Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-07-01 / 7. szám
A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ALL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (PETŐFI) ttinVAKÖfct VOL. vili. évf. — No. 7. sz. A Hungária Szabadságharcos Mozgalom lapja 1969. július hó (Elhangzott Clevelandban, a HSzM trianoni emlékünnepélyén.) Ez év június 4-ével 50. esztendejébe lépett mindaz, amit ez a szó és ez a név: Trianon nekünk, nemzeti érzésű magyaroknak jelent! 50 esztendős hazánk csonkasága, 50 esztendeje él idegen zsarnoki uralom alatt magyar fajtánk több milliója és 50 esztendős mindaz a sok szenvedés, jaj, kín, de izzó gyűlölet is, melyet Trianon okozott! Van Nemzetünk történelmében még több olyan szó és név is , melyeknek hallatára elfogja szívünket a néma keserűség és lelkűnkbe mar a kínzó fájdalom; ilyenek pl. Muhi, Mohács, Világos, hogy csak a legkirívóbbakat említsem. Ezek egyikének sincs azonban reánk olyan roppant hatása, mint ennek a szónak: Trianon! Ez talán természetes is. Részint azért, mert azok régebbi történések, részint pedig azért, mert a nemzet azokból már kilábalt és nagyjából regenerálódott. De Trianon — az valami egészen más! Az még ma is élő valóság, melynek sötét és gonosz szelleme még ma is fojtogatón ül a nemzeten! — Ezért van ma kommunizmus, ezért kell a megmaradt országcsonk tíz millió magyarjának idegenfajú zsarnok uralmát tűrnie és fogcsikorgatva elviselnie! Ezért kell a Trianonban elrabolt területek magyarjának kettős járomba görbedten vonszolnia a mindennapi élet szörnyű terhét. Ezért van emigráció! Ezért kell nekünk — távol a szeretett hazától — idegen földön élünk és viselnünk a hontalanság minden lelki keservét és fizikai fájdalmát. Ezért kell nekünk idegenben emlékeznünk és emlékeztetnünk és ezért kell nekünk egymást biztatva mondogatnunk, hogyhát egyszer azért mégis haza mehetünk, hogy ezáltal élesztgessük a saját lelkűnkben is már-már kialvó és csak nagyon gyéren pislákoló reményt! De Trianon roppant fájdama és szörnyű keserűsége nemcsak ez! Van ennek egy ennél sokkal komorabb és sokkalta gyászosabb következménye is; az tudniillik, — félő, ha ez még sokáig így marad, beteljesülnek a költő baljóslatú szavai: "A sírgödör hát végkép meg van ásva, S a föld, mely ápolt, most már /eltakar!" EZ A CIKK megérdemli az után-nyomtatást. A Kanadai Magyarság június 21-i számában jelent meg. Félúton elvezethet annak a “láthatatlan nagyhataloménak fölismeréséig, amelyre a Szittyakürt nyolcadik éve célozgat, talán minden egyes számában. A „HALLGATAG“ NAGYHATALOM S vagy, hogy az emigráció egyik leglánglelkűbb költője fájdalommal telt lelkének kicsorduló szavait idézzük: "Nem lesz az Istennek soha több magyarja!” Igaz ugyan, hogy a többi nagy nemzeti tragédiáink sem múltak el nyomtalanul! Hiszen emberi gyengeség, hogy vesztett csaták és elvesztett háborúk után az emberek nagy többségének lelkét lemondás és keserűség üli meg, és mivel ebben a komor hangulatban valóban úgy látszik, hogy a szent ügy, melyért a Nemzet fegyvert fogott — végképp elveszett — az embereket eluralja a csalódás, a kiábrándultság és nagyon sokszor talán a mindenről való lemondás is. Ez a lelkiállapot azonban csak ideig-óráig tart! Az egészséges és éplelkű nemzet hamar kigyógyul ebből a lelki betegségből. TRIANON De nincs kigyógyulás Trianon után! Hiszen éppen ez benne a szörnyű, a végtelenül elkeserítő! Hogy pokoli munkájukat teljessé tegyék azok, akik Trianont kiagyalták, hogy a gyűlölt és irigyelt magyart végképpen elnémítsák, mind az országcsonkot, mind pedig az elrabolt területeket egyaránt a kommunizmus martalékául vetették oda a II. világháború után. Ez aztán a nemzet magyarvérű és szellemű értelmiségét, majd pedig az újonnan felserdülő ifjúságot olyan szellemben neveli, mely nem ismeri a krisztusi erkölcsöket, tagadja az Istent, s mely a haza és nemzet fogalmát hamisan, zavarosan és úgy magyarázza, hogy ezt a két fogalmat illetően senkinek se lehessenek határozott, világos és egyértelmű képzeletei! Más nemzetek történelme is sűrűn bővelkedik szomorú emlékű eseményekkel. Náluk is voltak vesztett csaták, az ő országukat is gyakorta dúlták ellenséges hadak — de valahogy — igen — de valahogy a sors őket mégis megkímélte Muhi, Mohács, Világos és Trianon-szerű tragédiáktól. De hát miért? Megdöbbentő eredményre jutunk, (Folytatás a 2. oldalon) ( + ) Miközben a pártpolitika főkortesei rekedtre kiabálják magukat a nem is létező "ipari-katonai” együttes ellen, és miközben a kormányok mindent elkövettek, hogy a trösztök és konglomerátumok hatalmát korlátozzák, — szép csendben, hallgatagon egy másik pénzügyi nagyhatalom született Amerikában. Ez a pénzügyi óriás soha, egyetlen cent adót sem fizetett, soha, semmiféle ellenőrzés alatt sem állt, soha, egyetlen vezetőjét sem a nép választotta, hanem "családilag” nevezték ki. Amikor az ember idáig jut, hajlandó letenni az újságot és azt mondani rá, hogy ennél nagyobb hazugságot még sohasem olvasott. Pedig a tiszta igazságot olvasta. Csak — nem is az egész igazságot, mert azt, úgy látszik, senki sem tudja, hanem csak talán a felét annak, amit erről a hallgatag nagyhatalomról tudnia kellene. Az "emberbarátság” és a "jótékonykodás” polgári reverendájába öltözve, majdnem a templomoknak kijáró erkölcsi áhitat védelme alatt — ez a hallgatag nagyhatalom ellenőrizhetetlen potenciális veszéllyé vált a közéletre. Ez a hallgatag nagyhatalom — az "alapítvány”. Az alapítványok sorát John. D. Rockefeller kezdte, később Henry Ford folytatta, majd egyre több ipari- és bankmágnás hagyta vagyonának nagyrészét "jótékony, emberbaráti" családi alapítványokra. A nemes cégér mögött egyetlen valódi cél állt: kibújni a hatalmas örökösödési adó alól, és folytatni az üzletet minden további adófizetés kötelezettsége nélkül. Soha, sem hivatalos, sem magánstatisztika nem készült még róluk. Wright Patman, egy képviselőházi albizottság elnöke már nvolc év óta próbálja a nemzeti lelkiismeretet felrázni az alapítványok pénzügyi erejének és tevékenységének leleplezésével, de csak 596-ot sikerült eddig megvizsgálnia. Teljes létszámukat 30 ezerre becsülik. A pénzügyi erejüket pedig 20—21 billió dollárra, de ez az újabb adatok szerint közelebb áll a 40—50 billióhoz. Már maga az a tény, hogy nem is tudjuk pontosan, milyen pénzügyi hatalmat képviselnek, — megdöbbentő. Csak halvány kontúrok mutatnak arra is, hogy az amerikai közgazdasági élet jelentékeny részét közvetlenül ellenőrzik. Ez önmagában is óriási veszély. Ezek az alapítványok semmiféle adót sem fizetnek fantasztikusan nagy jövedelmük után. Másszóval: egyetlen centtel sem járulnak hozzá az ország szociális, védelmi és szellemi költségeihez. Nem is tudja az adóhatóság, hogy mennyi a jövedelmük. A “jótékonyság" és az "emberbarátság” jelszava megállítja az adóellenőrt a multibilliomos alapítványok küszöbén. De valóban jótékonykodnak-? Egy országos statisztika szerint 1966-ban a 13 és fél billiónyi jótékonycélú adakozásból az alapítványok 1,2 billióval vették ki részüket. Ez nem egészen 9 százalék! Ezzel szemben áll a teljes adómentesség. Ha az 'emberbarátság” fogalmát szabad kitágítanunk ilyesmivel, mint az egyik Mellon-alapítványé: régi sírkövek díszítésének tanulmányozása Boszniában (!), akkor valóban "emberbarátok”. Ugyanilyen, vagy még kétesebb "emberbarátságból” eredt Abe Fortas 20 ezer dolláros életfogytiglani "tiszteletdíja” a bebörtönzött Wolfson családi alapítványából, és William Douglas kollégájának évi 10—12 ezres elnöki tiszteletdíja a játékkaszinós Parvin-alapítványból. De a Fordalapítvány 131 ezer dolláros juttatása is néhai Robert Kennedy szenátor nyolc kortesének az 1968-as elnöki kampány folyamán. Itt érkeztünk el az adómentes alapítványok másik, óriási potenciális fenyegetéséhez! Családilag kinevezett elnökeik, vezetőik révén, akik a billiós bevételek fölött diktatórikusán rendelkeznek, döntő nyomást gyakorolhatnak a politikai életre is. Nixon az első elnök, aki meg merte piszkálni az alapítványok szent érinthetétlenségének tabuját és Patman képviselő érdeme, hogy ez a kérdés a Kongresszus elé kerülhet. Az alapítványok fölött a legszigorúbb felügyeletet kell elrendelni és a legszigorúbb adóztatás alá kell vonni őket! Ez a hallgatag nagyhatalom eddig sikeresen csapta be az államot és az adófizetőket. Amerika népének semmi biztosítéka sincs ma az ellen, hogy ez a nagyhatalom egy szép napon családi diktárot ültessen a nyakába. B " »HI
