Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-07-01 / 7. szám
1969. július hó SZITTYAKÜRT 3. oldal Kacsalábon forog a vörös kastély! Dr. Bognár József professzor "Integráció és gazdasági fejlődés” címen olyan intellektuális halandzsát jelentetett meg a Magyar Hírek április 19-i számában, hogy ezzel már érdemes egy kicsit foglalkozni. Az intellektualitásnak sokkal szerényebb stílusában, de úgy, hogy közérthető legyen az a mag, ami körül a halandzsa tekereg. Most arra alapozza közgazdasági elmefuttatását, hogy a "szocialista” országokban új gazdasági lehetőségek bukkantak föl, de velük új problémák is jelentkeztek. Egyszerűen csak "problémák”-at említ. Kifejezetten nem utal ezeknek a problémáknak az eredőire és a súlyosságára. Minek is utalna? A professzor úr — teoretikus! Bátran nekivág és megoldja — az íróasztalán. Ebből kerekedik ki a kéthasábos halandzsa. De jó, hogy kikerekedett! A valóságtól elvonatkoztatott téziseket és statisztikai adatokat könnyű egymáshoz simítani — papíron. A képzeletnek megrögzött tulajdonsága, hogy szárnyal. így könnyen föl is emelkedik a légűrbe, ahová nem ér el az élet való elemeinek a zaja, ha azok összeütköznek egymással. Márpedig a vasfüggöny mögött zajosan ütköznek a valóságok a teóriákkal. Meg elvek az erőszakkal. ♦ NEMZETI KÜLGAZDÁLKODÁS Szól a magyar nemzetgazdálkodás húszesztendős iparosításáról. Arról, hogy ebből eredően mennyire kiszélesedett a termelés profilja. Ennek következménye — mondja —, hogy a nemzeti jövedelem egy százalékos emelkedésével párhuzamosan lehetővé vált az import-export két százalékos növelése. Egyre nagyobb szerephez jut tehát a külgazdaság. Ezt az igen találó kifejezést azért használja, hogy érzékeltessen vele egy új gazdasági jelenséget. Nevezetesen azt, hogy a nemzetgazdaságnak a világgazdasághoz való kapcsolódása ma már lényegesen több, mint a hagyományos külkereskedelem. A nemzeti gazdálkodás (termelés— fogyasztás) kereteit tehát szélesebb körű gazdasági kombinációkra kell fölépíteni. És fokozatosan szélesülőkre, egészen a "világgazdaság”-nak megfelelően. Hát itt a bökkenő! Mert ez a "világgazdaság” az, ami tisztán csak teória. Magyarosabban rögeszme, vagy ha úgy tetszik: utópia, amivel szemben makacsul ellenállnak azok a valószerű követelmények, melyeket a nemzetek, mint élő organizmusok szabnak meg a holt anyaggal való gazdálkodás számára is. Az élő organizmusokat is lehet formálni. Sőt deformálni és agyonformálni is. De amíg élnek, addig izegnek-mozognak, amig fölibe kerekednek a rájuk erőszakolt formáknak. Népi közösségek nem azért szerveződnek nemzetgazdaságokba, hogy saját termelvényeikkel a Föld másik felén élőknek kedveskedjenek, és például a Kárpátok ölén ne borjúpörkölttel lakjanak jól, hanem tengeri férgek nyálkás-bűzös kotyvalékától menjen el az étvágyuk. Mi az, hogy "világgazdaság”? Még csak nem is egészen világpolgárok utópiája, inkább spekulánsok törekvése pusztán azzal a céllal, hogy szélesebb vadászterületen még egyszerkétszer leszedjék a profitot mindarról, amiről a nemzetgazdaságok keretében egyszer-kétszer már leszüretelték. És az elméleti közgazdászok között a Szovjetben is ott ólálkodnak a nemzetközi spekulánsok. ♦ "SZÁMOTTEVŐ KÜLÖNBSÉGEK” Mégis van valami biztató a profeszszoros halandzsában. Biztató az a sejttetés, mely leplezetlenül benne bújkál a téma további fejtegetésében. “A magyar közgazdaság maximálisan érdekelt abban, hogy a KGST munkáját új alapokra helyezzék.” MERT: kétségtelen ugyan, hogy a szocialista országokkal való gazdasági együttműködés új eladó és vásárló piacokat nyitott Magyarország számára, — DE kiderült az is, hogy a nemzeti gazdaságok belső szerkezete és működése számottevő különbségeket mutat. Nos, pontosan ezek a "számottevő különbségek” utalnak az élő organizmusoknak: a népiségnek és a nemzetszervezet működésének kérlelhetetlen sajátosságaira. Amiket soha, sehol nem sikerült csak úgy eltűntetni. Sem parancsszóval, sem pedig azzal, hogy közösítették a "szocialista” alapelveket, felkorbácsolták és egyformán siettetik a reformtörekvéseket. Csak az ábrándok világában tűnhetnek el ezek a számottevő különbségek. Az életben megmaradnak és döntően hatnak. ♦ ELAVULT A SZOVJET MÓDSZER "Abból a feltételezésből kell kiindulnunk, hogy e különbségek nem a véletlen termékei” — írja dr. Bognár József, és ez helyénvaló felismerés. De elrontja azzal, hogy hozzáteszi: .. és nem is elsősorban szubjektív tényezők következményei”. Mert azok! Elsősorban a népi hagyomány-azonosságból és a nemzeti sajátosságokból erednek. Szubjektívumokból. Ebből következik — magyarázza tovább —, hogy a nemzetközi gazdaságot nem lehet egyik vagy másik nemzeti gazdaságban kialakult rendszer szerint szabályozni! — Ahá! — itt a halandzsába bújtatott célzás arra, hogy miért mocorognak a rabnemzetek Moszkvával ellentétes irányban! Közgazdászaink most így, tudományos alapon próbálgatják meggyőzni a szovjet imperializmust, hogy az önző erőszak folyamatos alkalmazásával nem megy már semmire. Aligha lehet sikere, és ha lesz, azt nem tudományos érveknek köszönhetjük majd. De ehhez a következtetéshez mindjárt kapcsolódik egy következő lépés. A liberalizálódási törekvéseknek rejtett indokolása: olyan nemzetközi mechanizmust kell kiépíteni, amely már elfogadható az irányított nemzetgazdaságokban és még akceptálható a szabadgazdálkodás módszerei közé.f!) ♦ LASSSÚ VlZ PARTOT MOS íme a kommunisták kacéran viszszakacsintanak a liberálisokra, akik már korábban "föladták az elveiket”, és a pénz meg a profit szagára régóta enyelegnek az államosított tőke basáival. Van még egy bíztató bekezdés dr. Bognár József iránytkereső elmélkedésében. Kissé nehézkes mondat, de érdemes szószerint idézni. (A nyomós szavakat nem ő emelte ki.) "E reális, kölcsönös engedménye-Pótválasztáson döntötték el a franciák, hogy ki legyen a köztársasági elnökük. Még így is csak 58 százalékkal lett de Gaulle utóda Georges Pompidou, volt miniszterelnöke az elődjének. ken nyugvó koncepció elfogadása esetén meg lehetne állapítani azokat a GAZDASÁGI TERÜLETEKET, amelyeken . . . valamennyi fél érdekeit és törekvéseit figyelembe vevő célokat el lehetne érni." Elmélyülés és keserves próbálkozások után eljutottak tehát annak a fölismeréséhez, hogy a jó gazdálkodásnak a feltételeihez a nemzeti karakter is hozzátartozik. De eljutottak a GAZDASÁGI NAGYTEREK felismeréséig is. Vagyis ahhoz a természettörvény erejével ható követelményhez, mely szerint több nemzeti államterület kultúrális és civilitív egységbe fonódhat, ha gazdasági érdekeik és törekvéseik hasonlóak. Csak világvonatkozásban nincs ilyen, és világvonatkozásban nem lehetséges. Eljutottak hát a konnacionalizmus felismeréséig. A hasonló hagyományokkal és egyező törekvésekkel bíró nemzetek nemzetköziségi megszervezésének a gondolatáig. Ezen az úton haladva tovább, még megérhetjük Szálasi rehabilitálását. Legalábbis halk elismerését az ő közgazdasági zsenialitásának. Hátha még az előítéletekkel eláztatott hagyatékából lassacskán azt is kitanulmányoznák egyszer, hogy mi a szocializmus! Nem kacsalábon forgolódna akkor a dolgozók rozoga kastélya. A "vonal" tehát marad — nagyjából, de aki megszemélyesíti, már nem a Tábornok. Pedig alatta is kísértett a francia múlt: a dicsőségesebb. Nem lett ugyan belőle történelmi dicsfény, de jóidőre szünetelt a francia földön a félévszázados politikai zűrzavar. Pompidou-val most ez a zűrzavaros múlt kísérti a francia nemzetet. Lehet, hogy gerinces ember ő is, de nem “A” tábornok mégsem. Személyileg igyekezhet tartani, talán még javítani is valamiben a de Gaulle-i vonalat. De kevés a szavazattöbbsége, és nagyon sokan nem szavaztak rá, sőt nagyon sokan egyáltalán nem szavaztak az elnökválasztáskor. Könnyen lehet, hogy az új elnök nem tud annyira erős lenni, mint ez a negatív háttér, melynek elébe került. Még akkor sem, ha az volna a szándéka. De az-e? A sajtó szerint a "kommunista front” tartózkodott a szavazástól. Ebben van igaz, főleg külsőleg és látszatra. De a tartózkodók között ott vannak de Gaulle legkomolyabb hívei is, akik ismerik a francia Rothschild-ház kapcsolatait — Izraellel. Pedig de Gaulle épp emiatt lett a középkelet bizonyos táján "francia Hitler"-ként kikiáltva, mert épp emiatt a túlságosan nyájas kapcsolatok miatt állította le az Izraelbe irányuló hadifontosságú szállításokat. Visszaállítja-e Pompidou suttyomban? Ha igen, akkor nem a tábornok vonalát fogja képviselni. Franciaországot a tábornok előtti zavaros múltja kísérti. És ez sem a francia nemzetnek nem tesz jót, sem Európának... Ezévben, május 25-én tartotta meg Szabó Bácsi Emléklőv er senyét a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség a wellingfordi katonai lőpályán. Képeink a HSzM gondozásában működő kanadai Lövész Egyesület tagjairól készült a hagyományossá vált lóverseny nemes vetélkedése közben. (Dr. Szhikár László) FRANCIAORSZÁGOT A MÚLTJA KÍSÉRTI síi isi [Mii!
