Szittyakürt, 1970 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1970-07-01 / 7-8. szám
SZOCIALIZMUST - DE MAGYAR MÓDRA! (1956. október 23) ÍZ ITT V A KÖRT IX. ÉVFOLYAM 7—«. SZÁM 1970. JÜL.—AUG. Hó- ARA 35 CENT -A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA Csorbithatatlan Szent István érdeme A modem történelemkritika is alaposan leszűrte már első királyunk történelmi érdemeit. Túl vagyunk azon, hogy újat alig mondva, ékes szólamokkal ismételgessük el minden év augusztus húszadikán — ugyanazt. Idén, az ő születésének kerek évezredes fordulóján, maga ez az évezred tesz a méltatására olyan hangsúlyt, amilyennel egyetlen nemzet sem dicsekedhet a Föld hátán, amikor nagyfáira, múltjára emlékezik, s a létküzdelmek túlélésének kulcsát keresi, őriznünk kell ezt a ritka örökséget és megtisztítani, ha mocsok éri. Alig pár évtizeddel ezelőtt vérmes gondolat kezdett István királyunk emlékezetére nehezedni. Hozzáértők és hozzá nem értők merészen emlegették, hogy az Egyház által ugyan szentté avatott uralkodó, tulajdonképpen vérengző zsarnok volt. Majdnemhogy holmi csapos-legény, aki hatalmi dáridózásban, nyugatról szerzett páncélos seregek védelmi gyűrűjében, nem átallotta csapraütni az ősi magyar vért, s el is folyatta azt veszedelmes nagymértékben. Huj-haj — mi "lehetett volna”, ha nem teszi! Színmagyar marad az ország, sőt hódító hullámokban lüktethetett volna a magyar vér északra-délre meg keletre-nyugatra, akár az Óperenciás tengerekig. Miként lehetett volna?... Minden történelmi alakulás a nemzeti életútnak olyan irányát szabja meg, amelyet lehetetlen megváltoztatni. Frissében még ugyan lehetne rajta javítani ha rossz volt, vagy nagy erővel kiaknázni a javát, de már néhány évtized megmerevíti azt, hát még az egymásra kövesedő századok! Ami megtörtént, nem tehető meg nem történtté — semmiféle óbégatással. El is ült a vércsapolás vádja Szent István ellen. Az azt környező tények újraidézése némította el. Előtte, a kalandozások korában, évi átlagban is sokkal több magyar vér folyt el idegenben, mint amennyibe hazai földön került István király országmegtartó küzdelme. Ha pedig az országon túl való "hódítás” ábrándját követte volna, nemcsak csaták nyitják meg az ereket, hanem a felszívódás hígítja fel a magyar vért, még annál is károsabb mértékben. Vagy a visszacsapások emésztik fel — teljesen. Színmagyar vérü maradt volna az ország, ha nincs Szent István? Hát itt álljunk meg egy percre! Mert mostanában ismét merészen ellentmondó vádak bukkantak fel első királyunk ellen. És ma így hangzanak: Istvánkirály politikájában gyökerezik — Trianon! "Istvánnak be kellett volna olvasztania a magyar népcsaládba a nem-magyar népcsoportokat! Akkor azok nem fejlődhettek volna a környező államokhoz húzó nemzetiségekké, és miattuk nem tördelték volna szét a Kárpátmedencét, kétharmadában a szomszédállamokhoz csatolva országunk területét. Szent István mulasztásának a keservét isszuk ma.” Na tessék! — hát nem hetvenkedő tudatlanság és bárgyú ellentmondás fitogtatja magát itt? Nemzetiségi kérdés — Szent István korában? Hogy lehet ilyen modern fogalmat ültetni utólag a történelem ezerévelőtti húmuszába? Vagy "színmagyar" volt az ország a Koppány-mozgalom idején, vagy nem. De ha színmagyar volt, akkor miféle idegene két kellett volna "beolvasztani”? És akkor mi az, amit "elmulasztott” az első király? Kik voltak az ő korában "idegen” népcsoportok? Hiszen az újabb leletek is azt igazolják inkább, hogy a magyar honfoglalásnak csak befejező akkordját végezték Árpádvezér magyarjai, s akiket a Kárpátmedencében találtak, zömükben mind magyarok voltak — hún, avar, székely vagy akármi korábbi-későbbi néven! Különben mi az, hogy népi, vérségi beolvasztás? Olyan hókusz-pókusz, amit valami ráolvasással egyszerre el lehet végezni? Nem! Generációk, százévek is kevesek hozzá, — s mi ezekhez képest első István király harminchét éves uralkodása? Ha lettek volna, ha voltak "idegen” népcsoportok a Hazában, akkor sem lehetett volna beolvasztás az ő politikája. Ám igenis! — István kezdte meg a Kárpátmedence népeinek "beolvasztását” a kereszténységbe, mely korszerű alapja volt az eszmeileg és szellemileg egységes, egészséges állam megalapításának. Még 500 év múlva is pogány ellenében harcolt a keresztény, s majd 700 évvel később is a keresztény verte ki az országból a pogányt, nem pedig magyar a törököt! Csak a Habsburgok alatt, hosszú századokkal Szent István után kezdett ébredni Magyarországon a nemzetiség megkülönböződés, még később a "nemzetiségi kérdés”, de az ő nagy müve még ezt is túlélte. Mit mulasztott hát?, s hogy' lehet a politikáját összefüggésbe hozni — Trianonnal? Egyáltalán: szabad-e Trianont is alapvető összefüggésben látni Magyarország nemzetiségi kérdésével, amikor ez a nemzetiségi bonyodalom mesterséges volt, s kétségtelenül csak ürügy?! A trianoni "rendezés” semmit sem oldott meg belőle, de épp ellenkezően, egy nemzetiségi állam helyett ötöt kreált, csak hogy ledöntse a bástyát, csak hogy biztosítsa Közép-Keleteurópa hatalmi erőtlenségét. Csúnya játék felnőttekben leledző gyermeki tudatlansággal a történelmi összefüggések hatását Szent Istvántól Trianonig erőltetni. A francia forradalom választóvonal lett az állameszme és az állami realitás tényének történelmi útján, s az új állameszme majd’ kétszáz év után is csak a vajúdás kínjait nyögi. A nemzeti állameszme még nem bírt odáig tisztulni, hogy ne billenjen soviniszta gyűlölködésbe, — az internacionalizmus pedig képtelen ábrándnak bizonyult, mert nem tud megbirkózni a népi származás és a nemzeti kultúrák emberi természetből fakadó, megmásíthatatlan követelményeivel. Bármily mélyre hajtjuk is a fejünket a fejlődés történél-Kimondhatatlan nagy öröm volt számomra, hogy résztvehettem a Hungária Szabadságharcos Mozgalom által rendezett "Szabadságharcosok Trianoni Kongresszusán", Clevelandban. Ez a kongresszus volt Északamerika legnagyobb jelentőségű megmozdulása Trianon 50. évfordulóján. Alapos történelmi és politikai felkészültséggel elkészített tudományos beszámolókat hallhattunk, melyek az előadókat, a trianoni bilincsek széttöréséért vívott harcunk elkötelezett, alapos történelemismerettel felvértezett, megalkuvást nem ismerő bajnokaiként tüntették fel előttünk. Az a tudományos felkészültség, melynek tanúi lehettünk, hosszú évek fáradságos munkájának lehetett csak az eredménye. A tárgynak az alapos, legapróbb részletekbe mi értékei előtt, az első magyar király koncepciója — az ezeréves magyar nemzeti lét oltárán — többet: térdhajtást érdemel. Nem “szentistváni gondolat” az örökségünk, amit tetszése vagy nemtetszése szerint _bárki diákos megfogalmazásban magasztalhat vagy ócsárolhat. Szent Istvánnak a nemzeti lét gyökeréből fogant koncepciója volt! A "nemzetiségi kérdés” csak vadhajtás ennek a koncepciónak a törzsén, és problémává késői századok múltán vált. Nincs szerves köze a Kárpátmedence ezeréves tölgyfájának termő koronájához. Az I stván-koncepciót felismerni és korszerű formába önteni: fölemelkedettség kérdése. Annak a kérdése, hogy magyar népünk és környezetünk a létküzdelem túlélésének kulcsát percsikerekben keresi-e, vagy történelmi mélységekben. Szent István érdeme akkor is csorbithatatlan, ha nemzetünk korproblémák vajúdásában vergődik. Ezek mulandók, annak az alapja azonban a formaváltozások alatt is életerőt rejt magában az elkövetkező évezredekre. (— sk —) menő ismerete bizonyította, hogy az előadók a témával szent hivatás szerint foglalkoznak, mely foglalkozást, jelen körülményeink között csak egyszerű elismerő szavainkkal, magyar sorsunk jobbrafordulásában vetett hitünk megerősítésével tudunk jutalmazni. A már hazaárulásig liberalizálódott emigrációnk politikai káoszának némi kitisztulása érdekében, olyan elemi természetes és egészséges emigráns agy számára fel sem merülő kérdéssel is foglalkozni, mely azt kérdezi: "Szükséges-e és lehet-e ma Trianonnal foglalkozni? A Kongresszus egybehívása már eleve válasz volt ugyan a kérdésre, hogy igenis szükséges, minden emigráns kötelessége ezt a kérdést napirenden tartani. Remélhető, hogy megértették ebből a válaszból az emigráció állásfoglalását mindazok a State Dpt. A State Department magyarokat fogadott! Augusztus 6-án magyar küldöttséget fogadott a Fehér Házban Nixon elnök nevében Robert M. McKisson és John L. Vogt, az elnöki iroda két osztályvezető igazgatója. A kihallgatás egy óra negyvenkét percig folyt, és azért történt, hogy a State Department átvegye a trianoni békeszerződés 50. évfordulója alkalmából készített memorandumot. A magyar küldöttségnek négy tagja volt. Benne az Amerikai Magyar Tudósok, Akadémikusok és Értelmiségiek Társaságát dr. Bokor Pál, Blazsek Ottó és Benyó Dezső, a Hungária Szabadságharcos Mozgalmat pedig Pupos Kálmán képviselték. A küldöttség a memorandum átadása mellett részletesen tájékoztatta Nixon elnök személyes megbízottjait arról, hogy a magyar állam ezeréves fennállását elsősorban a Kárpát-medence földrajzi, gazdasági és kultúrái is egysége, valamint a magyar államszervező erő biztosította. A történelmi rendező erők érvényesülésének megakasztása az egész táj elsorvasztásához vezet. A memorandum kíséretében szaktanulmány átadására is sor került. Mi jön ezután? (Egy Kongresszus margójára...)
