Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-09-01 / 9. szám
4. oldal tflTfVAKÖfct 1971. szeptember hó A MAGYAR KÖNYVTÁR ÉS TÖRTÉNELMI TÁRSULAT JELENTÉSÉBŐL AZ ELSŐ NEW YORK-I MAGYAR ICÖNYVNARRÓL A New Yorkban május 20, 21 és 22-én rendezett könyvkiállítás várakozáson felüli sikerrel zajlott le. Külsőségeiben — a Magyar Házban — ezideig még nem látott létszámban, díszes felszolgálásban ünnepelhettük meg nemcsak íróinkat, költőinket, képzőművészeinket, a külföldi magyar sajtót, tudósainkat és zeneszerzőinket, hanem összefoglalót tudunk adni a külföldi emigráció fázisáról, fiatalságunk neveléséről, Egyházaink átfogó munkásságáról olyan mértékben ezideig, egységesen, seholsem került még külföldön bemutatásra. Az ünnepségsorozat sajtóbemutatóval kezdődött, ahol a helyi lapok szerkesztői vagy megbízottai személyesen jelentek meg, de soraikban találhattunk több távolabb élő munkatársakat is. Gyimesy Kásás Ernő festőművész, a kiállítás gondolatának megvalósítója, mint rendező vezette végig a megjelenteket a változatosan gazdag anyagon, ahol a díszteremben és az azt kiegészítő mellékterem asztalain a könyvek és folyóiratok voltak elhelyezve, a falakon pedig 27 ízlésesen rendezett, nagyméretű falitáblán, jól áttekinthető lapfejek, illusztrációk, eredeti fotók sorozata adott keresztmetszetet magyar kulturéletünk külföldi és, megjegyezhetjük, — ezúttal virágjában lévő — emigrációs életünk átfogó munkásságáról. A sajtóbemutatón a rendező ismertette a legfontosabb történelmi anyagot, így elsőnek a Milleneum alkalmával megjelent hatalmas díszalbumot, mely a virágjában élő Magyarság történelméből adott egyedülálló, átfogó képet a múltszázad végéről s a XX. század elejéről, a középeurópai békés esztendők alatt a magyarság azon térfoglalásáról, amit Európa szívében jelentett. A művet, melyet Páthy László adományozott — az évkönyvekkel plasztikusan díszített magyar Szentkorona vezeti be bőrkötéses fedőlapján, 3—400 mélynyomású illusztrációját 16 neves magyar festőművész, grafikus, esztendők munkájával készítette elő. A következő táblákon nagyjaink eredeti fotói (Liszt Ferenc, Apponyi, Ady, Lord Rothermere stb.) muzeális értékű képeik, külföldön emelt, többemelet magasságú szabadságharcos emlékműveket, szobrainkat ismertethetők a leleplezési ünnepségek folyóirataival. (: Los Angeles Melbourne, new york-i Kossuth szobor, Haraszti, Zágonyi, Washington György stb. :) ,,Az Est” című napilapunk fedőlapja a „Justice for Hungary” diadalútjára emlékeztet, Endreszről és a Magyar óceán-repülésről, úgyszólván közvetlenül Lindbergh történelmi óceán-repülése után. Keserű érzéssel lapozgattuk a középre helyezett táblára feszítve, a Trianoni békeszerződés három kötetre menő, statisztikai adatokkal ellátott könyveit, továbbá az Olaszországgal folytatott titkos (levelezés) tárgyalások ugyancsak francia nyelven megjelent ismertetőit. Külön albumokban szerepeltek „Művészeink a nagyvilágban” címmel, ahol 180 külföldön élő magyar képzőművész katalógusait, reprodukcióit, újságcikkeit ismertettük spanyol, olasz, afrikai, angol, német, holland stb. nyelveken. Az idegennyelvű könyvek sorában francia, spanyol, német és angolnyelvű könyvek voltak túlsúlyban, de nem érdektelen megemlíteni a szabadságharcról (1956) írt kínai, spanyol és arab nyelveken kiállított egyedülálló ritkaságokat is. A katonai vonatkozású könyvek között meg kell említeni a „Schwecháti csata” c. térképpel ellátott, kézzel írott, bekötött könyvet, melyben a szemtanú az 1848-as, Bécs előtt lefolyt ütközetet ismerteti egyedülálló hűséggel. Egy másik kézéi írott könyv 1780-ból származik. Asbóth tábornok, Zágonyi huszárezredesi és Lincoln magyar vitézei (több mint 300 magyar tiszt) az amerikai polgárháború magyar ismertetője mellett Mária Terézia korában vitézlő Hadik, Nádasy, Széchenyi, Pálffy, Dessewffy, Esterházy huszárjainak dicső tetteire emlékeztet a nagyméretű díszes nyomatokon. A sajtó tizenegy táblája felett ez volt a felirat: „Külföldi magyar sajtó nélkül nincsen külföldi magyar élet.” A különféle országokról a rendező elsőízben gyűjtötte össze kiállításra a lapok, újságok, folyóiratok eredeti lapfejeit és közel 200 lapnak neve, és címe szerepelt a gyűjteményben. A SZABADSÁGHARC ÉS A DÉLVIDÉKI MAGYARSÁG (Folytatás a 3. oldalról.) pi szabadságjogaik biztosítását, a tőlük immár kétszer megtagadott önrendelkezési elv megvalósítását. S Prágához hasonlóan Belgrád is jól tudta, hogy a magyarság e törekvésében természetes szövetségre talál majd az ugyancsak elnyomott horvátságban. A zágrábi egyetem diákságának november 4-i fojtott tüntetése ezt a veszélyt igazolta. Az orosz haderő brutális november 4-i támadását a jugoszláv közvélemény előtt napokig elhallgatva, Tito kormánya elsőnek ismerte el az oroszok által hatalomba ültetett Kádár Jánost, mint a titóista ideológia megbízható képviselőjét. A Kádár kormányzat megszilárdítása érdekében Jugoszlávia az első hetekben két millió dollárnyi árúhitelt bocsátott Magyarország rendelkezésére. A szovjet csapatok terrorja elől Jugoszláviába menekülők első hullámát néhány, a magyarság oldalára állt orosz csapattöredékkel együtt a jugoszláv kormányzat irgalom nélkül visszadobta a határon. Majd, amikor az egyre tömegesebben érkező menekültek jelenlétét már nem lehetett továbbra is elhallgatni, Jugoszlávia hosszú heteken át lehetővé tette, hogy az újjászervezett magyarországi politikai rendőrség megbízottjai átszűrjék a menekültek sorait. A menekültek szabad mozgását a továbbiakban sem engedélyezték. A menekültek zárt táborokban lettek elhelyezve, többnyire távol a magyar határtól, hogy a határzóna magyar és horvát lakosságával ne érintkezhessenek. 1956. november 29-én a jugoszláv kormányzat megállapodást kötött a Kádár kormánnyal a menekültek "önkéntes” hazaszállítására. De az első ily szállítmányokat teljesen elzárták a sajtó és diplomáciai testület tagjai elől. Jugoszlávia egyik legcinikusabb ténykedése ezen a téren a budapesti jugoszláv követségre menekült s ott menedékjogot kért Nagy Imre és társainak kiszolgáltatása volt. Hogy a nemzetközi szokásjoggal ellentétben álló lépését Jugoszlávia a külvilág felé leplezze, november 21-én formális garanciát kapott a Kádár kormánytól, hogy Nagy Imre és társai szabadon hazatérhetnek. De az orosz csapatok ily garanciát nem adtak. S így ezek nyugodtan letartóztathatták a jugoszláv követség épületét elhagyó csoportot. Jugoszlávia formális tiltakozása hasonlóképpen csak a külvilágnak szólt. A délvidéki magyarságnak a hangulatát a magyar szabadságharc dicsőséges napjaiban, majd a tragikus bukást követő hetekben legjobban a New York Times 1956. nov. 9-i és 10-i híradása tükrözi vissza. Aggodalom és elkeseredés olvasható ki szemeikből, nemcsak a hazai események tragikus alakulása miatt, de a Jugoszláviába sodródott menekültek bizonytalan sorsa miatt is. Hosszú évek után különben ekkor utalt újból a nemzetközi sajtó arra a tényre, hogy Jugoszláviának a magyar határmenti területein tekintélyes számú, zárt településben élő magyarság él. Délvidék magyarsága október 23-át követően lélekzetét visszafojtva követte a magyar szabadságharc eseményeit. Mindenki a rádiót figyelte. Közvetlenül a magyarországi rádiók adását. S ebből nem is csináltak titkot. A szabadságharc kezdeti sikerei örömmel és várakozással töltötte el lelkűket. Sok fiatal lelkében felmerült a vágy, hogy átmenjen a határon "segíteni”, de a magyar—jugoszláv határzónát megszállt katonai alakulatok és a délvidéki magyarságot szemmel tartó helyi milicia s UDBA szervek minden ilyen kísérletet eleve lehetetlenné tettek. A délvidéki magyar nyelvű, de a kommunista párt által kézben tartott sajtó természetesen nem hallgathatta agyon a magyarországi eseményeket. A jugoszláv vezető lapok tudósítóinak jelentése nyomán a délvidéki lapokban is megjelentek a budapesti és vidéki eseményeket leíró riportok. E riportok lényege természetesen a kommunista pártot és rendszert érintő veszteségek kiszínezése, felnagyítása volt. A délvidéki magyar nyelvű sajtó feladata ekkor nyilván az volt, hogy a rádióhírek nyomán fellelkesült, felbolygatott hangulatát a délvidéki magyarságnak lefékezze, benne kétségeket, fenntartásokat váltson ki. November 4-e után e sajtóra újabb feladat várt, magyarázatot adni a délvidéki magyarság felé a jugoszláv kormányzat magatartásáról, az éveken át hirdetett politikai szólamok hirtelen cserbehagyásáról. Az újvidéki Magyar Szó politikai füzetek sorozatában ezért egymásután jelennek meg a magyar szabadságharccal foglalkozó kiadványok. Tito pólai beszédének, Kardelj képviselőházi beszédének teljes szövegével. Ezért verték dobra Nagy Imre letartóztatásával kapcsolatos jegyzékváltásokat s Tito pólai beszédének pravdai visszhangját. A jugoszláviai kommunista párt erőfeszítései azonban aligha tudták eloszlatni a délvidéki magyarság meggyőződését, hogy az újvidéki rádión át éveken Magyarország felé sugárzott propaganda, az újvidéki Magyar Menekültek Szervezetének Magyarország titói felszabadítását hirdető megnyilatkozásai csak üres szólamok voltak, hogy a jugoszláv kormányzat megnyilatkozásai és tettei közt éppoly áthidalhatatlan űr tátong, mint a kommunista ideológia és a kommunista valóság között. A titóizmus a magyar szabadságharc alkalmával levetette álarcát, s ez álarcot újból felvenni még Tito és Kardelj dialektikájával sem lehet. Annál kevésbbé, mert, amikor az "Új Osztály” miatt kegyvesztett Milovan Djilas a "The New Leaders” 1956. november 19-i számában megírta a magyar szabadságharc végső tanulságát, a kommunizmus bukásának kezdetét, Tito politikai rendőrsége még aznap újból börtönbe vetette a kommunizmus titói formájától is megcsömörlött Djilast, néhány év előtt még a jugoszláv kommunista párt második számú emberét. A délvidéki magyarság megrendülve fogadta november 4 tragédiáját, de kommunistaellenes meggyőződésében, az összmagyarság sorsközösségének újbóli felismerésében, magyar hitében megerősödve került ki e magyar szabadságharcból. A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (PETŐFI)
