Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-06-01 / 6. szám
S. oldal SZITTYAKÜRT 1969. június hó INNEN ONNAN • Ici-pici kárörömmel adjuk tovább az értesülést, hogy az egyesek által még mindig dicsőített F. D. Roosevelt legidősebb fiát Svájcban hátbaszúrta — a saját felesége. Mr. Roosevelt ugyanis válópert indított, Mrs. Roosevelt viszont nem akar válni! Innen az incidens. A káröröm meg jogos, és még csak a hetedizigleni bosszú sem árnyékolja, mert James Roosevelt első-izigleni teherhordozója a papa kárhozatos bűneinek. • • • • A “liberális diktatúra” azt akarja, hogy csak parancsszóra születhessék gyermek e világra. Az UNO-ban már bizottság működik annak kiókumlására, hogy évi százmillióval csökkentsék a születések számát. A túlszaporodástól még messze vagyunk, csak úgy látszik, hogy könnyebben megy a világhódítás, ha kevesebb ember él a Földön. De akkor mi marad az atombombák számára? Ezekkel is az ember pusztítása végett játszadoznak a liberális diktátorok! • • • o Izrael fegyveres támadó ereje nagyobb, mint tavaly volt, a hatnapos győzelem idején. Ezzel szemben az arab partizánok esküdöznek, hogy “befejezik azt, amit Hitler elkezdett” ... Ember fog-e győzni a fegyverek felett, vagy fegyver az embereken? A Közel-Kelet is hamarosan válaszolhat erre a kérdésre, mert a zsidó hadügyminiszter “általános támadással” akarja elnémítani a partizán csetepatét. KÜSZÖBÖN VAN MÁR A HARMADIK? ÓPIUMCSEMPÉSZET KÜLKERESKEDELMI RANGON Az egész történelem tanítja, hogy sűrűn lakott országok között kialakulnak olyan helyzetek, amelyeket csak háborúval lehet likvidálni. Nem szükséges, hogy a harcoló felek közül bármelyiknek is hódító szándéka legyen, elegendnő hozzá egy-két idült érdekellentét. Modern korunkban viszont vannak földalatti törekvések. Ezek kantárba fogják főleg a nagyhatalmakat, melyek gazdasági és katonai erejüknél fogva posszibilisek arra, hogy saját politikájukként vigyék előre a föld alatt burjánzó szándékok ügyét. Ezek a nagyhatalmak hangoztatják mindig a legerősebben a hadászati leszerelést, de mindig ők azok, akik a legmagasabb szinten szerelik föl magukat gazdasági, politikai és katonai fegyverekkel. így aztán könnyedén bánnak el bármely kisebb nemzettel. Győzelem után “szerződésbe” csomagolják a békét, ami persze minden ízében a nagyhatalmak egyoldalú parancsa, és semmi más. Legmodernebb korunk alig pár évtizedes, mégis két Zombor: RÁKÓCZI FERENC-szobor. A szerbek eltávolították. példát szolgáltatott rá: az első és a második világháború "békeszerződésnek” nevezett békediktátumát. És ez csak a két csúcs-példa, de a többi sem más, tucatszámra. Ez a pár évtized is bebizonyította, hogy minden ilyen békeparancs voltaképp a békétlenségnek a folyamatos tartósítása. Az áruló jel is bennük bujkál hát: a modern nagyhatalmak békediktátumai OLYAN békéről gondoskodnak, mely mindenkor fölborítható. Amikor csak tetszik. Tehát szándékosan olyan helyzetet teremtenek, mely alatt szunnyad a parázs, és melyben a kellő feszültség csiri-csáré apróságokkal, akár szélnek eresztett gyanúsítással is pattanásig fokozható. Elég az elmúlt huszonnégy esztendőre pillantani. A világ száz és száz pontján izzik a parázs, mert a győztesek így végezték parancsszóval a nagy “világrendezést”. Száz és száz helyen lobbant lángra, csak az utóbbi években is a kisebb háborúk parazsa. Most olyan a helyzet, hogy egyszerre több helyen, vagy olyan feszültségben lévő egyetlen helyen történik robbanás, ahol a nagyhatalmak beavatkozása természetesnek, sőt üdítőnek látszik majd. A világért sem ők lesznek a kezdeményezők! Egyszerűen magukra öltik a pacifikálás apostolainak a ruháját. Mossák a kezüket, de majd tüzet okádnak. A harmadik világháború elő van készítve! Utána jön a győztesek békeparancsa, hogy ismét elvesse a következő háború zsarátnokát... A nagyhatalmak földalatti törekvések kantárjaiba vannak fogva, és úgy szolgálják azokat, mint saját politikájukat. Mit lehetne ez ellen tenni? U atalmas erőmű épül Visontán a ■' nagy lignit-készlet hasznosítására. 7—8 millió tonna lignitet dolgoz fel évente. Ez eddig a legnagyobb beruházása Magyarországnak — 12 milliárd forint értékkel. Négy és fél milliárd kilowattóra energiát termel majd egyedül, vagyis az eddigi össztermelésnek majdnem a felét. Az erőmű hűtésére a Heller—Forgó féle világhírű magyar szabadalom megoldását alkalmazzák. (H. T.) Kína az első ópiumtermelő ország. "A maoisták szavakban szívesen hangoztatják, hogy az imperialista befolyással együtt az ősi ópiumátok is szertefoszlott — olvassuk a Népszabadságban —, de a valóság az, hogy az ópium termelését és külföldre csempészését fontos népgazdasági ágazattá fejlesztették.” A kínai—szovjet Usszuri folyó menti határincidensek óta a szovjet is nyilvánosságra hozta azt is, hogy 1952- ben a kínai gazdasági vezetők titkos tanácskozáson határozták el a kábítószer csempészet fokozását, és a következő években 80,000-ről 700,000 hektárra növelték az "öröm virágának” termőterületeit. Kínában az évi 8000 tonna ópiumból 480 tonna heroint lehet előállítani. Egy kilogramm heroin eladási ára Japánban, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában jóval több mint 20 ezer dollár. Ha Kína egész ópiumtermelését heroinná dolgoznák fel, akkor csaknem 10 milliárd dollárt zsebelhetne be a kínai külkereskedelem. A feldolgozási kapacitás hiánya ellenére is a szakemberek szerint 500— 800 millió dollárra becsülik a maoisták évi nyereségét. Csupán Japánnal 170 millió dolláros "forgalmat" bonyolítanak le évente. Burma északi részében hosszú évek óta fegyveres harc folyik a burmai hadsereg és a szeparista törzsek között. “A maoisták felszabadító harcról beszélnek, de sokkal találóbb az ópiumháború elnevezés” — írják a szovjet lapok. A Lityeratumaja Gazeta közlése szerint az “igazi forradalmárok” közönséges ópiumcsempészek, akik a burmai határ közelében föld alatti ópiumfeldolgozó vállalatot hoztak létre, ahol kiváló hongkongi vegyészek dolgoznak. A lap megjegyzi, hogy az ópiumcsempészek nem válogatósak és nemcsak a Csang Kaj-sekistákkal, hanem a CIA embereivel is szívesen együttműködnek, ha ez kifizetőnek Ígérkezik. Az amerikai hírszerző szolgálat repülőgépei fegyvert szállítanak Laoszba és súlyos ópiumszállítmányokkal térnek vissza. Rakományuktól a Mekong egyik szigetén szabadulnak meg, ahol titkos ópiumfeldolgozó üzem működik. Az itt előállított heroin eljut az Egyesült Államokba, Japánba, és Nyugat-Európába is. A-R-A-N-Y-C-S-E-N-G-Ő H-A-N-G-J-Á-N O—L—V-A—S—S—A—T—O—K Aranybetükkel kellene itt kinyomtatni az egész névsorát annak a nyolcvan, száz, vagy még tán több kisleánynak, fiúcskának, ifjú hölgyeknek és fiataluraknak, akik magyarból vizsgáztak az angolnyelvű idegenben. Clevelandban, a nyugatoldali Magyar Iskola nyilvános évzáró ünnepélyén, most május 11-én. Mert aranycsengettyű hangján ömlött a kisebbek szájából száz versike, a nagyobbakéból is egész sora magyar poéták magyar költeményeinek, — de ez így csak a fülnek szólt, a formát jelentette volna. Az aranycsilingelés azonban méltó volt a lényeghez, mert magyarul dobogó drága kis szívek tüze lüktetett át vele a magyar sorsért aggódó szülők, barátok, búsmagyarok kebelébe, és a tűz meleget adott, perzselt, vigasztalt, hitté emelte a már hihetetlent, reménnyé a reménytelent: nem nyeli el a magyart az idegen... Kár lenne száraz részletezésbe silányítani ezt a magyar vizsgát. Mégis kiemelésért kiált a két legmagasabb teljesítmény. Az egyik szinte csoda: az iskola közel negyven tagú gyermekkórusa produkálta. Talán világverseny dobogóján sem tud szebbet, jobbat, fegyelmezettebbet és zeneileg sem tökéletesebbet nyújtani a győztes kórus. Hogy’ csinálták ezt meg ilyen szerényen, meglepetésszerűen? A másik csodát négy—öt ifjú hölgy mutatta be, hogy ne legyen titok többé. Itt születtek, itt járják a hajdanvaló gimnáziumnak megfelelő középiskolát, s a — Nemzeti színpadára, vagy méginkább az Akadémia nyelv-bemutató pódiumára valók. Az ember nem tudja, hogy masszív előadásnak, művészi szavalatnak, mesteri szónoklatnak kellene-e nevezni a produkciójukat, vagy mindhárom bámulatos harmonizálásának? Mert benne volt a magyar nyelv minden szépsége, zamata, zengése, szuggesztívitása és az, ahogyan tarka virágok közül is a tiszta ész logikájába tudja röpíteni az értelem nyilait verssel csakúgy, mint klasszikus prózával. (Aranybetűs nevük gyémántkeretbe illik, de maradjanak ők is névtelenek e helyen, hogy a kiemelés ne karcolja meg a sok megnevezetlen drága kis szívet.) ♦ Legyen ez a pár sor nagy-nagy elismerés dr. Papp Gábor kisiskolájának, ö az a tengernyi nehézséggel küzdő vitéz, aki lelkes segédkezőire mutatva vallja, hogy “könnyű magyar iskolát vezetnie annak, akinek ilyen munkatársai vannak” ... (—sk—)
