Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-05-01 / 5. szám
I 8. oldal Mondd csak meg nekem: nem csoda az, hogy Árpád vezér óta áll a magyar a népek vándorútján, ennek a kellős közepében, annak az útnak a közepén, ahol sokkal nagyobb népek vándoroltak és harcoltak az életért, mint amekkora a magyar? Mi egyedül voltunk, mindenkor, mindenkinek idegenül! El tudod képzelni azt, hogy Csaba királyfi lelke, segítsége nélkül... a hazaszeretet és a hősi önfeláldozás eszméje nélkül nem zúztak volna már réges-régen össze bennünket? Hogy; nem irtották volna ki már régen a magyart? Hát azt hiszed, azt gondolod, hogy: mi kellünk valakinek, hogy mi talán kellünk Nyugatnak, vagy Keletnek? Ne hidd, hitetlen magyar testvérem! Mi, nem kellünk senkinek! Mi csak addig fogunk élni, amíg magyarok tudunk maradni, úgy, hogy a meghalt hőseink példáját látni tudjuk, szavukat, hangjukat meg tudjuk érteni és a felelősség-vállalásukat követni tudjuk! Egy pillanattal sem tovább! És tudod, hogy e nélkül mi lesz a sorsunk? Becstelen szolgaság! Mindenhol és minden időben!!! Nem hiszed? Akkor beszélj a felvidéki, burgenlandi és erdélyi magyarokkal! A szolgaságunk már elkezdődött. Nyisd ki csak a szemedet és nézz körül! Vagy: talán azt gondolod, hogy az a Csabalegenda régen volt... a Csaba-eszmény már elfakult ... ma már új és más idők járják? • Nos: ebben is tévedsz! Sohasem láttál otthon, Magyarországon a falvak és városok terein vasvitézeket, bronzkatonákat? Hiszem és vallom, hogy amíg Te az eke szarvát fogtad, a szerszámgép vagy az íróasztal mellett dolgoztál, ezek a vitézek őrt álltak melletted! Amikor pedig a napi munkád után, fáradtan, de nyugodtan aludtad az igazak álmát — nem vetted észre, hogy mikor tizenkettőt ütött az óra — ezek a kővitézek, ezek a vasmagyarok is elkezdtek lélegzeni és szellemhangon, kísértet-nyelven beszéltek a csillagporos útvégén álló, örök Csaba vártával. • Új csoda kell? Ma, egyet sem látni otthon az érc-, a vas-hadseregből. Csak a csonka talapzat, vagy már ennek is csak a helye van meg. A hősök eltűntek! Igen! A bronzot, ércet beolvasztották, a követ széttörték és a fém- és márvány-táblákra vésett írást a gyűlölet vésőjével, a szabadság nevében tették, rontották olvashatatlanná. Hova lett ezeknek a hősöknek a lelke, hova lett maga az eszme, mely kőbe véste, acélba öntötte magát a gondolatot? Hol van a tett amit jelképeztek és merre van az út, amit mutattak?! Hiszem és vallom, hogy ma, a Csaba vártának párducbőrös, szellem-kabolás, csákányos serege mögött egy másik, egy új, mesebeli had áll csatarendben. A kőkatonák a vasvitézek ezek! Nem húsbői, vérből, gyarlóságból és megalkuvásból gyúrt kései magyarok. Hiszem és vallom; ha hiszünk bennük, ha bízunk bennük, ha nem felejtjük el sem őket, sem példáikat, akkor ezek is visszajárnak segíteni nekünk. Egyedül és kizárólagosan csak nekünk, de csak akkor, ha magyarok maradunk. Hogyan is szól csak a Csaba tette eskü?: "Visszajövünk földből, vízből, levegőből, ha bajban lesz a magyar!” Dicsőség néktek! Halott magyar hősök! • Ugye, hitetlen magyar Testvérem, te már, nem hiszel sem regékben, sem mesékben, sem csodákban? Sőt, valljuk csak meg egészen őszintén, nem hiszel te már saját magadban sem! Elvesztetted a hitedet, szívedet, lelkedet?! Akkor engedd meg azt, hogy az eszedhez szóljak. Remélem, hogy ezt még nem vesztetted el! Gyere, ülj ide mellém gondolatban és gondolkozzunk el együtt. Hiszed-e, hogy az árulóból önfeláldozó hős lesz, tisztán a te két szemedért? Hiszed-e, hogy a kalmár átváltozik irgalmas szamaritánussá kizárólag a te érdekeid miatt? Hiszed-e, hogy téged azért fogadtak be idegen népek, távoli országok, mert különösen és hirtelen megszerették a személyedet, vagy a fajtádat? Hiszed-e, hogy azok, akik téged elárultak, eltagadtak, megraboltak és eladtak — ahogy a cigány a vak lovát szokta — most pénzt, időt, fáradságot és személyüket nem kiméivé, egyéni érdekeik, asszonyaik ártatlanságát és országuk jövőjét feláldozva, csupán csak érted fognak élni **ITmKÖfcT a jövőben, hogy jóvátegyék a bűneiket melyekkel vétettek ellened?! Hiszed-e, hogy a víz felfelé fog folyni, a nappal sötét éjjellé változik, a szél nem fúj és a felhő nem száll csupán a te kedvedért?! Eltudod-e hinni azt, hogy elfelejted valaha a magyar akác illatát, a magyar patak csacsogását? Hiszed-e, hogy találsz majd, bárhol a világon olyan zöld mezőt, olyan kék eget, olyan zúgó fenyvest vagy olyan édes kenyeret, mint amit ott hagytál? Még ma sem döbbentél rá arra, hogy téged otthonodból, házadból, a szakmádból, hivatásodból vagy a hazádból nem a Csaba-legenda, nem a bronz-vitézek, nem a hősi ideál kergetett el, hanem idegenek?! És ezek adták el, veled együtt, Magyarországot is! Hát azt hiszed, hogy ahol most élsz, ahol a lakásod van, ahol dolgozol, utazol, vándorolsz, nem ugyanezen idegenek között vagy... és hogy; be tudsz majd olvadni ugyanezen idegenek közé? Valaha, ebben az életben? Hogy: egyszerre csak nem leszel többé ezeknek az idegeneknek idegen többé?! • Mert ha ezt hiszed, akkor állj csak erre az oldalra! Bőven fogsz találni ezen az oldalon is volt magyarokat. Talán igazad lesz, talán ezek között te sem fogod magadat egyedül érezni, talán jobban és könnyebben boldogulsz. Magyar a neved? Sebaj! Válassz ki magadnak valami, jó csengésű idegen nevet! Csak magyarul beszélsz? Sebaj! Hiszen — mint magyar — vagy te olyan tehetséges, hogy öt-hat év alatt megtanulod a világ legnehezebb nyelvét is, ha akarod! Magyar az asszonyod, embered? Sebaj! Hagyd ott és válassz magadnak valakit, idegent. Még nem vagy házas? Sebaj! Vagy te olyan kemény-kötésű férfi, vagy nő, hogy könnyen találsz magadnak élettársat az általad annyira csodált és szeretett, megkívánt idegen nép fiai-leányai között. Pénz kell... összeköttetés ... támogatás ... jó állás... jól fizetett munka? Nem fog nagy fáradságodba kerülni! Állj csak be azok közé, akik nem is olyan nagyon régen négyszáz dollárért árulták saját, magyar testvéreiket. Akik egy kétes értékű állásért vagy hivatalért akasztófákat ácsoltak, akik egy bársonyszékért eladták Magyarországot, akik az egyéni hasznukért nemcsak a magyar jövőt, de a magyar múltat is ... a te, ezután születendő gyermekeidet is képesek voltak és lesznek örökre eladni. Állj csak be ezek közé! Állj ide, ha azt hiszed, hogy a régi, magyar földtől húsz- és húszezer kilométerekre — messzemessze a csodáktól, a hősöktől, eszméktől, hazától — nem köt már semmi! Hogy: Te már örökre megszabadultál minden kötelesség és felelősség alól! • És most, mielőtt szétválunk és elindulsz, vagy tovább haladsz ezen a "másik úton”, engedd meg, hogy a tarisznyádba útravalót adjak. Mivel nem hiszel regékben, csodákban, legendákban, kötelességekben és felelősség-vállalásban, nincs mást tennem, egy darab valóságot adok útravalónak. Bemutatom neked, hitetlen magyar Testvérem, az élő magyar hősöket. Az a magyar férfi, aki a mindennapi — nem neki való, sohasem tanulta — munkából holtfáradtan hazaérve este a térdére ülteti a gyermekét, tanítja magyar szóra, oktatja a nemzeti gondolatra, Csaba-legendákat csepegtet a leikébe ... beszél neki arról, hogy ki a fajtája ... mit tett eddig a történelme folyamán, segít neki az iskolai feladatok elvégzésében... figyelmezteti, hogy mint magyarnak mindig melyek a kötelességei... leikébe plántálja, hogy sehol, ezen a kerek világon soha nincs és nem is lehet mit szégyenlenie... ez a magyar férfi: hős! Az a magyar nő, aki cseléd-sorban ... gyári túlórákban, a nőnek nem való nehéz munkában odahaza és idekint gyermekeket szül a magyar fajnak és ezeket magyarrá, becsületes, igaz emberré neveli fel, ez a magyar nő: hős! Az a magyar gyermek, aki az idegen nyelv nehézségeivel küzdve, idegenben, idegen tanulótársai között első lesz az iskolában, a testi vagy szellemi harcban és — anélkül, hogy ezzel másokat, vagy társait megsértené — büszkén és nyíltan vallja, hogy ő magyar és magyar is fog mindenkor maradni, ez a magyar gyermek: hős! Hiszel-e már a magyar hősökben hitetlen ma-1973. május hó gyár Testvérem? Tudod-e, hogy ma, szerte a világban tíz- és százezer magyar idegen zászlók alatt, idegen ruhákban, idegen szerszámmal a kézben, idegen érdekekért sikeresen él, küzd, harcol? Talán éppen az ellen a vörös pokol ellen, melynek hordáit, te — csodákban nem hivő magyar Testvér — odahaza a címeres zászlaink alatt, valahol a Badacsony dombja, az Alföld pusztája, vagy Budapest Citadellája környékén családoddal, jövőddel, sorsoddal az oldalad mellett nem voltál képes visszatartani. Látod, ezek a magyar hősök kint az idegenben nem a cifra kaput, nem a puszta délibábját, nem az udvaron játszadozó gyermekeiket, nem a félelemtől remegő asszonyaikat, nem a Kettős Keresztet és nem a Kárpát bérceit védik. Dolgoznak, mert felvették a munkát, küzdenek, mert az idegenben is élni akarnak, magyar életet élni, harcolnak, mert esküt tettek rá. Ahogy Csaba népe is esküdött egykoron. Mert ezt az esküt magyarok tették! • Tudod-e azt, hogy ma, otthon hosszú-hosszú szerelvények gördülnek nap-mint nap Északnak, Keletnek? Ezek a szerelvények embereket is visznek. A te testvéreidet is. Tudod-e, hogy hová viszik őket? "Önkéntes munkafelajánlás”-nak csúfolt, hosszú szenvedés után biztos halálba. Tudod-e, kik viszik őket? Idegenek és csodákban nem hivő, ezekben hinni nem akaró, nem is tudó magyarok! Rádöbbentél-e már arra, hogy ezeken a szerelvényeken gördül ki lassan a magyar nép... a magyar föld minden kincse... a magyar föld minden gabonája... a magyar fák minden gyümölcse, a magyar bércek minden kincse és ... talán maga a Magyar Feltámadás is! Kik élnek az orosz hómezők fogoly-táboraiban, Mármaros sóbányáiban ... kik rothadnak el elevenen Dobrudzsa mocsaraiban ... kik rezzennek össze otthon, ha éjjel megzörgetik a kaput, kiket kínoznak vérfoltos börtön-cellák mélyén és hogy kiket adtak el örökös rabszolgának a béke és a szabadság nevében?! Magyarokat! A te édes testvéreidet! Tudod, hogy kik ezek: Hősök!!! • És most, a Magyarok Istene áldjon búcsúzásul. Mindegy, hogy melyik út felé igazítod a lépteidet. Segítsen Csaba népe, segítsenek az élő és halott magyar hősök. Mert: itt csak egy, egyetlenegy járható út van, akármelyik utat is járják jelenleg a lábaid. Előbb, vagy később, de Te is rá fogsz majd kanyarodni erre az útra, mert ezt, magyar ki sem fogja kerülni tudni. Addig is: a Magyarok Istene legyen veled és segítse a lépteidet. Dr. Rimanóczy László PÁLYÁZAT Az Árpád Akadémia igazgató tanácsa "A magyarság sorsa és szerepe az Amerikai Egyesült Államokban" címmel olyan történeti szaktanulmány (monográfia) megírására hirdet pályázatot, amely az Amerikai Egyesült Államok fennállásának kétszázadik évfordulóján alkalmas lesz annak tárgyilagos kimutatására, hogy a magyarság mivel és hogyan járult hozzá az amerikai közművelődés kialakulásához. A pályázatra olyan szaktanulmányok is benyújthatók, amelyek a pályatétel szerves részeinek s egyben önálló fejezeteinek tekinthetők (ha például egyes városokra, vagy államokra vonatkoznak). A pályadíj 500 dollár, amelynek odaítéléséről — kizárólag teljes értékű, tudományos szempontból is számottevő pályamű javára — a történettudományi osztály szakvéleménye alapján az igazgató tanács dönt. Erre azonban csak akkor kerül sor, ha az akadémiai követelményeknek valóban megfelelő pályamű érkezik be. A jeligével ellátott pályaműveket három Írógépeit példányban, nyomdai szedésre készen 1974. június 30-ig kell az Árpád Akadémia igazgató tanácsának címére (1450 Grace Ave., Cleveland, Ohio 44107. USA) beküldeni. A pályázó nevét, pontos lakcímét és rövid életrajzát tartalmazó, azonos jeligével ellátott zárt borítékot ugyaneddig a határidőig ugyanerre a címre az igazgató tanács elnökéhez kell eljuttatni. Egyenlő értékű pályamunkák esetén az egész anyagot felölelő tanulmányok előnyben részesülnek. dr. Nádas János az igazgató tanács elnöke
