Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-02-01 / 2. szám
1973. február hó «ItTVAKÖfcT 7. oldal A KERESZT ES KARD MOZGALOM HANGJA TLEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET! BIZONYÍTÁS! Alig egy hónapja írtam Mozgalmunk rovatában, hogy gyökeres változásra van szükségünk politikai és kulturális kapcsolatok terén "Irányváltozást” című cikkemben. Jóformán alig száradt meg az újság lapokon a nyomdafesték, már is bizonyítást kaptam, hogy meglátásom hehelyes volt és az irányváltozásra égetően szükségünk van, ha népünk jövőjét komolyan akarjuk szolgálni. Képernyők, rádiók, újságok az órának minden percében harsogják, hogy békét kötöttek Vietnámban, csak a lényeget hallgatják el, hogy a nyugatban bízó és érte mérhetetlen véráldozatot hozó Dél-Vietnámot mennyire magára hagyták. Ezen a tényen az sem változtat semmit, hogy az USA elnöke vigasztalásul oda küldte az alelnökét. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy Dél-Vietnám Ázsia Magyarországja, mert sorsa és jövője annyira hasonlít a mienkéhez, talán egy fokkal még jobb, mint a mi helyzetünk. A jelen pillanatban még hagytak az országból egy részt, ahol még a gondolatnak van szabadsága. A jelenlegi béke ezt is veszélyezteti, nem hiába mondta Giap Észak-Vietnám kommunista hadseregének főnöke, hogy győztünk Nyugat felett. Ismétlem magyar testvéreim és nem győzöm eléggé hangoztatni és félre verni a magyar szabadságra hívó harangokat, hogy merjünk a változás útjára lépni. írásom hangjának erejét fokozza az is, hogy nem vagyok egyedül, aki változást kíván. Az öreg földgolyó minden részében élő magyarok, akik gondolkoznak az “Irányváltozást” című cikkemre választ adtak, hogy helyeslik az elgondolásomat, hogy a "turáni” testvér népekkel vegyük fel a politikai és kulturális kapcsolatokat. A válaszok nagy száma meglepő én magam sem mertem remélni, hogy ennyi komoly biztatást kapok. A küldött felhatalmazásokat én már az elnémított magyarok parancsának veszem és ennek értelmében megismétlem felhívásomat, hogy azokhoz is eljusson, akik eddig nem tudtak róla: Ne késlekedjünk egy percet sem, mert az úgynevezett nyugati demokrácia nem értékelte 1000-éves helytállásunkat, nyugodt lélekkel a kommunista szláv tengerbe taszította szülőhazánkat, ez pedig biztos pusztulását fogja jelenteni ... Hitvány, gyáva és gerinctelen magyarok lennénk, ha ezt a biztos nemzet halált tehetetlenül néznénk végig. Söpörjük el az utunkból a hamis prófétákat, akik csak egyéni hasznot akarnak húzni nemzetünk kínszenvedéséből. Elég volt a helybe topogásból, mozgást kívánunk e végből szellemi forradalomra hívjuk fel a tisztán látókat; hogy végre vessük le magunkról, azt a hamis filozófiát, hogy csak a Nyugatban bízhatunk egyedül, mert onnét jöhet a segítség. Ez a mese már 1000 éve tart, segítség helyett mindig csak megalázást kaptunk a sok áldozatért amit hoztunk "Nyugat Védőbástyája” cím alatt. Ebből a tudatos butításból nem kérünk, ha pillanatnyilag lélek szám alapján kis nép is vagyunk, de nem vagyunk és nem leszünk egyedül, ha testvér "turáni” népekkel megteremtjük a barátságot. A kapcsolatok felvételével új távlatok nyílnak meg előttünk, amelyek magával fogják hozni azt a tényt is, hogy a régi politikai elképzeléseket teljesen revidiálni kell, hogy helyet kapjon az új politikai koncepció ... Kérdezem árt ez nekünk?__ Én úgy hiszem nem, sőt lendületbe fogja hozni azokat a magyarokat is, akik ma a közönytől és a Nyugat tudatos tehetetlenségétől elkedvetlenedve hagyták magukat sodortatni minden cél nélkül a világ országútján. Itt van a cél gyertek munkáljuk közösen, hogy az eredmény nagyobb és gyorsabb legyen ... Magyar Testvéreim újból kérlek Benneteket, akik még nem írtak fogják meg a tollat és írják meg nekünk egy levelezőlapon helyeslik ezt az új politikai koncepciót vagy nern? Bátorításul, hogy merjetek írni, kapásból kiragadok néhány levélből részletet, amelyet az "Irányváltozást" című cikkemre kaptam: Johannesburg South Afrikából: Örömmel olvastuk a “Szittyakürt” legutolsó számában megjelent cikkét, teljesen egyetértünk mindenben, amit írt. Talán éppen alkalmas a jelen időpont, hogy teljesen új irányt adjunk nemzetünk külpolitikájának a. jövőben. Cs. M. — Bogotából, Dél- Amerika: Engedd meg, hogy innen a távolból őszinte nagyrabecsülésem kifejezése mellett gratuláljak a “Szittyakürt” decemberi számában megjelent nagyszerű cikkedhez ill. felhívásodhoz. Ha legalább ezer olyan magyar volna a sok százezer főt kitevő emigrációnkban, mint Te, egészen másként alakulhatna a magyarság jövőbeni sorsa. M. de Z. bányamérnök. — Ohio USA: "Irányváltozást" című cikkben foglaltakkal mindenben egyetértek. Dr. K. K. — Egy másik honfitárs Clevelandból, USA: Híve vagyok az Ön elgondolásának, hogy a “turáni” rokon testvér népekkel mielőbb a kulturális és baráti kapcsolat megteremtődjék. Ennél jobb és szebb elképzelést hazám, nemzetem megmentése érdekében ezzel a süket Nyugattal szemben elképzelni nem is tudok. B. B. A Kereszt és Kard Mozgalom határozott álláspontja az, hogy külön utakon nem akar járni, de a céltalan idő pocsékolásnak sem híve. Ezért fordulunk a hazánk sorsáért aggódókhoz, ha megkapjuk tőlük az akaratot a cselekvésre, akkor ez a többségi akarat fogja kitermelni azt a szellemi forradalmat, amelyre ma égetően szüksége van elnémított hazánknak. Cselekedjetek! Vasvári Zoltán Címünk: Kereszt és Kard Mozgalom 256 Dayton Avenue, Clifton, NJ. 07011. U.S.A. Tel.: (201) 546-5342 KÖRBL MÁRTA az 1973-as Magyar Bál bálkirálynője Petőfi nyomában Petőfi Sándornak szinte minden napjáról pontosan tudunk, megírhatnánk élete naplóját, napról-napra. Ennek ellenére lennének ebben a naplóban fehér foltok is. Az egyik folt kitöltéséről most kaptunk véglegesnek tűnő hírt a Kolozsváron megjelenő Utunk című irodalmi lapban. Több, mint kuriózum — rendkívül fontos történelmi, politikai és irodalmi adalék, Petőfi tudvalevőleg egyetlen évfordulóját élte meg az 1848-as márciusi napoknak. Több, mint 110 év óta nyitott kérdés azonban, hol volt Petőfi 1849. március 15-én? A korabeli sajtóból részletesen értesülünk róla, hogy Debrecen és Kolozsvár népe nagy lelkesedéssel ünnepelte a napot — de Petőfi nélkül. A helyi lapok részletes beszámolói sem említik a nevét, pedig bizonyos, hogy személye az érdeklődés középpontjában állott volna, mindkét város örömmel vette volna, ha ezen a napon együtt ünnepelhet vele. De hol volt Petőfi? Irodalomtörténeti monográfiák megállapítják, hogy március 16-án Petőfi Debrecenben volt, de még nem tudott Bem legragyogóbb győzelméről, Szeben bevételéről, ami március 15-én közismert volt Kolozsvárott, falragaszokon közölték az örömhírt a várossal. A román Akadémia bukaresti levéltárában most megtaláltak egy fontos dokumentumot az Aradról odakerült iratok között. Egy szürke kis füzetről van szó, amelynek címlapján ez a felirat áll: "Futárkönyv Csányi László kormánybiztos úr rendeletéről”. A füzetben a futárok neveinek sajákezű bejegyzése 1849. február 4-én kezdődik és március 19-én ér véget. A füzet hetedik oldalán felülről a második sorban ott áll Petőfi kezeírása. A rovatolás szerinti bejegyzés értelme: a költő 1849. március 15-én indult el Kolozsvárról Debrecenbe, Csányi László küldetésében. A dokumentum fellelése után a következő hipotézis alakult ki: a költő nem a szokott járattal utazott, hanem külön futárkocsiban és jóval reggel 4 óra előtt indult el. Néhány percen múlhatott a dolog, hogy Petőfi nem értesült a diadal híréről, megismétlődött tehát rajta az, amiért egy későbbi levelében Szeben bevételével kapcsolatosan panaszkodott: “A sors úgy akarta, hogy részt vegyek e hadsereg annyi fáradalmaiban, veszélyeiben és szerencsétlenségében, s hogy diadalánál ne legyek jelen." Diadalának hírénél sem lehetett jelen Kolozsváron és Debrecenben sem, ahonnan másnap korán reggel tovább utazott Szalontára és csak a lapokból értesülhetett a hírről, amely nyomában járt. Petőfi tehát minden bizonnyal 1848. március 15- nek első évfordulóját — számára az utolsót — gyorskocsin töltötte hosszú úton döcögve át "igen hűvösen fúvó szélben" Kolozsvár és Debrecen között. T—r
