Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-10-01 / 10. szám
1 4. oldal SZITTYAKÜRT 1968. október hó A Felvidék ezeréves országrész Harminc esztendővel ezelőtt a komáromi Szent András templom tornyán piros-fehér-zöld zászló mosolygott az égre... A Klapka-téren felharsantak a kürtök: vitéz nagybányai Horthy Miklós közeledik. Felmoraj lik az ember-tenger, egyetlen boldog kiáltássá olvad fel a tér: "ISTEN HOZOTT!” Gyertyák lobognak a házak ablakain fakó arany-szűzmáriás selyemzászlók suhognak, amikor vitéz Temessy Milán altábornagy feszesen tiszteleg és megkezdődik a honvéd csapatok felvonulása ... Pöttömnyi kislány áll most a Kormányzó elé, virágot nyújt feléje. Pici kis versikét csipog, — a cseh statárium utolsó óriában tanulta a csöppség. Megindulnak a csapatok ... észak felé. Zeng, dübörög a föld a magyar honvéd lába alatt. Sírva összeölelkeznek az emberek, zúgnak a harangok ... Komárom visszatért! Visszatért az ősi magyar földhöz falvaival együtt Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Beregszász, Kassa, JJngvár, Munkács ... Mindez harminc esztendővel ezelőtt történt. • Akkor azt hittük, hogy a cseh nagyhatalmi álmok végleg kialudtak. Abban reménykedtünk, hogy a cseh őrszemek végleg el fognak távozni a Dunától — ahol semmi keresnivalójuk. Most majd átadják helyüket azoknak a népeknek, akiknek évszázadokon keresztül a vére szentelte a Kárpátok medencéjét. Mert a Csehszlovák állam maga volt a népek önrendelkezési jogának megcsúfolása. A cseh zsarnokság alatt szenvedő népeket megkérdezés nélkül és akaratuk ellenére csatolták oda. Senkitől sem lehet kívánni, hogy szavatoljon olyan határokért, amelyek nem a népek akaratán épülnek fel s amelyek nem otthont, hanem börtönt vesznek körül. • • MINDIG EURÓPA ÉS MINDIG A MAGYARSÁG ELLEN: A cseh államnak a vezetői, akik megalkották az országot és a Monarchia holttestét kifosztották, már 1935-ben baráti szerződést kötnek Szovjetoroszországgal. Ezzel a szerződéssel már akkor szállást adtak a bolsevizmusnak Európa szívében. A megnagyobbodott Csonkaország északi határán is sötét felhők tornyosulnak: a pánszlávizmust egyre háttérbe tolja a szovjet bolsevizmus. Behes Eduárd a chicagói Ludovi Dennik 1939. április 21-i számában már így ír: "Oroszország fel akarja szabadítani Csehszlovákiát! Oroszország legerősebb szláv testvérünk és ilyenként kell tekintenünk őt. Oroszország a forrása az igazi szabadságnak és demokráciának, amely után a mi népünk vágyakozik." Robert Ingrim "After Hitler, Stalin?” című művében utal arra, hogy az USA és Nagybritannia 1942—43 során egyetértettek abban, hogy a Dunamedencének gazdasági egységét helyre kell állítani a második világháború után. “Ekkor fordult Benes teljes hévvel a Szovjetunió felé — írja Cpt. T. Nemo az "íme a csehszlovákizmus” c. könyvében — hogy immár kelet segítségével fabrikálja össze újra szerencsétlen emlékű Csehszlovákiáját" Benes első dolga volt, hogy tájékoztatta a Szovjetuniót az angolszászok federatív terveinek részleteiről. Ezeknek természetesen védelmi jellegük is volt a szovjet imperializmussal szemben, amiről Benes, mint "középeurópai szakértő”, bírva az angolok bizalmát, kétségtelenül sokat tudott. Annak ellenére, hogy az angol külügyminisztérium "formai okok” miatt késleltette Benes moszkvai utazását, nem tudta megakadályozni, hogy Molotov és Zdenko Flerlinger, Benes moszkvai követe, 1943. december 13-án ne írják alá a kölcsönös segélynyújtási szerződést: Csehszlovákia és a Szovjetunió között. “A moszkvai orosz—cseh szerződés segítségével Szovjetoroszország megvetette a lábát Közép Európa szívében. Nélküle, vagy ellenére semmi sem történhet többé a világnak ezen a pontján. Sztálin ezzel a szerződéssel széttaposta az angolszászok federatív terveit a Duna völgyében." ("íme a csehszlovákizmus”, 14. old.) Ez az értelme Benes moszkvai szerződésének, amelyre most hirtelen nem akarnak emlékezni a "prágai tavasz” liberális hívei. Pedig Benes annak idején nem gvőzte felülmúlni önmagát a bolsevizmus feldicsőítésében: "Az igazi demokrácia Moszkvából sugárzik” — kiabálta 1939-ben San Franciscóban. • IGAZSÁGOT, DE — GYORSAN! Csehszlovákia valamennyi nemzetiségének fel kell szabadulni a cseh rabság alól! Mert a csehszlovák kormányzat, legyen az liberális vagy kommunista, kis megszakítással közel ötven esztendő óta katonai rémuralomban tartotta a hatalma alá jutott nemzetiségeket. Bennünket szabadságharcosokat ebben a kérdésben nem befolyásolhat sem a "prágai tavasz” szele, sem pedig a csehszlovákiai kommunisták liberalizálódása. A csehek szörnyszülött állama alkotó elemeire kell hogv szétbomoljon. Fél évszázad óta a nemzetiségek kínzókamrája volt ez az ország. Nem a cseh kommunisták hirhedt kassai programjával kezdődött, hanem akkor, mikor az első cseh katona besompolygott a Kárpátok medencéjébe. Mi szabadságharcosok, akik aktív részesei voltunk népünk hősi felkelésének, a Felvidéket magyarnak akarjuk, de a rutén, szlovák .német, lengyel testvérek teljes szabadságával. Nekünk szabadságharcosoknak, drága a honért hullatott nemzetiségeink vére is. Amilyen híresek történelmileg Rákóczi szlovákjai, ruténjai, éppoly hazafias rangot vívtak ki maguknak az első világháború folyamán, Manilova magaslatán Ugocsa rutén fiai is. Nem felejtjük a Munkács-környéki magyar és rutén felkelők vérét sem, akik a Csonkahaza szabadcsapatosaival együtt harcoltak. Nevüket harminc évvel ezelőtt ők is vérükkel karcolták a munkácsi várbörtön falába. Könnyezve olvastuk a felírást: "Azt mondják kívül a csehek, holnap már bevonulnak ide a magyar testvérek. Nem hiába harcoltunk! Minket, ezt is beszélik odakinn, II- lavára visznek..." Ezek a szavak az ősi Magyarország nemzetiségeinek a politikai hitvallása! • RABSZOLGATARTÓKKAL NINCS KIEGYEZÉS! Mit akartunk mi magyar szabadságharcosok 1956-ban? Életet, független, szabad, emberi életet, mindenki számára, a Kárpátoktól le az Al-Dunáig! A pusztulásra ítélt felvidéki magyar véreinknek is. Ezért ne prédikáljanak nekünk úgynevezett "antibolsevista csehszlovákokról”. Mindaddig ne, míg jövendőbeli szabad államuk határát akár együtt, akár szeparáltan, a Duna mentén rajzolgatják. A cseh népnek is joga van ahhoz, hogy szabadságban éljen, de a szabad Csehország nem teheti a nemzetiségek temetőjévé a Kárpátok Medencéjét. A cseh nemzeti államegység gondolata, lehet álom, de Euró pa így sohasem élhet nyugodtan, mert a cserepet és az ércet sohasem lehet egybeforrasztani. Az ötvenéves mondvacsinált cseh államalkotmányt nem szolgálhatják rabszolga sorsban a honfoglaló magyarok. Szóljon mindez főleg azokhoz, akiket itt az emigrációban nagyon megütött a "prágai tavasz” szele. Merjük ennek az antibolsevista csehszlovák emigrációnak is elmondani a magyar igazságokat! Ügy, ahogy ebben a liberális tavaszban, március 27-én a felvidéki magyarság nevében Lőrincz Gyula tette: "Minket 1918-ban senki sem kérdezett meg, hogy hová akarunk csatlakozni, mi nem önként csatlakoztunk Csehszlovákiához, minket ide csatoltak. Becsületesen kitartottunk, dolgoztunk szülőföldünkön, harcoltunk létünkért, nemzeti jogainkért”. Akkor majd mi is könnyen megszámolhatjuk, hogy hány cseh vagy szlovák antibolsevista fegyvertársunk marad. Mert ahogy a Szlovák Megújhodás Pártja harmincnyolc tagú képviselete követelte emiatt Lőrinc Gyula leváltását, megvádolva nacionalizmussal, sovinizmussal, sőt egyenesen irredentának bélyegezve, éppen úgy követelné azt, pontosan ilyen hangnemben az "antibolsevista” Rabnemzetek Szövetsége is. Meddig tart még a betűvetés mestereinek csalóka játéka? Ne azt írják nekünk magyaroknak, hogy "Mi ezen a rabnemzetek hetén hallgatunk a magunk elképzeléseiről, követeléseiről, mert nem akarunk a pusztító, túlzó, szélsőséges sovinizmus kezére játszani a szomszéd államokban.” Ez így magában hamis hang. Mert az igazság az, hogy a Rabnemzetek Hetén a felvonuló nemzetiségeknek sérelmeikről hallgatni kell. A magyarnak tilos minden felírás, mely a történelmi Magyarország kettős járomban szorongó rabságára hívná fel az amerikai közvélemény figyelmét. Szép az udvariskodás, a hasznos politika is lehet jó, — de mértékkel, és legyen helyénvaló mind a kettő! Major Tibor A"NÉPSZABADSÁG”ÍRJA: A CSEHSZLOVÁKIAI NEMZETISÉGEK HELYZETÉRŐL A Rudé Právóban dr. Juraj Zvara és dr. Jan Sindelka, a nemzeti kérdés ismert cseh és szlovák szakértői “Egy országban élünk” címmel a csehszlovákiai nemzetiségek helyzetét és jogait elemzik. Megállapítják, hogy az 1938-as állapotokhoz viszonyítva a nemzetiségek aránya 30 százalékról 6 százalékra csökkent. Áttekintik a nemzetiségi helyzet alakulását a felszabadulás után és megállapítják, hogy míg az ukrán kisebbség például már 1945-től rendelkezett önálló nemzeti képviseleti szervvel, a magyar nemzeti kisebbséggel szemben súlyos és hátrányos intézkedések történtek. Ugyancsak késett a lengyel és német kisebbség jogainak elismerése is. A továbbiakban a szerzők röviden ismertetik a CSEMADOK, illetve az ukrán dolgozók kultúrális egyesületének néhány hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozott kívánságait: Hivatkoznak arra, hogy a CSKP akcióprogramja előirányozza a nemzetiségek helyzetének rendezését is. Utalnak a föderativ államjogi rendezéssel foglalkozó kormánybizottság munkájának nehézségeire. “Fontos probléma — írják — a nemzetiségi kisebbségek politikai képviselete. Az lenne a minimum, hogy államtitkárságuk legyen a központi, illetve a cseh és a szlovák kormányon belül, rendelkezzenek parlamenti bizottsággal s különböző választmányokkal a párt- és az állami szervek mellett. Az eddigi kultúrális szövetségek nem a legszerencsésebb formái ennek a politikai képviseletnek. Sok mindent rendezhet a nemzetiségi statutum vagy törvény, amely elsődleges biztosítéka lehet a nemzetiségi jogoknak, a nyelvhasználat, az iskolakérdés, stb. területén. Néhány alapvető jogot az alkotmányban is meg kell világítani. Ezeknek a törvényes rendelkezéseknek a nemzetiségi jogokat nemcsak az ún. nemzetiségi területeken kell biztosítaniuk, hanem néhány alapvető nemzetiségi jogot meg kell őrizni a köztársaság egész területén bármely kisebbség bármely képviselőjére érvényesen! Csak a nemzetiségi érdekek iránt tanúsított maximális türelem vezethet népeink és nemzetiségeink széleskörű közeledéséhez ...
