Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-08-01 / 8. szám
4. oldal «IftVAKOfcT 1971. augusztus hó GAZDASAGPOLITIKA A japán—'kínai viszony A japán diplomácia fő problémája Kína, és ezzel a problémával az amerikai-elkötelezettség híveinek is számolniuk kell. Számolni kell azzal is, hogy az úgynevezett japán-amerikai kölcsönös biztonsági szerződés fenntartása sem jelenti automatikusan azt, hogy Japán és a Kínai Népköztársaság kapcsolatai "be vannak fagyasztva”. Szato miniszterelnök egyik 1971 februári beszédében mondotta, hogy Japánnak mindaddig nincs külpolitikája, amíg meg nem oldotta a kína-problémát. Ennél radikálisabban aligha lehetne megfogalmazni Kína jelentőségét a japán külpolitika számára. A két nagyhatalom közötti érintkezési felület e pillanatban elsősorban gazdasági jellegű. Ezt leginkább a gazdasági—gazdaságpolitikai tárgyalások menetével lehet érzékeltetni. A kínai diplomácia árfolyamemelkedése óta sok japán fordult meg Pekingben. Okazaki, a Japán Bank egyik volt vezetője márciusban írta alá a nem hivatalos bilaterális kereskedelmi egyezményt. Ennek értelmében az idén 69 millió dolláros árucserét folytatnak a két ország kereskedelmi hivatalai. Fudzsijama Aicsiro volt külügyminiszter, a japán—kínai kapcsolatok rendezéséért alakult parlamenti liga vezetője szintén Pekingben tárgyalt, és kétszer fogadta őt Csou En-laj miniszterelnök. ♦ A “MEMORANDUMKERESKEDELEM” Ázsiában a japán—kínai kereskedelmet memorandum-kereskedelemnek nevezik. Ennek a kifejezésnek az az eredete, hogy 1968 óta Kínába látogató japán kereskedelmi küldöttség vezetői minden évben politikai nyilatkozatot írnak alá, s ez a nyilatkozat lényegében az alábbi három elvet tartalmazza: • Nem tekintik Kínát Japán ellenségének. • Nem akadályozzák a normális diplomáciai kapcsolatok létrejöttét Japán és Kína között. • Japán nem vesz részt a két Kína létrehozására irányuló semmiféle őszszeesküvésben. A tokiói körök külön akciókat is folytatnak. A Japán Gazdaságfejlesztési Bizottság sürgette, hogy "tegyék lehetővé a kommunista Kína számára a részvételt a nemzetek közösségében.” A Japan Air Lines pedig bejelentette, hogy a légitársaság képviselője a jövőben távolmarad a japán—tajvani együttműködési bizottság üléseiről. A kapcsolatok javításáért vívott harcban aktívak a nagy japán autógyárak is. A Toyota Motor a memorandum-delegáció révén üzent, hogy küldöttséget meneszt Kínába. Annak ellenére, hogy Japán mindeddig következetesen megtagadta Pekingtől a hiteleket (hivatkozva Joshida volt miniszterelnök levelére, mely másfél évtizeddel ezelőtt ment Tajpejba és kimondta, hogy Tokió csak Tajvannak biztosít kölcsönöket), 1969 óta Kína csaknem 400 millió dollár értékű árút vásárolt évente Japántól és mintegy 250 millió dollárnyit exportált Japánba. Ezzel immár második éve, hogy Peking teljes külkereskedelmében Japán 15 százalékkal részesedik, és Kína első számú külpolitikai partnerévé EGY ÚJABB “ENTENTE CORDIALE”? Heat miniszterelnöknek Franciaországban tett látogatása után, a brit konzervatív kormány tényként tárgyal a közös piacba való belépéssel szemben emelt francia vétó visszavonásáról. Párizsban ezúttal valóban nem ismétlődött meg, ami kilenc évvel ezelőtt Romboulletben történt. De Gaulle tábornok és Mac Millian brit miniszterelnök találkozója akkor szakításhoz, az angol belépés megvétózásához vezetett. A Pompidou és Heath miniszterelnökök megbeszéléséről kiadott közvélemény ugyan eléggé általános, és a két tárgyalófél közös sajtóértekezletén elhangzott nyüatkozatok is tartózkodóak, mégis nyüvánvaló, hogy ezúttal nem kerül sor francia vétóra. Sőt az is kiderült, hogy mindkét fél valóban akarja Nagy-Britannia belépését az Európai Gazdasági Közösségbe. Az 1969 decemberében tartott hágai közös piaci értekezlet óta várható volt, hogy a franciák nem fogják megismételni De Gaulle látványos vétóját. Arra azonban mindenki számított, hogy a franciák a belépés árának magasrasrófálásával gyakorlatilag akadályozzák meg azt, hogy a britekkel gyors megállapodás születhessék. De Gaulle távozása óta látható a lassú, de félreérthetetlen gazdasági romlás Franciaországban. Ezzel szemben Nyugat-Németország nyomasztó gazdasági fölénye vitathataüan a közös piac partnerei számára. Párizsnak ezért kívánatos lett, amit eddig elodázni igyekezett: a Közös Piac bővítése Angliával és más országokkal. A Pompidou-Heat találkozó után a hamburgi Die Welt egyenesen egy újabb “entente cordiale” megszületéséről ír. Ismeretes az 1904-ben létrejött angol—francia katonai szövetség a feltörő német imperializmussal szemben. Ez persze túlzás. Az angolok, a franciák és a nyugat-németek ma egyazon katonai szövetséghez tartoznak. A mostani párizsi megállapodások azonban mégis kiindulópontjai lehetnek egy új angol—francia szövetkezésnek, a nyugatnémet gazdasági túlsúllyal szemben. Ezt Bonnban is érezték, és ez kifejezésre is jutott a Frankfurter Rundschau kommentárjában, mely szerint Nyugat-Németország nem szorítkozhatik politikailag “passzív” szerepre, nem bízhat kizárólag gazdasági hatalmában és valútájának szilárdságában. A lap a párizsi tanácskozások folytatásaként nyugat-európai csúcstalálkozót követel. Párizsban nemcsak a franciák adtak engedményt, az angol miniszterelnök elfogadta Pompidou elképzelését a nyugat-európai országok politikaiszervezeti felépítéséről is: független államok laza államszövetségének eszméjét. Szó sincs már a Közös Piac megszületésekor elképzelt teljes integrációról, nemzetek felettiségről. A francia—angol találkozó után a jobboldali Aurore így írt ezzel kapcsalotban: “Tegnap eltemették a politikailag egyesült, nemzetek feletti hatóságokkal ellátott Európa gondolatát, amiről húsz esztendővel ezelőtt Konrad Adenauer és Rubert Schumann álmodott”. válik. Japán a Kínai Népköztársaság technikai felszerelésének egyik fontos tényezője lett! Ennek a kereskedelmi forgalomnak hathetedrésze nem “memorandum-kereskedelem", hanem közvetlenül is azok a kereskedelmi hivatalok bonyolítják le, amelyeknek összefonódása a japán politikai hatalommal — nem vitatható. ♦ A "CSANG KAJ-SEK LOBBY” A japán—kínai kereskedelmi kapcsolatok nem jelentik azt, hogy az uralkodó liberális pártban nincsenek heves és nyílt ellenzői a japán—kínai kapcsolatok reális megoldásának. A merev liberálisok Szato pártjában, a "Csang Kaj-sek lobby”-ban működnek, amelynek vezetője, Okinori Kaya, egyike azoknak a politikusoknak, akik a második világháború idején tagjai voltak a japán kabinetnek. Fudzsijama Aicsiro Pekingből való visszatérése után a kormánypárt "kínai ügyekkel foglalkozó albizottsága" meghallgatta, majd rendkívül heves támadást intéztek ellene. Az albizottság leszögezte, hogy a Kínával fenntartott kapcsolatok alapja továbbra is az 1952-ben Tajvan és Japán között kötött szerződés. Szato és a párt derékhada nem nyilatkozott a Fuzsijama-misszióval kapcsolatban. A Kínával fenntartott kapcsolatok normalizálására alakult parlamenti liga 95 képviselője azonban a legteljesebb mértékben egyetértett a Fuzsijama-misszióval és a Pekingben aláírt nyilatkozattal. ♦ AZ AMERIKAI ÁTÉRTÉKELÉS Japán dinamikus gazdasági fejlődése, a japán—kínai viszony rendezése Ázsiában gyökeresen megváltoztathatják a második világháború után kialakult hatalmi viszonyokat. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az összes vezető nagyhatalmak nak át kell gondolniuk stratégiájukat ebben a térségben. Az Egyesült Államok reprezentatív külpolitikai folyóirata, a Foreign Affairs 1971 januári száma több tanulmányt szentel a délkelet-ázsiai politikai és gazdasági áramlatoknak. Az egyik tanulmányban William P. Bundy, aki öt esztendeig a külügyminisztérim távol-keleti ügyekért felelős al-államtitkár volt, a következőket írja: "Amint nő Japán érdekeltsége Délkelet-Ázsiában, ahogyan fokozódik érdekeltsége a kereskedelmi szállítási utak biztosításában, úgy válik ezen a területen a négy nagyhatalom (USA, Japán, Kína és a Szovjetunó) közül vezető hatalommá. A japánok kétségkívül nem kívánják, hogy gazdasági szerepük politikai intervencióvá, vagy jelentős japán katonai szereppé alakuljon át, és tudják, hogy Délkelet-Ázsia országai aggódnak egy ilyen fejlődés miatt. Mégis: az ilyen irányba ható nyomás erőssé válhat, ha az Egyesült Államok visszahúzódik, és ugyanakkor a kínai fenyegetés megmarad." Earl C. Ravenal, aki 1967 és 1969 között a hadügyminiszter kabinetjének ázsiai osztályát vezette, így értékeli a helyzetet: “Indokolt elgondolkozni azon, hogy egy Kínával fenntartott semlegesebb vagy éppen pozitív jellegű kapcsolat új előnyök egész sorát jelenthetné számunkra. Így például hasznot húzhatnánk a Kínával fenntartott kereskedelmi kapcsolatokból, ahelyett, hogy átengedjük az ázsiai gazdasági behatolást Japánnak. A Kínával való ellenségeskedés szétfoszlatásával nehezebbé tehetnénk a Szovjetunió számára, hogy szembehelyezkedjék velünk a világ más területein. S így talán hasznos egyensúlyt alakíthatnánk ki Japánnal szemben. Hiszen Japán végső soron még mindig a legnagyobb gazdasági és potenciálisan katonai vetélytársunk a Csendes-óceán térségében. Emellett pedig még potenciális partnere is a Szovjetuniónak Kelet-Szibéria fejlesztésében és Kína ellensúlyozásában." • Az Egyesült Államok elnökének pekingi útja előtt máris megnyilvánulnak olyan Kínával kapcsolatos törekvések, amelyek Japán számára komoly fejtörést okoznak és sürgetik a kínai politika dilemmájának megoldását. "Vajon végül Nixon jobb kapcsolatban lesz a kínaiakkal, mint Szato? Ez a japánok számára komoly elmélkedés és aggodalom tárgya” — írja a Le Monde tokiói tudósítója. Washingtonban úgy képzelik el a "békülési folyamat" első szakaszát, hogy különböző hivatalos és nem hivatalos delegációk látogatnak el egymás országába, gazdasági kontaktusok létesülnek, majd a nagykövetinél magasabb szintű tárgyalások kezdődnek. "A gazdasági kapcsolatokkal szemben ma nem szabad vérmes reményeket táplálni.” — figyelmeztette az amerikai tőkéseket dr. Alexander Ecstein, az amerikai—kínai kapcsolatok országos bizottságának elnöke, mert amire Kínának szüksége van azt olcsóbban és kisebb szállítási költségekkel Japántól is beszerezheti, másrészt pedig az USA kevés kínai exportcikkre tart igényt. Japán—Tajvan kereskedelmi forgalma Japán és Tajvan kereskedelmi forgalma 1970-ben 953 millió dollár volt. A csangkajsekisták 1965-ben 150 millió dollár kölcsönt kaptak, főleg ipari üzemi berendezések vásárlására, ezenkívül Japán 1969-ben 109.7 millió dollár exporthitelt is nyújtott Tajvan kereskedelmi forgalmához, a közvetlen beruházások pedig meghaladják a 60 millió dollárt. Napjainkban a japán kormány képviselői még hangsúlyozzák, hogy hűségesen teljesítik Tajvan iránti szerződéses kötelezettségeiket, s hogy nem fogják támogatni a csangkajsekistáknak az ENSZ-ből való eltávolítására irányuló javaslatokat. Tokiónak ma még az az álláspontja, hogy a tajvani probléma megoldása korántsem a Kínai Népköztársaság belügye. M. Aicsi külügyminiszter ez év március 15-én a parlamentben kijelentette, hogy Japán "a Kína— Tajvan közti esetleges katonai konfliktusokat nemzetközi konfliktusnak” tekintené. * • • Öldöklő vetélkedés folyik a világ nagy hajógyárai között annak eldöntésére, melyik készíti a legtöbb, a legszebb, a legnagyobb tengeri hajót. Az országok vetélkedésében az első helyen Japán áll, a másodikon Svédország. A harmadik helyet Franciaország foglalja el, amely nemrégen még a hatodik helyen volt. • Nagy jelentőségű rendelkezést hozott az új párizsi rendőrfőnök, Leniőr prefektus. A fény városa ezentúl a csönd városa is lesz. Este tíz óra után minden zaj keltés — zene, ének, hangos televíziózás és rádiózás — tilos lesz Párizsban. Ezen időn túl a közmunkáknak is szünetelniük kell. Sokan örömmel üdvözölték az intézkedést, de vannak olyanok is — zajkeltők — akik ellenzik — írta a Paris-Jour.
