnék s a szükséghez vagy rendeléshez mért példányszámban újságjaikhoz csatolhatnák. Óriási segítség lenne a helyi újságoknak is. Ez annyit jelentene, hogy a magyarság befelé és egymás között ezután is pontosan annyit veszekedhetne és torzsalkodhatna, mint eddig tesz és ami nélkül — a jelek szerint — nem volna képes élni. De kifelé lassan egységet tudnánk kiépíteni. És ezen van a lényeg és a cél! Talán érdemes lenne — és nagyon szükséges — a magyar emigráció huszonötéves jubileuma előtt, valami hasonló felett, végre, komolyan elgondolkozni. • Magyar Központ kialakítása. Az utóbbi két világégés és ezek következményei szétszórták a magyart a világ minden részébe és a szélrózsa minden irányába. Ezt a tényt — bármennyire sajnálatos — nekünk ki kell használni. Nem kell éles szem ahhoz a megfigyeléshez, hogy manapság a hírverés minden eszköze — élvonalon a sajtó — irányított és propaganda jellegű. Tekintet nélkül arra, hogy a magyar melyik befogadó országot veszi alapul. Otthon, még a régi "jó időkben" (zömmel egész Európában) a napi- és hetisajtó a közvélemény tükre és szócsöve volt nagyrészt. Erről a tényéről idekint nehezen tudunk leszokni, mi magyarok! Nyugaton a sajtó maga a közvélemény. A napi sajtóban közölt hírek egyoldalúak és irányítottak, mindenkor a kérdéses ország érdekei szerint. Ez a híranyag nem ad átfogó tájékoztatást, másrészt nem tárgyilagos. Fogyatékos, mert mindenkor a pillanatnyi helyzet (politikai és gazdasági) érdekében befolyásolja és alakítja ki a közvéleményt. Magyar érdeket egyáltalán nem tartalmaz, esetleges magyar állásponttal nem foglalkozik, mert az nem érdekli. A magyar vonal ezeknek a napilapoknak semmi egyéb, mint szenzáció, ha akad ilyen! • Fentiekből az következik, hogy a befogadók sajtóját olvasó magyar csak kiválogatott és aláfestett híreket olvas, ezt látja, vagy hallja a hangosképben (televízió) vagy a hangszekrényen (rádió) keresztül. A környezet állandó és ugyanolyan befolyását kikerülni alig lehet és feltétlenül hat az egyénre. Ezen az alapon és módon kialakított napi életszemlélet és világnézet tárgyilagosnak soha nem mondható, egységes magyar állásfoglalás megteremtésére képtelen. Nem is ez a célja! • Hol képes ma, akármelyik magyar részletesen és tárgyilagosan értesülni Japán, Kína, Pakisztán, Dél-Afrika, a Mohemedán Világ, az Arab Liga, a "Termékeny Félhold” belső és fontos eseményeiről? Jelentsük ki nyíltan, sehol! A magyar jövő kialakításában Keletnek sokkal nagyobb és döntőbb szerepe lesz, mint a fehér világnak, vagy az egész Nyugatnak. A magyar emigrációnak feltétlenül fel kell vennie a kapcsolatot Kínával, Indiával és Japánnal, akár rokonszenvesek neki ezek az államok, akár nem! Erre a feladatra az otthon élő magyarság képtelen! Mi lesz, ha Kelet úgy indul meg Nyugatnak, hogy a magyarral közömbös, vagy éppen ellenséges? Oglu és Batu seregei előtt negyvenezer fejszés irtotta az erdőt a magyar hágókon. Attila elővédként hajtott maga előtt minden nem hun törzet és népet. Kit, vagy kiket fog a Szovjet elsőnek, elővédként esetleges keleti roham elé dobni? Elsősorban minket! Magyarokat! A többnyelvű újságot kibocsájtó Lassan megszokja az ember, hogy a történelemhamisítás nemcsak a szélsőbaloldali kommunista tömbben, hanem a jórészt baloldali kormányok alatt létező úgynevezett “szabad világban” :s nemcsak szalonképessé vált, hanem úgy a politikusok, mint a sajtó elfogadott s nélkülözhetetlen eszköze lett. Az arcátlanság csak azért felháborító, mert még nagyon sokan vannak olyanok, akik az egészet átélték, s emiatt tudniuk kellene a valót. Az elszomorító, hogy ennek ellenére ezekből az igazi szemtanúkból, hiányzik az úgynevezett s napjainkban sokat hangoztatott “cilücourage”, azaz a bátorság: a hazugság ellen felemelni az igazság szavát. Az igazság az egyedüli, ami megváltoztathatja vüágunkat, s emiatt azt hangoztatni, azért kiállani egyetlen egy jóérzésű ember sem fáradhat el. A német választásokkal kapcsolatban napokon keresztül a rádió és TV az amerikai választási színházhoz hasonlóan, csak politikai adások voltak minden hullámhosszon s proramján többségben. A tömegek talán bele is fáradtak a nagy hajszában, s emiatt nagyon nehéz volt a megfelelőt választani. Az ilyen fáradt tömegekben aztán csak az utolsó impulzió marad meg, s annak hatása alatt cselekszik. Az egyik ilyen politikai beszélgetés alkalmával az egyik résztvevő ezt mondta: “Németország, aki a második világháborút kirobbantotta, s elvesztette.” Nem akarok beleavatkozni a németek belső dolgaiba és az elmúlt évek történései miatt nem érdekel, hogy mi is történik egy volt fegyvertárs belső ügyeiben. De állásfoglalásom s az élettel szembeni magatartásom: harcolni a jogtalanság s igazságtalanság ellen, mégis arra késztet, hogy pár szót szóK jak az üggyel kapcsolatban. Churchill 1939 novemberében, az ak-Magyar Központ első feladata lenne az ezen a területen tapasztalható űrt, vagy hiányt pótolni, hozni az időálló hírfeket az egész világ (vagy a magyart érdekelhető) területekről, főleg hír- és helyzet kiértékelést. Nem tudok olyan becsületes és fajtáját, nemzetét szerető és ezek sorsáért aggódó magyart elképzelni, aki ezért a segítő munkájáért anyagi ellenszolgáltatást kérne. Legalább is, kezdetben nem Itt tudna leghatékonyabban és leghasznosabban bekapcsolódni a közös munkába az emigrációs magyar fiatalság. Hiszen a befogadók között él és mozog. Mivel az újság többnyelvű (a betétjeit értve) az a tény, hogy nem tud magyarul, nem ír, nem fogalmaz helyesen, megszűnik hátrány lenni a magyar vonalra. A hír anyagján a lényeg éppen az, hogy az a befogadók nyelvén jöjjön, akármelyik és nem magyar nyelvről legyen szó. Bárhonnan erről a kerek, de savanyú világról. Ennek a kiadványnak a szerkesztősége és belső munkatörzse akkor is — automatikusan — Magyar Központtá fog kialakulni, ha ez nincsen szándékában. Magyar világújság, magyar központ az egységes magyar célok felé! kori német békeszerződési javaslatra, ill. a németek békeajánlatára a következőket válaszolta: “Ez a háború az angolok háborúja. S ennek az angol háborúnak egy a célja: Németország megsemmisítése. ’ ’ Az angol lelkipásztor, rev. Peter H. Nicoll, M.A.B.D. a majdnem világhíressé vált könyvében (sajnos nagyon kevesen olvasták azok, akiknek mint iskolai feladatot olvasniuk kellene) “Anglia háborúja a németek ellen”, a 109. oldalon a következő mondatot írja: “A háború óta összegyűjtött, s egyedül elismerendő dokumentumokból egyöntetűen, megdönthetetlenül megállapítható, hogy annak az állításnak, hogy Németország felelős a háború kitöréséért, pont az ellenkezője igaz. Ellenkezője annak a ténynek, amit a brit kormány és propaganda központja az egész háború alatt világgá kürtőit, s amit ma is az angol nép majdnem 90 százaléka a többi nyugati népekkel egyetemben, mint az egyedüli szent igazságot ismeri el.” A 169. oldalon a következőket írja: “Ha majd ismét a becsület, karakter és tárgyilagosság fog uralkodni a történészek köreiben, akkor majd meg kell állapítaniuk, hogy elsődleges s egyedüli felelősség az 1939-es európai háborúért Angliát terheli.” Ha az ember az említett könyv mellett az amerikai történésztanár, Dr. David L. Hoggan, majdnem 12 éves kutatómunkára alapozódik, akkor nagyon sok minden érthetővé válik. Akkor feleletet kapunk arra a kérdésre, hogy miért nem jut szóhoz a spandaui börtön egyetlen foglya, Hess? Miért nem dolgozzák fel a TV-k az előbb említett munkákat, mint dokumentációs adásokat, s miért kell még mindig milliókat félrevezetni; nem milliókat, hanem százmilliókat! — olyan adásokkal, melyek láttán az egykori szemtanúknak felfordul a gyomruk, mégpedig a sok hazugság és ferdítés láttán. A magam részéről szentül bízom (Folytatás a 11. oldalon.) KI KEZDTE?
