Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-03-01 / 3. szám
1973. március hó MlttMKÖÍt 11. oldal KORUNK REJTÉLYE: LÉTEZETT-E KÉT TITO? (Historama, 1973 januári szám) 1948. szeptember 21-én egy szenzációs jellegű távirat érkezett a Flensburger Tageblatt-hoz, s annak tartalmát nemsokára világgá kürtölték a Berlinben dolgozó hírszerző irodák munkatársai. A jelentés így szólt: Berlin, szeptember 21. belgrádi politikai körökben az a hír járja, hogy Tito marsall személye nem egyező a Titó-partizánok volt vezérének személyével. Hogy két különböző Utóról van szó, ennek alátámasztására arra utalnak Belgrádban, hogy a marsall múltját titokzatos hallgatás fedi. Másrészt arról is lehet hallani, hogy Tito 1941-ben Daruvar közelében autóbaleset áldozata lett s vele együtt elpusztult vezérkarának legnagyobb része is egy német ejtőernyősökkel vívott harcban. De más furcsaságokról is suttognak, melyek kétségessé teszik a marsall személyazonosságát. Drago Mihajlovics tábornok és Presterel, a grázi kommunista újság igazgatója, (mindkettőjüket halálra ítélték), úgy nyilatkoztak, hogy Tito marsall nem ugyanaz az ember, aki a partizánok feje volt. Azt is mesélik, hogy mikor Tito marsall ellátogatott szülőfalujába, az anyja nem ismert rá. Londonban biztos helyen őriznek két példányban egy 292 oldalas gépírásos jegyzéket, mely Misa Popovics, Tito személyi gárdája politikai volt főbiztosának idevágó kijelentéseit tartalmazza. Popovics volt kommunista egyetemi hallgató 1943 márciusában elhagyta Titót és a partizánok vezérkarát s csatlakozott Dalmáciában, Knin helység közelében Mihaj lovics alakulataihoz. Majd Olaszországba ment át s 1947 végén még a Rómától 9 km-re fekvő Cinecittai UNRRA menekült táborban élt. Ugyanez év decemberében eltávozott a táborból, hogy meglátogassa egy másik táborban lakó szüleit, Bari közelében. Szülei azonban sosem látták viszont, mivel útközben nyomtalanul eltűnt. Azidőtájt a Szovjetnek érdekében állt eltüntetni — Tit óval egyetértésben — egy ilyen kínos tanút. Tito neve álnév, egy elnevezés kezdőbetűinek összevonása: Tajna Internacionalna Terroristika Organizacija, vagyis: Titkos nemzetközi terrorszervezet. A kommunista pártot ugyanis betiltották Jugoszláviában 1921-ben, az Alexander régensherceg elleni merénylet után. Később a herceg király lett s 1934-ben Marseilleben meggyilkolták. 1936-ban a titokban ismét megalakult kommunista párthoz s annak tagjaihoz T.I.T.O. aláírással juttatták el a titkos utasításokat. A Komintern szolgálatában egy volt kommunista agitátor, Josef Broz végezte ezt a terjesztői munkát. Broz 1892-ben született egy Zágráb közelében fekvő kis horvát faluban. Az első világháború idején az osztrák hadseregben szolgált, Galíciában orosz fogságba esett, majd az októberi forradalom után egy orosz nővel lépett házasságra. 1920-ban tért viszsza első ízben Jugoszláviába. Ott antimilitarista tevékenységgel fogták vád alá, elítélték, bebörtönözték, de később amnesztiában részesült. Majd ismét vád alá került templomfosztogatás vádjával, távollétében elítélték, körözték, de ő Bécsbe menekült s ott nyoma veszett. 1934-ben Párizsban bukkant fel, a quai d’Austerlitzen lakott s a "Nemzetközi Vörös Segény” szervezethez tartozott. E szerepkörében gondozta a spanyol vörös hadsereg nemzetközi brigádjának önkénteseit. Josef Broz igazi délszláv típus volt, kicsi és tömzsi, s könnyen fel lehetett ismerni arról, hogy 1922-ben baleset következtében elveszítette balkeze egyik ujját, a gyűrűs- vagy a kisujjat. 1941 júniusában, miután Németország megtámadta Oroszországot, Josef Broz Tito Belgrádban, a volt miniszter, Iván Ribar házában élt s akkor kezdte megszervezni partizánjait a megszállók ellen, amint ezt Drazsa Mihaj lovics tábornok szintén megkezdte már hónapokkal korábban, mint a hivatalos ellenállás parancsnoka. 1941 decemberében ünnepük a földalatti jugoszláv ellenállók a jugoszláv nemzeti ünnepet, azon a napon, amikor 1918-ban a jugoszláv nemzeti egységet kikiáltották. Ennek tiszteletére Mihaj lovics csetnikjei rövid időre fegyverszünetet tartottak. E pillanatot használták ki Tito partizánjai, hogy ellenük támadási parancsot adjanak ki, főként a montenegrói Szandzsák község közelében, Pvlevje mellett. Mihajlovics embereit a támadás váratlanul érte, de csakhamar összeszedték magukat s a támadókon felül kerekedtek. Ezzel azonban kitört a nyílt háború a partizánok és a csetnikek között. A helyzet különös volt, mert november óta Mihajlovics a titkos földalatti hivatalos jugoszláv hadsereg főparancsnoka lett, s a londoni menekült kormánytól kapta e címet. Tito főhadiszállásán addig csak intellektüelleket és kommunista militánsokat lehetett találni, de ez időtől kezdve két orosz tiszt is feltűnt közöttük: az egyikük, Feodor Mahin, éveken át volt a Jugoszláviában megjelenő fehérorosz újság főszerkesztője. A Ruszkisz Bornik című lapot maga Sándor király támogatta anyagilag. Érdekes megjegyezni, hogy 1940 után Mahin a belgrádi orosz követséggel keresett kapcsolatot, 1941-ben viszont szoros összeköttetésben állott a Wehrmacht tisztjeivel. A másik orosz tiszt szintén volt cári katona s fehérorosz újságíró volt. E minőségben működött együtt a belgrádi Politika c. napilappal. Wladimir Lebedew volt a neve, s művelt, arisztokratikus viselkedésű ember benyomását keltette. Egészen szokatlan jelenség volt, hogy ő, a fehérorosz, töltötte be a belgrádi szovjet nagykövetség megnyitása után a Sajtóiroda főnökének s ugyanakkor a Tass-hírügynökség görög—olasz frontra küldött tudósítójának kettős szerepkörét. 1941. április 6-án a német hadsereg elárasztotta Jugoszláviát s Wladimir Lebedew ekkor hirtelen eltűnt. Később 1942. áprilisában tűnt fel újra Tito főhadiszállásán Foca közelében, a partizánok között. Ebben az időszakban heves harcok folytak mindenfelé s a küzdelem teljesen homályos és áttekinthetetlen volt a szerbek, horvátok; partizánok, csetnikek és a németek között. S mikor a titkos hadsereg tagjait átcsoportosították, a régi Tit ó-főhadiszálláson megfordult egyének közül többen meglepetéssel tapasztalták, hogy Tito nagy változáson ment át. Az a Tito, ki korábban hanyagul öltözködött, most jó szabású ruhákban járt, magasabb volt, mint annakelőtte, haja világosabb lett s beszédének horvát hanglejtését kifejezett oroszos akcentus váltotta fel. Még furcsább volt, hogy balkezén minden ujj megvolt. Kétséget kizáróan a régi Tito Broz Josef eltűnt s helyébe egy új Tito lépett. De ki? A vezérkar beavatottjai között többféle gyanú támadt. A gyanút különösképpen az a tény táplálta, hogy Wladimir Lebedewnek időközben teljesen nyoma veszett. Az új Titóban nem lehetett fellelni a régi horvát kovács faragatlan modorát, az új vezér viselkedése finom, nagyon művelt, több nyelven beszél s fölöttébb szereti a csillogó egyenruhákat és a kitüntetéseket. A Kreml Josef Broz helyébe kétségtelenül ezt a Lebedewet ültette, minekután ez eltüntette szemüvegét s az arcának javarészét elborító szakállát. Azok közül, kik elsőnek leleplezték a cserét, Tito személyi gárdájának főnöke, Misa Popovics 1943-ban átment Mihajlovics csapataihoz s ott elmesélte, hogy azok a montenegrói egyetemi hallgatók, akik nyíltan kifejezték meglepetésüket, mikor a régi helyett egy egészen új Titót láttak viszont, kiben a korábbi Josef Brozt nem lehetett felismerni, életükkel fizettek merész kijelentésükért: azon nyomban kivégezték őket. Nem meglepő, hogy Lebedew, az egykori cári tiszt átállott a bolsevizmushoz, mivel mindig híres volt szocialista elveiről. Ezen túlmenői eg kiderült, hogy kinevezése a szovjet nagykövetség sajtószolgálati főnökségére annak bizonyítéka volt, hogy ő a két háború között már mint Sztálin titkos ügynöke tevékenykedett Belgrádban. De miért kellett Josef Broz helyére mást ültetni? Egy körülmény mindjárt rávilágít a kérdésre. 1941. október 25-én Hudson brit kapitányt egy tengeralattjáró titokban partra szállít a montenegrói partvidéken, Rizevika-Rijeka mellett, mely Budua városkától 18 km-re délre fekszik. Kíséretében van Zaharije Otojics, a királyi jugoszláv hadsereg ezredese, ki Mihaj loviccsal kívánt összeköttetésbe lépni. Miközben Montenegró északi része felé tartanak, találkoznak Peko Dabcseviccsel, ki a montenegrói partizánok vezetője, s aki azonnal tájékoztatja Titót a két látogató érkezéséről, majd találkát szervez közöttük, mely 1942 januárjában folyik le. Hudson kapitány, ki jelenleg a brit hadsereg tábornoka, bizonyára pontosan le tudná még írni, milyen légkörben zajlott le ez a találkozó. Feltehető a kérdés, hogy a jugoszláv partizánvezér talán túlságosan nagy megértéssel fogadta a szövetségesek terveit, s ezzel nyugtalanságot okozott a Kreml-nek? Moszkva pedig a két háború között már több ízben rendezett "tisztogatást” a korábbi jugoszláv kommunita vezetők körében. Annyi biztos, hogy 1942 februárjában, tehát néhány nappal a fenti találkozó után tűnt fel ismét Wladimir Lebedew Tito főhadiszállásán, mint a Kreml teljhatalmú megbízottja. Szemmelláthatóan nem kívánta Moszkva egyedül hagyni a kis horvát kovácsot Hudsonnal. Lebedew pár hónapra rá pedig elfoglalja majd Tito helyét. Tito a harcokban súlyosan megsebesült s Olaszországban töltötte lábadozásának idejét. Ott a római Grand Hotelben találkozott Winston Churchillei, az akkori brit miniszterelnökkel, ki az örök város felszabadítása után az itáliai győztes csapatokhoz jött szemlére. Lebedev, az egykori cári tiszt, mindent megtett, hogy megmutassa a nagy angol államférfinek, hogy a partizánok feje úriasan tud viselkedni. Churchillt a találkozás kifejezetten elbűvölte. Tito biztosította őt Nagybritánnia iránti barátságáról és hűségéről Chruchill benne egy művelt, kifinomult embert ismert meg, holott egy faragatlan, durva balkáni parasztot vélt benne annakelőtte. — Ez az ember aligha kommunista — jelentette ki később családtagjai előtt. E találkozó hatása alatt vette rá később Churchill II. Péter királyt Londonban, hogy 1944 szeptemberében rádiófelhívásában felszólítsa a jugoszlávokat, hogy csatlakozzanak Tito hadseregéhez, Tito hálagesztusa abban állott, hogy a királyt nem engedte visszatérni országába. Néhány évvel később, Erzsébet trónörökösnő menyegzőjén különös dolog történt. Winston Churchill a következő szavakat intézte az ott jelenlévő Péter ex-királyhoz: — Felség, bocsásson meg — mondta félhangon —, gyalázatos becsapás áldozata lettem ... Később Tito szakított Moszkvával s merész flörtöt kezdett a nyugati demokráciákkal, s azok élén az Egyesült Államokkal. De míg az összes többi vasfüggöny mögötti országokban mindazok, akik hasonló játékba mertek bocsátkozni, vagy éppen csak egy nagyobb függetlenség irányában tettek lépéseket, Moszkva azonnali "tisztogató akciójának estek áldozatul, Titót csodálatosképpen mindeddig elkerülte Moszkva bosszúja ... (CS.) • A délvidéki magyar iradalmat viszonylag jól ismerik Magyarországon és nem ismeretlen a Horvátországban élő magyar irodalom sem. Mindkét helyen ugyanis több magyarnyelvű újság vagy folyóirat jelenik meg és ezek egy része széles körben olvasott Magyarországon. A határmenti megyék egyre szorosabb kapcsolatot építenek ki a csonkahazával. Megélénkültek például a vasmegyei vend lakosság és a szomszédos "Szlovén” kulturális kapcsolatai. Ugyanakkor a Vas Népe című szombathelyi napilap rendszeresen közöl szemelvényeket a szlovéniai magyar müvekből. Muraszombaton a közelmúltban antológia jelent meg Tavaszvárás címmel a szlovéniai magyar költők, írók műveiből. A Vas Népe bemutatva ezt az antalógiát idéz annak előszavából, amely hangsúlyozza, hogy a szlovéniai magyar irodalom sokban más, mint a magyarországi vagy akár a vajdasági. Kissé elszigetelt ez az irodalom és elsősorban a népköltészet hatására él, éppen ezért modellje sok esetben régies, múlt századi, vagy még korábbi. Mindez azonban nem elmarasztaló értékileg, hanem csupán ténymegállapítás. Funkcióját tekintve ez a költészet éppen olyan lényeges, mint a legmodernebb változat. A jelenlegi társadalmi környezetben ugyanis a népköltészet modelljével operáló líra hatásosabb, nagyobb szolgálatot végez, mint bármely más formájú irodalom. Olvasóközönsége ugyanis nagy többségében olyan nyelvi szinten van — a kétnyelvűség határán —, hogy csak a népköltészet eszközével lehet rá hatni.
