Szittyakürt, 1970 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1970-05-01 / 5. szám
6. oldal SZITT Y AKÜRT 1970. május hó PROHÁSZKA ÉS A MA LÖVÉSZEK TELI GYAKORLATON! Jenő Imre küldött meleg szeretettel és szomorú szívvel egy hosszabb válogatást Prohászka Ottokár 1919-20 évi írásaiból, azzal az ajánlattal, hogy vonjunk párhuzamot az akkori események s a mai állapotok között. Valóban megdöbbentő, ahogyan Ottokár püspök nyúl a történések felszín® alá, és ott észreveszi azt a tendenciát, mely szerves világháború utáni bolsevista roham-kisérletet a második világháború után szabadra lendült és máig tartó, sőt a jövőben is belesebző merénylettel a világ ellen. Ne feledjük: az alábbi gondolatokat fél évszazaddal ezelőtt vetette papírra Prohászka! A cio-marxi forradalom szőrös karja és vörös ökle lesújtott Keleteurópára, és földhöz vágta Magyarországot. Züllesztett hadsereget, iskolát, családot, — széttört államot, törvényhozást, bíróságot, megyét, várost, községet. Szennyes ormányával végigszaglászott, bepiszkított minden intézményt, betört szentéjeinkbe, összetörte a nemzeti zászlót, az ország pajszát, a keresztet és szentképeket. A szeretet helyett osztályharcot hirdetett. A nemzeti éledés csak visszahatása volt a nemzet lelkének a halál markolása ellen, melyet torkunkon éreztünk. Ez a csnotváz-marok most is ránk eselkedik, de az élet lelke felborzadt és felsikoltott bennünk kereszténységünk és magyarságunk megvallására. Megalázva és bódultán hullottunk porba. Sajgó sebeinkből patakzott a vér, melyet már nem ellenség a fronton. hanem zsoldos hóhérok ontottak itthon a nemzet testéből. De a lealacsonyító szenvedésből hamar talpra pattantunk. A vér pírjába vegyült a szégyen pírja, s óriási ellenhatást váltott ki a kábulatából magához térő nemzetben, mely lerázta magáról a patkányhordát és rendet teremtett. Négy Európával közös magyar sebet látok azonban továbbra is: az értelmi világ felhígulása, az erkölcsi világ bomlása, a társadalmi felépítés romlása és a nemzet-egyéniség megrokkanása. Az európai gondolkodást nagy fáradság és kimerülés jellemzi. Ilyen állapotban az szokott szenvedni, aki mindent egy kártyára tesz fel, vak reménységgel akad bele, s miután minden erejét kiadta, tapasztalni kényszerül, hogy — hiábavaló. A nemzeti értelmiség nem számolt olyan valóságokkal, mint maga az élet, az örökkévalóság, az emberi lélek igényei és vonzó kapcsolatai Isten felé. Ezért jutottunk el a bölcsélet csődjébe. Az utolsó filozófiai kongreszszusról azt írta egy német: volt ott minden, zsenialitás, mélység, de legnagyobb mégiscsak a fogalomzavar volt. Mit mondjak a második sebről, az erkölcsi bomlásról? Szinte felesleges minden szó, mert az a szemünk előtt játszódik. Az esztelen szabadságok sodra áttörte a törvények gátait. A bálványimádás lerázott magáról szabályt, tekintélyt, hagyományt, életbölcsességet. önálló lett. A hordó is szétesik, ha valami lepattantja az abroncsait. Az elfásultság és züllesztés szemtelenség már. A tisztes ember szétesett és ösztönei után lohol, önmagát téve meg törvényhozóvá. Az élvezetvágy és az önzés szennyes útjain vágtat a világ bele az örvénybe, és benne az örvényben. A fej helyébe az ököl került. Az élet- és vagyonbiztonság megszűnt. A csőcselék megint “feszítsd meg”-et kiált. Az anyanyelvűség malomkő a nyakunkon. A töke és a munka jelen viszonya tűrhetetlen. A vörösszocialista internacionálé védi a munkást, jót akarhat neki, de rendszere téboly és őrület. Poklot csinál a munkás leikéből, elzülleszti erkölcseit, eidegeníti a munkájától, a termeléstől és önmaga józan lelküsmeretétől. Olyan tanokat ver a fejébe, melyek ha megvalósúlnak, kiveti őket az élet önmagából. Erőszakkal tolja fel, ami alulra való, és lenyomja a felülre illőt: semminek sincs hát helye ott, ahová kerül. A ma élők csak régi írásokból olvastak BUDÁ-ról és PEST-ről, néha pedig PEST-BUDÁ-ról, a köztudatban nem volt érdekes az, hogy mikor lett BUDAPEST a magyar főváros neve. Az öreg Buda és a fiatal Pest együtthangzása nem árulja el a keresztelő idejét, s ha e század embere elé egy kiváncsi idegen feltenné a kérdést: mióta BUDAPEST Budapest, bizonynyal zavarba is jönne a válaszadással. Homályos képek ébrednének az emlékezetében, s talán azt mondaná ki, hogy a hivatalos névadás akkoriban lehetett, amikor Pest és Buda között elkészült a Lánchíd . . . Talán-talán Széchenyi István volt a keresztapa? . . . Annyi igaz, hogy Széchenyit élénken foglalkoztatta a főváros elnevezése, és a maga részéről 1840-ben már el is fogadta a BUDAPEST nevet, de az nem tőle származik. A “Legnagyobb Magyar'’-ban annyira égett a reformgondolat, hogy kalandos ábrándozásokat ébresztett benne. Csak így érthető egy korábbi javaslata. Komolyan kimondta: legyen az új magyar főváros neve — “HONDERŰ”. Ezt a merész és valóban derűs szóalkotást Eötvös József gúnyolta meg azzal, hogy a franciák könnyen “Honte des rues”-nek hallanák, ez pedig magyarul annyit jelent, mint “az utcák szégyene”. Szerencse, hogy Eötvös tudott franciául és jó füle is volt. Ezekután Széchenyi már elő sem jött további javaslataival. Rávonatkozó jegyzeteiben száz évnél tovább maradtak némák az ilyen név-költemé-Negyedik fekély a nemzetköziség. Ez a divatos, szépenhangzó név a nemzet megvetését jelenti. Ami “nemzetközi” — az “nem nemzeti”. De miért ne legyen nemzeti a nemzet? Miért ne legyen családi a család, és emberi az ember? A nemzet megvetése önmagunk leköpése. ÁlbölCselet dühöng itt és terjed. Nem elég, hogy az embereknek eszményeik legyenek, hanem az kell, hogy az ideálok mögött nagy értelmi valóság álljon! Minden eszményiség valóság-ellenes, ha az Istenhez, az ő valóságos teremtéséhez fel nem ér. Minden erkölcsi tanítás züllesztő indítás, mely nem a valóságból ered. A világ feloszlóban van, mert istentelen. A társadalmi bomlásnak az az átka, hogy úgynevezett cio-marxizmus malomkövével a nyakában akarja áthidalni a szakadékokat, felcserélve az okot az okozattal. A bűn az oka a szenvedésnek, nem pedig fordítva. ♦ Prohászka egyvégben látta a század lejtőjét és rajta a csuszamlást. Épp csak a két háború között, konstruktív törekvéseknek sikerült egy időre megakasztani. Most aztán dúlnak — teljes robajjal... nyék, mint: BÁJKERT, ÜDVLAK, HUNVÁR, ATTILDA . . . (Lám, milyen szerencse az is, hogy nem a Legnagyobb Magyar, hanem Kazinczy lett a nyelvújítónk!) Levéltári kutatások nemrég derítették ki, hogy jóval korábban hangzott el a BUDAPEST-elnevezés, mint ahogyan ezt Széchenyi először kimondta. 1838-ban Pongrácz Lajos írta le BUDAPEST-et — kötőjel nélkül — egy versikéjében. Garai János 1835- ben írt egy epigrammát BUDAPEST címmel. 1834-ben egy ismeretlen szerző színdarabjában szerepelt a mai név. Nem is csak főnévi alakjában, hanem így is: ... a budapesti közönség. Még korábbról Szalay Lászlónak 1832-ben megjelent kisregényén BUDAPEST van nyomtatva a kiadás helyéül. Viszont Titel Pál 1830 ban közreadott röpiratában kétszer is kötőjellel szerepel a főváros neve: BUDA-PEST. Itt még csak félig-meddig egy szó a név. A két mégkorábbi leletben kötőjel sincs. Szatvasy Sándoré 1784-ből, a másik -- majd’ száz évvel korábbról — latin szövegben, Szerémi Györgytől. Mindketten BUDA PEST-et írtak. Ezeket az adatokat a Hazai Tudósítások közli. Szép a kutatás, hasznos a tájékozódás. Még az se baj, ha kideríti, hogy a patina nem is olyan régi, és a BUDAPEST név ifjonc ahhoz képest, ahogyan az a köztudatban bizonytalankodik. De gyanús a fiatalítás a hazai vörös levegőben. . . . Mert nemrég arról is olvastunk, hogy otthon bizonyos “haladó” kupaktanács tervezgeti a fővárosunk nevének a megváltoztatását! Még nem tett javaslatot, csak a régi nótát újítgatja: rádióból megtévesztően hasonhangzásu Budapest és Bukarest. Budapestet kellene átkeresztelni . . . De milyen név kerülne elő kommunista keresztvíz alól? Veszélyes játék — a “haladók” részéről. Minden évben tervbe vett foglalkozás a téli gyakorlat, a fiatalság erőpróbája ez. A hideg szeles hóvalborított terepen való mozgás, szabadban való éjszakázás hozza ki, hogy kiben mi lakozik. Akiben nincs kitartás és szellem azok az ilyen gyakorlat után lekopnak. A vezetőségnek pontosan ez a célja, így tudja szelektálni a megbízható testben és lélekben erőseket a gyenge ingadozóktól. Az idén a szeszélyes időjárás igen igénybe vette a fiúkat, mert amikor elindultak egészen elfogadható téli idő volt, s mire a gyakorlat helyére az Adirondákba értek olyan hófúvás keletkezett, hogy az orosz harcteret megjártak sem emlékeztek ilyen csúnya időre. Az idősek örömmel állapították meg, hogy az idegen szellemiségben felnövekvő ifjúságunkban, akik a lövészekhez csatlakoztak van még bennük magyar virtus, mert állták a vihart és a kitűzött gyakorlatot is jól sikerült. A következő epizód elvitathatatlanul bizonyítja a lövészek szellemét, amikor gyakorlat közben az egyik lövész lábhoz tett puskával a gyakorlatvezető Vasvári Zoltán löv. tti-t elé állt és kérte, hogy a lövészek pontosan éjfélkor sorakozzanak fel és adjanak le 25 lövést dísztűzként hazánk 25-éves orosz kommunista megszállás emlékeztetésére. A fiúk a vezetőkkel együtt meghatódva sorakoztak fel és a havas éjszakában egymás után dördült el 52 puskából a dísztűz. Az ellenség fel tudja mérni, hogy milyen veszélyesek ezek a fiúk a kommunista rendszerre azért is támadják hazulról őket. Az emigráció nagyrésze pedig nem akarja, rövidlátás vagy rosszindulatból észre venni e fiúkat. Akiket az ellenség támad azokat segítenünk kell, ez okból is adjunk több támogatást a lövészeknek, szellemit és anyagit, de főleg személyit, akkor majd nem kell siránkoznunk azon az adott helyzetben, hogy senki sem segíti a magyart. San Francisco-i lövészlányok Fegyveres őrség a “Szabadság Gyertya előtt. A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XII. évfolyam 5. szám — 1970 május hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 256 Dayton Ave., Clifton, N.J. 07011 Budapest—megfiatalodott
