Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-06-01 / 6. szám
1969. június hó SZITTYAKÜRT 5. oldal KERESZT ÉS KARD MOZGALOM TÁJÉKOZTATÓJA CSAK ÖNZETLEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET Kiadja: A MOZGALOM KÖZPONTJA XI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM — 1969. JÚNIUS HÓ A BOLGÁR ÉS MAGYAR KÉRDÉS NEMZETKÖZI VONATKOZÁSAI Az Europäische Exil Union 1968. évi okt.—nov.—dec.-i számában a bolgár dr. Bankovski “Die Bulgarische und Ungarische Frage betrachtet im Zusammenhang mit der Internationalen Lage” címmel igen figyelemre méltó eszmefuttatást írt a balkáni kérdés nemzetközi vonatkozásairól. Éppen ezért nem lesz érdektelen, ha szabad fordításban közlöm annak lényegi részét. Néhány hónap óta Csehszlovákia orosz megszállása miatt a nemzetközi helyzet igen bonyolult — írja dr. Bankovski. Aki csak egy kicsit is ismeri a kommunizmust és brutális módszereit a világuralom megszerzésére, az egy cseppet sem csodálkozik a történteken. Ugyanakkor a bolgár hazafiakat igen kellemetlenül érintette a "képletes" részvétel ebben az orosz katonai akcióban, mert az semmiféle képpen nem egyezett a nemzet érdekeivel. • Ismert tény, hogy a nagy világbonyodalmakban a kis népek csak "képletesen” tudnak résztvenni és mégis egyesek súlyos árat fizetnek érte. Ilyen tipikusan képletes cselekmény volt a bolgár hadüzenet Amerikának és Angliának, aminek folyamányaképpen olyan súlyos nemzeti katasztrófa zúdult rá, hogy 24 év után még mindig kommunista uralom és megszállás alatt sínylődik. Ugyanakkor más népek "képletes” részvételükért mindig jutalomban részesültek. Ilyen pl. Görögország, mely csak 1917-ben lépett be képletesen az Entente oldalán az első világháborúba és ezért megkapta a bolgár Dél- Macedóniát és Tráciát. Hasonló Románia esete is. Néhány hónapos vesztes háború után 1918. májusában a központi hatalmakkal kötött béke biztosította neki a legyőzött Oroszországból Besszarábiát, míg néhány hónap múlva, a központi hatalmak összeomlása után "képletes” és csúfos részvételéért megkapta az egész bolgár Dobrudzsát és az egész magyar Erdélyt. A bolgárok most — írja tovább — az orosz katonai akcióban "képletesen” csak egy gépesített ezreddel vettek részt (26 hadosztály mellett, amiből 18 orosz, 4 lengyel, 2 kelet-német és 2 magyar volt, plusz 24 orosz légi egység), s ezért csak a csehek és szlovákok, sőt az egész világ közvéleményének a gyűlöletét érdemelték ki. És akkor, amikor az orosz—román feszültség folytán számos orosz, magyar és bolgár egység áll Románia határain és amikor az orosz rádió és sajtóközlemények nyíltan beszélnek egyrészt Oroszország és Románia, másrészt Magyarország és Románia, ill. Bulgária és Románia között fennálló vitás területi kérdésekről. • Ennél a kérdésnél meg kell állapítani, hogy az első világháború után Románia megkapta Erdélyt, ahol még most is 3 millió magyar él, a bolgár Dobrudzsát, ahol annakidején egyetlen román sem élt és Besszarábiát, aminek lakossága eredetileg 40 százalékban bolgár volt. Úgy véljük, hogy Oroszországnak a románok ellen vezetendő katonai akciójában való "képletes" részvételéért végre igazságot kell szolgáltatnia a bolgár és magyar népnek vissza kell adatnia elrablott területeiket, akárcsak az első világháború után létesített, mesterséges Jugoszlávia ellen vezetendő katonai akció esetén 1,5 millió bolgárral Macedóniát Bulgáriának és 1 millió magyarral Délvidéket Magyarországnak. Oroszországnak annál is inkább jóvá kell tennie a múlt igazságtalanságait és helyre kell állítania Balkán békéjét, mert Amerika teljes szabad kezet adott neki a vasfüggöny mögött. Tudjuk jól, hogy a kommunizmus mint minden diktatúra, egy napon letűnik a világ színpadáról. Reméljük, hogy addig Oroszország jóváteszi a népeink ellen elkövetett igazságtalanságokat és ezzel némileg enyhíteni fogja a 24 éves uralma alatt kiérdemelt gyűlöletet és megvetést. Eddig a közlemény. • Tudtommal ez az első eset, hogy a bolgár emigráció nyíltan kiállt a magyar ügy mellett és ugyanúgy jogosnak ítélte Erdély és Délvidék visszaadását Magyarországnak, mint Macedónia, Trácia és Dobrudzsa visszaadását Bulgáriának. Érdekes, hogy a Felvidéket és Kárpátalját — ez utóbbit valószínűleg az oroszok miatt — meg sem említette, jóllehet Csehszlovákia megszállásában ezek a területek is érintve voltak. Talán azért, mert a közlemény írója kihangsúlyozottan balkáni szempontból vizsgálta a bolgár és magyar kérdést, már pedig a Felvidék és Kárpátalja sehogyan sem vonható bele a balkáni övezetbe. Hogy a nyugati kultúra keleti bástyája, Erdély és a magyar Délvidék földrajzi fekvése ellenére jelenleg a Balkánhoz tartozik, az kizárólag Trianon és Jalta bűne. • Az is érdekes, hogy Erdély és a Délvidék magyar lakóinak a számát a jelenlegi elkeserítő helyzettel szemben kissé felértékeli. És nagyon helyesen, mert ha a Trianon előtti állapotot vesszük alapul és hozzáadnánk az elmúlt 50 év természetes szaporulatát, pontosan ezeket a számokat kapnánk. (A külföld számára készített Magyar Hírek 1969. évi április 5-i számában dr. Dávid Zoltán a magyarok számát Romániában 1,800.000, Jugoszláviában 550,000-re, stb., az összes idegen uralom alatt élőket pedig 3,350.000-re teszi, ami azt jelenti, hogy a nemzettesst több mint 25 százaléka, vagyis minden negyedik magyar közvetlen a szomszédságban idegen uralom alatt kényszerül élni. Ez tűrhetetlen, különösen ma, amikor naponta születnek új országok 100—200 ezer ,vagy még annál is kevesebb lakossal. • Végül, hogy a kép teljes legyen, idézem a New York Times 1968. nov. 17-i számából a lap külpolitikai kommentátorának, C. L. Sulzberger "Foreign Affairs: Love’s Labor Lost” című írásának első bekezdését: "Az egész Duna-völgyében Magyarország és Bulgária áll rendületlenül a Szovjet mellett és előreláthatólag ez a kettő fogja Moszkvát hűségesen támogatni minden további vállalkozásában is. Mégis alapvető különbség van a két ország között, mert amíg Szófia (már ti. a kommunista kormány) azért áll szilárdan a Szovjet mellett, mert a bolgár nép lelkes oroszbarát, addig Budapest (már ti. a kommunista kormány) annak ellenére áll rendületlenül a Szovjet mellett, hogy a magyar nép kimondottan orosz-ellenes.” • A magam részéről a fentiekhez csak annyit fűzök hozzá, hogy amíg a bolgár emigrációnak volt bátorsága tiltakozni a bolgárok Csehszlovákia lerohanásában való "képletes” részvételének elítélése ellen, addig fizikai fájdalom volt látni, hogy a szabadföldi magyar sajtó és szervezetek vezetői egymással versenyezve hogyan ájuldoztak a magyarirtó ‘csehszlovák’ (?) nép nagysága, hősiessége, tragédiája előtt, s ugyanakkor a magyarság hírnevének mérhetetlen kárára hogyan ostorozták a magyar katonai egységek "képletes” részvételét. Pedig semmi más nem történt, mint az, hogy a Varsói Paktum főparancsnoksága a közvetlenül alája rendelt kelet-német, lengyel, magyar, bolgár egységeket — akárcsak a NATO-ban részben, vagy egészben egy hadgyakorlat keretében Csehszlovákia megszállására rendelte. Hogy ebben az akcióban az alája rendelt csehszlovák egységeket nem használta fel, — az érthető. De az sem egetrengető valami, hogy a pillanatnyilag szerencsésebb körülmények között lévő Románia túlértékelve saját jelentőségét, eljátszotta Franciaország NATO-beli dicstelen szerepét, amibe a nagy francia: de Gaulle már bele is bukott. Csíkménasági LORD ROTHERMERE TRIANON ELLEN ! Európa-szerte nagy feltűnést keltett a Daly Mail 1927. június 21-i számában lord Rothermere: “Hungary a place in the sun: Safety for Central Europe” c. cikke. A szerző nyiltan kimondja, hogy a három békeszerződés közül, amelyek Közép-Európa térképét újjáalakították, az utolsó és legesztelenebb a trianoni volt. A cikket annak idején az egész európai sajtó különböző nézőpontokból tárgyalta. Benes cseh külügyminiszter július 14-én, a szenátus külügyi bizottságának ülésén kritika tárgyává tette és kijelentette, hogy annak nincs az a jelentősége, mint amit a magyarok tulajdonítanak neki. A cseh sajtó gúnyolódása kísérte a nyilatkozatot, mire Lord Rothermere július 18-án kimerítő nyílt levélben felelt Benesnek. A levél szövege a következő: Benes külügyminiszter őexcelenciájának, Prága Kegyelmes Uram! Értesültem, hogy szenátusi beszédében azzal vádolt meg, hogy háborút szítok az utódállamok között. Ez teljesen ellenkezik céljaimmal. Háború szítása helyett éppen az igazi békét akarom előmozdítani fellépésmmel. Sokkal nagyobb véleménnyel vagyok Excellenciád államférfiúi képességeiről, mintsem föltételezzem, hogy Ön higgyen tartós béke lehetőségében a mai határok alapján, magyar területek visszaadása nélkül, mindenütt, ahol az utódállamokban ők többségben vannak. Excellenciád éppen úgy tudja, mint én, hogy a trianoni béke mai formájában egyedül azért jöhetett létre, mert a nagyhatalmak képviselői teljesen tájékozatlanok voltak a területek komplikált nemzetiségi és politikai viszonyai felől. Rendelkezései éppen ezért nem tekinthetők véglegesnek. A prágai parlamentben számos olyan kerület képviselője ül, melyeket soha nem lett volna szabad Magyarországtól elszakítani, ezeknek lakossága sohasem nyugszik mai helyzetébe, miniig visszatérni igyekszik hazájához. Nem azért halt meg egy millió brit katona, hogy haláluk árán a jogtalanságot tegyük úrrá Európa ezen részében. Ilyen kiáltó igazságtalanságokat nem lehet szótlanul nézni. Magyarországnak vannak barátai, kik nem nyugszanak, míg az egész világ tudomást nem szerez a vele történt igazságtalanságokról, arról, hogy az utódállamok mennyire elnyomják, jogaikból kirekesztik a hozzájuk csatolt magyarokat. Kérem Excellenciádat, mindig tartsa eszében, hogy Anglia és Franciaország barátsága és áldozatai nélkül Csehszlovákia nem is léteznék. A győzelem azonban, amiért Anglia annyit áldozott, nem szolgálhat igazságtalanság és jogtalanság takarójául. Ha Csehszlovákia visszaél azzal, amit kapott, úgy el kell készülni arra, hogy Anglia barátsága és érzelmei teljesen elfordulnak tőle, helyüket csalódottság és közömbösség foglalja el. Elvárom Excellenciádtól, hogy levelemnek olyan publicitást ad, mint szenátusi beszédének. Lapjaimban egyébként újból visszatérek a dolgokra. Emlékezzünk és emlékeztessünk! Emlékezés Körösi Csorna Sándorra Erdély magyarsága különböző rendezvényeken emlékezett meg Körösi Csorna Sándorról, a világhírű magyar Ázsia-kutatóról és orientalistáról, születésének 185. évfordulója alkalmából. A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházban emlékestet tartottak. Hasonlóképpen ünnepség volt Kovásznán és Csomakőrösön. Készül Körösi Csorna mellszobra is, amelyet az őszszel lepleznek le Csomakőrösön, az egykori Kőrösön, a tudós szülőhelyén. Ez év novemberében lesz különben 150 esztendeje, hogy a nagyenyedi kollégium egykori székely szolgadiákja elindult Tibetbe . . .
