Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1973-12-01 / 12. szám

1973. december hó

9. oldal

DR. MIHÁLY FERENC:

Mi közünk Teveled Jézus, Istennek Fia?

Máté 8:29 — (A gadarénusok földjén két ördöngös kiálta ...”)

Lukács 8:28 — (Az ördöngös): “Mi közöm van nekem teveled Jézus...?"

Nekünk magyaroknak ez a kérdés “mi közünk teveled Jézus ...” sokkal súlyosabban hangzik, mint bármely más népnek. Feleletet azonban a mai hivatásos teológusoknál még hiába keresünk, mert ők nem a történelmi hanem a mitológiai Jézust állítják elénk, mondván, hogy Jézus fölötte áll a történelemnek, mert Ö nem emberi indulatból, hanem a "hupoztáziából”, vagyis az Isten személyiségének és az emberi természetnek titkos, természetfeletti egyesüléséből született, tehát Istennek egyszülött fia. Mégis — mintegy sajátmagukat megcáfolva —, ugyanakkor azt is mondják, hogy zsidó volt és a Dávid nemzetségéből származott. Ez esetben tehát már emberi származást tulajdonítanak neki, ami természetismeretünknek és a tudomány mai állásának jobban megfelel, s nem kisebbíti Jézus ama tanításainak értékét, "melyek az ő szájából vannak”. Feljogosít azonban bennünket arra, hogy az Úr Jézus emberi származását, nemzetiségét, a régészet, a történelemtudomány és a bibliakritika eredményeinek birtokában megvizsgáljuk.

A teológusok egyrésze ma még mereven elzárkózik a történelemtudomány és a bibliakritika megállapításai elől. Ezzel szemben Rév. Gémes István evangélikus lelkész az “Útitárs” című nívós vallásos folyóiratban már azt írja, hogy "... a tudományos bibliamagyarázat és a "kegyes” bibliaolvasás és tanulmányozás között óriási a szakadék ..., de eleven erővel mégiscsak nekünk szegeződik a kérdés: miért nem veszünk tudomást ennek a bibliakritikának az eredményeiről és miért teszünk úgy, mintha ott minden az ördög munkája lenne?” ő tehát már hajlandó az igazságot figyelembe venni, szemben Dr. Paul Müller hittudóssal, aki szerint "... emberi tekintélynek nem szabad a Bibliában az igazat a hamistól, a valódit a valótlanságtól elválasztani." Isten azonban csak az igazságot követeli tőlünk, ami egyúttal parancs arra is, hogy a valótlanságokat tőle elválaszszuk és az ö Fiának történelmét is a valóság alapján ismerjük meg.

Ahhoz, hogy az Űr Jézus történelmi alakját megrajzolhassuk, bele kell tekintenünk annak a földrésznek történetébe és azoknak a népeknek történelmébe, ahol és akik között ő élt és akik közül származott. Első forrás ehhez a Biblia, illetve az Új Testamentomi Evangéliumok és a Talmud, mint Jézus szereplésére, működési területére és idejére és az archeológia megállapításaival. Ezekhez jönnek azok a tudományos megállapítások, amelyekről az Evangéliumok írói még nem tudhattak, vagy figyelmüket elkerülték, illetve nem tartották azokat fontosnak. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az Evangéliumokat mai alakjukban nem szemtanúk és nem kortársak írták, hanem azok másolatok másolataiként a harmadik század vallásos irodalmának termékei a mithosz keltés és célszerűségre való törekvés minden hibájával, mely szerint nem az volt a cél, hogy ki volt Krisztus és milyen volt, hanem az, hogy kinek kellett volna és milyennek kellett volna lennie, vagyis legendát írtak, mikoris — H. Delahaye Jézus Társasági atya szerint “Az ember portrét vár és programot kap”.

A Máté Evangéliumában közölt családfa szerint Jézus a József fia

volt és Ábrahámtól számítva a 41. leszármazott, míg Lukács Evangéliuma szerint a József fia ugyan, de az 56. leszármazott. Márk és János Evangéliuma nem beszél családfáról. A Máté és Lukács Evangéliumában felsorolt több, mint hetvenöt nemzetség — csak harminc éves átlagos életkort számítva is — több, mint kétezer évet ölelne fel. Ennyi idő távlatából nem lehet egy emberfiának származásfonalát visszagombolyítani olyan korszakban, amikor anyakönyvet még nem vezettek, sőt az etnikai és országhatárok is állandóan változtak. Háborúk dúltak, győzők a legyőzötteket megsemmisítették, csak a gyökeret, a földművelő parasztot hagyták meg, mert a győztest el kellett tartani.

így maradt fenn az evangléiumi történések területén az egyiptomiak által kittának, a görögök által pedig szkítáknak nevezett hittita,, kánaánita őslakosság. Ezek közé kezdtek a Kr.e. második évezred végén Arábiából a "khabirú” néven ismert szemita népek bevándorolni és nagyobb gócokat alkotni a Holt-tengertől nyugatra eső hegyes-dombos vidéken, legsűrűbben Juta város környékén, mely Solyma várától, a mai Jeruzsálemtől délre van. Az ótestamentum alapját képező írások szerzői nevezték el az új bevándorlókat "jutaiaknak”, majd Juda népének, a tartományt pedig Judeának.

De Judea határai még a "babiloni fogság” idején (Kr.e. 597-538) sem terjedt északabra, mint Solyma, a későbbi Hierosolyma határa, mely várost a Palesztinát elfoglaló Cyrus perzsa király adományozta a zsidóknak, hogy ott építsék fel kultuszközpontjukat és templomukat. Amikor ez ellen az Élő Isten gyermekei, az "élita” kánaániak, Simsay nevű kancellárjuk vezetésével, arameus nyelven írt beadvány útján tiltakoztak Cyrus utódjánál, Artaxerxesnél, ez a kérelem jogosságát elismerte és az építkezést letiltotta, visszaadva Sólymát a samariai helytartó fennhatósága alá, az "éliták” jogos tulajdonába. (Esdr. 4. J. W. Swain: The Anc. World.)

A Sólymai és a Sólymától északra eső területek lakossága nem volt zsidó, bár a Biblia adatai szerint Dávid és Salamon uralkodása alatt zsidó fennhatóság alatt volt. Ettől az időtől kezdve az "izra-eliták” és a zsidók között állandó volt a háborúskodás és a "keserű viszony", mely még az újtestamentumi időkben sem szűnt meg, sőt fokozódott, amikor a Kr.e. 129-ben függetlenségét kivívó Juda — a Rómával kötött szövetség után — elfoglalta Samariát, majd Kr..e 104-ben annak a Kishon folyótól északra eső részét, Galileát is, és a lakosságot körülmetélkedésre és zsidó vallási törvények alá kényszerítette: írja Dr. J. W. Swain profeszszor.

Mindez azonban sem a samariai, sem a galileai szkiták népi jellegét nem változtatta meg. Fizették a zsidó vallás szerinti adót, a "kétdrakmát" (Máté 17:24—27), de továbbra is őseink szokása szerint a hegyeken (Gerizim, Kál, Kármel, Tábor) imádkoztak.

A Hammond "Biblical World Atlas” a Kr.e. 2000—1600-as időkre vonatkozóan Mezopotámia északi részét, későbbre vonatkozóan pedig Palesztina északi felét is Arami területnek tünteti fel, míg a déli felét valószínűleg a Bibliával szembeni tapintatból Canaáninak. Az archeológia és őstörténet tudomány azonban már kiderítette, hogy Canaán földjén is ugyanazt a nyelvet beszélték,

mint tőle északabbra, vagy délebbre. Erre fényes bizonyítékokkal szolgáltak a fentebb említett területeken feltárt rovásírásos és ékírásos nyelvemlékek, melyek ma már tömegével állnak az őstörténészek rendelkezésére Turántól egyfelől a Dunamedencéig, másfelől Mezopotámián, Palesztinán és Egyiptomon át Etiópiáig, és amely írások csodálatosképpen ma is olvashatók és megérthetők magyarul, amint azt Dr. Baráth Tibor "A magyar népek őstörténete” című kitűnő könyvében ékesen bebizonyította.

A Biblia tekintélyét úgy a zsidóság, mint az Egyház, kiki a maga érdekében, mindig igyekezett megvédeni, nem vették szívesen az olyan dokumentumokat és leleteket, amelyek a "szent írásokkal” ellenkeztek. De mivel ezek léteznek, hivő ember részére tiltottakká nyilvánították.

Nagyon jellemző esetet említ Dr. Zakar András a közelmúltból. "A Sumér hitvilág és a Biblia” c. könyvében. Eszerint, amikor Izrael elfoglalta Jeruzsálemnek az arabok által birtokolt részét, hozzáfogtak a régi várfal — Solyma — alapjainak kiásásához és "... a várfal felszín alatti részén szkita rovás-feliratokat találtak. Ekkor azonban a kutató árkokat sietve visszatemették.”

Meg kell tehát állapítanunk, hogy a ma Sumérnak nevezett nyelv volt az igazi Arami nyelv, melyet a zsidók ősei adoptáltak és még Krisztus Urunk idejében is beszéltek. Hiába ostorozták őket a rabbik — amint a Talmudban a Sabbath 12.b. lapján és a Sota 33.a. lapján Jehuda és Jochanan rabbikat idézve írva vagyon — hogy "Sohase imádkozzék az ember szükségeiért Arámi nyelven, mert akkor az angyalok nem csatlakoznak az ő imádságához, mert az angyalok az Arámi nyelvet nem értik.”

A MESSIÁS

Az Evangéliumok azt tanítják, hogy Jézus volt az a Messiás, vagyis szabadító, akit a sok rabsorsot szenvedett zsidó nép várt és akit nekik a prófétáik jósoltak, ki Dávid családjából származott és a judeai Bethlehemben született Máriától és a József fia volt.

A zsidó nép azonban nem vallási, hanem politikai szabadítót várt, aki vérükből való vér és húsukból való hús és hatalmas mint a legendabeli Dávid király és a názáreti Jézust nem ismerte el sem zsidónak, sem szabadítónak.

Hittudósok és történészek egyöntetűen írják, hogy az Újtestamentum Evangéliumaiban az első évszázadok alatt sok változtatás, betoldás és kihagyás történt egyházpolitikai, célszerűségi okokból. így Dávid királytól való származás is csak mint kései betoldás került bele az evangéliumokba, de benne felejtették az ezzel ellenkező adatokat és magának Jézusnak szavait, mellyel tudtukra adja, hogy nem tartotta magát sem zsidónak, sem Dávid leszármazottjának, és így a zsidók "messiásának” sem, mert ö sokkal nagyobb volt annál.

Istennek jogában állt az Ő igéinek tanítására az ő Fiát bármelyik népen keresztül elhívni és az ő igéi ugyanolyan értékűek, ha kínai, perzsa, magyar, vagy zsidó Krisztus szájából hangzik is. Mivel pedig valóban kiválasztott egy népet, nemcsak illik nekünk, hanem kötelességünk is tudni, hogy melyik volt az a nép.

"AZ EMBERNEK FIA”

Az Úr Jézus magát mindig "Ember Fiának” nevezte, ami az Evangéliumokban nyolcvanegyszer fordul elő. Az Evangéliumokban Jézus származásával Máté és Lukács foglalkoznak. Máté csak Ábrahámig, míg Lukács Ádámig vezeti vissza Jézus származáslistáját. A családfába mindkettő beleszövi Ábrahámot, Dávidot és Esdrást (Salathiel) valamint Józsefet, mint Jézus apját. Lukács továbbmenőleg még felsorolja Noét, Arpaksad nagyapját és Nimród dédapját. Részünkre itt most csak Nimród érdekes mint Jézus egyenesági ősapja, mert Lukács Evangéliuma 3. részének 23—38. verse Ádámtól kezdve Jézus családfáját, a tizedik helyen Noét jelöli meg, mint Jézus ősapját. Anyai családfáját egyik evangélista sem ismerteti.

Az előzőkben azt mondtam, hogy a mai "hivatalos” teológia nem a történelmi, hanem a mitológiai Jézust állítja elénk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Evangéliumokból semmi sem igaz, mert nagyon sok tanítása, adata igaz és helyes. Igazaknak kell elismernünk Istennek minden igéjét "melyek az ő szájából vannak” továbbá mindazokat az adatokat, amelyek a történelemtudomány, a régészet és egyéb tudományok felfedezésével megegyeznek.

Nem célunk vitába szállni az Evangéliumok istenhitbeli és erkölcsi vonatkozásaival. Vitába szállhatunk azonban történelmi adataival és Jézus emberi származására vonatkozó ellentmondásaival. Ehhez tudnunk kell, hogy sem Jézus nem tartotta magát zsidónak, sem az első keresztények nem tartották őt annak. Sőt mint később látni fogjuk, az ő idejében keletkezett zsidó iratok —, mint pl. a Talmud is — csak prozelita "góy”-nak, vagyis zsidó vallású idegennek nevezik, és a Dávidtól való származást sem ismerik el. A Dávidtól való származás csak második században kezdett megjelenni az Evangéliumok alapját képező írástöredékek másolatának másolataiban. A Péter apostol tanítását valló első keresztények igyekeztek teljesen elszakadni a zsidó vallás kötelékeitől, ami kitűnik Szent Péternek az apostolok gyűlésén Jeruzsálemben elhangzott beszédéből, mely az Apostolok Cselekedetei 15. részében a következőképpen van leírva:

1. Némelyek pedig, kik Judeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: "Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek.”

5. Előállának azonban némely hivők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy "Körül kell metélni őket és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák.”

6. Egybegyűlének azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek.

7. És mikor nagy vetélkedés támadt, felkelvén Péter és mondá nékik: "Atyámfiái, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem miközülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak beszédét és higyjenek”.

10. "Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?”

22. "Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek ..., hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék Antiokhiába ...”

23. "Megírván azok keze által ezeket: ...”

24. "Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek miközülünk kimenvén, megháborítottak titeket beszédeikkel, feldúlva a ti lelketeket, azt mondván, hogy körülmetélkedjetek