Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1971-09-01 / 9. szám

4. oldal tflTfVAKÖfct 1971. szeptember hó A MAGYAR KÖNYVTÁR ÉS TÖRTÉNELMI TÁRSULAT JELENTÉSÉBŐL AZ ELSŐ NEW YORK-I MAGYAR ICÖNYVNARRÓL A New York­ban május 20, 21 és 22-én rende­zett könyvkiállí­tás várakozáson felüli sikerrel zajlott le. Külső­ségeiben — a Magyar Házban — ezideig még nem látott lét­számban, díszes felszolgálásban ünnepelhettük meg nemcsak íróinkat, költő­inket, képzőmű­vészeinket, a külföldi magyar sajtót, tudósain­kat és zeneszer­zőinket, hanem összefoglalót tudunk adni a külföldi emigráció fázisáról, fiatalságunk neveléséről, Egyházaink átfogó munkásságáról olyan mértékben ezi­deig, egységesen, seholsem került még külföldön bemutatásra. Az ünnepségsorozat sajtóbemutatóval kezdődött, ahol a helyi lapok szerkesztői vagy megbízottai személyesen jelentek meg, de soraikban találhattunk több távolabb élő munkatársakat is. Gyimesy Kásás Ernő festőművész, a kiállítás gondolatának megvalósítója, mint rendező ve­zette végig a megjelenteket a változatosan gazdag anyagon, ahol a dísz­teremben és az azt kiegészítő mellékterem asztalain a könyvek és folyóiratok voltak elhelyezve, a falakon pedig 27 ízlésesen rendezett, nagyméretű falitáblán, jól áttekinthető lapfejek, illusztrációk, eredeti fotók sorozata adott keresztmetszetet magyar kulturéletünk külföldi és, megjegyezhetjük, — ezúttal virágjában lévő — emigrációs életünk átfogó munkásságáról. A sajtóbemutatón a rendező ismertette a legfontosabb történelmi anyagot, így elsőnek a Milleneum alkalmával megjelent hatalmas dísz­albumot, mely a virágjában élő Magyarság történelméből adott egye­dülálló, átfogó képet a múltszázad végéről s a XX. század elejéről, a középeurópai békés esztendők alatt a magyarság azon térfoglalásáról, amit Európa szívében jelentett. A művet, melyet Páthy László adományozott — az évkönyvekkel plasztikusan díszített magyar Szentkorona vezeti be bőrkötéses fedő­lapján, 3—400 mélynyomású illusztrációját 16 neves magyar festőmű­vész, grafikus, esztendők munkájával készítette elő. A következő táb­lákon nagyjaink eredeti fotói (Liszt Ferenc, Apponyi, Ady, Lord Rot­­hermere stb.) muzeális értékű képeik, külföldön emelt, többemelet magasságú szabadságharcos emlékműveket, szobrainkat ismertethe­tők a leleplezési ünnepségek folyóirataival. (: Los Angeles Melbourne, new york-i Kossuth szobor, Haraszti, Zágonyi, Washington György stb. :) ,,Az Est” című napilapunk fedőlapja a „Justice for Hungary” dia­­dalútjára emlékeztet, Endreszről és a Magyar óceán-repülésről, úgyszól­ván közvetlenül Lindbergh történelmi óceán-repülése után. Keserű érzéssel lapozgattuk a középre helyezett táblára feszítve, a Trianoni békeszerződés három kötetre menő, statisztikai adatokkal ellátott könyveit, továbbá az Olaszországgal folytatott titkos (levelezés) tár­gyalások ugyancsak francia nyelven megjelent ismertetőit. Külön albumokban szerepeltek „Művészeink a nagyvilágban” cím­mel, ahol 180 külföldön élő magyar képzőművész katalógusait, rep­rodukcióit, újságcikkeit ismertettük spanyol, olasz, afrikai, angol, né­met, holland stb. nyelveken. Az idegennyelvű könyvek sorában francia, spanyol, német és angolnyelvű könyvek voltak túlsúlyban, de nem ér­dektelen megemlíteni a szabadságharcról (1956) írt kínai, spanyol és arab nyelveken kiállított egyedülálló ritkaságokat is. A katonai vonat­kozású könyvek között meg kell említeni a „Schwecháti csata” c. tér­képpel ellátott, kézzel írott, bekötött könyvet, melyben a szemtanú az 1848-as, Bécs előtt lefolyt ütközetet ismerteti egyedülálló hűséggel. Egy másik kézéi írott könyv 1780-ból származik. Asbóth tábornok, Zá­gonyi huszárezredesi és Lincoln magyar vitézei (több mint 300 magyar tiszt) az amerikai polgárháború magyar ismertetője mellett Mária Terézia korában vitézlő Hadik, Nádasy, Széchenyi, Pálffy, Dessewffy, Esterházy huszárjainak dicső tetteire emlékeztet a nagyméretű díszes nyomatokon. A sajtó tizenegy táblája felett ez volt a felirat: „Külföldi magyar sajtó nélkül nincsen külföldi magyar élet.” A különféle országokról a rendező elsőízben gyűjtötte össze kiállí­tásra a lapok, újságok, folyóiratok eredeti lapfejeit és közel 200 lap­nak neve, és címe szerepelt a gyűjteményben. A SZABADSÁGHARC ÉS A DÉLVIDÉKI MAGYARSÁG (Folytatás a 3. oldalról.) pi szabadságjogaik biztosítását, a tő­lük immár kétszer megtagadott ön­rendelkezési elv megvalósítását. S Prágához hasonlóan Belgrád is jól tudta, hogy a magyarság e törekvé­sében természetes szövetségre talál majd az ugyancsak elnyomott hor­­vátságban. A zágrábi egyetem diák­ságának november 4-i fojtott tünte­tése ezt a veszélyt igazolta. Az orosz haderő brutális novem­ber 4-i támadását a jugoszláv közvé­lemény előtt napokig elhallgatva, Ti­to kormánya elsőnek ismerte el az oroszok által hatalomba ültetett Ká­dár Jánost, mint a titóista ideológia megbízható képviselőjét. A Kádár kormányzat megszilárdí­tása érdekében Jugoszlávia az első hetekben két millió dollárnyi árúhi­telt bocsátott Magyarország rendel­kezésére. A szovjet csapatok terrorja elől Jugoszláviába menekülők első hullámát néhány, a magyarság olda­lára állt orosz csapattöredékkel együtt a jugoszláv kormányzat irga­lom nélkül visszadobta a határon. Majd, amikor az egyre tömegeseb­ben érkező menekültek jelenlétét már nem lehetett továbbra is elhall­gatni, Jugoszlávia hosszú heteken át lehetővé tette, hogy az újjászervezett magyarországi politikai rendőrség megbízottjai átszűrjék a menekültek sorait. A menekültek szabad mozgását a továbbiakban sem engedélyezték. A menekültek zárt táborokban lettek elhelyezve, többnyire távol a ma­gyar határtól, hogy a határzóna ma­gyar és horvát lakosságával ne érint­kezhessenek. 1956. november 29-én a jugoszláv kormányzat megállapodást kötött a Kádár kormánnyal a menekültek "önkéntes” hazaszállítására. De az első ily szállítmányokat teljesen el­zárták a sajtó és diplomáciai testü­let tagjai elől. Jugoszlávia egyik legcinikusabb ténykedése ezen a téren a budapesti jugoszláv követségre menekült s ott menedékjogot kért Nagy Imre és tár­sainak kiszolgáltatása volt. Hogy a nemzetközi szokásjoggal ellentétben álló lépését Jugoszlávia a külvilág felé leplezze, november 21-én formá­lis garanciát kapott a Kádár kor­mánytól, hogy Nagy Imre és társai szabadon hazatérhetnek. De az orosz csapatok ily garanciát nem adtak. S így ezek nyugodtan letartóztathatták a jugoszláv követség épületét elha­gyó csoportot. Jugoszlávia formális tiltakozása hasonlóképpen csak a külvilágnak szólt. A délvidéki magyarságnak a hangu­latát a magyar szabadságharc dicső­séges napjaiban, majd a tragikus bu­kást követő hetekben legjobban a New York Times 1956. nov. 9-i és 10-i híradása tükrözi vissza. Aggodalom és elkeseredés olvasható ki szemeik­ből, nemcsak a hazai események tra­gikus alakulása miatt, de a Jugo­szláviába sodródott menekültek bi­zonytalan sorsa miatt is. Hosszú évek után különben ekkor utalt új­ból a nemzetközi sajtó arra a tényre, hogy Jugoszláviának a magyar ha­tármenti területein tekintélyes szá­mú, zárt településben élő magyar­ság él. Délvidék magyarsága október 23-át követően lélekzetét visszafojtva kö­vette a magyar szabadságharc ese­ményeit. Mindenki a rádiót figyelte. Közvetlenül a magyarországi rádiók adását. S ebből nem is csináltak tit­kot. A szabadságharc kezdeti sikerei örömmel és várakozással töltötte el lelkűket. Sok fiatal lelkében felme­rült a vágy, hogy átmenjen a hatá­ron "segíteni”, de a magyar—jugo­szláv határzónát megszállt katonai alakulatok és a délvidéki magyarsá­got szemmel tartó helyi milicia s UDBA szervek minden ilyen kísérle­tet eleve lehetetlenné tettek. A dél­vidéki magyar nyelvű, de a kommu­nista párt által kézben tartott saj­tó természetesen nem hallgathatta agyon a magyarországi eseményeket. A jugoszláv vezető lapok tudósítói­nak jelentése nyomán a délvidéki la­pokban is megjelentek a budapesti és vidéki eseményeket leíró riportok. E riportok lényege természetesen a kommunista pártot és rendszert érin­tő veszteségek kiszínezése, felnagyí­tása volt. A délvidéki magyar nyelvű sajtó feladata ekkor nyilván az volt, hogy a rádióhírek nyomán fellelke­sült, felbolygatott hangulatát a dél­vidéki magyarságnak lefékezze, ben­ne kétségeket, fenntartásokat vált­son ki. November 4-e után e sajtóra újabb feladat várt, magyarázatot adni a délvidéki magyarság felé a jugoszláv kormányzat magatartásáról, az éve­ken át hirdetett politikai szólamok hirtelen cserbehagyásáról. Az újvidé­ki Magyar Szó politikai füzetek soro­zatában ezért egymásután jelennek meg a magyar szabadságharccal fog­lalkozó kiadványok. Tito pólai be­szédének, Kardelj képviselőházi be­szédének teljes szövegével. Ezért ver­ték dobra Nagy Imre letartóztatásá­val kapcsolatos jegyzékváltásokat s Tito pólai beszédének pravdai vissz­hangját. A jugoszláviai kommunista párt erőfeszítései azonban aligha tudták eloszlatni a délvidéki magyar­ság meggyőződését, hogy az újvidéki rádión át éveken Magyarország felé sugárzott propaganda, az újvidéki Magyar Menekültek Szervezetének Magyarország titói felszabadítását hirdető megnyilatkozásai csak üres szólamok voltak, hogy a jugoszláv kormányzat megnyilatkozásai és tet­tei közt éppoly áthidalhatatlan űr tátong, mint a kommunista ideológia és a kommunista valóság között. A titóizmus a magyar szabadságharc alkalmával levetette álarcát, s ez ál­arcot újból felvenni még Tito és Kardelj dialektikájával sem lehet. Annál kevésbbé, mert, amikor az "Új Osztály” miatt kegyvesztett Milo­­van Djilas a "The New Leaders” 1956. november 19-i számában meg­írta a magyar szabadságharc végső tanulságát, a kommunizmus bukásá­nak kezdetét, Tito politikai rendőr­sége még aznap újból börtönbe ve­tette a kommunizmus titói formájá­tól is megcsömörlött Djilast, néhány év előtt még a jugoszláv kommunis­ta párt második számú emberét. A délvidéki magyarság megrendül­ve fogadta november 4 tragédiáját, de kommunistaellenes meggyőződé­sében, az összmagyarság sorsközös­ségének újbóli felismerésében, ma­gyar hitében megerősödve került ki e magyar szabadságharcból. A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (PETŐFI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom