Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-05-01 / 5. szám
1973. május hó ttitmitfkt 3. oldal Nem igaz, hogy az Ottawában kiállított vízummal biztonságban haza lehet utazni!..--------------------- Két kanadai asszonyt letartóztattak Magyarországon ...--------------------Április 5-én a kora délutáni órákban a hegyeshalmi határállomáson letartóztattak két kanadai magyar asszonyt. A vámhivatali beosztottak, a határőrök nem találtak teljesen feldúlt csomagjaik között magyarországi előírások által megnemengedett ajándéktárgyat. Mindkét aszszonynak érvényes, szabályos beutazási vízuma volt 30 napi tartózkodásra, melyet az ottawai magyar követség állított ki. Letartóztatták őket, kanadai útlevelüket elkobozták. A határközegek a letartóztatás okát azzal indokolták, hogy a két asszony 1956 novemberében disszidált. A kora délutáni óráktól kezdve, a késő éjszakáig tartott kihallgatásuk Hegyeshalmon. A kihallgatás alatt minősíthetetlenül gorombán bántak velük, fenyegették őket és különböző jegyzőkönyvek aláírását akarták kizsarolni tőlük. Hajnali két órakor Budapestre szállították őket a Rudas László utca 45 sz. alatt levő belügyminisztériumi kirendeltség épületébe. Kihallgatásuk itt tovább folyt. A két asszony óriási bátorsággal minden ijesztgetés és fenyegetés ellenére, minden aláírást megtagadott, ami igencsak kihozta sodrából az államvédelmi beosztottakat. Miután a két asszony időben nem érkezett meg a budapesti szállodába, a kanadai konzul, akit a férjek időközben Torontóból telefonon is felhívtak keresésükre indult. Budapesten a Külügyminisztérium először tagadta az esetet, majd a konzul erélyesebb fellépésére, a kanadai elkobzott útlevelek számának közlése után elismerték, hogy "a kiállított vízumok nem voltak szabályosak” és közölték, hogy "kizárólag a vízumok felülvizsgálatának céljából” hívták be a két asszonyt a belügyminisztériumba. Végre kétnapi huzavona és órákig tartó kihallgatás után a két kanadai útlevelet visszaadták tulajdonosaiknak, miután a kanadai konzult már félrevezetni nem tudták. Az államvédelmi szervek több ízben kihangsúlyozták, hogy a két szerencsétlen asszony, "hűtlenség bűntettét is elkövette az állammal szemben ,amikor kanadai állampolgárságukat felvették". — "Itt a maga kanadai állampolgársága nem ér semmit, maga még mindig magyar állampolgár és a magyar törvények értelmében fogunk eljárni magukkal szemben” — közölték az ÁVO-s nyomozók. A szállodában ahol megszálltak a kihallgatások után, állandóan zaklatták őket. A szállodát elhagyniuk nem volt szabad. Szobájukban a telefon általában óránként csengett még éjszaka is, aludni egyáltalán nem tudtak. Végül is a kanadai konzullal történt értekezés után elhatározták, hogy azonnal elhagyják az országot, amíg lehet. így a költséges utazás és kellemetlen magyarországi látogatás mindössze öt napig tartott anélkül, hogy még a rokonaikat is láthatták volna. A dolog érdekességéhez tartozik, hogy a két torontói magyar asszony semmilyen emigrációs vagy magyar társadalmi egyesületnek soha tagja nem volt, semmilyen emigráns magyar megmozdulásban soha részt nem vettek. Magyaroktól elszigetelten éltek. Mindkettőnek két gyermeke van, normális családi élettel, rendezett anyagi viszonyok között élnek és megbecsült tagjai kanadai környezetüknek. Az anyagi károkat leszámítva, felmérhetetlen lelki károkat okoztak és gyógyíthatatlan sebeket ejtettek embertelen bánásmódjukkal a hazai hatóságok e két asszony lelkűidében. Az természetes, hogy Magyarországra egyik sem akar többé visszamenni. Saját tapasztalataik alapján, a lehető legrosszabb véleménnyel van mindkettő Magyarországról és mivel Kanadában élnek, ahol még szabad véleménynyilvánítás van, az is természetes, hogy ezt a rossz véleményt terjesztik is kanadai környezetükben. Nekik már mesélhet a "Magyar Hírek”, nekik mondhat bárki amit akar, ők látták, érezték az "enyhült” Magyarországot 1973- ban. Felháborodásuk, gyűlöletük jogos és megalapozott. Az itt leírt esetet megvizsgálva először is a követségről kell megállapítani a legnagyobb fokú lelkiisme tétlenséget. Miért adnak vízumot olyan egyéneknek, akiket nem akarnak Magyarországon látni a proletárdiktatúra ideje alatt? Miért jelölik meg a látogató vízumokat, különböző jelzésekkel az útlevelekben, melyekről a határon már tudják, hogy az illető látogatót milyen bánásmódban részesítsék. Jópár különböző időkben kijött személy útlevelében levő vízumot megvizsgáltunk, melyeket ebben az évben adott ki az ottawai követség és mindegyik vízumban jelölés látható. Micsoda lelkiismeretlenség a követség részéről ártatlan embereket kitenni ilyen nagyméretű lelki szenvedésnek, megrázkódtatásnak, az emellett elszenvedett anyagi károkról nem is beszélve, ami egy ilyen lerövidült utazással jár. A kölcsönös tiszteletben tartást prédikálják Magyarországról, de micsoda tiszteletlenség kanadai állampolgárok, kanadai útlevelét egyszerűen elkobozni és visszatartani, de micsoda embertelenség a 17 év után visszalátogató "külföldre szakadt hazánk fiát' ilyen bánásmódban részesíteni azért, mert szerintük "még mindig magyar állampolgár". Hogy bánhatnak az ott élő, gondjaikra bízott magyar állampolgárokkal? Az itt leírt eset nem az első, de ezekről az emigráns lapok nem írnak. Az utóbbi időben az ilyen esetek megszaporodtak. Amióta meghirdettük emigrációs politikánk "Arccal a magyarvérű baloldal felé, nemzeti függetlenségünk visszaszerzése érdekében" — irányát, a magyarországi hatóságok részéről, a hazautazókkal szemben változásokat észleltünk. Mi nagyon jól tudtuk, hogy a szovjet megszállás idegközpontjához nyúltunk akkor, amikor a magyarvérű baloldallal kívántunk "szövetséget” kötni a szovjet megszállás, az idegen elnyomás terhének csökkentése, végleges felszámolása érdekében. A hazai hivatalos pártlapok és pártszemlék kétségbeesett magyarázkodásokkal próbálják körülírni a párt egységének megbontására irányuló kísérletünket. Éppen ezzel bizonyították be azt, hogy helyes úton járunk és jó helyen kopogtattunk ezzel a politikával. Amikor már elég erősek voltak kapcsolataink, nyíltan meg is mondtuk, hogy hazai kapcsolatainkat kiépítettük ezen a téren, kapcsolatainkat tovább kívánjuk fejleszteni és szélesíteni, mert erre a lehetőségek megvannak és az otthon élő magyarvérű baloldal, az ország függetlenségének érdekében velünk hajlandó is együttműködni. Nyíltan tudtára adtuk mindenkinek, hogy Mozgalmunk nem közismert képviselői, megbízatásokkal hazajárnak és kiszélesítik összeköttetéseinket. Ezekután természetesen láttuk azt, hogy a hazautazókat nagyobb körültekintéssel, fokozottabb "éberséggel” fogják megvizsgálni, ami meg is történt és az utóbbi időkben fokozódott. De ne gondolják rólunk a hazai hatalom azon birtokosai, akik a nemzeti függetlenségi gondolat ádáz ellenségei, hogy mi tegnap lettünk politikusok és nem rendelkezünk annyi előrelátással, hogy az esetleges zaklatásoktól mentesítjük mindazokat, akiknek nemzeti hivatásuk is van a hazalátogatásuk mellett. Sajnáljuk mindazokat, akik ártatlanul áldozatává válnak ezeknek a tortúráknak, de nem is gondolják, hogy milyen felmérhetetlen szolgálatot tesznek tudatlanul, akaratlanul is nemzeti ügyünknek. Mi tisztán látjuk azt az élet-halálharcot, ami a hazai pártberkekben folyik. Ismerjük azokat, akik a béklyókba vert nemzeti öntudat kifejlődését minden igyekezetükkel akadályozni igyekeznek. Az otthon és a külföldön élő magyarság közötti éket mind mélyebbre kívánják verni. Ma már a deviza sem fontos, mert hatalmuk van veszélyben. Semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy a külföldről jövő, általuk nem kívánatosnak vélt magyart elriasszák hazulról, letartóztassák, meghurcolják, hogy az visszatérve külföldi otthonába elriasszon másokat is és ezzel lecsökkentse a beszivárgás, a hazaiak tisztán látásának kifejlődését. Nagyon rosszul ítélnek meg bennünket, ha azt tételeznék fel rólunk, hogy a hazautazások ellen fogunk most tiltakozni. Tévedtek. Mi azt akarjuk, hogy igenis ezrével utazzanak haza külföldön élő magyarjaink, minden hazalátogató váljon a küldöttünkké még úgyis, ha soha nem beszélt velük vagy nem volt kapcsolata eddig velünk. Váljon a küldöttünkké és tudatosan hirdesse otthon politikánkat, külföldi és az otthon élő magyarság egységét. Építsen ki szoros és baráti kapcsolatokat mindazokkal, akinek a legcsekélyebb beleszólása is van az otthoni ügyek vitelébe, mert mindenki a maga területén tud tenni valamit ügyünk előbbrevitelének érdekében. Tudatosítsa, hogy a szovjet elnyomás nem végleges állapot, az idegen kizsákmányolás nem állandósulhat és kizárólag a mi összefogásunkon múlik, hogy mikor számolunk le az idegen elnyomót kiszolgálók osztályával, hogy emberibb életet, szabad életet teremtsünk és minden idegen kizsákmányolást, elnyomást megszüntessünk hazánkban. őszinte nagyrabecsülésünk mindazoknak, akik a meghurcolást és tortúrákat magukra vállalva, de hazautaznak! 7. S. HŐSÖK NAPJÁN Van e a világnak olyan nemzete, mely annyi hőst és vértanút adott? Verrel írta ősi történelmét és dicsőség övez minden könyvlapot. Nincs Európának olyan nemzete, melynek végzete helytállni a vártán; Nyugat kapujában úgy folyt élete, kezében eke volt, fegyvere a vállán. Hősöket termett a rónaság, hegyek, völgyek, bércek hősöket adtak. Boldogság-áldozó hős magyar anyák halott fiakat, apákat sirattak. Könnyük hullásába, lelkűk fájdalmába mennyi hősi büszkeség vegyült, kín gyötörte szívüket a családért, szívük mégis a Hazáért hevült. Együtt meneteltek harcrahívó szóra daliás ifjak, hőslelkű apák, szentérzésük egy volt, ragyogtak a szemek, életük árán is védeni a Hazát. Dübörgőit a föld lépéseik alatt, ércfal testük előtt megtorpant az ellen: Győzünk, vagy meghalunk ...! Volt a jelszó s vezérlő csillaguk, a magyar hősiszellem. Évezredek során harc volt az erényünk és ha néha vesztettünk is csatát, nem törte meg dicső Nemzetünket, sem a hőslelkű magyar katonát. Apáról-fiúra és az unokára szállott a virtus, hősi hagyomány, ez volt a magyarnak ősrendeltetése, évezredek óta, élete során. Lehet, nemsokára minden igaz magyart újcsatára hívnak a zengő trombiták, új hősök teremnek a vérző föld hátán: Nagymagyarországért győznünk kell! Rajta hát! Kiáltsuk világgá: Tűzre minden hamist! Mi régóta szent volt, szent az ma is: Isten, Haza, Nemzet a hármas szentség. Áldva légy védője magyar hősiesség! Idegenben, 1972. március 12. Hajdúhegyi János
