Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
12. oldal. J!973^anuá^ió BIHARI TESTVÉREINK SORSA írta: F. FONVIEILLE-ALQUIER A ragadozó állatok kijelölnek maguknak egy "vadászterületet”, ahol élnek és ha oda egy másik ragadozó állat téved, harcbakeverednek vele és elüldözik vagy megsemmisítik, körülbelül hasonlóan élt az ősember is. Közöttük* is az életjavakért folyt a harc s néha legfeljebb egy-egy asszonyért, akit a másik nemzetségből vagy törzsből raboltak. Korunkban sok mindenért folyik a harc, mert az ember "igényes” lett; folyik az: életjavakért, földért, hatalomért, valamint a vallás érdekében vagy miatta is. Amióta az ősemberek között valamelyik okos vagy ravasz kitalálta, hogy közvetítő nélkül nem lehet az Istenhez jutni, hanem csak a papon keresztül, megszületett a papi kaszt. És hogy a hatalom és vagyon is állandósuljon, megalkották a papok az egyházat. Attól kezdve nincs békesség a Földön; minden felekezet híve a maga vallását tartja üdvözítőnek és hogy állításának érvényt szerezzen, gyilkol; gyilkol, tömegesn... Csak az Isten tudná megmondani, hány száz millió életet követelt már az "az én vallásom különb, mint a tied" elv. India földje egyike azoknak, ahol — a buddhizmus szelíd volta ellenére is — lángol a vallási gyűlölet. A Ganges síkságán fekvő Bihartartomány — 178.300 négyz. km. 45.5 millió lakossal — mozlimhitű lakosai 1947-ben — vallásos meggyőződésből — feladták indiai hazájukat és csatlakoztak a szintén mozlimhitű keletpakisztániakhoz. Később — a nyugat-pakisztániak védelme alatt — tirannizálták a helybeli bengálokat. Amikor az új állam, Bangladesh megszületett, korábbi tettük miatt megindult ellenük a bosszúhadjárat. Egy részüknek sikerült megvesztegetés útján Nyugat-Pakisztánba menekülnie, de mintegy három millió ottmaradt — mert nem menekülhetett el az egész nép — kitéve a bengáliak bosszújának. A nyugatra menekülteket Bhutto pakisztáni elnök az Orangi nevű menekült táborba telepítette, Karatsitól 16 km-re. Újsághír szerint ott tábori kunyhókban élnek mintegy 6000-en. Nincs számukra villanyáram, alig van vízszivattyú, nincs egészségügyi berendezés. Az állami segélyből legfeljebb egy szűkös ebédre futja naponta. A visszamaradt bihari mozlimok ghettokba zsúfolva élnek az új Bangladesh államban, kiszolgáltatva a bengáliak bosszújának. Pakisztánban nem vehetik be őket. "Hova jutunk, ha mindet ideveszszük? Az ország termékeny területe máris túlnépesedett” — mondta ezzel kapcsolatban az ország információ minisztere. Az éhségnek és erőszaknak kitett bihariaknak — akik életveszedelem között hagyták el a Daccatól nyugatra eső Mohammedpurt és Mirpurt — most az 1800 km-re fekvő "Radio Pakisztán” hegyet-halmot ígér, csak maradjanak jó pakisztáni hazafiak. A másik oldalon meg Bengalia miniszterelnöke, Mudshib-ur Rahman Sejk ígér nekik életlehetőséget, ha magukat bengáliaknak ismerik el. Neki azonban hiányzik a hatalom, a képesség és talán az akarat is ahhoz, hogy a bengáliaiak mozlimellenes gyűlöletét fékezze. Egy-két példa a helyzetről: Bihari gyermekek játszanak az utcán tányér aknával. Az akna felrobban s hét gyermeket súlyosan megsebesít, részben halálosan. A mukti bahinik (felszabadító bengáliak) azonban nem segítenek a szerencsétlen gyermekeken, hanem berohannak egy bihari család házába. A kétségbeesett bihariak ellenállának, s akkor Mudshib elnök indiai bombázót kér segítségül, amely szétbombázza a bihariak egész lakásnegyedét. A súlyosan sebesült gyermekek elvéreznek az utca porában. A bombázást beismerte a kormány megbízottja a Spiegel riporterének, másnap azonban letagadta, mondván: “Az csak gonosz propaganda Bangladesh ellen. Esténként ifjú bengálok leselkednek a bihariak ghettója körül — néha a muktik-kal együtt — és vadásznak a bihariakra, s ha valaki kimerészkedik élelemkeresésre, lelövik. Ez az ifjakból álló banda nem törődik a Mudshib felszólításával, hogy adja le a fegyvereket. Leadta ugyan az elavult fegyvereket, de a pakisztániak által hátrahagyott, kínai gyártmányú AK 47 típusú gyorstüzelő fegyvereket — mint egy 50.000 megtartott munícióval együtt. "Mindenesetre kaptunk valami jót is a pakisztániaktól — mondják örvendezve az ifjak és vezérük Irfan-ul Hak hozzáteszi: "Zászlónkon vörös színű a nap és az is fog maradni”. Ezek az ifjak maoisták ...? India, a nagy szomszéd nemhogy segítette volna az új államot, Bangladeshi, s nemcsak megsemmisítette a kelet-pakisztáni hadsereget, hanem szétrombolta a gazdasági életet és a közlekedési eszközöket is. India Bangladesh újjáépítéséhez munkanélküli mérnököket küld, pénzt azonban nem tud felhajtani. Pénz helyett ruházati és élelemanyagot küldenek a segítő államok is, pedig: "Hat millió dollár elég lenne a Ganges deltájában a híd újraépítésére, a segítő államok azonban azt a pénzt gyapjútakarókba fektették ... 200.000 dollár elég lenne a fertőzött kútak megtisztítására, dezinficiálására, azt azonban orvosságra adták ki. Azzal meggyógyítják a kolerásokat, hogy a fertőzött kútnál újra megbetegedjenek.” Der Spiegel, 1972. április 24. Az UNO segítő-csapat igazgatója Toni Hagen mondja a helyzetről: Babi-tápszerrel nem lehet hidat építeni. Gyapjútakaróval nem lehet élelmiszert szállítani. Nekünk készpénz kell!" A korupció pedig — mint mindenütt, ahol ilyen állapot uralkodik — virágzik Daccában, a főúri hotelben unatkoznak a jólfizetett hivatalnokok, akik egy éjjeli szállásért 17 dollárt fizetnek. Unatkoznak, mert főnökük nem a megfelelő hivatalnokot kenyerezte le. Kamarasuma újjáépítési miniszter titkára csak azoknak közvetíti főnökéhez az audenciát, akik megígérik, hogy szülőföldjének, Bogrának segélyt szereznek, mert mint mondja: "Meg kell mutatnom otthoni rokonaimnak és barátaimnak, milyen fontos pozícióban vagyok”. Bangladesh híres guerilla vezére a "Tigris”, Abdul Kadr Siddiki, — aki híres arról, hogy a bihariakon a daccai stadionban nyilvánosan lincseltetést, gyilkolást követett el — fehér UNICEF jeepen kocsikázik az országban. Elkeseredetten mondja mostmár Mudshib bej, hogy "A pakisztáni börtön nem volt olyan rossz, mint ez a ‘job’ " — értve alatta hivatalát... Szomorú, hogy az egyfajtájú turániak a vallás miatt gyilkolják egymást. Micsoda áldás volna nemzeti szempontból, ha ezek a szerencsétlen bibihariak hazánkba kerülhetnének! "Ha .. " (y. r.) (Combat, 1912. szept. 13. szám) Izrael igazi győzelmét a hatnapos háború után nem az egyiptomiak fölött aratta, hanem az egész világ fölött: mifölöttünk. Az izraelita vezetők sikeresen végrehajtották azt a történelemben egyedülálló teljesítményt, hogy lelkiismeretfurdalást tudnak okozni mindazoknak, akik tetteiket és eljárásaikat kedvezőtlenül mernék bírálni. Bárhol a nagyvilágon bármely ország kormányáról el szabad mondani, hogy nincs igaza, tévedett vagy éppen súlyos vétket követett el. Ha az amerikaiak Vietnámot bombázzák és ott gátakat tesznek tönkre, ezt a szörnyűséget szabad ostorozni. Nincs megtiltva az sem, hogy valaki a csehszlovákiai szovjet beavatkozást helytelenítse vagy elítélje. De vajon ki merné megbélyegezni Golda Meir ilyen vagy olyan magatartását, ki merné kijelenteni, hogy Dayan egyes nyilatkozatában vagy cselekedetében éppoly kegyetlenül cinikusnak mutatkozik, mint annak a rendszernek képviselői, melytől hajdan a zsidók annyit szenvedtek, miközben méltatlankodástól remegő hangok ezt kiáltják: — Ne felejtsétek el Auschwitzot, Buchenwaldot és az égető kemencéket! Mintha az 1942-ben meghalt áldozatok örökös büntetlenséget biztosítnának az 1972-ben élőknek! A világon bármelyik államfőről el szabad mondani, hogy gazember, ha valakinek ez a meggyőződése. Az izraelita vezetőkre azonban nem tehető ilyen megjegyzés, még akkor sem, ha viselkedésük ezt indokolttá teszi, mert aki ezt jelentené ki, azt rögtön azzal vádolnák, hogy Izraelt le akarja törölni a térképről, s ismét meg akarja gyújtani a krematóriumok tüzét. Mintha Izrael és annak vezetői egyetlen összeforrott tömböt képviselnének, s ezáltal, ha valaki az izraeli kormányt bírálja, egyúttal népirtást akarna végrehajtani. Pedig ez az álláspont tulajdonképpen az azraelita belső ellenzék semmibevételét jelenti, melynek bőven vannak érdemei, s egy bátor szellemi elit félreismerését, mely nem vállal közösséget a "szemet szemért, fogat fogért” elavult törvény maradi híveivel, akik ezt az elvet a vér árának olyan értelmű kiértékelésével bővítik ki, miszerint száz arab életével lehet csak tíz izraeli életét megbosszulni. Minden úgy történik, mintha Izrael a népek közösségében különleges előjogokat élvezne, mintha vezetőit nem illethetné bírálat, vallását támadás, holott minden más nép, rendszer és vallás kritikai megfontolás tárgyát képezheti, mintha politikáját nem illethetné szemrehányás, míg Izrael magát állandóan vértanúk köntösébe öltözteti. Ilyen előjogok birtokában Izrael az Egyesült Nemzetek határozatait érvényteleneknek tekinti és sajátmaga határozza meg, hogy mikor és hogyan hajt végre olyan megtorló intézkedéseket, melyek nincsenek arányban az elszenvedett sérelemmel, s felhatalmazva érzi magát arra, hogy határain kívüleső területekre is küldhessen fegyveres büntetőosztagokat. Ugyan mely más államtól tűrne el a világ ilyen nemzetközi törvénysértéseket ? Néhány héttel ezelőtt Izraelben egy nagyhorderejű esemény történt, de annak a nyugati sajtó csak igen gyenge visszhangot adott. A hatnapos háború alatt a hadseregben a legmagasabb vezetést betöltött tisztek közül többen hirtelen elhatározták, hogy ismeretlen okokból kifolyólag felfednek egyet s mást a háború kirobbanásának eredetéről. Nem túlzás, ha e nyilatkozatokat szenzációsnak nevezzük. A kijelentések lényege ez: 1967-ben az izraeli vezetők hazudtak, mikor azt állították, hogy az egyiptomi támadó akció küszöbén áll Izrael ellen. Titkos szolgálatuk ilyesmit nekik sohasem jelentett. Az egyiptomi repülőterek megtámadása és a Sinai-félsziget lerohanása nem képeztek védekező hadműveletet, melynek célja hivatalosan az volt, hogy Nasszer terveit keresztülhúzza, hanem előre kitervezett szándékos támadó akció volt, melyet Tel Aviv pontos előkészületek alapján a neki legalkalmasabb időpontban indított meg. Emlékezzünk csak vissza, hogy akkoriban hogy remegett a szánalomtól egyes politikusaink hangja, akik hirtelen felfedezték, mekkora oszthatatlan szeretetet éreznek Izrael iránt! E jámbor lelkek a gyöngébb fél segítségére kívántak sietni s változatos színjátékokat rendeztek a "Farkas és a bárány” témájára. Ma viszont már tudjuk, hogy mindez csak jól megrendezett csalás volt, s ezt maguk a legfelsőbb polcokra helyezett cinkostársak vallották be. E felfedezés arra inthet bennünket, hogy ezentúl óvatosabban ítéljük meg nem Izraelt, hanem azokat az imposztorokat, akik azt kormányozzák, s hogy rossz lelkiismeretünkön bátran könnyíthetünk. «ITTVAKÖfcT Megjelenik havonta Publ. Monthly — Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp. Offiees: USA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. O. Box 534 — Edgewater Branch, Cleveland, Ohio 44107 KANADA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. O. Box 87 Longueuil, Que., Canada Előfizetés: Egy évre $7.00 — egyes szám ára 50c Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue, Cleveland, Ohio 44102
