Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
1973. január hó «IttVAKÖfcí 9. oldal DR. R1MANÓCZY LÁSZLÓ: GONDOLATOK A MAGYAR EGYSÉG FELETT n. rész Érdekes dolog maga az emigráció. Ha az anyaország megszűnt, akkor megszűnik az emigráció is, mert különben fából vaskarika lenne. Csak rabországnak lehet emigrációja, szabad országoknak csak elvándorlói vannak. — Az elvándorlás: érdek; az emigráció: kényszer. Ebből az is következik, hogy a magyar emigrációnak elsőrendű feladata nem a saját maga fenn- és megtartása, hanem az, hogy minden erejével azon legyen, hogy rabországa felszabaduljon. Éppen ez az a feladat, kötelesség, amit a magyar emigráció csak immel-ámmal, százfelé szakadozottan és lanyhán folytat. A magyar megtartás kötelességét pedig elhibázta, mert csak a felnőttek vonalán és itt is zömmel szórakoztató és egyesületekbeni tevékenységet folytatott és kiengedte a kezeiből a külföldön felnövő magyar fiatalságot. • Tény, hogy sok oka-foka van ennek a sikertelenségnek, vagy eredmény-hiánynak, ami egyre inkább érezhető és megfigyelhető fáradtságot, csalódásokat és kiábrándulást kezd mutatni emigrációnkban, világviszonylatban értve ezt a megállapításomat. Alább és csak odavetve sorolok fel pár okot — mely felfogásom szerint — közrejátszik a magyar emigráció meddősége, vagy akár — kissé sötétebben látva és felfogva a válságot — elvetéltségének területein. • A magyar emigráns egyesületek. Furcsa, és így, első olvasásra talán hihetetlen, de mégis ez a valóság! Nem azt vitatom, hogy nincsen szükség emigrációs egyesülésre, tömörülésre, legyen ez politikai, vallási, tudományos, társasági, társadalmi, gazdasági, szórakoztató, vagy akár sport-vonalú. Igen mindre szükség van, de csak helyi viszonylatban. De nem képezi a gyakorlat tanúsága szerint egy kialakítandó vagy kialakítható felsőbb vonalú egység alapfokát. Szükséges az, hogy az emigrációs magyarság a lakhelyén (akár nagyobb körzetben) tömörüljön valamiféle szervezetbe! Egyrészt azért, hogy a lakhelyén egységesen léphessen fel, hogy összetartsa és segítse a magyarokat, mert "Egyesülésben az erő! éshogy idegen környezetben és idegen népek között élve, a mindennapi életből kikapcsolódást adhasson a megszokott, magyar, a nemzeti és hagyomány-vonalakon. Ehhez azonban nem kell húsz-harminc egyesület, mert bőven elég egy is ! Mert a sok egyesület megoszt, elkülönít, részekre bont és szétforgácsol. Az egyesületek rendszerint féltékenyek egymásra, nem egyszer ellenségesek és egymás ellen dolgoznak. (Ezt nem én állapítom meg, ezt a magyar emigráció immáron huszonöt éves gyakorlata mutatja!) A dolgozó magyarnak (főleg ha családos) nem sok ideje marad bensőséges és tevékeny egyesületi élet folytatására; viszont nagy szüksége van a mindennapi taposó malomból való kikapcsolódásra, a szórakoztató, felüdítő lehetőségekre, a maga megszokott módján. Részben ez az oka annak, hogy a magyar emigrációban csak a szórakoztató megmozdulásoknak (táncestélyek, bálok, szórakoztató műsorok, hajó- és egyéb kirándulások, borkóstolók, stb.) akad ma már elegendő közönsége. (Úgy értve: hogy ne legyen ráfizetés!) — Ha nincsen tánc, nincsen magas-ivás, akkor közönség sincs. Ez az oka a Halottak Napján és az októberi ünnepségeken hajnalig tartó tánc-vigadalmaknak a tizenhárom akasztófa árnyéka alatt és a T 34-esek dübörgése és benzinpalackok csörrenése kísérő muzsikájával. Mindenesetre a magyar emigráns csak a helyi egyesületeket, vagy szervezeteket (újságokat és kiadványokat) támogatja immel-ámmal (a rendezvények belépőjegyeinek a megvételét — a magam részéről — nem tartom semmiféle támogatásnak!), és nem érdeklődik — ezeken felül és elsősorban — az átfogóbb és nagyobb területre alapított megmozdulások felé. A tizenöt-harminc egyesület fölé aztán egy-két "csúcs szerv” és legalább egy "szövetség” lesz kanyarítva, hogy az egysületek, az egész magyarság "Bárcz, a falu mind" képében, de ezek felett intézkedjen és ügyködjön. Ez a felfogás és gyakorlat végérvényesen megbukott. Okai: A csúcs-szerv és szövetség vezetősége és tisztikara (mert csak ilyen van, nem lévén egyesület, csak képviselet) egyben tagja egyik vagy másik egyesületnek, mozgalomnak és ez szerint cselekszik, ítél. És nem az egyesülete, mozgalmi elvei, alapszabályai, céljai, elgondolásai vagy érdek-sallangjai felett. Ezért nem képes egységesen fellépni, és nem is akar! • Munkája: államelnökökhöz, politikusokhoz, képviselőkhöz felterjesztett sürgető és fenyegető táviratok röppentése, a szövetségi gyűlés határozatának megszövegezése, melyben utasítják Brezsnyevet, Nixon elnököt, a helybeli kormányt, az UNO-t és UNESCO-t, hogy Trianont, Teheránt, Yaltát azonnal irtsák ki, az oroszok kotródjanak ki egész Európából és a szomszédaink azonnal járjanak Canossát előttük, mert ha nem, akkor baj lesz, de nagy! A fel- és leiratok csak úgy röpködnek szanaszéjjel. • A magyar emigrációnak nincsen olyan átfogó szerve, mely a helyi egyesületeken felül az egész szabad Nyugatra vonatkoztatva egységesítené a magyarságot, azon az alapon — kizárólag csak azon az egyetlen alapon — hogy; magyarok! Jól tudom azt, hogy voltak és vannak ebbe az irányba kísérletezések, ezek azonban alig jutottak túl eddig a tisztikar kialakításánál és egyelőre még a "szervezés” állapotában vergődnek. Az egység kerékkötője itt tulajdonképpen az, hogy minden ilyen törekvés előbb egy mozgalmat vagy szervezetet alapít és csak az ebbe való belépése után lehetne a magyar "egységesített". Ez az elgondolás ma már sem nem vonz, sem nem megy! Hiba az is, hogy az ide —csodákkal határos módon — belépő magyar magával hozza az egyéb tagságát, elveit, világnézetét és mindennapi szemléletét, egyszóval a kialakított és merev felfogását. Ha elfogadjuk azt a közmondást: "Ahány ember, annyi vélemény”, ez a megállapításom további megvilágításra nem szorul. A belépő magyarok túl merevek ahhoz, hogy feladják, vagy módosítsák azokat az álláspontjaikat, melyek a jelenben minden egység-törekvést kizárnak. Az 1945-ben, vagy 1956-ban kialakított és megmerevedett felfogás ma már idejét múlta és hamis valami. Múlttal nem lehet a jelenben jövőt építeni. Ehhez a jelen körülményei és adottságai kellenek elsősorban! A múlt csak mint tapasztalati háttér szerepelhet! • Itt Ausztráliában ismertem egy "..............Világszövetséget”, melynek öt éven át nem született több tagja, mint 18 lélek és egy olyan, az egész világra kanyarttott "...................Mozgalmat”, mely teljes négy éven keresztül a szervező bizottságra előirányzott tíz tagját nem volt képes összeverbuválni. (Helyben a magyarság létszáma 8—10 ezer, egész Ausztráliában 38—42 ezer lélek. Helyben jelenleg kb. huszonnégy egyesület, kör, intézet és társulat működik, ugyanarra a 4—500 magyarra kanyarítva.) • A magyar gyermekek és fiatalok válsága. Ennél a kérdésnél követték és követik el ma is, a legnagyobb bűnt a helyi emigráns magyar magukcsinálta, vagy barátaik által kikiáltott vezetői. A bűn csak elenyésző fokban a szülők vétke. Nem a tömegnek kötelessége felvilágosulni és a jövőbe nézni, hanem a vezetőnek! A magyar fiatalsággal (az egyházak elégtelen, és a cserkészet dicséretes munkáját kivéve) az emigrációnk vezetői nem törődtek. Mozgalmaikat és egyesületeiket részben a felnőtt magyarságnak, részben saját maguknak alapítgatták. A gyermek, a fiatal az ünnepségeken sorfalat állt, zászlót őrzött és útban volt; szerepet nem kapott. Március 15-ödikén is reszkető inú és dúltan őszhajú elnökök és elaggott magyarok puffogtatták a bombasztjaikat. A látástól-vakulásig dolgozó szülőknek nem volt idejük a gyermekeikkel a magyar faji és nemzeti vonalon foglalkozni, hiszen a nyelvnehézségek miatt gyermekeik elemi iskolás házifeladatainál sem tudtak segíteni. Az első cél nem óvódák, elemi iskolák, magyar iskolák, leány- és legény egyletek felállítása volt, hanem a szórakoztatás megszervezése. A fiatal sehol magyar műsoron szerepet nem kapott. Ma sem kap! De ez ma már nem is érdekli. A külföldön felnőtt első magyar nemzedék több, mint harminc százalékát a magyar emigráns vezetők vesztették el. Ha a jelenlegi vezetők ma sem képesek felébredni, elefántcsont- és üvegtornyaikból, emelvényeikről a magyarság közé "leereszkedni”, akkor a külföldön felnövő, második magyar nemzedék jó hatvan százalékát fogjuk örökre elveszteni. Menthetetlenül. • A magyar tankönyvek és taneszközök kérdése. Újabban csírázott ki ez a kérdés az emigrációban. Korábban csak vágyakozó sóhajtások voltak hallhatók! Alapja nagyrészt az otthoni Debreceni Konferencia volt. A hatása Nyugaton érthetetlen. Abban igaza van a magyar tanítónak, tanárnak, vezetőnek, hogy kommunista, szláv vagy orosz propagandát nem adunk a nyugati magyar fiatalok kezébe. Nekem, egyénileg is ez a hitvallásom! Sem meghamisított magyar történelmet, hiszen ilyet tanítanak a befogadók iskolái és egyetemei Hencidától Boncidáig! Kihagynak azonban a számításaikból két adott tényt. A magyar pedagógia, tankönyv, tansegédlet ma, világviszonylatban az elsők között áll. Külföldön alig van magyar iskolás- és tankönyv. A külföldön (Nyugaton) használt iskolás és tankönyvek nincsenek egységesítve. Nyugati magyar nyomdáink és kiadásaink abszolút zömmel a magyar felnőttek felé dolgoznak. « A budapesti kormány tervbe vette és a költségvetésébe beállította az emigráns magyarság tankönyvekkel és tansegédletekkel való ellátását, nagyon alacsonyan árazva. A Nyugatra kiküldött három otthoni pedagógus szakember befejezte külföldi megfigyelő útját és most otthon dolgozik ennek a válságnak a megoldásán. Miért nem használjuk ki ezt a lehetőséget? Miért nem kémek a nyugati magyar iskolák hazulról, hivatalosan tankönyveket? Feltételezve azt, hogy minden nyugati magyar iskolának, tanodának vannak tanárai (pedagógusok) és vezetősége. A kiküldött könyvet ezek a vezetők gyűlésen alaposan felolvassák, megtárgyalják és kiértékelik. Az előre elkészített vastag jelzőceruzák, kiélesített ollók segítségével kitörlik és kivágják benne a magyar faj- és nemzet-ellenes részeket, esetleg oldalakat. Utána valamelyik nyomda és kiadó feláldozza magát, és kinyomja így a könyvet. Volna ennek így, valami különösebb akadálya?! Többnyelvű magyar emigrációs újság hiánya. Természetesen magam is jól tudom, gyakorlatból, hogy magyar nyelvű újság, folyóirat megindítására és kifejlesztésére sincsen sem megindulási tőke, sem későbbi elegendő érdeklődés vagy támogatás. Tehát, hogyan lehessen többnyelvű magyar újságot létrehozni, mikor egy nyelven sem megy és csak tetszhaldokol? • Induljnuk ki pár tényből! Ma, Nyugaton legalább egy millió dolgozó magyar van. Ennek nagyrésze abban a korban, mikor újságot is szokott az ember kezébe venni. Hogy ezzel szemben az emigrációs magyarság tulajdonképpen egy újságot vagy folyóiratot sem támogat agyon, annak feltétlenül kell valami komoly alapjának lenni. Egyik oka talán az, hogy a megjelenő újságok zöme, helyi újság lévén, főleg a helyi hírekkel foglalkozik, hírei nem időálló természetűek, következőleg más országban élő magyarnak, alig tudnak valamit mondani két-három hónap múlva. A magyar közönség a helyi és világviszonylatú híreket nem az újságból, hanem a rádióból, televízióból meríti. Másik oka lehet, hogy nagyobb te rületre, vagy az egész magyar emigrációra alapított és tervezett kiadványaink zömmel egy-egy irány, párt, felfogás, világnézet szemszögéből adják úgy a híreiket, mint egyéb anyagot, mely hírközlés és anyag — ennélfogva — általános és egyetemes érdeklődésre soha nem számíthat. Mindenesetre egységes véleménykialakításra képtelen. Nagyobb területre, vagy világviviszonylatra szerkesztett és kiadott magyar emigráns újságnak nem a hírközlés az első feladata. És nemcsak a magyarok részére. Itt a hírek kiértékelésén van a fősúly, és az események várható következményeinek magyar vonalú előre-
