Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-02-01 / 2. szám
1973. február hó «IfTVAKÖfcT 11. oldal HITLER ADOLF VÉLEMÉNYE ÉS SZÁNDÉKAI Érdekes könyv jelent meg az 1960-as években idekint Nyugaton, “The New American Library" kiadásában "Signet” formában, 672 oldalon. Címe: "Hitler's Secret Conversations” azaz; “Hitler Bizalmas Beszélgetései”. Ennek a könyvnek nagyon érdekes és egyedülálló a tartalma — részünkre. Anyagát azon beszélgetések képezik (a déli, esti és éjszakai étkezések alatt), melyeket Hitler Adolf a közvetlen környezetével és a főhadiszálláson tartózkodó vagy ott, jelentést tevő vendégeivel folytatott. 1941. július 5-e és 1944. december 30-a között. A könyv anyagának és keletkezésének az a háttere, hogy; Bormann Martin, Hitler Adolf közvetlen környezetében szolgáló és a Führer szerint teljesen megbízható párt-vezető kérte a Führert, hogy engedje meg azt, hogy a párt egyik bizalmas tagja jelen lehessen az étkezések idején és gyorsírással lejegyezze az ott folytatott beszélgetéseket. Erre a javaslatra Hitler Adolf sokáig nem adott engedélyt, de a fent jelzett időszak elején mégis megengedte, hogy az asztali beszélgetéseket le-gyorsírják. Ezeket a gyorsíró azonnal áttette folyó írásba. Bormann másnap ellenőrizte az anyagot, átfésülte, majd újbóli és végleges rögzítés után került ez az anyag a gyűjtőbe. 1941. szeptember 17-i beszélgetés "A Nemzeti Szocializmus eszméjét még Magyarországra sem lehet exportálni. Tömegben a magyar éppen olyan lusta, mint az orosz. Természeténél fogva pusztai ember. Ebből a szemszögből nézve a dolgot Horthynak igaza van, amikor azon az állásponton áll, ha megszűnteti a nagybirtokokat a termelés mennyisége gyorsan fog csökkenni." 1942. február 17-i beszélgetés "A magyar mágnások híresek a vendég-szeretetükről. A vidéki birtokaikon néha hetven vendéget is szoktak egyszerre fogadni. A borok jobbak, mint Auszriában ezek a nemesek gyönyörű életet éltek Párizsban és a Riviera játék termeiben. Egyiküknek, Eszterházy-nak (itt hg. Eszterházyról van szó) egyik érdeme legalább az, hogy Hadyn nem úgy halt meg, mint Mozart és nem kegyelemből lett eltemetve, ami éppen Bécsben a zene hazájában történt. Véleményem szerint ezeket a nagy, nemesi birtokokat fenn kell tartani, ha másért nem, csupán a szépségük miatt. De, a területeiket (földjeiket) is meg kell hagyni, mert különben csak az állam lenne képes a kastélyokat — mint vidéki magántulajdonokat — fenntartani. Ezeknek magánkezekben kell maradni, sőt annak a családnak a birtokában, melynek amúgy is tulajdonai. Különben elvesztik a jellegüket. Ezek a múlt nagy emlékei, mint ilyenek élő valamik és a kultúrának is a központjai." 1942. február 26-i beszélgetés (Vendégek: Himmler és Kumm SS. őrnagy.) “... azonban, ha a Dunából német folyót ak; runk csinálni, magatartásunknak egészen másna kell lenni. Ebben az esetben nekünk az összes kisebbségeinket a Balkán tól elkezdve a Duna partjaira kell letelepítenünk. De a Bánátot, már csak a példaadás miatt is a németeknek kell adnunk, mert olyan termékeny. ... hozzáadva azt, hogy a Duna összekötő kapocs Törökországgal is. Világuralmat csak akkor lehet kiépíteni, ha a közlekedési vonalak biztosan kézben vannak." 1942. április 28-i beszélgetés (Vendégek: Forster és Speer tartományvezetők.) "... továbbmenőleg; már csak a magyarok bosszantására is mindent meg kell tenni Bécs fejlesztésére és szépségeinek kiépítésére. így, a magyaroknak csak a saját pénzükkel fizetünk vissza, ha vége lesz a háborúnak. Akik mindenhol olyan gyorsan kihasználták a körülményeket és kikaparták a gesztenyéjüket a tűzből.” 1942. június 29-i beszélgetés (Vendég: Dr. Dietrich.) "Az én bécsi honfitársaim állandóan azt kérdezik tőlem, hogy Belgrádot megint visszaadjuk-e majd? Azt mondják: 'Most, hogy harmadszor is elfoglaltuk, meg kell tartanunk’." "A bécsieknek igazuk van, legalább is annyiban, hogy nagyon vigyáznunk kell ebben a sarokban az új határok kijelölésére. Egy dolog teljesen világos. Semmi körülmények között nem mondhatunk le a Vaskapu iránti követeléseinkről. A Duna az a folyó, mely mélyen a kontinens szívében fut és ezért, abban az Új Európában, melyet mi fogunk felállítani, német folyónak kell tekinteni és feltétlenül a mi ellenőrzésünk alatt kell állnia.” 1942. augusztus 9-i beszélgetés (Vendégek: von Ribentrop, Dr. Lammers, Himmler, Bürkei, Simon és Wagner Robert tartományvezetők.) "Ha a magyarok háborúba fognak lépni Romániával; hacsak nagyot nem tévedek, Antonescu a pokolba kergeti őket. Eljön a nap, mikor a bécsiek nézete igaznak fog bizonyulni. Bécs tízezer kávéházában a magyar kérdésről kialakult vélemény ez: ‘Magyarország alánk tartozik és a berliniek semmit nem tudnak erről. Mi szabadítottuk meg Magyarországot a töröktől és addig nem lesz rend Magyarországon, amíg megint fel nem szabadítjuk őket. így; mi a csodának nem átvenni megint és ezzel vége is van minden kérdésnek. És a szlovének? Kétségkívül szép dolog lenne, ha függetlenek lennének, de alapjában véve ők is alánk tartoznak.’ Bécs kezd nagyobb pán-germán lenni, mint maguk a németek. Ezeket valami olyan érzés tölti el, hogy hivatást kell betölteniük és miért ne segítsük őket ebben egy kicsit?” 1942. augusztus 22-i beszélgetés "A magyarok mindig csak pózőrök voltak világéletükben. A háborúban olyanok, mint az angolok és lengyelek; a háború az ő felfogásuk szerint az ország ügye és úgy mennek ide, mint az ökrök a vágóhídra. Mind kardot visel, de egyiknek sincs az a lovagias erénye vagy bátorsága, amit a kardviselés jelképezne. Budapest lakói hűek maradtak a folyójukhoz és jogosan büszkék két dologra: a környező dombokat díszítő gyönyörű emlékművekre, épületekre és csodálatos hídjaikra, melyek a Duna két partját ívelik át. Tényleg csodálatos város és mérhetetlenül gazdag. Ennek háttere; Horvátország, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina volt és a plutokrata mágnások szinte árasztották a vagyonukat Budapestre." 1942. augusztus 26-i beszélgetés (Vendég: Raeder admirális.) "... de a Duna egy szép napon a mi közlekedésünk legnagyobb ütő-ere lesz. A Mainai és Odera-val összekötve a javakat egyenesen az ország szívébe fogja szállítani. A vas, mangán-érc, szén, olaj és a búza a Fekete tengeren keresztül és a Dunán fog jönni szakadatlan áradatban. A fekete-tengeri terület óriási lehetőségeket tartogat a jövő számára. Nekünk biztosnak kell lennünk abban, hogy a Duna-medencében minden időkön keresztül necsak a béke biztosítójának szerepét játsszuk, hanem annak állandó használói legyünk és minden döntésünkért, melyet ebben a kérdésben tenni fogunk, meg kell kapnunk ennek az árát." Az 1942. augusztus 22-i beszélgetés világosan bizonyítja azt, hogy Hitler Adolfnak, egyes magyar kérdésekben fogalma sem volt a tárgyról vagy a történelmi hűségről. A plutokrata mágnások sokkal több pénzt és kincset tékozoltak el Bécsben és Hitler Adolf szülőhazájában Ausztriában, mint azt valaha Budapesten tették. Szlovákia éppen úgy nem hozott gazdagságot Budapestnek, mint Bosznia-Hercegovina. Nagyon úgy néz ki a dolog, hogy Hitler Adolf csak Németországnak volt Hitler, de Magyarországnak megmaradt a magyar-gyűlölő osztrák Adolf Schilkruher-nek. (Akinek Branau-ban megszületett!) "Fejétől büdösödik a hal” alapon Hitler Adolf szerette Auszriáját a magyar négyszáz éven keresztül a saját érdeke ellen és országának a kárára felhizlalta. Az Osztrák—Magyar Monarchia volt az a faj-tehén, melyet Magyarországon etettek, de Bécsben fejtek meg! Sajnos, hogy ezekben az időkben is meg-megfeledkezett a magyar Petőfi Sándor szép és igaz tanácsáról: “Ne higyj magyar a németnek! Akárhogy is hitegetnek. Pecsétet üt olyat rája, Mint a kalap karimája. Nincsen abban semmi virtus, Verje meg a Jézus Krisztus!" Magyarország tulajdonképpen és látszólag a Délvidék miatt keveredett a háborúba..., mely után már nem volt megállás. Hitler, Ribbentrop és Paulus tábornok (aki a délvidéki hadműveleteket beszélte meg a magyar vezérkarral) egyöntetűen azt jelentették, ha Magyarország átereszti a német csapatokat és maga is részt vesz, fegyveresen, ebben az "akcióban”, akkor "fehér lapot” kap követeléseire Jugoszláviával szemben. Hitler odáig ment, hogy Fiúmét is kilátásba helyezte, mondván; tudja, hogy ez jelenleg olasz terület, de minden befolyását latba fogja vetni a Duce-nél a magyarok Fiume visszakövetelése tárgyában. Hogy; mit és hogyan kaptunk vissza nem ezen tanulmány tárgya, az már történelem. Az 1942-es év végén érdekes térkép került ki a Berlini Térképészeti Intézettől. (Nagyon természetesen; nem hivatalosan.) — A térképen szerepel Nagy-Magyarország, a dalmát tengerpartot és Fiúmét kivéve. Bele van rajzolva a csonka határ és köröskörül tíz német tartomány a csonka határ és az ezeréves határok között. A "Bemerkung" felvilágosításáról, hogy ez a tíz, német Gau (tartomány) nem Budapest, hanem Berlin alá fog tartozni. Ez volt a különbség Hitler Adolf "legszebb tündér-meséi” és valóságos szándéka között. DR. RIMANŐCZY LÁSZLÓ Egyre többen lépnek ki az egyházakból Xyugat-Németországban Az elvilágiasodás folyamata már hosszú idő óta világjelenség, mégis meglepő, hogy mennyire meggyorsult a menete. Különösen olyan országokban, ahol a vallás nem csupán egyéni hit formájában, hanem politikai tényezőként, mintegy társadalomformáló erőként is jelentkezik. A Német Szövetségi Köztársaság amaz országok közé tartozik (Olaszországgal és Franciaországgal), amelyekben a második világháború után és különösen az ötvenes években valóságos katolikus internacionálé jött létre XII. Pius pápa koncepciójának szellemében, és hosszú időre megszabta az ország bel- és külpolitikáját. A katolikusok és a protestánsok több mint két évtizeden át egymás között osztották fel a hatalmat, szövetségben a nagyiparral és a nagypolgársággal, s ez olyan tényező volt, amit az ellenzéki szociáldemokratáknak is figyelembe kellett venniük, ha kormányra akartak kerülni. Olyan SPD vezetők, mint Brandt, Herbert Wehner vagy Georg Leber nem ok nélkül járultak kihallgatásra a pápához. A két legújabb kimutatás szerint Nyugat-Németországban egy esztendő alatt megkétszereződött azoknak a száma, akik kiléptek az egyházakból. Az egyiket az evangélikus sajtószolgálat (Evangelischer Pressedienst), a másikat „a katolikus Németország egyházi statisztikájának hivatalos központi hivatala” (Amtliche Zentralstelle für kirchliche Statistik des katholischen Deutschlands) hozta nyilvánosságra Kölnben, ez év áprilisában. Az első kimutatás szerint 1969-ben 108 844 hívő lépett ki formálisan is a nyugatnémet evangélikus egyházból, majdnem kétszer annyi, mint az előző, 1968-as évben. A katolikus statisztikai hivatal az 1969-ben kilépettek számát 38 712 főben jelölte meg; itt is meggyorsult a folyamat, hiszen 1967-ben 22 499, 1968- ban pedig 27 995 volt a kilépettek száma, s ez ugrásszerűen nőtt. 1970-ből még nincs teljes, csak részleges kimutatás, de e részeredményekből következtetni lehet az általános helyzetre. Az adat a kölni egyházmegyéből származik, amely a legnagyobb a szövetségi köztársaságban, s Nyugat-Európában is csak a milánói előzi meg, Giovanni Montini egykori székhelye. Tekintettel arra, hogy — az elmúlt évek tanúságai szerint — a húsz nyugatnémet egyházmegyében arányos volt a folyamat, a kölni kimutatás irányul szolgálhat az egész ország szempontjából 1969-ben 5 522 kilépőt regisztráltak a kölni egyházmegyében. 1970-ben ez a szám 11 798 főre emelkedett. Egyházi körökben sem tagadják, hogy körülbelül 100 százalékos emelkedésre lehet számítani! A Német Szövetségi Köztársaság majdnem 60 millió lakosa közül jelenleg 29 millió vallja magát evangélikusnak, a katolikusok száma 24,8 millió. A vallásfelekezeti megosztódás tehát 51,1 százalék a 44,1 százalékkal szemben. A lemorzsolódás e nagy létszámhoz képest tehát még mindig nem nagy. De ha az eddigi folyamatnak megfelelően hatványozódik a kilépettek száma, .akkor a tanulságokat le kell vonni előbb-utóbb, hatalmi és egyházi szempontból egyaránt.
