Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
1973. január hó ttlttVAKÖkt 11. oldal ROMÁNIÁNAK NINCS TÖRTÉNELMI JOGA ERDÉLYHEZ Európában, vagy Európán kívül ma aligha zajlik le olyan diplomáciai találkozó, hivatalos vagy nem hivatalos politikai eszmecsere, amelyen ne esne szó, az európai biztonság kérdéséről, az "európai béke és biztonság” konferenciájáról. Tagadhatatlanul, a konferencia kommunista kezdeményezés, melynek három, egymással összetartozó liam P. Rogers külügyi államtitkár a New York Herald Tribune párizsi kiadásának 1969. december 8-i száma szerint oda nyilatkozott a NATO-tanács zárt ülésén, hogy "a szövetség nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy a konferencia napirendjéről tárgyaljon” a budapesti felhívás európai visszhangja azonban arra késztette a Magyar Szabadságharcosok Forraradalmi Tanácsának júliusi határozatához eddig mintegy kétszáz a részletek finomítását, pontosítását és kiegészítését célzó javaslat érkezett lapunk szerkesztőségéhez. Ezek a javaslatok, amelyekhez több felbecsülhetetlen értékű dokumentáció is érkezett, azt bizonyítják, hogy a magyar szocializmus iránt elkötelezett olvasótáborunk közvéleménye alapmegnyilvánulása az úgynevezett Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének 1966 júliusában Bukarestben tartott értekezlete, az európai kommunista és "munkáspártok” 1967 áprilisi tanácskozása Karlovy Varyban, és a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének 1969 márciusi budapesti ülése. Annak idején a budapesti "Felhívást” hivatalos okmányként a kommunisták Európa valamennyi kormányának átadták, kivéve az Albán Népköztársaságot, melynek kormánya a a Kínai Népköztársaság kormányának tanácsára nem volt hajlandó a felhívás átvételére. Bár Wildalmi Tanácsát, hogy az "európai béke és biztonság” konferenciája elé, az európai status quo ellen — a magyar emigrációban elsőként kezdeményezzen többlépcsős diplomáciai munkát. Hosszú évek kitartó erőfeszítéseinek, a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsának körültekintő politikai és diplomáciai “aprómunkája", a reális döntéseknek a terméke volt az az MSzFT értekezés anyaga, amelyről a Szittyakürt XI. év/. 7. számában “Az országépítő ellenzék hangja" című cikkünkben beszámoltunk. A Magyar Szabadságharcosok Forvetően egyetért bel- és külpolitikai koncepciónkkal és a Szittyakürt irányvonalával. Helyesli, hogy az MSzFT nem kíván az európai béke és biztonság kérdésében letérni a trianoni békediktátumok rendezésének útjáról. A trianoni békediktátum előtt Románia telekürtölte a világot, hogy a magyarok az ő erdélyi fajtestvéreiket elnyomják. Külföldön sajtóirodákat tartottak fenn, melyeknek az volt a céljuk és rendeltetésük, hogy az "elnyomott” testvérek "szenvedés”-eiről tudomást szerezzen az egész világ, s nyújtson segédkezet, hogy Románia "felszabadíthassa” testvéreit. Ez az oláh propaganda volt az, mely a történelem valódi, hiteles adataival szemben a trianoni békediktátumot megalkotók előtt helyt nem álló érvekkel azt igyekezett bizonyítani, hogy Erdély területén a románok rabszolgasorsban éltek és mint elnyomottaknak semmiféle joguk nem volt. Az "igazság nevében" azt hangoztatták, hogy Erdélyben régebbi bevándorlók voltak, mint a honfoglaló magyarok. A románok Erdélyben való bevándorlási időpontja már eddig is sok irodalmi vitára adott okot. Egy azonban minden kétséget kizárólag bizonyos, hogy sem az első sem a második magyar honfoglalás idején nem voltak letelepedve a Kárpátmedencében. A román történelemtudomány — a marxista is — egyik sarkallatos tévedése, hogy történelmüket nem annyira a románság történeti múltjának megismerésére, felkutatása, s valóságos feltárása indította meg, hanem inkább e tudomány terén a törekvéseknek olyan nacionalista vagy kommunista láncolata, hogy minél több, szigorú kritika nélkül olyan adatokat hozzanak történelmi idejük forgatagából, amelyek igazolni látszanak a románoknak Erdélyhez való jogát. Az oláhok Erdélyben való "honfoglalása” szórványosan és különböző területi változásokkal jött létre. Hogy a bevándorlásuk Erdély területére önkéntes volt-e, avagy a behívásra, vagy betelepítésre történt — most nem vizsgáljuk. Egy azonban bizonyos, a bevándorló pásztor oláh népnek említésre sem méltó csekély szolgáltatásokért adtuk át az ország magasabb hegyvidékeit megszállásra. A történelem kútforrásai csak annyit bizonyítanak, hogy első bevándorlásuk a XII. század közepére tehető. Előbbi időről a legtárgyilagosabb kutatás ellenére is — még külföldi adatokra is támaszkodva — nyomuk az oláhoknak Erdély területén nem található. A Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsa részére érkezett történelmi dokumentációk közül egy Franciaországban 1664-ben kiadott térkép pedig igazolja, hogy 1664-ben az oláhoknak (ha tetszik őseiknek) figyelemre méltó települése Erdély területén nem volt. A térkép szerkesztői kimutatják a magyar, a székely, a csángó és a szász településeket és megjegyzik: Les Valag? n’y ont aucune place de consideration. Romániának nincs történelmi joga Erdélyhez! Egy ezer év előtt végrehajtott második magyar honfoglalás vérzivatara szentesítette meg Magyarországnak Erdélyhez való történelmi jogát, s ezt a jogot a két trianoni békediktátumban készült gyenge írásmű megsemmisíteni nem tudja! Ezek a szerződések nem "békeszerződések”, hanem megtorló szerződések voltak — a szerződést megalkotó imperialista hatalmak pedig nem béke-bírák, hanem egy kegyetlen és pánszláv érdekeket szolgáló büntető expedíciók bírái voltak. A Szerkesztő KI KEZDTE? (Folytatás a 10. oldalról.) abban, hogy egyszer majd nyütan s őszintén beszélhetünk az egész világ előtt ezekről a kérdésekről, s úgy ahogyan az megtörtént. Minden a maga kegyetlenségével és embertelenségével, de mindkét részről. Pillanatnyilag sem gondolok arra, hogy az embertelenséget csak az egyik félnél keresem. Ha a német KZ-ekben az elgázosítás embertelen, akkor embertelen a városok lebombázása, vagy az angol specialitás: robbanó csecse-becsék ledobálása a lakótelepekre, hogy minél több nyomorék legyen azok között, akiknek éppen úgy nincsen fegyver a kezükben, mint a KZ-lakóknak. Az igazság egyszer a napvilágra kerül, s akkor százszor jaj lesz majd azoknak, akik anyagi érdekekért vagy hatalmuk jogtalan felhasználásával a világot félrevezették. Hogy kik ezek a láthatatlanok, akknek köszönhető, hogy a világ majd harminc évvel a háború után a valóságot még mindig nem tudhatja meg, azt könnyen kitalálhatjuk, ha megvizsgáljuk, hogy kiknek a kezeiben van a sajtó, a rádió, a TV, s kik a vezetők ezekben a népbutító intézményekben? S egyszer talán beköszönt az az idő is, amikor minden országgal megkötik a békeszerződést, s ennek a békeszerződésnek minden pontja a vüággal közölve lesz. De az előzmények s az okok is. Ostor Péter
