Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-04-01 / 4. szám
1973. április hó «ItTVAKOfeT 11. oldal JAPÁN-KÍNAI VISZONY Kínában szimpátiatüntetéseket rendeztek, a Japánban megtartott “Vissza az északi területekkel'' c. kiállítással egyidőben. A "Vissza az északi területekkel” c. kiállítás Japánban, Hokkaido- Sapporo nevű városában nyitották meg február 9-én. A nagyszabású kiállítás rendezői, a japán “Revíziós Liga” (Japanese League for the return of the Northern Territories), Az. Északi Területek Problémáinak Bizottsága, valamint az Elszakított Területeken Élők Ligája. A kiállítás fővédnöke a japán miniszterelnök irodája, a Külügyminisztérium, Hokkaido megyei, valamint Sapporo városi elöljárósága. A kiállítás három főrészből tevődik össze. Az első rész foglalkozik az északi területek történelmével. Térképek, diplomáciai dokumentumok, császári irattári anyagok vannak kiállítva történeti sorrendben. A második rész tartalmaz ipari és mezőgazdasági, halászati termékeket az északi szigetek gazdasági életéből. A harmadik rész foglalkozik a "Revíziós Liga” munkájának fejlődésével, az északi területek visszaszerzési mozgalmának eddigi eredményeivel. A kiállítás bejárata felett olvasható MASAYOSHI OHIRA japán külügyminiszternek, a kiállítás látogatóihoz küldött üzenete: — “Annak ellenére, hogy a Szovjetunió eddigi nehézkes magatartása ebben a kérdésben hátráltatja az előmenetelt az északi területek problémájának megoldásában, elhatározásom, hogy szívós kitartással tovább folytatom a tárgyalásokat a Szovjetunióval, mely tárgyalások végső célja, a jogtalanul megszállva tartott területek, HABOMAI, SHIKOTAN, KUNASHIRI és ETOROFU szigeteknek a visszacsatolása ősi anyaországunkhoz. Szükségesen említem, hogy a tárgyalásokhoz erőt ad a nemzetnek az az egységes elhatározása és támogatása ebben a kérdésben, hogy ez a probléma megoldható, mert követelésünk igazságos és jogos a Szovjetunióval szemben. Éppen ezért szívből kívánom, hogy Hokkaido népe — mely különösen meleg érzelmekkel viseltetik az északi területek iránt — átérezze, megértse a kiállítás célját, szükségességét és fokozott erővel támogassa a jövőben is a Revíziós Liga munkáját az északi területek visszacsatolása érdekében”. A kiállításon osztogatott nyomtatványok kifejezik, hogy az eredetileg ősi japán felségterületek visszacsatolása, névszerint Habomai, Shikotan, Kunashiri, és Erofu, az egész japán nemzet egységes kívánsága. A legsajnálatosabb állapot, hogy a háború után 27 évvel ezek a szigetek még mindig szovjet ellenőrzés alatt állnak, és ennek a problémának a megoldása további halogatást nem tűr — írják a nyomtatványokon. Kihangsúlyozzák továbbá, hogy a kiállítás célja a közvélemény teljes felkeltése, és a probléma iránti érdeklődés teljes felfokozása a szigetek mielőbbi visszadása érdekében. Január 27-én Tokyóban mintegy 1,500 főnyi japán politikai vezető egyéniség jelent meg és vett részt egy nagyszabású tüntetésen, ahol egyhangúlag követelték a Szovjetuniótól az északi területek azonnali visszaadását. A tömeggyűlés által szerkesztett deklaráció többek között a következőket is tartalmazta: “Az északi területek eredetileg ősi japán területek. Történelmileg és nemzetközi jog szerint is elválaszthatatlanul szerves részei Japánnak. A Szovjetunió jogtalanul és következetesen, erőszak alkalmazásával tartja megszállva a japán szigeteket. Elhatározásunk, hogy addig nem nyugodhatunk, míg jogos követeléseinket a Szovjet nem respektálja, és ennek érdekében mozgósítjuk az egész nemzetet. Ez a Kongresszus kijelenti, hogy az északi területek Japánhoz való visszacsatolása nélkül a Japán-Szovjet békeszerződést nem tekinti érvényesnek, mert annak jelentősége nincs." Megjegyezzük, hogy, ha a mai hazai rezsim, a legcsekélyebb formában is képviselné a magyar nemzeti érdekekeket, akkor ennek a japán példának a nyomán tenne is valami lépéseket Trianon ellen. Szolgáljon "mentségükre” az, hogy a Japán- Szovjet békeszerződésben is megtiltottak Japán részére minden "revíziós” törekvést, és a békeszerződés értelmében az állapotokat "véglegesének kell tekinteni mindkét fél részéről. Csakhogy Japánban, japán a miniszterelnök és japán a külügyminiszter is, azzal az 1500 japán politikai vezető egyéniséggel együtt, akik résztvettek a fentebb említett Kongresszuson. (K. J.) • Zsolnay diszkutat kap Szabadka főtere. A városháza előtt felállítandó 27 méter hosszú és 24 méter széles medenceszerü szökőkutat a jugoszlávok tervezték, kerámiaburkolatának a színezését pedig Fürtös György, a pécsi porcelángyár művésze. A tervezésnél figyelembe vették, hogy a szabadkai városházát is Zsolnay-kerámia díszíti, tehát az impozáns, új létesítmény jól illeszkedjen környezetéhez. Kicsinyített mását kiállították a szabadkai városházán, s nagy tetszést aratott. A diszkut 1202 elemből áll. A nagy, igényes feladaton egy évig dolgoztak a pécsi porcelángyárban. Minden darabot megszámoztak s eszerint rakják majd össze a helyszínen a szép, mázas kerámiákat. Az első szállítmányt már útnak indították Szabadkára. Az építésnél ugyancsak közreműködnek a pécsi porcelángyár szakemberei. Az Amerikai Magyar Lövész Egyesület Pöttyös Bálját 1973. május 12- én tartjuk, szombaton este 8 órai kezdettel Passaicon a "President Palace”-ban. Kérjük az időpontot előjegyezni. A TÜZES TRÓNON (CSUTAK LEVENTE GRAFIKÁJA, BRASSÓ) „Árulásuk emléke maradékaikra is átszálljon" kelt, X. Leó pápa, II. Ulászló király és Bakócz Tamás esztergomi érsek nevében kiadott levelét (Kassa város levéltára). Sommásan megismétlik a pápai bullát: bűnbocsánatot hirdetnek a résztvevőknek, kiközösítést az ellenszegülőknek. Felhívják a népet: ha az adószedők erőszakkal pénzt akarnának behajtani tőlük, egységesen keljenek fel eilenük. „Tisztességes asszonyok engedély alapján a haddal tarthatnak, hogy a keresztesek szennyesét kimossák, és más asszonyi munkát végezzenek, a sebesülteket ápolják, de nem szabad...” (itt megszakad a levél). Egy másik levelet Hetelei Mihály keresztes parancsnok írt 1514 május végén a tokaji várnagyhoz. A levélíró arról értesült, hogy a várnagy a keresztesek közül egyeseket megölt, másokat börtönben tart. Szemére veti, hogy nem lett volna szabad önhatalmúlag eljárnia, mert ezzel a pápa és az érsek parancsa ellen cselekedett. A keresztes harcosok Hetelei ítélete alá tartoznak, neki kellett volna átadni őket. A keresztesek ellen szól Nógrád, Hont, Pest és Heves vármegyék 1514. június 16-án Abaúj vármegyéhez intézett levele. Az említett vármegyék közük, hogy a Duna— Tisza-közét sikerült megtisztítani a keresztes hadtól (a had Erdély felé húzódott), azt hallották azonban, hogy a keresztesek megint átlépték a Tiszát. Kérik ezért Abaúj vármegyét, hogy szálljon hadba, „mert — Horatius szavával — rólad van akkor szó, ha a szomszédod háza ég”. Egyes levelek az urak táborában levő egyenetlenségre utalnak. Perényi István királyi kamarás 1514. június 21-én Szikszón kelt levelében például azt akarja elérni a kassaiaknál — habár erre királyi felhatalmazása nincs —, hogy a kassai csapatok mégis az ő parancsnokságát ismerjék el, ne pedig Bebek Jánosét, az ottani megyei kapitányét. A megtorlás A készülő forráskiadvány közöl Velence római követétől származó több levelet is (Velencei levéltár). 1514. július 7-én a követ azt jelentette Rómából Velence város tanácsának, hogy a magyarországi felkelés a pápa nemtetszését váltotta ki. A pápa fél, hogy a felkelés alkalmat adhat a Magyarország elleni török támadásra, valamint például szolgálhat a szomszédos népeknek. Július 23-án a követ jelentette, hogy I. Fülöp (1504—1506) spanyol király harmadszülött lánya — a későbbi Mária királynő, II. Lajos (1516— 1526) magyar király felesége — megérkezett Bécsbe. Ott magyar követek fogadták, hogy közte és II. Ulászló fia (a későbbi II. Lajos) közötti házasságot megtárgyalják. Egyrészt e célból, másrészt, hogy Magyarországot a keresztesek ellen megsegítse, Bécsbe várják I. Miksa német-római császárt (1493—1515) is. A Román Tudományos Akadémia bukaresti levéltárában őrzik II. Ulászlónak Kövendi Székely Miklóshoz, a német-római császárnál levő követéhez intézett 1514. július 24-én Budán kelt levelét (Magyarországon kritikai kiadásban most lát először napvilágot). Ulászló közli, hogy Székely György Temesvárt ostromolta, de az erdélyi vajda, Szapolyai János, Erdélyben összegyűjtött hadaival körülvette a parasztok seregét, és elfogta Dózsát. Először tüzes vassal koronázták meg, aztán a hajdúk (akiket Dózsa korábban félig tréfásan, félig komolyan „bestiáknak” nevezett) a még élő húsába haraptak. Majd a holttestet négyfelé vágták, és szégyenfára akasztották. A Temesvár környéki harcok ezzel befejeződtek, de Váradnál Lőrinc pap még ellenáll. A magyar király megköszöni a német-római császárnak a felajánlott segítséget. Még le sem verték a felkelést, máris megindult a főurak marakodása a koncért, a felkelők mellé állt nemesek birtokainak megszerzéséért; ebben a Perényiek, a Báthoryak és Werbőczy járt élen. Werbőczy 1514. október 20-án a „pórlázadásban való részvétel miatt” jószágvesztésre ítélt 17 nemes összes, valamint 15 nemes fele birtokát kapta meg. Persze, a felkelésben részt vett nemesek igyekeztek tisztázni magukat, több oklevél tanúskodik erről. Ulászló király felmentette például a hűtlenség vádja alól Szokolyi János kamarást, akiről az a hír járta, hogy Becse várát önként adta át a kereszteseknek. Szokolyi azzal védekezett, hogy nem tudott mást tenni, mivel várnagya, összes szolgáival és familiárisaival együtt elhagyta. Minthogy úgy látta, hogy a királyi sereg nem érkezik meg felmentésére, megadta magát a kereszteseknek, átadván nekik ingóságait, arany ozott-ezüstözött lándzsáját, drága ruháit, fegyvereit, jó lovait. A keresztesek fogságából azután Szapolyai János táborába szökött. VII. törvénycikk 1515-ben Ugocsa megye folytatott vizsgálatot Sasvári Veres Gergely ellen, akit azzal vádoltak, hogy Nyalábvár ostrománál a keresztesek mellé állt. Veres Gergely — Ugocsa vármegye 1515. május 15-én a királyhoz intézett levele szerint (Leleszi konvent levéltára) — azzal védekezett a vád ellen, hogy ő tanácsolta ugyan a kereszteseknek: a várat úgy vegyék be, hogy a kapu alá szalmaköteget rakva gyújtsák fel, de azt is tanácsolta, hogy ne éjjel, hanem reggel tegyék, hogy a várba szorultak közben észrevegyék a cselt és védekezni tudjanak. Az 1514. évi Lukács napi (október 18-án kezdődött) országgyűlés VII. törvénycikke rendelkezett a felkelő keresztesek által okozott károk megtérítéséről. A törvény megállapítja, hogy „nagy számban történtek és mentek végbe azok a károk, melyeket a főuraknak és nemeseknek a parasztok és a parasztok pártját fogó nemesek okoztak”. Minden vármegye az alispán és a szolgabírók mellé 12 esküdt nemest választott, akik a nemesek házait végigjárták: megítélték a házban, házi eszközökben, bútorokban, lovakban, ökrökben, egyéb barmokban keletkezett károkat. Ezeket a parasztok vagy mezővárosi lakosok, jobbágyok a kárvallott főúr vagy nemes részére határidőre helyrehozni és megtéríteni tartoztak. „Ámbár mindazokat a parasztokat, akik természetes uraik ellen felkeltek, mint árulókat, főbenjáró büntetéssel kellene sújtani, nehogy azonban annyi vér folyjon és a parasztság — amely nélkül a nemesség nem sokat ér — egészen kipusztuljon, határoztatik: hogy az összes kapitányokat, századosokat, tizedeseket és felbujtókat, minden kegyelem mellőzésével meg kell ölni és ki kell irtani, a többi parasztok azonban, ha a kárt megfizették, személyükben sértetlenek maradjanak” — szögezi le a törvény. „Mindazonáltal, hogy árulásuk emléke és időleges büntetése maradékaikra is átszálljon és átmenjen, és hogy minden emberkor megtudja, mekkora bűntény az urak ellen föltámadni: ennek utána az ebben az országban bárhol lakó összes parasztok, elveszítvén hűtlenségi vétkük miatt szabadságukat. amely szerint egyik helyről a másikra költözhetnek, az ő földesuraiknak föltétien és örökös szolgaság alá legyenek vetve” — rendelkezik a törvény. A Lukács napi törvény alapján az országban mindenfelé vizsgálatot kezdtek a felkelés idején okozott károk megállapítására és jóvátételére. A készülő kiadvány több ilyen vizsgálatról szóló oklevelet közöl. Tolna vármegye például 14 falu és mezőváros — köztük Monostor, Gara, Báta, Baja, Pongrácz, Szentgyörgy — parasztjai ellen folytatott vizsgálatot azzal a váddal, hogy a felkelés idején Lőrinc székesfehérvári prépost tolnai jobbágyainak nagy összegű kárt Okoztak. Az 1518. december 14-i vizsgálatról szól egy, a Zichy család levéltárából származó oklevél. E szerint II. Lajos király előtt panaszt tettek a csögi kisnemesek, akiknek birtokaiból Várday Ferenc erdélyi püspök gazdatisztjei jogtalanul elfoglaltak egyes részeket. A felkelés idején a püspök csögi és tasnádi jobbágyai fegyveresen Csögi Albert nemesi kúriájára törtek, őt elfogták, megkínozták és lefejezték. A kártérítés behajtása nem ment gyorsan, még a mohácsi csatát közvetlenül megelőző időben is folyt. Ezt mutatja II. Lajos király 1526. március 23-án kelt, a mohácsi csatamezőn nem sokkal azután elesett Tömöri kalocsai és bácsi érsekhez, az alvidék főkapitányához intézett levele. A király megparancsolja, hogy az érsek nyújtson elégtételt Kisvárdai Jánosnak, mivel a parasztfelkelés idején a tolnai jobbágyok betörtek Bátmonostor mezővárosba, ott Kisvárdai nemesi kúriáját kirabolták és felgyújtották. Ámbár az 1514. évi Lukács napi törvény előírja az elégtételt — írja a király —, ezek a jobbágyok a mai napig sem fizettek. Ogy látszik, a jobbágyok nem siettek a jóvátétel megfizetésével. A kötet egyik legérdekesebb dokumentuma Szapolyai János király (1526—1540) 1531. február 13-i oklevele, amely a Kubinyi család kővári levéltárából való. Az oklevet ugyan csaknem száz évvel ezelőtt már ismertették a Századok hasábjain, de a mai napig sem jelent meg forráskiadványban, sőt idézni sem szokták a történészek. Pedig jelentősége rendkívül nagy: jelzi, hogy János királynak volt gazdasági koncepciója (állatkivitel megtiltása, az országban forgalomban levő pénzek egységesítése). De ennél fontosabb, hogy — kétségtelenül a török fenyegetés árnyékában — a jobbágyok szabad költözési jogát visszaállította. A Budán kelt oklevélből kiderül, hogy az állatkivitel, a szabad költözés jogának elvétele és az országban forgalomban levő pénzek különbözősége miatt rengeteg kárt szenvedett az ország. Hét ferencrendi A nép a felkelés leverése után sem hitt vezére bukásában. A Szerémi György történetíró által feljegyzett, vallásos formában fennmaradt hagyomány szerint János vajda hét ferencrendi szerzetest rendelt a halálra ítéltek mellé. A barátok elszörnyedve látták Dózsának és társainak embertelen megkínzatását. Amikor a pribékek Dózsát a trónnak csúfolt székhez kötötték, a cigányok nagy tüzet raktak, hogy a fejére szánt vaskoronát megtüzesítsék. A fa azonban nedves volt, nem gyulladt meg könnyen, füstje a fedezetül kirendelt lovasokat is egészen elborította. Dózsa már a végét járta, a barátok énekeltek körülötte. E ekkor a füstfelleg hirtelen kettévált, és megjelent Isten anyjának a képe. Ez azonban már nem történelem; alighanem a ferences barátok képzeletében termett legenda. KÁLLAY ISTVÁN MAGYARORSZÁG 1972/14
