Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-04-01 / 4. szám
1973. április hó tflffVAKm 3. oldal-------------EGY KÖNYVRŐL-------------MELYNEK “DOBOGÓ SZIVE” VAN RIVAROL — 1972 május 11 A trianoni szerződés 50. évfordulójára, mely békekötés az első világháború után Magyarország feldarabolását vonta maga után, a szerző ismerteti a magyar követelések aktáit. A műben a szerző nézetének alátámasztására ott találjuk Georges Roux idézett szavait: "Rémületes dolog megállapítani, hogy a XX. században Franciaország új "lengyel feldarabolást” rendezett!” — Majd Sir Robert Gowertől: "Nem botrányos dolog-e, hogy Európa újjárendezése során, melyről nagyhangon hirdették, hogy a nemzetiségeket fel fogja szabadítani, végülis a nemzetiségek üldözésére kerülhetett sor, még pedig sokkal nagyobb kegyetlenséggel, mint ahogy azt a régi királyi Magyarország gyakorolta, ahol a nemzetiségeket összehasonlíthatatlanul több jóindulattal kezelték.” Az 1919—1920-as békeszerződések sajátsága abban állott, hogy a régi nehézkes és sokszor igazságtalan közigazgatások helyére soviniszta fanatizmustól fűtött új közigazgatásokat állítottak, melyeknek módszerei sokkal gyűlöletesebbek és brutálisabbak voltak, mint az eltűnt birodalmakéi. 1933-ban ezzel kapcsolatosan Gobron ezt írta: “Tíz év alatt az utódállamok több gaztettet követtek el nemzetiségeik ellen, mint a magyarok 1000 év alatt.” Aldo Dami svájci híres szakértő pedig ezt állította: "A régi Magyarországon belül a nemzetiségek helyzete közismerten jobb volt, s az összehasonlítás természetszerűleg az annyit és oly hosszú időn át befeketített Magyarország javára dől el. Az új utódállamokhoz csatolt szerencsétlen magyarok ma boldogok lennének, ha a régihez hasonló bánásmódban részesülhetnének!” Ezt a könyvet nem elég elolvasni, utána el is kell gondolkozni annak tanulságain s bizonyító anyagán, mely a II. világháború okaira és a progresszista történészek hamisításaira vonatkozik. LA VIE MÉDICALE — 1972 május Ingold tábornok szerint Yves de Daruvár a modern idők lovagja. A tábornok írt előszót e szenvedélyes történész müvéhez, mely egy ismeretlen kalandot ír le könyvében, egy kettészakadt ország megpróbáltatásairól, ahol öreg szokások és ifjú idegek egymás melletti létét tapasztaljuk. Yves de Daruvár több, mint lovag, lovagiasságát már bebizonyította, s azt is, hogy nem kalandor, hanem éppen ellenkezőleg, könyvével gyermeki kötelességet teljesít: tényekkel életre kelt egy megcsonkított testet, bemutatja egy nép lelkiségének lényegét, és az életnek, a mindenáron élniakarásnak szeretetét. E tanulmány mestermű, s nemcsak oktatni akar, hanem lelki megrázkódtatást is kifejez úgy a szerző részéről, mint az olvasó számára, kit lelkesíteni fog a magyar tragédia felfedezése, a magyarok diplomáciai és politikai problémáinak, életének feltárása. Ritkán lehet hallani, hogy egy könyvnek dobogó szíve van. Egy bizonyos tudatos és akart szigor ellenére — s talán éppen ezért, — Yves de Daruvár müve elolvasás után is sokáig piheg még, mint egy szív, s felhívja olvasóját, hogy üsse fel ismét a könyv oldalait, s talán soha ne tegye le végleg a kezéből. • LA NATION BELGE — 1972 julius 1956 októbérében Budapest tragédiája mélyen megrázott minket, de | Yves de Daruvár kiváló műve (ki magyar apától és francia anyától származik) csak érintőleg tárgyalja e kérdést, mivel a tanulmány Magyarország jelenkori történetének részletes ismertetése. Ha a jelent kívánjuk megítélni, szükséges ehhez az előzmények ismerete. A trianoni szerződés (1920 június 4) 50. évfordulójára, mely béke Magyarországból király nélküli királyságot, és egy tekintélyes mértékben Számtalan esetben tudtára adtuk már a hazai rezsimnek az emigráció valóban magyar, magyarul is érző, gondolkodó rétegének álláspontját bizonyos kulturális kérdésekben, hivatkozással az általuk külföld felé kiabált szólamokra, "hogy ne azt keressük ami elválaszt, hanem ami összeköt bennünket.” A lehető legjobb indulattal vizsgáltuk meg külföldi "kultúrális” tevékenységüket, a pozitívumokat igyekeztünk kihalászni a ködös csomagolásokból és egyesek határozott tiltakozása ellenére is kerestük a kapcsolatokat az ideküldött "kultúrképviselőkkel.” Ügylátszik, hogy minden igyekezetünk hiábavalónak bizonyúl és szavunk süket fülekre talál Budapesten, különösen a Bajza utcában, mert mondanivalóinknak nem sok figyelmet szenteltek, habár 1972 júniusában a Szittyakürt e havi számában “A hidat mindkét végéről szokás építeni" c. cikkben, nagyon is érthetően és világosan kifejtettük többek között az alábbiakat: "Ezen a területen sem beszél-, hetünk sajnos az eddigi tapasztalatok alapján dialógusról mert Kanadában vagy az Egyesült Államokban élő magyar művészeink közül nem voltak Magyarországon olyan előadókörútakon, mint azt a hazai művészek tették nálunk. Ezen a területen is javítanunk kell a fennálló állapotokat, ha Budapesten, a további sikeres szereplések reményével engedik útra a hazai kultúrképviselőket, mert a siker itt, elsősorban rajtunk múlik, és ezt a tényezőt figyelembe kell venni.” A "Magyarok Világszövetsége” ezt nem vette figyelembe és saját belátásuk szerint "rendeztek” számunkra "Petőfi ünnepségeket” Észak-Amerikában. Nem kivánok itt kitérni Petőfi szellemének az értékelésére, mert ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Ellenben az "ünnepségek” látogatottsága és sikere bebizonyította, hogy mennyire helytálló volt az a figyelmeztetés, amit nagyképűen figyelmes kívül hagytak. A szereplő hazai művészek ellen, sem mondanivalóik ellen nem volt itt kifogás, hanem a rendezés és a rendezők azok, akikből ez az emigráció nem kér. Ügylátszik, hogy a Bajza utcában ülő u. n. 41 tagú elnökség 22 nem magyarvérű tagja azt gondolta, hogy figyelmen kivül hagyhatnak mindent és az itt kinn élő vérrokonaik majd biztosítják számukra a sikert, ami elmaradt. Petőfi és a magyar szabadság kérdése elválaszthatatlan még 1972-ben is. Sajnálattal állapítottam meg, hogy például a torontói előadáson megjelent mintegy 128 főnyi hallgatóság között a magyar igen kis töredéke volt csupán, de a Bajza utcai Samu és Móricz itteni kebelbamegkissebbített államot csinált, a szerző a következőket jegyzi meg: "Úgy gondoltam, egy szép napon fel kell vágni ezt a tályogot is, mégpedig olyan embernek, aki — legalábbis morális és szentimentális téren — ezt hivatva van tenni.” így született meg ez a számottevő munka. Nem hivatásos történész tollából született ugyan, mégis van benne valami többlet: így pld. fényt derít egyes homályos és kevéssé ismert tényekre, mint azok a titokzatos tárgyalások is voltak, melyek lehetővé tették volna a trianoni szerződés felülvizsgálását annak ellenérátja annál több. Nem segített a dolgon az sem, hogy az előadásra még az ottawai konzul is eljött, az sem nyomott sokat a létszámban, hogy a torontói kereskedelmi kirendeltség is kivonult mindazokkal a közismert helyi talpnyalókkal, akik egy üveg hazai borért, vagy egy hazai csipketerítőért még Ottawa-ba is elzarándokolnak, hogy együtt ünnepeljék április 4-ét. Ezek akartak itt Petőfiről és magyar szabadságról emlékezni, az árulás köntösében, holott ha ma élne Petőfi, ezer lándzsát döfnének szivébe, hogy elhallgattasák. Nem hibáztatható, de szívbéli sajnálatra méltó az a fiatal magyar művész, aki az elmúlt 27 év alatt nőtt fel Magyarországon és belezavarodott a színpadon egy Petőfi versbe, melyet mi idősebbek még ma is imaként mormolunk magunk elé ennyi év után. Sajnálatra méltó, hogy egy olyan színpadon kellett neki Petőfi verset szavalni, ahol a hallgatóság alig töltött meg hat széksort és érezhető volt rajta a keserűség, a kiábrándulás, a csalódottság, mert Otthon valószínű zsúfolt nézőterekhez szokott. De nem hiszem, hogy akadt volna annyi becsület a Bajza utcai rendezők között, hogy felvilágosították volna ezt a fiatal embert, hogy nem a Te hibád ez gyermek, hanem a mi álnokságunk az egész. A montreáli előadáson mintegy 70-en jelentek meg mindössze és ez a sikertelenség jellemző volt az egész Északamerikai turnéra. Nem a művészek hibája ez, azokat szívből sajnáljuk, hogy legjobb igyekezetük ellenére ben, hogy Magyarország katonailag részt vegyen a Tuhacsevszki bolsevista tábornok seregei ellen tervezett harcban. Yves de Daruvár meg van róla győződve, s meggyőződését sikerül neki az olvasókkal is megosztatnia, hogy a múlt tévedéseinek felismerése nélkül nem lehet megvetni a jövő alapjait. A mű előszavát Ingold tábornok írta, ki a francia hadsereg történeti osztályán dolgozik, s aki Y. de Daruvárban a modern idők lovagját köszönti. áldozatává váltak valaminek, amit talán ők maguk sem értenek, mert egészen máskép indították őket útnak Amerikába. Ezzel a Petőfi ünnepségek könyvét le is zárják majd Otthon és a Párt Központi Bizottságának jelentik majd a Bajza utcából, hogy a programot végrehajtották, megemlékeztették az amerikai magyarságot Petőfiről, csak azt nem fogják jelenteni, hogy a kinnt élő magyarság is Petőfi örökérvényű esküjét kívánja hallani, hogy "rabok tovább nem leszünk!” Bízunk abban, hogy talán a Bajza utcában tanultak valamit és komolyabban fontolóra veszik majd a Szittyakürt mondanivalóit a jövőben, és elsősorban erős vizsgálat alá veszik majd az u. n. "Magyarok Világszövetségének” jelenlegi szociális összetételét, ahol az elnökség 22:19 arányban nem magyarokból áll, mert végsőfokon Petőfi nem azt írta, hogy "lúdtalpra magyar”, de egészen mást. Fülöp Jenő • Magyarországon igen népszerű Illyés Kinga marosvásárhelyi előadóművésznő, aki önálló előadóestjével az elmúlt esztendőben is sok sikert aratott Budapesten és a vidéki városokban. A Petőfi évforduló alkalmából Illyés Kinga ez év elején Ausztriában tartott előadó körutat. Bécsben, Grazban és Salzburgban lépett fel — elsősorban Petőfi versekkel, ezenkívül a mai erdélyi magyar költők verseiből szavalt. Az osztrák közönség meglepően nagy érdeklődést mutatott a Petőfi versek iránt, PETÓFI-tlNNEPSÉCEK ÉSZAK-AMERIKÁBAN mjL I „KIK SZABADON ÉinK-HMTWC.SZDUJA fÜLlíBÉM NEM MYUGMATMAK”
