Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-12-01 / 12. szám
8. oldal $*imAKö*f 1973. december hó középkor legembertelenebb büntetésével, karóbahúzással kivégeztette. Dicsőség nektek, szlávok, Afrika legvadabb néptörzsei is lélekben magasan felettetek állnak, mert a fenti borzalmakért ma sem hallani a legkisebb megbánást sem. 3. Szóljon a krónika a harmadik, ún. kultúrnépről, amely a XVII. században öntestére szabott dákó-román elmélet alapján a latinoktól származó román népnek nevezi magát, holott addig minden történetíró "wallah”, vagy "vlach”-oknak említi őket, amelyet a magyar oláhnak egyszerűsített. Jellemsilányságukat nem mentesíti az, hogy 400 évig a török által rájuk ültetett ún. görög fanarióta családból származó fejedelmek, illetve vajdáik által meghonosított korrpt, megvesztegethető és kegyetlen szellemiséget nemzeti sajátosságaik közé iktatták, mert mi ugyanilyen hosszú Habsburg elnyomás és uralkodás alatt a bécsi Kamarilla álnok, cselszövő, szószegő, szadista, egyszóval Machiavellista jellemvonásaiból hála Istennek, semmit át nem vettünk. A dákó-román elmélet egyébként elég rosszul áll, mert tudtommal egyetlen komoly tudós, régész, vagy történész sem tartja bizonyíthatónak, sőt tárgyilagos románok, mint Moldovan professzor, Alexandru Philippide történész, Vasile Parvan régész is elvetik. Viszont a hírhedt Jorga professzor az 1920-as években egy újságírónak Párizsban azt mondta, hogy őt nem érdekli a történelmi bizonyítékok, ha azok a román nép érdekeit sértik. A románok azzal tűntek ki, hogy még szövetségeseiket is hátbatámadták, ha ez nekik előnyös volt. Az első Balkán háborúban (1912—1913) Bulgária, Görögország, Montenegró és Szerbia lerázták a török béklyót, a terület felosztása miatt azonban 1913 nyarán kitört a II. Balkán háború, melyben Bulgáriát a másik három szövetséges megverte, s Macedóniától megfosztotta. Az így kivérzett Bulgáriát a románok hátbatámadták, s a bolgár többségű lakossággal rendelkező Dobrudzsát elrabolták. Románia ugyanezen évben a Központi Hatalmakkal kötött szerződését megújította, de 1914-ben különböző ürügyekkel a szövetségi kötelezettségek teljesítését megtagadta, s 1916-ban a teljesen védtelen erdélyi határakon — a hadüzenet előtt betörve — szövetségeseit hátbatámadta. A teljes vereség után 1917-ben az Antant Hatalmak, tehát szövetségesei megkérdezése nélkül, békét kötött, de az összeomlás után újból mozgósított, megszállta Erdélyt, Dobrudzsát és Bassarabiát, s mint győztes jelent meg Párizsban, úgy hogy még Clemenceau, a "tigris” is így méltatlankodott: "A románok vakmerőek! Gyáván cserbenhagytak bennünket, s most még törődünk velük?” Nem érdektelen azt sem megemlíteni a román műveltség és jellem igazi megismeréséhez, hogy a román megszálló hatóságok az első pillanattól kezdve bevezették — a nekik valamilyen okból nem tetsző magyarok részére — a középkorban használt 25 botütést. Amikor Kun Béláék diktatúrája megbukott és a románok majdnem az egész országot megszállták, a magyarságot úgy kirabolták, hogy Szencei — Szencer szász író megállapította, hogy ez a román megszállás többe került Magyarországnak, mint az I. világháború, s azt követő forradalom. Amikor 1940-ben az oroszok ultimátumot adtak Romániának, s azt követően a románok ki is ürítették Beszarábiát, az addig ellenségnek tekintett Németországtól ún. tancsapatokat kértek, s mikor a németek megindultak a Szovjet ellen, Románia egész hadseregét mozgósította. Mikor a hadiszerencse megfordult, a románok 1944 augusztusában olyan titokban és meglepetés-szerűen támadták hátba a velük együtt harcoló németeket, hogy azok pár nap alatt 300 ezer embert vesztettek halottak, sebesültek és foglyokban. Ezzel kezdetét vette az erdélyi magyarság újabb kálváriája. Az oroszokat a Kárpátokon átvezető románok nyomába érkező ún. Maniu gárdistákról Csatári Dániel a Budapesten 1969-ben megjelent: “Forgószélben" c. könyvében azt írja, hogy az erdélyi magyarok közt olyan vérfürdőt rendeztek ‘‘amelyet lidérces álomba merült fantázia sem képes túlszárnyalni. Baltával fejezték le pld. a magyar parasztokat, asszonyokat és csecsemőket." Kárpáti Piroskát egy vers miatt felakasztották. A szövetséges ellenőrző bizottság 1944. november 14-én a román közigazgatást kitessékelte Erdélyből; még a köztudomásúan nagy ellenségünk, a hírhedt Visinszkij is így nyilatkozott: "Erdélyben önhatalmúlag, a Szovjet kormánnyal való megegyezés nélkül megjelentek az ún Juliu Maniu önkéntes alakulatok, amelyek ott raboltak és terrorizálták a magyar nemzetiségüeket és aljas fejvadászatot rendeztek.” De a magyarságot ugyanígy irtották az évszázadok folyamán, így Mihai Viteazul (Vitéz Mihály) vajdájuk, erdélyi hadjárata alatt, Hóra, Closca és Crisan lázadása idején —, ami II. József uralkodása alatt és részint hibájából is történt — s 1848-as szabadságharcunkban, amikor Avram Jancu és Axente Sever bandái nem a magyar honvédséget támadták meg, hanem a védtelen polgári lakosságot mészárolták le, kiirtva egész vidék magyarságát. — Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek, s nagy pártfogójuknál, a franciáknál sem sok becsületük maradt, mert az 1948-as években a francia vezérkarban az volt a hivatalos vélemény, hogy árulásaik következtében a Keleti Kárpátok védelmét többé nem lehet a románokra bízni. VI. FEJEZET Meg kell még említenem az ún. népek önrendelkezési jogát népszavazás által, illetve a gyakorlatban inkább népszavazás nélkül. Ez a jog egyike volt Wilson amerikai elnök 14 pontjának, amelyet 1918 januárjában terjesztett a Kongreszszus elé, de valószínűleg mefisztója, Edward Mendel House ezredes, főtanácsadója agyában született meg. Mikor IV. Károly király a 14 pontot a fegyverszüneti szerződés alapjául elfogadta, másnap Benes kiadta "Romboljátok le Ausztria— Magyarországot” c. kiáltványát, s Wilson Benes mellé állt, megszegve ünnepélyes ígéretét, ezáltal a későbbi nürbergi törvények alapján háborús és népellenes bűntényt követett el. Békeküldöttségünk vezetője, gr. Apponyi Albert kérte a népszavazást, amit megtagadtak, csak szabadcsapataink fegyveres ellenállása kényszerítette ki az egyetlen soproni népszavazást. Tehát mi az önrendelkezési jog hangoztatását becsapásnak és csalásnak kell minősítsük, mert azt megtagadták később a II. világháború után is, rajtunk kívül a szudeta-németeknek, a poroszoknak, a karéliai finneknek, a palesztiniai araboknak és újabban Katangának és Biafrának is. Ha majd egy új világszervezet elfogadja ezt az elvet mindenkire kötelező erővel, tehát Oroszország összes nemzetiségei, az USA négerei, déli fehérjei, vagy bármely bevándorolt kisebbsége és ugyancsak Kanada franciái számára is —, hogy csak pár példát említsek — akkor majd mi is véleményt változtatunk, de csak akkor, ha teljes jóvátételt kapunk, az utódállamok által barbár eszközökkel megváltoztatott néprajzi viszonyokat is beleértve. ÖSSZEFOGLALÁS: Nekünk vádolnunk kell elsősorban a cseheket, románokat és szerbeket, hogy a fent felsorolt — a későbbi ún. "nürbergi törvények" alapján az emberiesség ellen elkövetett bűntények sorozatos, évtizedek folyamán elkövetett — cselekményeikkel, melyek a kommunizmus machiavellista, kegyetlen elnyomásával igen közeli rokonságban állnak, Közép-Európa békéjét és igazságos rendjét teljesen feldúlták, s így a kommunizmusnak Kelet és Közép-Európába való behatolását előkészítették. Nemzetközi síkon ebben az évszázadban az európai és amerikai sajtó megvesztegetésének, arcátlan történelmi hamisításoknak, csalásoknak, cselszövéseknek, megfélemlítésnek, sőt politikai gyilkosságoknak rendszeres alkalmazásával mert: a nemzetközi jog teljes anarcihába juttatását erőteljesen elősegítették. "Magyarnak lenni: küldetés, s akkor pedig legyünk jó magyarok!”, írja Sima F. S Erdély nagy költője, Dsida Jenő az örökszép Magyar Zsoltárában, miután elmondja, hogy félezernyi versében még a "magyar” szót soha le nem írta, hisz minden fajták lelke fürdette, de rádöbbenve a Trianon okozta nagy magyar tragédiára, így folytatja: "Most mégis, mégis áruló vagyok, A minden-eszme sajgó árulója, Vonító vad, ki vackát félti, ójja, Vadállat, tíz köröm és csattogó agyar. S ki eddig mondtam, ember, most mondom magyar. S háromszor kiáltom, holtomig kiáltom, Magyar, magyar, magyar! S mindehhez még hozzáfűzöm: Trianonra minden magyarnak csak egy felelete lehet: NEM, NEM, SOHA! NEMZETI ELLENZÉK A SZOVJETUNIÓBAN ROBBANÓANYAG A SZOVJET GYARMATBIRODALOMBAN Az úgynevezett "lenini nemzetiségi politika” gyakran előforduló címszó Lenin örököseinek szótárában. E politika szabályai a népek és a népi kisebbségek jogait nemzetek, vagy nemzetközi, magasabbrendű struktúrák keretében határoznák meg. Ma azonban bizonyos már, hogy Lenin az önrendelkezés jogát elvben csak mint útszakaszt tekintette a szocialista egységállam felé vezető úton. Csaléteknek szánta, hogy az elnyomott népeket ezáltal nyerje meg a szovjet rendszer, illetve a kommunista tanok számára. Ismeretes, hogy Sztálinnak megvoltak a maga különleges elképzelései a nemzetiségi politika terén, s felfogása semmi közös vonást sem mutatott a proletár internacionalizmussal. Hatalmas birodalma egyes nemzetiségeit nyíltan előnyben részesítette, így magától értetődően a grúzokat, míg más nemzetiségek kegyvesztettek lettek. Példa ezekre a kényszerrel elhurcolt Volga-németek sorsa, kik Szarátov környékén autonóm köztársasággal rendelkeztek, de áttelepítésük során egyharmaduk elpusztult. A nemzeti ellenzék ma már láthatóvá vált, s 1972 májusában Kaunaszban, a litván fővárosban többnapos zendülés folyt le. A nyár és a koraősz folyamán pedig a biztonsági erők csapatainak kellett leverniük az Ukrajnában kirobbant tüntetéseket és sztrájkokat, míg Grúziában erőszakos villongások zajlottak le. Moszkva az idén már élesebb bírálatban részesítette a “sovinizmust” és a "polgári nacionalizmus” elleni elégtelen harcot a különböző szovjet köztársaságokban. A nemzeti ellenállás ma már erősebb, mint a társadalmi bíráló ellenzék. Román Talanta, 20-éves litván munkásifjú 1972. május 14-én egy kaunaszi parkban élve elégette magát s temetése után a városban utcai harcokra került sor szovjet katonák és többezer fiatal litván között, akik szabadságot követeltek Litvániának. Hogy milyen a hangulat Litvániában, mely országot a Szovjetunió 1940- ben kebelezett be, erre nézve igen érdekes elolvasni a 32 éves Simonas Kudirka matróz elleni per jegyzőkönyvét. Ő 1972-ben egy szovjet halászhajóról egy amerikai parti cirkálóra menekült át, de utána az amerikaiak visszaadták őt a szovjet hatóságoknak. Kudirka: A teheráni, jaltai és potsdámi konferenciák határozatai értelmében egész nemzetek kerültek rabszolgaságba. Az amerikai katonai hatóság szemében én mint litván Brezsnyev jogos tulajdona voltam s vissza kellett adniuk Sztálin örökségébe. Emlékszem rá, hogy iskolás koromban .szovjet uralom alatt 7 börtön volt Vilnában, míg a németek alatt csak 2. A rabok száma 20.000 volt, s 1955-ig a börtönök mindig zsúfolva voltak. Sztálin halála megmentette népemet a fizikai kiirtástól, bár a szovjet politika lényege változatlan maradt. Most lassan halálra vagyunk ítélve az asszimiláció által. Mi azonban nem akarunk elpusztulni. Testvéreink 10 évig harcoltak az erdőkben s azt hitték ,hogy harcukról tud a nyugati világ s támogatja őket, legalább erkölcsileg. Az Atlanti-Carta a rabnépeknek szabadságot ígért, de csak üres frázis lett belőle, hiszen népem 50.000 halottat és 400.000 elhurcoltat veszített, kik közül 150.000 Szibéria hideg földjén lelték meg sírjukat. A legbátrabb és legdacosabb litván hazafiakat egyszerűen kiirtották. Most azonban egy új, fiatal generáció nőtt fel, s ők folytatják majd atyáik művét. A május 20-i ítélethirdetés előtt pedig ezt mondta: Kudirka: Más mondanivalóm nincs, s csak egyet kívánok, vagy inkább kérek a Szovjetunió kormányától ill. legfelsőbb bíróságától, adja vissza litván hazám függetlenségét. Az Elnök: Milyen elképzelései vannak a független Litvániáról? Kudirka: Véleményem szerint egy független Litvánia önálló kormányzattal fog rendelkezni s nem lesz idegen haderőktől megszállva. A kormánynak nemzeti államigazgatási szerve önálló jogrendszere és demokratikus, szabad szavazati rendszere lesz. A független Litvániában nem az orosz nyelv lesz túlsúlyban. Kívánom, hogy az önálló Litvániában ehhez hasonló perek ne folyhassanak le. Az Elnök: Azt akarja ezzel mondani, hogy ez a bíróság nem jár el demokratikusan és felállítása jogtalan? Kudirka: Természetesen, hiszen ez a tárgyalás zárt ajtók és lefüggönyzött ablakok mögött zajlik le, s az épület előtt fegyveres orosz katonák állnak. Rövid tanácskozás után az elnök kihirdette az ítéletet: Tíz évi kényszermunka egy táborban és személyes tulajdonának elkobzása. (Cs. V. L.)
