Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-05-01 / 5. szám
1972. május hó «ItmKOfcT 5. oldal M. KATONKA MÁRIA: ^ I__A 750 EVES ARANYBULLA Szálasi Ferenc a Szent Korona előtt — A Megtestesült Ige után — 1222- ben II. Endre magyar király kihirdette az Aranybullát. ígéretes tavaszi idő volt. Az Aranybulla kihirdetése után — írják a történetírók — a világ második nemzete a magyar. Az angol Magne Carte ugyanis 7 évvel előbb kelt. írják azt is a történetírók, hogy a magyar Aranybulla igen hasonlatos az angol Magna Cartéhoz, mert a magyarok alkotmányuk megszerkesztésénél, figyelembe vették az angol Magne Carte törvényeit. A történetírók azonban nem angolok, akik a fenti tételt jegyzik, hogy t.i. az angol az első nemzet a világon, más írók írják, hogy a "magyar a második”... Helyénvaló lesz megnézni, hogy mit ír a magyar történész. Ámbár nem származik hátrány a fenti megállapításokból sem a Magyar Nemzetre. Horváth Mihály — Csanádi püspök, Kossuth volt kultuszminisztere — magyar történész, 1842-ben kiadott Magyarok Története c. munkájában II. Endre és korát tárgyaló fejezetben írja: “II. Endrét az országos bajok és a főnemesség kényszerítették az Aranybulla kihirdetésére. A híres törvénykönyv, amely Aranybulla név alatt a magyar alkotmányos szabadságnak mind máig második alapul szolgált, s mint ilyen méltó, hogy főbb pontjaiban előadassék ... , Mind az országos nemeseknek, mind más szabadoknak — mai értelemben, a honfoglaló magyarság és vezetőinek ivadékai — Szent Istvántól nyert jogaikat, s kiváltságaikat helyreállította, az elajándékozott királyi várakat — javakat — kivéve azokat, amelyeket hadi érdemekért adtak, mind visszavétessenek. Egész vármegyét, várkerületeket, a király többé nem ajándékozhat, mert ez a Hon-védelem alapja; idegeneknek az ország tanácsa nélkül, a király javakat sem ingyen, sem pénzért nem adhat —, ha adott eddig, az a magyarok által visszavehető legyen; kamaraispánok, sóharmincad tisztek csak nemesek lehetnek; zsidók, szerecsenek nemességre nem emelhetők, pénzváltástól, adószedéstől eltiltassanak; végezetül —, hogy a nemességnek joga van fegyvert is fogni a királlyal szemben, hogyha megszegi a törvénybe iktatott pontokat." Az idő múlásával módosult a nemesség szerepe és az átment az Országgyűlésre, de mindenben az Alkotmány szellemének megfelelő formában. • A fentiekből azt látjuk, hogy 1222 tavaszán II. Endre csak ismételten kihirdeti, s megerősíti mindazt, amit Szent István már kihirdetett jóval előbb. Azonban, mindaz, amelyet Szent István, mint vezérfonalat szeme előtt tart az ő munkásságánál, a Honfoglalás előtt — Etelközben már megvolt alapjaiban. Horváth Mihály írja ezzel kapcsolatban, hogy mielőtt Etelközből a magyarok honfoglalásra indultak volna — előbb egyesülve az ott talált magyarokkal, azonos vérű kunokkal és kabarokkal —, vezért választottak. Szerződésüket öt pontban foglalták össze: 1. hogy a fejedelem ezentúl mindig Álmos családjából származzék, 2. hogy amit közös erővel szereznek, abból a vezetésük alatt élő népek érdemeik szerint egyformán részesülnek, 3. akik Álmost szabad akaratukból fejedelmül választották, sem ők, sem utódaik a fejedelmi tanácsából, s a haza kormányából soha ki ne zárassanak, 4. ha utódaik közül valaki a fejedelem iránti hűséget megszegné, vagy a törzs-fejek között meghasonlást szítana, annak a vére ontassék, 5. ha valaki az esküvők közül — akár a fejedelem, akár a törzs-fejek ezen esküt megszegnék, a Nemzet kebeléből örökre kizárassanak. A Honfoglalás után — 896 — Árpád összehívta az első nemzeti gyűlést Pusztaszeren. Itt a törzs-fejekkel és a nemzetség-fejekkel 34 napig tanácskoztak. "Részletes tudósítást emlékeink nem adnak e gyűlés eredményéről — írja Horváth Mihály — Anonymus az ezt említő egyetlen kútfő, de ő is csak azt mondja, hogy Pusztaszeren a jogok és kötelességek, a nép, a főrendek és a fejedelem közötti viszonyok lettek szorosan meghatározva, s bírák rendeltettek, a törvénykezés, s a büntető törvény szabályoztatott. Azonban e néhány szó is elég arra, hogy lássuk az ország felosztásának, mind később kifejlett helyhatósági rendszernek itt vetették meg alapjait” — fejezi be Horváth Mihály. Igen keserű lesz a szájízünk, ha arra gondolunk, hogy milyen furcsa véletlen folytán, eltűnt minden' az Árpád korát megörökítő emlék anynyira, hogy már Anonymus is, mások is alig emlékeznek valamire a fentieken kívül. Az Etelközből honfoglalásra indulók szerződéséből is láthatjuk, hogy a fejedelem minden sorsdöntő kérdésben együttesen dönt a törzs-fejekkel, akiket a nép emel maga fölé. Együttesen döntik el az indulást a Kárpátok hágói felé, a honfoglalás után Pusztaszeren újra nemzetgyűlést tartanak, hogy hogyan rendezkedjenek be ... őseink minden lépésüket, mindig az egész népi közösség érdekeinek szemelőtt tartásával és beleegyezésével tették. Az első és leglényegesebb pont, a Hon- és Nemzetvédelem. Külön gondoskodás történik a személyes szabadságvédelemről is Pusztaszeren — a gyengék, özvegyek és árvák gyámolítása, stb. "Szolgaságba magyar csak nagy hadi bűnért alacsonyíttatik ... az itt talált népek, akik azelőtt szabadok voltak, s a magyaroknak önként hódoltak, azután is megtartották szabadságukat, sőt azok előkelői a magyarokkal együtt földbirtokot is szerezhettek. Csak azok lettek szolgaságba vetve, akik ellenálltak a magyaroknak” — írja Horváth Mihály. • A fentiek tudatában kérdezzük Pusztaszer után, több, mint 1000 esztendővel, napjainkban a fentinél különb demokrácia hol van__? És azt is kérdezzük a nyugati íróktól, történészektől, valóban "barbár horda” volt a Honfoglaló magyarság? Azt látjuk, hogy az angol Magne Cáriéból, amely 1215-ben lett kihirdetve, 896-ban Pusztaszeren nem másolhattak ki semmit Árpád fejedelemék. De látjuk azt, hogy minden nép és nemzet életében azonos az erkölcsi alap, ha az életkörülményei a továbbiakban nem is azonosak. • II. Endrét az Aranybulla kihirdetésére — megerősítésére — a honfoglaló magyarság ivadékai kényszerítették. Azon jogok, amelyeket Szent István sem hagyhatott figyelmen kívül az ország alapításánál. És még így is egyre inkább háttérbe szorult, a Szent István és felesége által betelepített idegenek által. István király és felesége, de a következő királyok is — kivéve Szent Lászlót — túlságosan is hódolva a kor szellemének, versengve egyengetik útját az egyház lobogója alatt hozzánk mindenfelől érkező külső szándékoknak. Az Aranybulla kihirdetése után hamarosan a tatárjárás száguld végig Hazánkon. A magyar történet-írók feltűnően keveset írnak az ezt megelőző okokról. Külföldi történetírók — akár, mint a török háborúról is — sokkal bővebben foglalkoznak a tatárjárást felidéző okkal. Az Aranybulla megerősítése utáni magyar századok tarkítva vannak olyan eseményekkel, amelyeket "magyar széthúzás", "turáni átok” cím alatt szokás emlegetni. Igazi oka ennek legtöbbször a honfoglaló magyarság ivadékainak az uralkodó rendszer által való kisemmizése — idegenek javára. Legtöbbször jogos követelése a magyarságnak a mindennapi kenyérhez és a Haza földjéhez. Hunyadi János kormányzása alatt éri el a magyarság azt a szerencsés pillanatot, amikor visszaállítják jagait, úgy, mint Szent István korában volt. Hunyadinak a Szent Korona előtt, mint kormányzónak tett esküje, a Magyar Nemzetre visszaruházza azokat a jogokat is, amelyeket Szent István rögzített az Egyházzal, mikor a Koronát kapta, s amely Hunyadi idejére, igen meg lett "módosítva”. Sajnos, nagyon rövid ideig tartott ez az idő. Mátyás király alatt ismét fellélegzik a Magyar Nemzet, hogy az Igazságot ismét elveszítse ... Mohácsnál a költő siratja a Nemzetet. Pedig Mohácsnál csak 24 ezer hősi halott volt, a törökkel vívott —, de valójában nem magunk védelmében, hanem Nyugatért való harcunkban. Reánk szakadt a 150 esztendeig tartó török megszállás. De, kibírtuk ezt is. Elérkezett a török megszállás alól való felszabadulásunk, amely után a Nemzet az 1687 IV. tc-kel, függetlenségének legerősebb fegyverét ráruházta a királyra, azt, hogyha a király megszegné a nemzetnek tett esküjét, fegyverrel ellenállhat a Nemzet. Mohácsnál 24 ezer magyar hős esett el, de az 1687 IV. tc-kel a magyar függetlenség. Az akkori indoklása az volt a 1687/1V. tc-nek, hogy a magyar nemzet hálából ruházza a Habsburg házra. Magyar és külföldi történészek munkáiból ismeretesek ma már azon események, amelyek a magyarságot ilyen "hálára” indították. Hiszen a török hódoltság is onnan zúdúlt Nemzetünkre, ahonnan a "hála” indoklása. A magyarság eme "hálájáért", hogy a függetlenségét ráruházta a királyra — a király fizetett. Egy éven belül álltak a vérpadok Hazánkban. Kolonics az esztergomi érsek, Caraffa tábornok Bécsből megérkeztek. A protestáns magyart, mert "eretnek”, a katolikus magyart, mert "lázadó” vitték a vérpadokra akasztókra és a nápolyi rabszolgahajók megteltek magyar rabszolgákkal. Ontotta a magyar király a magyar javakat bőséggel minden olyan európai népnek, aki az ő zsoldjában állt — csak magyar lézengett hontalanul-éhesen a Hazában. Sok feljegyzett és fel nem jegyzett véres összecsapás, a magyarság jogaiért való harc, egyengetik a Thököly, később a Rákóczi Ferenc útját. Egy-emberként áll a Nemzet Rákóczi mögött, de hiányzik és nem érkezhet a külföldi segítség. Elvérzik Rákóczi Ferenc szabadságharca az 1687 IV. tc-én, "csak lázadó" lesz a magyar ismét. A történelem folyik tovább és a Magyar Nemzet 1848-ban szintén ott áll az esküt szegő királya előtt. De a király az 1687 IV. te. alapján a “király ellen lázadókra” behívja az orosz haderőt. Az I. világháború — amely szintén Habsburg és mögöttesek szándékaiért tört ki — a magyarságra zúdította ismét a legnagyobb tragédiát. Azt azonban mégis ennek tulajdoníthatjuk, hogy a Nemzetnek végre sikerült detronizálni a Habsburg dinasztiát, és ezzel az 1687 IV. te. vagyis a Nemzetünk függetlenségének biztosítása, visszaszállt a Nemzetre, 1921-ben! Horthy Miklós kormányzósága sok megújhodást nem hozott a Nemzetre. A trianoni csonkaországban az Osztrák—Magyar Monarchia idejéből itt maradt terheket is viselve, a (Folyt, a 6. oldalon)
