Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-10-01 / 10. szám
2. oldal SZITTYAKÜRT 1969. október hó Mit takar a vörös zászló? A világpolitikai helyzet évek óta lassan, hónapok óta pedig igen hirtelen fordult kedvezőtlenné a Szovjet számára. A magyarság minden reménye megvan ahhoz, hogy a rosszabbodás tovább folytatódik, s egyszer eléri azt a fokot, amitől már Rabhazánk is szabadabb lélegzetet vehet. Ez a folyamat — egyedül a történelmi hullám-elméletre alapozva is — várható volt. Tulajdonképpen nem is hihettünk másban. Abban a legkevésbé, hogy Amerika háborúval szerzi vissza Európának Kelet-Európát, melyet akkori beteg elnöke eladott Moszkvának. Azt sem lehetett várni, hogy a szovjet-gyarmattá süllyesztett kelet-európai országok forradalmak és szabadságharcok útján maguk indíthatják meg a kiszabadulásukat. A rabtartó meggyengülése, bármilyen sok eredőre vezethető is vissza, TŰZ TAMÁS elsősorban és főleg a szovjet—kínai ellentéteknek a következménye. Ez a tény keményen figyelmezteti azokat, akiknek holmiféle béka-egér harc félét diktált csak a buzgó hazafiságuk. Olyasmit például, hogy a magyarországi bábkormány helyzetét gyengítsük kívülről, akár valótlan propagandával is, de főleg azzal, hogy senki se segítse innen nélkülöző kedveseit egyetlen centtel sem. Hála az Égnek, hogy az ilyen és hasonló együgyű szólamok nem találtak hitelre és követésre a külföldi magyarság részéről sem. A bábkormányok helyzetét semmi más nem gyengítheti, mint az irántuk való bizalom csökkenése — a Kremlinben. Hiszen nem egyebek, mint szolgák. Ilyen esetben pedig csak ‘erősebb’ bábkormány kinevezése következik, ami csupán hazai véreink sorsát nehezíti. mi jelentősei kellene a mérlegre vetni, hogy az igazság egyensúlya helyreálljon? Az októberi szabadságharc legszembeszökőbb eredménye csupán az volt, hogy ugyanakkor, amikor a szovjet igazi arcát a világ végleg felismerte, a magyar név megint szép lett, méltó régi, nagy híréhez. Mé'ységes meggyőződésem, hogy a történelmet nem emberek, hanem maga a végtelenül bölcs Isten irányítja. Mi csak szereplői vagyunk a nagy világdrámának, s időnként fényes tűzijátékokat rendezünk. De: Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyni hű kebel Szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erő, És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. Csonkahazánk nagyon messze van attól, hogy akár "szocialista mintaországnak” lehessen nevezni. Az eszmei, lelki rombolás rettentő a nemzet körében. De nem legalább ugyanilyen-e az egész világon? Országunk anyagi építése azonban nagyonis számottevő, ha nem is éri el azt a fokot, amelyet a modem gazdasági világversenyben szabadon talán elérhetett volna. Érdeme azonban ennek is van, s nem kétséges, hogy az érdem egyedül a mi dolgozó nemzetünkké. Nem a rabtartón, hanem épp testvéreinken ütünk nagyokat azzal, ha még ezt az eredményt is csak ócsároljuk. Rabláncon verejtékező nemzetünk érdeme még magasabbra kell növekedjék a szemünkben, ha figyelembe vesszük, hogy termelésének nagy hányadával fizeti a szovjet "gazdát”, és ezenfelül a nyugati kapitalisták nívóján tartja el azt az élősködő zsidó réteget, mely az orosz fegyver védelme alatt teljesen az ország nyakára ült... Magyarországon ma minden zsidó vezető vagy bizalmi pozícióban van, a legnagyobb fizetések négy- ötszörösével, sőt tízszeresével, mint ami a magyarok legerősebb szellemi vagy fizikai munkájáért jár. És a számuk nem a hivatalos statisztikával hirdetett 40 000, — hanem enyhén kalkulálva is ennek a tízszerese! A vasfüggöny turista-résein át jutottak ki ezek az adatok. A 40 000-es létszám csak a zsidó rabbinátusok nyilvános tagsági könyveiben elkönyvelteknek a száma! Kb. 200 000 zsidót „felekezet nélküli”-ként más könyvekben tartanak nyilván, — negyedmillió körül pedig Oroszországból, Lengyelországból, az utódállamokból és Keletnémetorszógból vándorolt be lassan. A 40 000 „hazatért" hamis fitogtatásával a 600 000 magyarországi hitsorsos „elégetését” próbálják hitelesíteni. Ezenkívül a statisztika bunkójával terelik el a figyelmet arról, hogy az ország népe kettőt sem léphet anélkül, hogy zsidóba ne akadna. Az antiszemitizmus tüzét is a 40 000-es létszámmal oltogatják. Pedig alig van otthon valaki, aki félig nyitott szemmel is ne látná, hogy a munka fullajtárjain kívül minden munkahelyen zsidók nyüzsögnek és az ő munkájuk épp az, hogy a kultúrális, gazdasági és politikai élet lüktetésén tartsák a kezüket. A termelés haszna, melyért a nemzet önként is, parancsszóra is megfeszített erővel dolgozik, az ő zsebükbe folyik, vagy közvetve arra szolgál, hogy az ő uralmukat biztosítsa. Kissé jobban fizetik azokat, akik a „rendszer” fenntartását munkálják, és éhbéren a kulizókat. A „hárommillió koldus” a Horthy-rendszert se nagyon fenyegette, és ma is három millió koldus nyomorog a vörös zászlók alatt. Propagandafogás az is, hogy szovjet szemlélet szerint a zsidóságot cionistákra és beolvadókra kell osztályozni. A cionistákat szabad szidni, mert azok „imperialisták”. De nincs annyi agyalágyult, aki ne látná, hogy ma már a cionista zsidóság sem népi hazára vágyó jámbor fia az ő Ábrahámjának és Mózesének, hanem éppolyan eszköze a zsidó világhódítási törekvéseknek, mint az, aki odaát az államtőkét, emitt meg a magántőkét szolgálja, vagyis a zsidó világuralom bázisát. Nem ártana, ha a nyugati magyarság a vasfüggöny résein át megismerné rabtestvéreinek a felfogását. Egészen másként, — a valósághoz sokkal közelebb állóan — nézné a hazai állapotokat, s azt, ami otthon történik. Különben, ha üt az óra, úgy áll majd hazájának problémáival szemben, mint borjú az újkapu előtt. Pedig forog az óramutató, s lehet, hogy hamarosan állást kell foglalni idekinn is az OROSZ és a ZSIDÓ kérdésben, amit a vörös zászló még úgy takar, mint EGYETLEN SZOVJET kérdést. A KÍNAI-SZOVJET VISZONY LÁTSZATRA STAGNÁL JÖNNI FOG EGY JOBB KOR . . . papköltő szívesen hajtunk fejet mások előtt. Minden magyarban egy kis Petőfi lakik, aki a szabadságért mindent hajlandó feláldozni, szerelmet és életet. Ezért írta Rákóczi Ferenc is a zászlajára: „A hazáért és szabadságért”. Börtönéből szabadult sas lelkünket rónák végtelensége vonzotta, s történelmünk ezer esztendeje alatt ezért harcoltunk szinte szünet nélkül az el nyomatás és önkényuralom ellen. A magyar az őszinte szó, az igen és a nem, az asztalra csapó ököl embere, akiben egy ezredévi szenvedés kér él tét vagy halált. A szabadságharc után Európában járt a Columbia egyetem egy tudós csoportja és elbeszélgetett sok magyar menekülttel. Azt kérdezte az egyik fiatal történész egy menekülttől: és mondja barátom, a legnehezebb években mégis, miben bíztak tulajdonképpen? A válasz így hangzott: abban, hogy igazunk van. A történész nem akarta elhinni, — csak abban, igazán csak abban? Igaza volna-e Ady Endrének, hogy nekünk Mohács árán is igazság kell? „Ha van Isten, földtől a fényes égig rángasson minket végig. Ne legyen félpercnyi békességünk, mert akkor végünk, végünk.”?... Gondolkozott-e a nyugati világ azon, hogy egyszer már neki is vala-Még jönni kell, még jönni fog Égy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. (Tűz Tamásnak a montreali kongresszuson elmondott beszédéből.) «ITTVAKÜfeT Megjelenik havonta — Published Monthly Publication mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím—Correspondence Offices: USA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. O. Box 534 — Edgewater Branch, Cleveland, Ohio 44107 KANADA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. 0. Box 87 Longueuil, Que., Canada Előfizetés: Egy évre $5.00 — egyes szám ára 35 c. Printed by Classic Printing Corporation 9029 Lorain Ave., Cleveland Ohio 44102 Nemcsak a vasfüggöny mögül menekültek kapaszkodtak bele abba, hogy a yaltai rabláncot csökönyösen tartó két nagyhatalom világpolitikai frontjába a harmadik — Kína — is beletört. A világsajtó hónapok óta különös figyelemmel tartja szőnyegen a kérdést, és úgy foglalkozik vele, mint ami komoly változást hozhat Sárgolyónk nagyon sáros helyzetében. Az utóbbi hetekben azonban a két keleti óriás csitultabban nézegeti a frontot, s közben arra figyel, hogy mit szól hozzájuk külön-külön a nyugat. Nyugat pedig bölcsen hallgat. Az USA politikája pillanatnyilag olyan arcot vág, hogy egyik keleti partnerével sem igyekszik túllépni a langyos megállapodások határán, de még ez sem sürgős neki. Ez a szovjetet arra serkenti, hogy Kínával kettesben próbálja meg elvégezni a leszámolást. Jelek mutatják, hogy Kína atomtelepeit és hadiiparának egypár gócát kisebb méretű katonai támadással tervezi elpusztítani, ami egyből megtöri a kínai önbizalmat. A kettő együtt alkalmas volna rezsimváltozás megvalósítására Pekingben. Maóék helyét ismét oroszbarát kormány venné át. Ez nemcsak a két ország viszonyát normalizálná, hanem nyeregbe ültetné ismét az egyesült kommunista erőt is. Tovább lehetne vele froclizni a puhány Nyugatot. A tipp különben ellenirányban is alkalmazható. Moszkvában is elő lehetne idézni rezsimváltozást, különösen ha pár millió kínai zárt egységben vágná el a Szovjetbirodalom keleti felét a nyugatitól. De akkor Kína diktálná a kelet-nyugati ellentétek stratégiáját! Mélyrehatóbb erők dúlnak Ázsiában ahhoz, hogy Mao Ce-Tung esetleges halála módosíthatná az eddigi fejleményeket. Újabb cserkészesküvő volt Clevelandban Október 4-én Dániel Mártit vezette oltár elé Farkas Gyula az árpádházi Szent Margit templomban. Asszony lett a cserkészlányból, aki a hűséget, a meggyőződéses magyarságát, rátermettségét cserkésztestvérei és növendék kiscserkészei körében gyakorolta eddig leginkább, és elragadó modorával mindenkit el is bűvölt, akivel találkozott. Adja tovább és kapja vissza ezt a hűséget úgyis mint feleség és jövendő cserkészmama!
