Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-03-01 / 3. szám
1973. március hó **imAKÖ*T 3. oldal HOMONNAY O. JÁNOS: Állásfoglalás Magyarságtudatunk irányáról! A Szittyakürt februári számában “Uj Pusztaszer előtt állunk” c. cikkemben kifejtettem nézetemet Andreánszky Károly vitaindító cikkével kapcsolatban. ígéretemhez híven most vegyük bírálat alá Andreánszky barátom által írt következő sorokat: — Ma nem lehet számunkra politikai alapkérdés, hogy vajon a sumeroktól származunk-e vagy sem, de ugyanakkor el kell kerülnünk, hogy a politikai mondanivalónkat olyan semmitmondó szólamok szerint határozzuk meg, hogy a magyarság a “Nyugat védőbástyája” vagy a “Kelet nyílhegye” Európa felé. Nem politikai tartalom katolicizmusunk vagy protestántizinusunk sem, de ugyancsak nem a politika körébe tartoznak a marxizmus, hitlerizmus, leninizmus vagy kapitalizmus tanai sem. Magyarságunk mai életét, valóságát nem az izmusok, vagy “kráciák” határozzák meg, hanem a valóságos életfaktorok. Ha már azon fáradozunk, hogy magyarságtudatunk igazi fejlesztésére megkíséreljük felfedni a való igazságokat és körülményeket, azokat az ‘életfaktorokat’, melyek a reális valóságot teremtették meg számunkra, amelyben éltünk és ma is élünk, akkor bizony döntő szerepe van származásunk, valódi származási vonalunk igazi, történelmi tényekre alapuló valóságának a felderítésére, annak minél szélesebb körű ismertetésére, tanítására, sőt vallásos hitbuzgalommal való tanulására. Közel egy évezreden keresztül igyekeztek a magyarral elfelejtetni igazi múltját, történelmét, származását — mondván, hogy annak jelentősége már úgysincs. De azért alkottak számunkra olyan elméleteket származásunkat illetően, mely mindent szolgált, csak a mi érdekeinket nem. Az utóbbi évszázadban egyre közelebb tudtunk kerülni a valósághoz, a sumir kérdés és származásunk nyitjához és megfigyelhettük, hogy ezen a téren a legnagyobb ellenállásba ütköztünk azokkal az elemekkel elsősorban, akiknek ténykedése a múltban és mai törekvései is, merőben ellentétben állnak a magyarság igazi nemzeti érdekeivel. Ebből a rettenetes ellenállásból, tudománytalan cáfolgatásból még a laikus is következtetni tudja azt, hogy jó helyen kopogtatunk, amikor származásunk helyét a sumiroknál keressük. Roppant érdekes, hogy például a szemita fajok történelmét és eredetét velünk magyarokkal vallásos hitbuzgalommal tanították, sőt el is várták tőlünk azt is, hogy ezt a történelmet még vallásos hitünk alapjául is tegyük, de a jobbra-balra fordítgatott bibliákban már nem nagyon foglalkoztak azokkal a népekkel, azok további történelmével, akik Ábrahámot elűzték Úr-Kaszdiszból. Ábrahám és leszármazottainak sorsáról, történelméről szól a “szentírás”. Voltak, akik világuralmi törekvéseik kivitelezésére is felhasználták ezt a “szentírást”, mondván, hogy a “kiválasztottak” történelmi joga, a prófécia beteljesedése és szent kötelesség a világuralomra, minden népek leigázására irányuló törekvés. Mindazok, akik a bibliára hivatkoztak, elevenen hirdették Izsák Jákobnak tett Ígéretét: “Népek szolgáljanak neked és nemzetségek hajoljanak meg előtted.” (Mózes I. k. 27. rész, 29. vers). Ezt ugyan még az “úrral” is megígértetik Rebekának terhessége idején ugyancsak az I. K. 25 r. 23. versében: “És monda az Űr őnéki: Két nemzetség van a te méhedben, és két nép válik ki a te belsődből, egyik nép a másik népnél erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.” Eddig ez még elhihető lenne, de nemsokkal utána már nyilvánvaló az álnokság, így minden előző kitétel is hitelét veszti, amikor Izsák azt mondja Ézsaunak, Jákobbal kapcsolatban: “A te öcséd jőve el álnoksággal és ő vévé el a te áldásodat. Az pedig monda: Nem méltán hívják-e őt Jákobnak? Mert immár két ízben csalt meg engemet, elvéve elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vévé el” (Móz. 1. K. 27. r. 35—36. v.) Szerencsétlen Ézsau álnokság áldozatává válva kisemmiztetett a földi javakból; ugyanitt a 37. versben: “Feleié Izsák és monda Ézsaunak: íme uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam neki gabonával és borral is öt láttam el; mit míveljek ezért immár veled fiam?” Ézsau kétségbe esve kérdi Izsáktól a 36. versben: “Nem tartottál e nekem is valami áldást?” Mire Izsák vigasztalásul Ézsau számára megteremtette minden túl világi hitre épült vallás alapját: a 39. versben: “Felele azért Izsák az ő atyja; és mondá néki: Imé kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felül”. Valahogy a prófétizálásokból mindig kihagyták a 40. verset, mely azt mondja: “És fegyvered után élsz és öcsédet szolgálod. De lészen, amikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.” A fentiek ugyan vonatkoznak Jákobra és annak atyjafiaira, beleértve Ézsaut is. De mindazokra, akik a távoli Űr-Kaszdimban éltek ez csak annyiban érintette őket, hogy Izsák és Jákob is odajártak vissza nősülni. Habár a bibüa, mint már előbb említettem, nem foglalkozik az Űr-Kaszdimban maradottak további történelmével, oly nagy jelentőséggel kellett bírjanak, hogy e felett még a biblia sem tudott elsiklani és csak úgy hozzávetőlegesen egy-két szóval megjegyzik a Móz. 1 k. 10. r. 8. versében: “Khús nemzé Nimródot is, ez kezde hatalmassá lenni a földön.” Ez a hatalmasság még az akkori méreteket is mindenben felülmúlhatta, mert a 10. versben ez áll: “Az ég birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád, és Kalneh a Sineár földjén.” Itt ki is hangúlyózzák, hogy ez csak a “kezdete” volt valami hatalmasnak, ami folytatódott, de amiről oly bölcsen hallgattak, sőt ennek a hatalmasságnak a jelentőségét, valóságát, de még az emlékét is igyekeztek velünk ezer év folyamán gyökerestül kiirtani az emlékezetünkből. Részemről meggyőződéssel vallom, hogy bizony politika, erős politika a katolicizmusunk és a protestantizmusnk is, mert Ézsau leszármazottai közé kívánnak sorolni bennünket is vallási alapokon, amikor túlvilági hitre ígérik minden jutalmunkat, miután kirekesztettek bennünket a borból és búzából ezen a “kövér földön”. Mert ha valóban fajtánk érdekeit akarjuk szolgálni a vallással is, mert azt szeretnénk, mint azt más népek is teszik, akkor bizony keressük ki, kutassuk ki valóságos történelmünket Űr-Kaszdimtól napjainkig, és ha már valamilyen hitvallás szükségét érezzük, akkor eme igaz történelmünk legyen hitbeli buzgolkodásunk alapja, nem más népek álnokságán vett hamis próféciái. Ahhoz, hogy tudatosan haladjunk a jövőbe, ahhoz tudnunk kell azt, hogy honnan jöttünk, honnan származtunk. Vallási alapokon nyugvó hivatást is szabtak nekünk az elmúlt ezer év alatt, ami a keresztény Európa védelmében kulminált, de sem ez a vallás, sem védencünk egyszer sem említette igazi történelmi hivatásunkat, amit minden szomszédunk szorgalmasan gyakorolt, míg mi véreztünk egy számunkra idegen fogalomért, a saját faji megerősödésünket és nemzeti felemelkedésünket, mely egyetlen igaz és való hivatásunk a Kárpátmedencében, vagy Észak-Amerikában vagy a föld bármely pontján. 1945-ben Rákosi és ‘kazárjai’ újraértékelték ezeréves történelmünket, eddigi hivatásunkat és az andicserzsébetek új hivatásként megszabták, hogy “nem rés, hanem erős bástya leszünk a marxista béketábor falán”, ez a hivatás legalább annyira ellenkezik igazi nemzeti érdekeinkkel, mint a keresztény Európa védelme vallási meggyőződésből, így magától adódik, hogy az életfaktorok körülöttünk az izmusokból adódnak, vagyis az izmusok hozzák létre azokat a körülményeket, amelyek között fenn kell maradjunk, túl kell éljünk minden vihart és fejlődnünk is kell, hogy végre egyszer való igaz hivatásunknak is élhessünk. A fentiek alapján, különösen ifjúságunk nevelésénél ma bizony politikai alapkérdés az, hogy a suméroktól származtunk-e, vagy hogy honnan származtunk? Ebből automatikusan adódik eddigi vallási nézeteink alapos kiértékelése, igazi nemzeti hivatásunk szolgálatába állítása. Ugyanakkor fennmaradásunk politikájának alapkörébe tartoznak az összes izmusok tanainak az alapos ismerése is, mivel ha ismerjük, ha nem, a reális valóság az, hogy az izmusok mozgatják meg a tömegeket körülöttünk, így az ezek által teremtett életfaktorok azok, amiket ki kell használnunk nemzeti érdekünkben. Ezek az izmusok hatottak magyarjainkra és fordították sokszor egyik magyart a másik ellen; először vallási alapon, majd politikai síkon. így természetes, hogy jól felfogott érdekünkben ezek romboló hatásaitól kell elsősorban megszabadulnunk és az újonnan felnövő magyar generációt felneveltünk úgy, hogy az ne essen ugyanazokba a hibákba, amibe elődeik estek, és ne váljanak rabjává idegen, a magyarság érdekeit nem szolgáló izmusnak sem vallási, sem politikai alapon. MAGYARORSZÁG jFS\ DRÁMAI SORSA Yves de Daruvár teljes joggal beszélhet Magyarországról, mivel atyja magyar katonatiszt volt, s ő a trianoni béke következtében nevelkedett Franciaországban. A "békeszerződés” 50 évfordulója alkalmából tett tanúságot történelmi meggyőződéséről, amint tanúságtétel volt egész élete is. Ott volt már fiatalon a legelső jelentkezők között, akik a Szabad Francia Erőkbe vetették fel magukat a második világháborúban, s e kötelékben vett részt Leclerc tábornok parancsnoksága alatt a Fezzan—Tripoli—Tunisz — Franciaországban lezajlott csodálatos és dicsőséges hadjáratokban. Évek óta tevékenykedik a magyar emigráción belül is. Könyve nem könnyen érthető számunkra, akik nem vagyunk tisztában a régi, titokzatos és múltját féltő Magyarország etnikai bonyodalmaival, mindazonáltal hamar felkel érdeklődésünk az ezeréves Magyarország behatóbb tanulmányozása iránt. A honalapítástól az első nagy háborúig és Kún Béla véres forradalmán keresztül napjainkig elénk tárul a nemzet története, mely sorozatosan visszatérő pusztításokból, népirtásból és tépelődésekből áll. A szerző azonban nem adja fel reményét, s szerinte e sok megpróbáltatásnak egyszer mégis vége szakadhat — a legutolsó próbatétel 1956-ban zajlott le Budapesten. Védőbeszéde meghat minket s reményt kelt szívünkben. (Aspects de la France — 1912. február 24) I I
