Szittyakürt, 1970 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1970-04-01 / 4. szám
1970. április hó SZITTYAKÜRT 7. oldal VIHAROS ZSINAT Nehéz megállítani azt a reformfolyamatot, amely a római katolikus egyházban már a Második Vatikáni zsinat előtt megindult, jelentkezett kisebb-nagyobb intenzitással magán a zsinaton és nem akadályozható meg azóta sem. XXIII. János pápa igyekezett ugyan a katolikus egységgondolatnak megfelelő mederbe terelni ezeket a meg-megújuló törekvéseket és VI. Pál pápa még tudatosabban igyekszik a Vatikán ellenőrzése alá vonni őket. Kérdés azonban, hogy meddig és milyen mértékben sikerül majd. A polarizálódás ténye betört a katolikus egyházba is. Legutóbb azon a zsinaton jelentkezett egészen viharosan, melyet január 4—7. napjain a holland katolikus lelkészek tartottak a noordwijkerhouti papi szemináriumban. A zsinatot megelőző vasárnapon Hollandia minden katolikus templomában felolvasták azt a püspöki pásztorlevelet, melyben utalás történik arra a súlyos helyzetre, mely azon a réven állt elő, hogy 400 “részben magas képzettségű’’ katolikus pap kilépett a papi szolgálatból. Kiemelik azután a püspökök azt a körülményt is, hogy a papi klérus elöregedett, a fiatalság pedig nem ért egyet a papok mai helyzetével és arra vár, hogy az egyházak döntő változtatásokat eszközöljenek ezen a téren. És mi történt magán a zsinaton? Alfrink bíboros tartotta a megnyitó beszédet. A püspöki pásztorlevélre utalva rámutatott arra, hogy Hollandia és Róma között egyre nő a feszültség. Kifejezte azt a reményét, hogy a tárgyalásokon nem a többségi hang, hanem az érvek súlya lesz a döntő tényező. Biztosra vette tehát, hogy a papok többsége nem Róma szája íze szerint fog dönteni. Viharos volt már a tárgyalás első napja is, amelynek témája a szerzetesi élet új rendezésének a kérdése volt. A vita anyaga egy 18 pontból álló irat volt, melyet némi változtatásokkal elfogadtak ugyan, de lényegében senki sem volt vele megelégedve. Nyilvánvalóvá vált ugyanis a vitában, hogy a fiatalabb és öregebb szerzetesek közti különbségeket, sőt ellentéteket nem lehet már áthidalni. A fiatal, haladóbb gondolkozású szerzetesek ugyanis azt hangoztatták, hogy a világgal szemben kötelességei vannak a szerzeteseknek is. Az idősebb szerzetesek viszont arról sopánkodtak, hogy akkor elszakadnak a régi hagyományoktól és törés következik be a rendek történetében. “Hol voltunk mi, amikor a fiatal munkások és egyetemi hallgatók harcoltak a szababadságért és az intézményesség (establishment) ellen? Ott voltunk a barrikádokon?” — kérdezték a fiatalok. Csatlakoztak a haladókhoz az apácák is, akik világi ruhában jelentek meg. Még viharosabbá vált a zsinat lefolyása, amikor a papi hivatalról szóló jelentést kezdték tárgyalni. Kétségtelen, hogy a vitában elsősorban a papnőtlenség kérdése játszotta a főszerepet. Az a kérdés foglalkoztatja a fiatal holland katolikus papságot, hogy hogyan forgolódjék ma a pap a világban, milyen és mennyi politikai és társadalmi feladatai vannak és mindezt egybevetve hogyan végezze felelősen lelki gondozói munkáját?! Keresik ennek tudatában a lelkészképzés új formáit, hogy a pap ténylegesen meg tudjon birkózni feladataival a mai világban. Feszült légkörben terjesztették elő a papok, hogy a papnőtlenséggel kapcsolatban előterjesztett javaslatokról szavazzanak. Alfrink bíboros kijelentette, hogy a jelenlévő püspökök tartózkodni fognak a szavazástól. Az egyes javaslatokkal kapcsolatban megejtett szavazásoknak eredményei a következők voltak: 1. A papjelöltek számára ne legyen ezután feltétel a nőtlenségi fogadalom: 89 igen, 6 nem és 3 üres szavazat. 2. A nősülni akaró papok megmaradhassanak hivatásukban: 86 igen, 3 nem és 9 üres szavazat. 3. Házas emberek is lehessenek papok: 94 igen, 1 nem és 3 üres szavazat. 4. A kötelező papnőtlenség megszüntetése: 94 igen, 1 nem és 3 üres szavazat. Ez a szavazatarány nem szorul részletesebb magyarázatra. Néhány “dogmás” és “határozatlan” paptól eltekintve, lényegében az egész zsinat a papnőtlenség ellen, illetve annak megszüntetése mellett szavazott. A holland katolikus papság világos választ adott. Viszont jogi hatálya ennek a “világos válasznak” csak akkor lenne, ha a holland püspökök vállalnák azt, hogy a holland katolikusság a “maga útját’’ járja. Ez azonban nem várható tőlük. Már a zsinaton kijelentették a püspökök, hogy nem szándékoznak “holland különútat” járni és azt engedélyezni. Úgy tűnik azonban, hogy maguk a Magyarok — Honfitársak! \A 50 évvel ezelőtt kezdődött ezer esztendős Hazánk szétszaggatása, amikor egy hibás elméjű és beszédű gróf elrendelte, hogy a háborúban veretlen Magyar hadsereg tegye le fegyverét és térjen haza. Ez a szerencsétlen rendelkezés felbátorította a cseheket, románokat és szerbeket, hogy a fegyvertelen országot közösen megszállják, és egymás között felosszák. — A csehek Vác-Hatvan-i határt, a románok Debrecen- Szolnokit, a szerbek Arad-Temesvár és az egész Baranyát követelték, mely területeket meg is szállották. — Károlyi Mihály gróf, amikor látta a súlyos tévedését, átadta helyét a szovjetből irányított felkelőknek. A vörösöknek sikerült az alföidön jó szellemű és anyagú önkéntes hadsereget toborozni avval a megtévesztő felhívással, hogy püspökök sem egységesek ebben a kérdésben. Bluyssen püspök így nyilatkozott: “Készek vagyunk sokat kockáztatni és nagy rizikót is vállalni, de azt nem, hogy az veszélyeztesse az egész egyház egységét.” Alfrink bíboros újra meg újra arra intette a zsinat tagjait, hogy legyenek tekintettel a többi római katolikus egyházra is. A tiltakozás nem is maradt el! Németország, Hollandia és Belgium konzervatív mozgalmai táviratot küldtek a zsinat befejezése után Alfrink bíborosnak és arra kérték a holland püspököket, hogy maradjanak hűek a Második Vatikáni Zsinatnak a papnőtlenségre vonatkozó tanításához, a pápának arra vonatkozó legújabb encyklikájához és VI. Pál pápának az idevonatkozó állásfoglalásaihoz. Viszont a papság más véleményen van Hollandiában. Van Hollandiában egy “Septuaginta” nevű papi csoportosulás, amelynek kereken 300 haladó pap tagja van. Ennek a csoportnak mintegy 50 tagja kijelentette a zsinat befejzése után, hogy most már maguk gondoskodnak a papnőtlenség megszüntetéséről. Minthogy a szavazatra jogosultak 90 százaléka a papnőtlenség megszüntetése mellett döntött, búcsút mondanak az ún. “hoszszú útnak” (a se vége se hossza tárgyalásoknak Rómával és saját püspökeikkel) és magukat a gyülekezeteket kérdezik meg, hogy hajlandók-e nős papokat is elfogadni, öt gyülekezet máris jelentkezett, hogy szívesen fogadnának el nős papot. Dr. Pálfy Miklós MEGJELENT A HAZAI EVANGÉLIKUS ÉLETBEN. az országba betolakodott ellenségtől kell az országot megtisztítani. — Az önkéntes vörös hadsereg és az Erdélyben alakulásban volt Székely Hadosztály együttes erővel kiverték a cseheket Bártfáig. A románokat Debrecenig, a szerbeket nem is kellett, mert azok kivonúltak maguktól Szabadka, Újvidék mögé, de Baranyában mélyen benn maradtak. Az 1919-es kommunista kormány amely, egy öreg földműves ember kivételével, mind zsidókból állt, ahelyett, hogy tovább tisztították volna ki az országot az ellenségtől, megkezdték a hazához hü “nemzeti magyarság” kiirtását. A környező betörő államok kihasználták ezt az állapotot és megerősítették az általuk önkényesen meghúzott határokat. A Szeged-i felkelők már nem indíthattak támadó harcot a haza felszabadítására, mert azt a nagyhatalmak nem engedték. Pedig mind a három megszálló megkezdte az országrészek teljes kifosztását, illetve annak kiürítését. A nagyhatalmak közül egyedül a franciák voltak a megszállók mellett, mert akkor már köztudomású volt, hogy a román királynő több napon át volt Párizsban Clemencau akkori miniszterelnök vendége. Annak következményeként a Romániát és Erdélyt megszálló francia lovas-hadosztályok benn maradtak az országban egésszen a Trianon-i béke-szerződés megszületéséig. — A trianoni békekötés záradé-Rablógazdálkodás Modem Amerika, a maga fejlett iparával és technológiájával olyan bravúrosan gazdálkodik, hogy az már rablás is. Mohón fogyasztja minden nyersanyag-kincsét, — ma. Mi marad a holnapokra? Komoly, sőt ijesztő statisztikákat közölnek erről a kérdésről a gazdasági szaklapok. Számításaik szerint éveken belül katasztrofális hiánynak néz elibe az amerikai közgazdaság mind nyersanyagok, mind pedig energiahordozók terén. Az ultramodern gyáripar rengeteget emészt mind a kettőből, s maholnap ott áll, hogy megvan a kemence, de nem jut bele sütnivaló kenyér, sőt még tüzelő sem, hogy befütsék. A szaksajtó után most az Egyesült Államok kormányának szakértői is nyilatkoztak, ők is katasztrófáról szólnak. Mivel a lelőhelyek jól fel vannak mérve, inkább a felhasználás csökkentésének irányában példálózgatnak. Hátra volna még persze a külföldi nyersanyag-piac. Igenám, de a leggazdagabbra, a távolkeleti szigetvilág kincseire három nagyhatalom is aspirál, és az Egyesült Államok “elővásárlási joga”, — hogy úgy mondjuk — egyre kétségesebbé válik. Az amerikai közgazdaság ezért fordult fokozott érdeklődéssel a kanadai nyersanyagkincsek felé. Ez viszont máris súlyos féltékenykedést keltett, és politikai harcot indított el Kanada függetlenségének a megőrzéséért. A világ első nagyhatalmát tehát nemcsak társadalmi válságok őrlik belülről, hanem az ipari nyersanyag utánpótlásnak gondja is . Mi lesz ezzel a legmodernebb technológiával felszerelt óriási ipari kemencével, ha nem kerül belé kenyér, de még tüzrevaló se a megsútéséhez? kában ott van, hogy nem örök érvényű és későbbi revíziónak van helye, melynek alapján Bécsben és Münchenben történt is revízió, amit a megszállók el is fogadtak és kiürítették a visszacsatolt területeket. Ezeket a területeket a szovjet ismét vissza adta a betörőknek avval az ördögi fondorlattal, hogy ezeket az államokat egymás ellen hangolja, hogy az ő hódítása ezáltal könnyebb legyen, ma is evvel manőverezik. A Szent Istváni Magyarország területére nem illetékes, sem a cseh, sem a román vagy szerb állam, mert e területre a nemzetiségek mint bevándorlók befogadást kértek és kaptak, melyre állampolgári esküt tettek. Az államalkotó magyar nemzet elvárja tőlük az esküjük megtartását különben érdemtelené válnak az állampolgárságra és árúlóká lesznek. Az államalkotó magyarság nem tett soha különbséget a bevándorlók és az őslakosság között, de nem is volt különösebb nézet eltérése a nemzetiségekkel. Ami az első világháború után történt, azt a nagyhatalmak tudatlansága eredményezte, melyet nekik kell rendezni. Nekünk a szabad földeken élő magyaroknak a kötelességünk a harc megindítása, mert ez az utolsó lehetőségünk. Mi nem várhatjuk senkitől, hogy az országunk függetlenségét kiharcolja nekünk. Most aktuális a Petőfi felhívása. Talpra Magyar! ... — ÜZENET! írta: vitéz Arady Vigh Mihály
