Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-10-01 / 10. szám
1973. október hó _____________________________ «IttVAKÖkt__________________ __________ 3. oldal JOGFOSZTOTT KISEBBSÉGEK 1918 októberében a moszkvai népbiztosok kormánya a 180 népcsoportból álló bábeli szovjet kisebbségeknek megadta azt a jogot, hogy anyanyelvükön végezhessék iskoláikat. E lépéssel kívánták volna megvalósítani az átmenetet a cári oroszosító politika és a sok népből álló szocialista állam toleráns gyakorlata között. A nemzetek és nemzetiségek felszabadítása és önkormányzatra emelése egyike volt a bolsevisták forradalmi céljainak, s nem kisebb egyéniség, mint Sztálin szolgáltatta hozzá az ideológiai alapot “Nemzetiségi kérdés és szociáldemokrácia" c. művében. Ennek megfelelően a Szovjetunió nemzeti köztársaságok szövetsége lett, míg e köztársaságok további, autonóm Szocialista Szovjet-köztársaságokat, Autonóm Területeket s a kisebb nemzetiségek részére Nemzetiségi Körzeteket foglaltak magukba. Ugyanez a tagoltság ma is fennáll még. A valóság azonban nagyon eltávolodott a népek szabadságának eszméjétől, párhuzamosan a totális állam és az azt uraló “establishment" kialakulásával. A nemzetiségi politika a többségben lévő nemzetiség érdekét szolgálja s az oroszosítás tovább folyik, csak éppen más eszközöket vesz mint a cárizmus alatt. A szovjet dogma szerint a különböző népességek összehangolását a különféle “nemzeti alkatokon belüli szocialista tartalom" egységesítése biztosija. Ezt az egységesítést pedig az orosz nyelv garantálja és ellenőrzi. Az orosz nyelv egyben nemcsak az általános szovjet műveltség leghatékonyabb eszköze — mely műveltség tulajdonképpen alapvetőleg oroszos —, hanem a többséget képező nemzetiség rendszerének alapja és megerősítő je. Mikor a szovjet hatalom a: második világháború után Lübeckig, Weimarig és Triesztig tört előre, felmerült az a kérdés, hogy miként lehet a szovjet nemzetiségi politika mintáját az újonnan szerzett területekre is kiterjeszteni. Az esztek, lettek és litvánok szovjet köztársasági státust kaptak s őket éppúgy kezelték, mint az örményeket, a grúzokat, a turkméneket, stb. A csehszlovákiai németség kitelepítése nem tekinthető nemzetpolitikai cselekedetnek, mert a szovjet nemzetiségpolitika nem jelentheti népek eltávolítását lakóhelyükről, hanem azoknak egy magasabbrendű államszervezetbe való beiktatását feltételezi. A csehek és szlovákok közti számarány kb. megfelel az oroszok és az ukránok közti számaránynak s a csehek és szlovákok közti egyéb kapcsolatok is hasonlóak az ukránorosz kapcsolatokhoz. Csehszlovákia igazi nemzetiségi kisebbségei ma a németség kiutasítása után már csak a lakosság 6%-át képezik. Lengyelország területének "Nyugatra tolása” a lengyel államot megszabadította az ukrán kisebbség súlyos kérdésétől. A lengyeleknek ehelyett a német problémával kellett volna megbirkózniuk, ha ezt nem oldották volna meg jóelőre azzal a könnyű, de embertelen intézkedéssel, hogy a németeket egyszerűen tömegesen kiutasították. Az ott maradt kisszámú német lakosságot pedig mégcsak nemzetiségnek sem ismerték el. Másként alakult a helyzet Romániában. Az utolsó órában szovjet oldalra pártolt ügyes diplomáciával rendelkező "szövetséges” éppoly erős szovjet nyomás alá került, mint a lengyelek és a csehszlovákok. A szovjet megszállást követő időkben A SZOVJETUNIÓ NEMZETISÉGEI A PÁRT URALMA ALATT a német lakosság ugyan sokat szenvedett bizonyos túlkapások miatt Erdélyben és a Bánátban, s az első években részleges hazatelepítések is történtek, mindamellett ma Romániában a német kisebbség még mindig a lakosság 2%-át alkotja közvetlenül a magyar kisebbség után. A szovjet vezetők kellőképpen ismerték a közép- és kelet-európai nemzetiségi viszonyokat, melyekről az egyes nemzetiségek pártvezérei őket alaposan tájékoztatták, s a szovjet hatalom ennek ismeretében rögtön fel is ismerte a nemzetiségipolitika "ossz és parancsolj” elvét, melyet saját hatalmi érdekeinek megfelelően használt fel. Kiváló példa erre az, ami 1971 nyarán történt, mikor éppen tetőpontjára hágott a feszültség a keleti blokkon belül. A budapesti parlamentben ekkor dorgálta meg Komócsin Zoltán magyar politbüro-tag a szomszédos Romániát annak antidemokrata magatartása miatt, mit az erdélyi magyar kisebbséggel szemben tanúsított. kül ilyesmi elképzelhetetlen lett volna. Ez a példa is ékesen ábrázolja, hogyan lehet ugyanazon rendszeren belül egyes nemzeti kisebbségeket egyszersmind előtérbe helyezni és hátrányos helyzetbe hozni. A szovjet példát, hogy a kisebbségeknek elvi autonómiát kell adni, ugyanakkor azonban őket a többséget képviselő nép szigorú ellenőrzése alá kell kényszeríteni, nemcsak erőszakkal vehetik át más kommunista országok is, hanem azokat önként is leutánozzák s a helyi érdekekhez alkalmazzák, s e folyamaton belül néha moszkvai szempontból bizonyos önkényességet is elkövethetnek bizonyos kommunista államok. így biztos nem tetszett Moszkvának, hogy 1970-ben Csehszlovákiában a lengyel és az ukrán kisebbségek kultúrszervezetei szigorú hatósági ellenőrzésnek vetették alá, korábban pedig a németajkú polgárok 1968-ban alapított művelődési társaságát különféle intézkedésekkel sújtották. A Szovjetunió nemzetiségi politiemberfajta, mely J. P. Francev szerint sem orosz, sem nem-orosz lesz, hanem egyszerűen "szovjet”-nek lesz tekinthető, mégis oroszul fog beszélni s valójában a nyelv útján végrehajtott oroszosítás eredménye lesz. Ez a fejlődés mégsem zajlik le békésen és fájdalommentesen és nagyszámú kétségbeesett tiltakozás hallható a szovjet birodalom minden tájáról, mely egyben bizonyíték is arra, hogy a hatóságok óriási nyomást gyakorolnak olyan irányban, hogy az elnemzetietlenítést közigazgatási eszközökkel is siettessék. Ez néha kerülő úton történik: Kisinevben, a Moldvai Köztársaság fővárosában az egyik legnagyobb napilap a lakosság által beszélt rendes román nyelven jelenik meg, csak éppen cirillbetűs nyomtatásban. Egy orosz anyanyelvű polgár a szöveget remekül ki tudja betűzni, csak éppen egy szót sem ért meg belőle — kivéve, ha tud románul. Gyanútlan nyugat-európai szemében úgy tűnik, mintha orosz újságról lenne szó, különösképpen azért, mert a lap külalakjában megHRJAK müncheni konferencia néprajzi etve ateipjdn l—áíádá&á■ A zsí Jl A turánoké! " Jelen fénymásolat eredetije a Magyarországi Túrán Szövetség által kibocsátott levelezőlap. Imaoka Gyuicsiro: A magyarság költészete c. Tokio, 1941-ben megjelent kötetének elülső borítékelőzékeként. A jelvi térkép a Szövetség vonatkozó alapelvét fejezi ki: — Ha Trionan értelmében a magyarságnak nincs helye Európában, mert ázsiai, úgy következőleg nem a magyarságot kell Ázsiába kitelepíteni, de Európát kell visszaszorítani a Szövetség által Attila-vonalnak mondott Odera— Passau—Trieszt vonala mögé. — Isten malmai őrölnek. Az Uraiig törekvő Harmadik Birodalom után, a nagy kövek közt a sor most a szlávságon. Erre a "mostohatestvér” módjára gyakorolt bírálatra kétségtelenül a Kreml biztatta fel a magyarokat, s az ok az volt rá, hogy Románia párt- és államfője, Ceausescu Moszkva presztízsét súlyosan megsértette Peking felé irányuló tájékozódásával. A magyar érdekek képviselete itt vajmi kevés szerepet játszott, Bukarest azonban bizonyára pontosan megértette a burkolt fenyegetést, hogy az erdélyi magyar kisebbség felhasználásával a román rendszernek kellemetlenkedni lehetne könnyűszerrel. Hogy a szovjet mennyire nem törődik a magyar népi érdekekkel, arra a legjobb bizonyíték az a tény, hogy ugyancsak 1971 nyarán a pozsonyi parlamentben két magyar képviselőt, Szabó Rezsőt és Dobos Lászlót arra kényszerítették, hogy mondjanak le mandátumukról. Moszkva előzetes beleegyezése nélkájának lényeges alkotórésze az orosz nyelv általános uralkodó helyzete. Az amerikai "way of life”-hez hasonlóan ugyanis egy bizonyos "sovietic way of life” életmódot kívánnak egyesítő tényezőként bevezetni, ennek hordozói pedig az orosz nyelv és az orosz felfogás lesznek. Ezáltal kísérlik meg lecsiszolni az egyes nemzetiségek közti nagyobb különbözőségeket, míg a végcél azok teljes megszűntetése lesz. Az orosz nyelv elterjesztése érdekében kifejtett propaganda hivatalos megindoklása persze másként hangzik: az orosz nyelvnek kell általános érintkezési eszközként a tudomány és a technika haladását biztosítani és az orosz szellem vívmányait terjesztenie. Ideológiailag megokolva pedig az igazi marxi—lenini tanok terjesztését és tisztán, hamisítatlanul tartását egy technológiai képzésnek kell kiegészítenie. Az új tévesztően hasonlít a Pravdához. A jelmez célja az, hogy a cirill íráson át közelebb hozza a lakosságot az orosz nyelvhez. Ehhez hasonló kiadványok léteznek ugyancsak Grúziában, Lettországban, Tádzsikisztánban s máshol is. Ez lenne az orosz példa, de hogyan alkalmazzák ezt más országokban, más viszonyok között? 1971 augusztusában a román államfő, Ceausescu ellátogatott az erdélyi Hargita-megyébe, mely lakossága magyar, s tüzes beszédben felszólította hallgatóit, csatlakozzanak a szocialista társadalomhoz, bármilyen anyanyelvűek is legyenek. Ugyanígy nyilatkozott német és szerb anyanyelvű vidékeken hosszú országjárása során. Ugyanazon év őszén azután kiderült, hogy mi van az érem másik oldalán. Német községek ezután már csak román helységnevet viselhet
