Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-09-01 / 9. szám
1971. szeptember hó «ítmiednt 11. oldal VITAFÓRUM — VITAFÓRUM — VITAFÓRUM KÍNA A SORSUNK? Mao Ce-tung különböző diplomáciai lépései és a Kínai Népköztársaság növekvő nemzetközi politikai aktivitása világszerte felkeltette az érdeklődést a földkerekség e legnépesebb országa iránt. A világ minden negyedik embere kínai, ezért a 20. század utolsó harmadában senki sem lehet közömbös a kínai kérdés iránt. Néhány hónappal ezelőtt általános meglepetést keltett az a bejelentés, hogy Nixon elnök Pekingbe látogat. Eddig az Egyesült Államok lépett fel mindig és mindenütt a kommunista Kína nemzetközi elismerése ellen, s tartotta fenn 21 esztendeig a két ország kereskedelmét tiltó embargót. Washington külpolitikája próbálta hosszú éveken keresztül meggyőzni a világot Peking politikai és gazdasági elszigetelésének szükségességéről. Ebből a propagandahadjáratból Nixon elnök sem volt kivétel, 1953- ban még alelnökként jelentette ki Csank Kai-seknek, hogy Kína nem tűri örökké a kommunista rezsimet, és az amerikai kormány a szabad Kína nacionalista kormányát ismeri el a kínaiakat képviselő egyetlen kormányként. Ma a nixoni érvelés így hangzik: "Nem lehet tartós és szilárd béke a világon a Kínai Népköztársaságnak és 750 milliós népének részvétele nélkül, és ezért tettem több területen kezdeményező lépéseket, hogy megnyissuk a kapukat országaink normálisabb kapcsolatai előtt.” A Nixon-bejelentés keltette izgalmak első hullámának elükével az Egyesült Államokban mind többen mutatnak rá, hogy Washington és Peking között óriási mennyiségű megoldatlan probléma halmozódott fel. Sok a kérdőjel. Hajlandó-e az Egyesült Államok valóban a kommunista Kína elismerésére, amely 0. C. Fisher képviselő szerint “48 millió kínai meggyilkolásáért felelős”? Hajlandó-e az Egyesült Államok kormánya a Kínai Népköztársaság ENSZ- jogainak tudomásulvételére és a tajvani politika feladására? • "BARÁTOM AZ ELLENSÉGEM ELLENSÉGE” Az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc óta, amely alapjaiban rengette meg a nemzetközi kommunizmust, kétségtelenül a kínai szakadás a legnagyobb dráma, amelyet a nemzetközi kommunista mozgalom valaha is tapasztalt. Nixon elnök ugyan szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy Washington új Kína-politikája nem irányul egyetlen más nemzet ellen sem. Tény azonban, hogy az amerikai külpolitika átértékelése a kínai vezetők szovjet ellenes politikájával párhuzamosan történt. A Szittyakürtben hosszú évek óta, de különösen az Egyesült Államok új külpolitikáját megelőző időszakban vita folyt és folyik a legszélesebb nyilvánosság előtt, a kínai kérdésről. Nem az a célunk, hogy a kokárdás antibolsevistáskodásnak tetszést arassunk, az sem, hogy az Egyesült Államok közelről sem antibolsevista, de annál inkább profitéhes külpolitikájához igazodjunk, hanem, hogy hozzájáruljunk a problémák tudatosításához. Ebben a szellemben születtek meg eddig is vitacikkeink, amelyek csakis szerzőjüket kötelezik. Véleményünk szerint még mélyebbre kell hatolnunk a kínai kérdés ismereteiben, hogy jól feleljünk arra, amit a szabad és független Magyarország érdekében a kor kérdez tőlünk. Meggyőződésünk, hogy a kínai—szovjet fegyveres összeütközésre nem a kommunista rendszer kétségtelenül meglévő ellentmondásainak talaján került sor, hiszen azok "törvényszerűen” nem lehetnek kibékíthetetlenek. A fegyveres konfliktusoknak eredetét a kínai nép naiconalizmusában kell keresnünk, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi rendszerű állam katonái "provokálták" azt. Az amerikai—kínai közeledés, a Kínai Népköztársaság szovjetellenes politikája jelenlegi formájában rokonszenvet ébreszt a kínai nép iránt. A kokárdás antibolsevisták részéről ez a rokonszenv néha sommás kiátkozásokat is kivált. Pedig: "Ma a magyar nép őshazájában, Magyarországon nem a kapitalizmus és a kommunizmus harca, hanem egy szláv világhatalmi törekvés nemzetirtó és gyarmatosító hadjárata folyik a szláv népektől teljesen idegen, két szláv tenger közé ékelt magyarsággal szemben." (Csobánczi Elemér "Ősturánok”, c. könyv, 99. oldal) • Az Egyesült Államok természetesen nem először fordult Ázsia felé. A világ újrafelosztásáért vívott imperialista háború idején, már 1889-ben megszerezte magának a Fülöp-szigeteket. Egy évvel később pedig megfogalmazza a "nyitott kapu” elméletét. Emögött már akkor a Kína leigázására irányuló politika húzódott meg. A kapitalista világ sóvár vágyainak kielégítésére, valóságos rohamot indított Kína ellen, és 1844-től az ostromlók sorában Anglia és Franciaország mellett megjelent az Egyesült Államok is. Angol és francia csapatok segítették lemészárolni a feudális szolgaság ellen fellázadt tajpingokat, akik földet osztottak a parasztoknak és egyenjogúsították a nőket. A tajpingok felkelésük során parasztállamot szerveztek, amelyet a föld köztulajdonára és egyenlő parcellák kiosztására alapoztak. A felkelők 1853-as "agrártörvénye” igen jelentőségteljes. A föld felosztásában a családok nagyságát kellett tekintetbe venni, figyelmen kívül hagyva a nemek szerinti megoszlást, és csupán a családtagok száma volt az irányadó. • Ázsiában 1945-ben megkezdődött földindulás hatására 1950-re az ázsiai gyarmati rendszer rohamos ütemben hullott szét. Vietnámban, Koreában és Kínában kommunista rendszer alakult ki. Függetlenné vált Indonézia, India, de lehetetlenné vált Burma, Ceylon, Kambodzsa és Laosz függetlenségének megakadályozása is. A japán kapitulációval, a Japán elleni kínai anti és kommunista öszszefogás is megszűnt. Előtérbe léptek az ellentétek a kínai kommunisták, más részről az amerikaiak által támogatott csang-kaj-sekisták között. Ebben az időben az Egyesült Államok számára Kínában három alternatíva kínálkozott. Vagy kivonul Kínából, vagy nagyarányú katonai intervencióba bocsátkozik, hogy segítse Csang Kaj-seket a kommunisták megsemmisítésében, — miközben támogatja a “nacionalistákat”, a két fél között kompromisszumra törekszik. Az első változatot az "antibolsevisták” nem tartották helyesnek, a kivonulásból nem származott volna profit, így ellenkezett ez a kapitalisták politikai elveivel és fő törekvéseivel. A második alternatívát a kommunizmust hizlaló Egyesült Államokban "keresztül vihetetlennek" ítélték, azzal az indokkal, hogy a nacionalisták a II. világháborút megelőző 10 év alatt sem voltak képesek erre. A profiéhség a harmadik, a legkifizetőbb alternatívát választotta. Abban az időben a világ legnagyobb méretű segélyakciójával támogatta Csang Kaj-seket. Kínai becslés szerint az amerikai össztámogatás ötmilliárd dollár értékű volt. A támogatásnak ideig-óráig volt is eredménye: a polgárháború első hónapjaiban a kommunista erők tért vesztettek. Albert C. Wedemeyer tábornoknak, az amerikai elnöknek készített jelentéséből azonban kiderül, hogy a kínai nép a Csang Kaj-sekistákat hódítóknak, nempedig felszabadítóknak tekintették. A kínai helyzet alakulása végülis, minden amerikai erőfeszítés ellenére a kommunisták győzelméhez vezetett. Az Egyesült Államok kínai nagykövete, Stuart a katonai vezetőkkel közösen kidolgozott álláspontként ezt a végső következtetést vonta le 1948 végén: "Nincs olyan katonai intézkedés, amelyet Kína vagy az Egyesült Államok időben megtehetne ahhoz, hogy katonailag rendbehozza a helyzetet... Ezért arra a sajnálatos következtetésre jutottunk, hogy a nacionalista kormány bukása elháríthatatlan ... Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy a kínos helyzetből kiláboljunk, s amennyit csak lehet, kimentsünk az összeomlásból." • A kínai kérdés világméretekben vetődik fel. Az elhibázott alternatíva vereséget szenvedett. Nixon elnök pekingi útja pedig a "bekerítés” és a "kirekesztés" politikájának csődjét igazolja majd. A külföldi behatolásokat és beavatkozásokat Kína ügyeibe — igen lényeges tisztán látnunk, hogy megérthessük Mao Ce-tung kétségtelenül nacionalista és fajvédő eszméjének kommunista változatban való érvényesülését. Ez újabb anyaga lehet vitafórumunknak. Major Tibor TÖRÖK-TURÁNI TÁRSASÁG .. . ÖTÜKEN Aylik Türkei) Dergl Bütiin Türkler Bír Orda Prof. Imre tot» Mi’rtol K'UWJ'I Arjnntbi'd» l.ulunnn “Turan MIlMli'rtnln llnkl.ni K»mitr»r. uzun yill.inl-tn Irrt TflrkljVrii' liulimnn rr«r. Iinrr T.ilh'u l'í'-kkaian Tllrklyi’ fjiiWI'nl kuriiűiyü ív hnn-k-lin cLihn fity. dali hír í-kllik1 Ik-rli-mml Kin k-ndwiw Türkly Kw CStttitiiXHtiitiiít wyl'np lm? mU«avlr Mariik tíiyln -tm-y karar wnul« W lm huKum Mirim ytklyl komlWno RüniV-miI«lli. Kardr« Miicnr irkinin liOyOk. •■vlAllnnndan MrW Illan Vi> mllMlnilz» kanji l»-riw!i£l Miylik wvRl II« Tflrklyr'd» dórin Mr wmpall kaxanun« iilnn l’rof. Imn* Tuth'n. jn-ni v.-i?.:iwtnd>‘ ik* lia«anlar ilitolx. Oroszországban a bolsevisták uralomra jutása után a vörös taktika átvette a nacionalista mohamedánok jelszavait. Moszkva 1917. november 24-én felhívást intézett a moszlimokhoz, az Izvesztija pedig bejelentette, hogy a szovjet lemond a perzsiai érdekszféráról. Trockij a perzsa követhez írt levelében megerősítette a kommunistáknak ezt az elhatározását. Moszkvában 1918 januárjában megalakult a vörös mohamedánok központi bizottsága, amely összehívta a "felszabadult népek” konferenciáját. A kongresszus azonban inkább pánszláv, részben pedig nemzeti demonstrációkat hozott. A bakui konferencián 1800 delegátus gyűlt össze, ott volt közöttük a török-curáni gondolat hirdetője Enver Pasa is. Feljegyzések őrzik, hogy a konferencián Zinovjev volt az ünnepi szónok, és éppen az ő beszéde alatt lépett a terembe Enver Pasa, mire a kongreszszus tagjai letérdeltek és sorra kezet csókoltak az Iszlám nemzeti hősének. A vörös taktika nem találtá meg a számítását. Enver Pasa maga is az oroszokkal vívta élete utolsó nagy háborúját. A török—turáni álmokat álmodó pasa élete végén eljutott Bokharába, Túrán sárga, homokos földjére és itt két esztendőn keresztül csatázott a vörös Szovjettel. Végül 1922. augusztus 4-én a kommunistáknak Frunze és Budjeni lovastábornokok vezetésével sikerült körülzárni Iszlám hősét. Enver Pasa harminc hű tisztje élén indult lovasrohamra 3000 orosz ellen ... Enver Pasa elesett, a halott zsebében a Koránt, az I. oszt. német vaskeresztet és felesége fényképét találták. Emlékét a Török—Turáni Társaság őrzi, amelynek a Magyar Turáni Társaság is tagja dr. prof. Tóth Imre képviseletében. Norvégia es a Közös riac Norvégia lakosságának 36 százaléka ellenzi az ország közös piaci tagságát. A nyilvánosságra hozott adatok szerint a megkérdezettek 33 százaléka foglalt csak állást a tagság mellett, az is csak akkor, ha Nagy-Britannia és Dánia is csatlakozik a Közös Piachoz. A megkérdezettek 31 százaléka nem nyilvánított véleményt. Szovjet—angol tárgyalások A szovjet—angol kereskedelmi kapcsolatokkal összefüggő kérdéseket beszélte meg Moszkvában Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter sir Conrad Stewarddel, az orosz—brit kereskedelmi kamara végrehajtó bizottságának elnökével. A szovjet—angol kereskedelem az utóbbi öt esztendőben csaknem másfélszeresre emelkedett és 1970-ben meghaladta a 460 millió rubelt. Nagy- Britannia az európai tőkésországok közül az első helyet foglalja el a Szovjetunió külkereskedelmében. Sir Conrad Steward, aki egyébként a Polyspinners cég alelnöke is, Moszkvában üzleti tárgyalásokat folytat a szovjet külkereskedelmi vállalatokkal.
