Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-04-01 / 4. szám
10. oldal tflTTVAKŐftt 1973. április hó AZ AMERIKAI-SZOVJET K0EGZ1SZTENC1A TERVEIBŐL Az Egyesült Államok és Szovjetunió 40 éve tart diplomáciai kapcsolatot egymással. E négy évtized alatt a diplomáciai naptár "véletlene” úgy hozta, hogy az 1972-es moszkvai szovjet-amerikai csúcstalálkozó első napja május 22-re esett. Huszonöt évvel korábban történetesen ugyanezen a napon — 1947. május 22-én — tették közzé az "antibolsevista” Truman-doktrinát, a "kommunizmus visszaszorítása” érdekében elhatározott intézkedéseket. Ha az Egyesült Államok elnökének Richard Nixonnak van érzéke a történelmi finomságokhoz, eltűnődhetett, hogy mekkorát változott a világ, s benne az Egyesült Államok helyzete, hogy e negyedszázados jubileumon az amerikai elnök a Szovjet Kommunista Párt főtitkárának kremlbeli dolgozószobájában kereste a koegzisztencia lehetőségét a kommunizmussal. 1969 decemberében az amerikai Kongresszus mégcsak némileg enyhíti a Szovjetunió ellen hozott embargó-intézkedéseket. 1970 tavaszán amikor Henry Ford Moszkvában igen jelentős ajánlatot kap a Kámai Tehergépkocsi-gyár berendezéseinek szállítására, a vashingtoni külügyminisztérium —kifejezetten politikai és biztonsági okokra hivatkozva— megvétózza a tervezett üzletet. 1973 januárjában azonban a General Electric —a moszkvai csúcstalálkozó gyümölcseként— megállapodást írt alá a szovjet szervekkel a villamos erőmüvek technológiájának közös fejlesztéséről és a termelési kooperációról. Négy évtizeddel ezelőtt ugyanez a General Electric szállította a műszakilag nagyon elmaradt Szovjetuniónak a Dnyeprogesz teljes berendezését, ebből született meg a kommunizmus első produktuma: a Dnyeperi Vizierőmű. 1971-ben az amerikai-szovjet árucsere-forgalom összértéke mintegy 200 millió dollár volt. 1972-ben miközben megrendezték a "RABNEMZETEK HETÉT”, a hivatalos amerikai fél források szerint ez az összeg 532 millió dollárra emelkedett, pedig ez az összeg az amerikai gabonaszállításokat nem is foglalja magában. Az amerikai-szovjet árucsereforgalom értéke már tavaly elérte a kereskedelmi egyezményekben csak 1974-re előirányzott 500-600 millió dollárt. Köztudomású, hogy Szovjetunió állítólag a “kommunizmus épitésén” fárodozik. Egy nemrégiben aláírt szerződés értelmében az International Harvester and Caterpillar Tractor 108 millió dollár értékben szállít a "kommunizmus építéséhez” Szovjetuniónak nagy átmérőjű csővezetékek lefektetéséhez szükséges berendezéseket. A Swindell-Dressler és más cégek pedig több mint egy milliárd dollár értékben kaptak exportengedélyt öntödei és egyéb berendezések szállítására. A Szovjetunióval 1920 óta kereskedő dr. Armand Hammer cége —az Occidental Petroleum Co.— előzetes megállapodást írt alá a szovjet féllel: eszerint 20 éven át mintegy 3 milliárd dollár értékben szállít műtrágyagyártáshoz szükséges foszforsavat, ammónia és karbamid ellenében. Dr. Armand Hammenek van egy másik vállalkozása is, amerikai szálloda—, üzlet és bemutatóközpontot épít fel Moszkvában. Mindez azonban valósággal eltörpül a szovjet-amerikai földgáz-program mellett: ehhez hasonló mértékű megállapodás a II. világháborús frigyszövetségen kívül nem ismeretes az Egyesült Államok történetében. Ez a tervezet előirányozza, hogy 25 esztendőn át a Szovjetunió összesen 45.6 milliárd dollár értékben szállít földgáz az Egyesült Államoknak. A tervek szerint a Tyumenyterületi lelőhelyekről (Nyugat-Szibéria) 1800 mérföld hosszúságban, 1400 milliméter átmérőjű csővezetéken szándékozzák továbbítani a földgázt a Barents-tenger parti kikötőbe, Murmanszkba. Ott cseppfolyósítanák és tartályhajókkal szállítanák az Egyesült Államok keleti partvidékére. Ebben a tervezetben amerikai részről a Ten neco, a Texas Eastern Transmission és a Brownroot .cég kíván a kommunistákkal részt venni. Ezzel egyidejűleg egy másik, azonos átmérőjű, de 2500 mérföld hosszú csővezeték is épülne: Jakutiából (Kelet-Szibéria) továbbítaná a gázt Nahodka csendesóceáni kikötőbe Japánnak és az USA nyugati partvidékének érintésével. A csővezetékek és a cseppfolyósító üzemek építése, valamint a tervezett harminc tartályhajó beállítása 10 milliárd dolláros befektetést igényel. A washingtoni Kereskedelmi Minisztérium szakembereinek egyik számítása szerint ha a két ország árucsere-forgalmának volumene eléri majd az évi 1 milliárd dollárt, az több, mint 60,000 amerikai munkásnak biztosít foglalkoztatottságot. Az U.S. New World Report-nak cikke szerint a két ország kereskedelmének értéke öt esztendő alatt elérheti az évi 2, sőt 5 milliárd dollárt is. Összehasonlításképpen: 1971-ben a kelet európai rabszolgatartó Szovjetunió legnagyobb "szocialista” külkereskedelmi "partnerével” a Német Demokratikus Köztársasággal mintegy 4 milliárd, a legnagyobb kapitalista partnerével a Japánnal több mint 800 millió dollár értékű forgalmat bonyolított le. A "békés együttélésnek” amerikai ellenzői keveset hadakoznak a kelet-európai rab népek szabadságáért és nemzeti függetlenségéért, de annál többet azon, hogy a Szovjetunió az ő szájuk íze szerint változtasson a kivándorlási rendelkezésein. így válik a judeo-bolsevizmusból, a judeo-kapitalizmusba kívánkozó zsidó, a szovjet-amerikai kereskedelem és műszaki-tudományos együttműködés együtthatójává. (m. t.) Dózsa-dokumentumok Elő húsába haraptak I Forráskiadvány az 1514. évi parasztfelkelésről Erdélyben azonban, a székelyek nagy száma miatt, kevésbé. A Dózsa név, amely a Domokos-ból származik, csak a későbbi forrásokban bukkan fel. Valószínű tehát, hogy az 1507. évi oklevélben egy másik Dózsáról van szó. A közlendő utolsó oklevelet 1571. április 2-án Pest megye adta ki. A magyar nyelvű tanúvallatási jegyzőkönyv a Nyársapáti — Abony közötti határvitáról szól. Az egyik tanú egy darabka föld hovatartozásával kapcsolatban azt mondja: „az kereztes hadtwl foghwa twdom”. 1571-ben tehát Még gyermekkoromban láttam egy elaggott öreget, aki Dózsa György lovait patkolta. Kovács volt, Lőrinc nevezetű, ö is azok közé tartozott, akikkel haraptattak a parasztvezér testéből — írja Istvánffy Miklós (1538—1615) történetíró. „A kínzók durva vasból trónt és királyi jelvényeket, pálcát, koronát készítettek. Györgyöt meztelenül ültették a trónra, az izzó koronát a fejére tették. A fennmaradt kilenc szerencsétlent előhurcolták. Kényszerítették az éhség által félholt s inkább árnyékhoz hasonló embereket, hogy harapják és nyeljék György testét, mely a tüzes vas perzselése miatt kiállhatatlan bűzt terjesztett. Némelyek halálfélelmükben megtették. Ezeket elbocsátották, köztük volt a kovács is. Hármat azonban megöltek, mert borzadtak az utálatos eledeltől.” Háromszáz oklevél Ezzel a kivégzéssel, az urak kegyetlen bosszújával ért véget a magyar történelem legnagyobb parasztfelkelése, amelynek lefolyását, történetét elbeszélő források alapján már eddig is ismertük. Ilyen források Tubero Lajos, Taurinus István, Heltai Gáspár, Brutus János Mihály, Istvánffy Miklós, Verancsics Antal (A Magyarországon lett dolgok emlékezete) és Szerémi György (Emlékirata Magyarország romlásáról) művei. Ezek tudatosan, az utókor számára beszélik el az eseményeket. Nem annyira a konkrét tényekre, mint inkább egy osztály és a kor hangulatára, állásfoglalására jellemzők. Az oklevelek viszont nem elsődlegesen az adatok közlésére, az események elmondására készültek, ezért adataik megbízhatóbbak, kevésbé torzítanak. Természetesen mind az elbeszélő források, mind az oklevelek szerzői ellenségesen álltak szemben a parasztok felkelésével. Inkább az urakat, mint Dózsát vagy a parasztokat szólaltatják meg. A Dózsa-évforduló megünnepléséhez az Országos Levéltár — az MTA Történettudományi Intézetével közösen — egy újabb forráspublikációval, „Az 1514. évi parasztfelkelés okmánytárá”-val járul hozzá. Anyagát az Országos Levéltár néhai munkatársa. Fekete Nagy Antal gyűjtötte össze, a feldolgozás, kiegészítés nagy felkészültséget követelő munkáját Érszegi Géza, Kenéz Győző és Solymosi László végzi. A kiadvány forrásbázisa elsősorban az Országos Levéltár gazdag, több mint 107 000 Mohács előtti oklevelet tartalmazó Diplomatikai Gyűjteménye. Itt találhatók a Zichy, a Perényi, a Rákóczi-Aspremont, a Batthyány családok, valamint a MAGYARORSZÁG 1972/14 VVKvXr ^ »'t' DÓZSA GYÖRGY CEGLÉDI KIÁLTVÁNYA „Minden javaitok és fejetek veszésének terhe mellett'’ Várday Ferenc akkori erdélyi püspök levéltárából származó, az 1514. évi parasztfelkelésre vonatkozó oklevelek. A kötet munkatársai az Országos Levéltár középkori oklevélgyűjteményén kívül felhasználták a csehszlovákiai, romániai, spanyolországi (Si mancas) és olaszországi (Velence, Modena) levéltárak okleveleit is. Külön említést érdemel ebből a szempontból a Vatikáni Levéltár, amelynek Magyarország 1526 előtti történetére vonatkozó anyaga legalább olyan jelentős, mint a Mohács utáni történetre a bécsi levéltáraké. Publikálnak okleveleket a Münchenben őrzött Hunyadi-Brandenburgi Levéltárból is, amely Hunyadi Corvin János özvegye révén — akit Brandenburgi György vett feleségül — került Münchenbe. Mindezekből a levéltárakból mintegy 300 Mohács előtti oklevelet tartalmaz a készülő forráspublikáeió. Az okleveleket — amelyeknek több mint a fele eddig sehol sem jelent meg, sőt még említés sem történt róluk — teljes szövegben, kritikai kiadásban adják köz-A pápai bulla A kötetben közölt első oklevél 1507-ből, az utolsó 1571-ből való. 1507. július 19-én Héderfáji Barlabási Lénárt erdélyi alvajda levelet írt Szeben városhoz, amelyben elmondja, hogy a meggyesi vásáron a szebeni polgárokat egy makkfalvai székely, Dózsa György fosztotta ki. Semmi sem bizonyítja azonban, hogy a parasztfelkelés későbbi vezetőjéről lenne szó. Más korabeli források ugyanis Dózsát „Székelyének nevezik, ami Magyarországon lehetett családnév. még elevenen élt a parasztfelkelés emléke. A törökök elleni kereszteshadjárattal több pápai bulla foglalkozik. Közülük a legjelentősebb a Rómában 1513. szeptember 3-án kelt bulla, amelyet a kiadvány teljes szövegben publikál (Zichy család levéltára). Ebben X. Leó pápa (1513—1521) Bakócz Tamás pápai legátust, bíboros esztergomi érseket a keresztes háború meghirdetésével, megszervezésével és megindításával bízza meg. Elrendeli, hogy ő kezelje az érdekelt országok egyházi tizedeit és a háború céljára rendelt egyéb jövedelmeket. A hadban személyesen részt vevők vagy azt anyagilag támogatók részére bűnbocsánatot, búcsút hirdet. Az egyházból való kiközösítés alá vet viszont mindenkit, aki a keresztes háborút akadályozza. A bulla külön foglalkozik a török kérdéssel. Megállapítja, hogy a törökök a régi keresztény helyeket (Frigia, Lydia, Görögország, Bosznia, Konstantinápoly) elfoglalták. Konstantinápolyban „az istentiszteletre gazdagon felépített szent épületeket, köztük a Szent Bölcsesség (Haghia Sophia) templomát, Istennek és a szenteknek képeit bemocskolták, tönkretették, szüzeket és tisztes családanyákat meggyaláztak, és ennek az antik és népes városnak egész nemességét vagy megölték, vagy kegyetlen rabságba hurcolták”. Ír a pápa a török birodalom belső harcairól, Szelim császár hatalomra kerüléséről is. „O az összes törökök közül a legkegyetlenebb, atyját fegyverrel kényszerítette a hatalomról való lemondásra. Csaknem valamennyi testvérét és azok fiait párját ritkító kegyetlenséggel lemészárolta, és Krisztus ártatlan híveinek vérét kegyetlen dühvei szomjazza. Esküvel fogadta, hogy először a magyar nemzetet, utána az egész kereszténységet kiirtja.” Ez a helyzet kényszeríti a pápát a keresztes hadjárat meghirdetésére. A föltámadt keresztesek élén álló Székely (Dózsa) György „serény vitéz, a keresztesek áldott hadának feje és főkapitánya, csak a magyar királynak, de nem az uraknak alattvalója” Ceglédről kemény hangú kiáltvánnyal fordult a városok, mezővárosok, falvak, különösen Pest és Külső-Szolnok megye népéhez: „Tudjátok, hogy a hitetlen nemesek velünk szemben és a keresztesek sereglésének a jelenvaló szent vállalkozásra való gyülekezése ellen ártó kézzel fölkeltek, üldözni, zaklatni és zavarni akarván ekképpen bennünket. Meghagyjuk és szigorúan megparancsoljuk ezért tinektek, kiközösítés és az örök kárhozat büntetésének, valamint minden javaitok és fejetek veszésének terhe mellett, hogy mihelyt e levelünket látjátok, késedelem és kifogásokkal való mentegetődzések nélkül jöjjetek, siessetek és jussatok el Cegléd mezővárosába, és kötelesen itt legyetek, hogy e szent had s áldott gyülekezet kényszeríthesse, megzabolázhassa és megtörhesse ama hitetlen és átkozott nemesek erejét és hadát.” Feszület a zászlón A felkeléstől megrémült urak megkísérelték a keresztes hadat visszarendelni. Budán, 1514. május 24-én kelt II. Ulászló (1490— 1516) eddig még sehol sem publikált levele (Zichy család levéltára), amelyben megparancsolja minden keresztesnek, hogy térjen haza. Azt hallotta: a parasztok félnek hazatérni, mert a földesurak bosszút állnak rajtuk a részvétel miatt. Megparancsolja tehát az uraknak, hogy ne álljanak bosszút a hazatérőkön. Ugyanaznap kelt Bakócz Tamás esztergomi bíboros érsek levele, amely a keresztes hadjáratot azzal az indokkal halasztja alkalmasabb időre, hogy „sokan engedély nélkül hirdették a keresztet, gyűléseket tartanak, a jogos adók megtagadására, az adószedők megölésére, a nemesség elleni felkelésre izgatják a népet”. Ezért a király kívánságára elhalasztja a keresztes hadjáratot, s kiközösítés terhe mellett elrendeli: „mindezekkel a gaztettekkel, gyilkolásokkal és a nemesek elleni erőszakoskodásokkal hagyjanak fel, és térjenek békében haza”. A visszarendelés pontos leírása egy budai polgár 1514. májusi német nyelvű levelében maradt fenn. E levél szerint az esztergomi bíboros érsek „többször meghagyta és kihirdette (tudniillik a sereg feloszlatását), hogy a Pesttől egy mérföldnyire táborozó ötezer embert eltérítse a kereszteshadtól. Részben hajlottak is rá. így a táborban két zászlót tűztek ki, az egyikre feszületet illesztettek és kihirdették: aki velük akar maradni és a feszülettel tart, lépjen ehhez a zászlóhoz; aki hazakívánkozik : a másikhoz. Előbb sokkal többen voltak a hazhkívánkozók, mint a többiek. Mikor a két zászlónál így álltak, a feszület arccal a földre esett. Ismét föltették, és erősen a rúdra kötözték, de másodszor is, harmadszor is leesett. Erre, akik hazaigyekeztek, tétovázni kezdtek, együtt maradtak életrehalálra, s egyebet sem kívántak, csak hadd mehessenek a hadba” Olyan leveleket is közöl a kiadvány, amelyeket a felkelők, a keresztesek írtak. Például megyaszói Mészáros Lőrinc és aszalói Kecskés Tamás 1514. május végén