Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-02-01 / 2. szám
1967 FEBRUÁR HÓ SZITTYAKÜRT HETEDIK OLDAL A párizsi parancs huszonegyedik évfordulója érkezett el ezen a februáron. Békeszerződés álnevet visel, de győztesek és legyőzőitek előtt egyaránt világos volt az első perctől, hogy a békétlenségnek terrorisztikus és áldatlan parancsa az. “Szuper-Trianon”, — ahogyan a józan mérlegelés találta meg rá a jellemző elnevezést. Ez a kifejezés igen sokat mond. Az első háború győzteseinek trianoni “békéje”, a Párizs-környék valamennyi más nemzetet érintő békeparancsaival együtt, világkatasztrófához vezetett. Van azonban ennél vigasztalóbb tanulsága is, és ebben az okok és okozatok agyafúrt kevergetése nem homályosítja el a tisztánlátást. Ez a tanulság kemény, vitathatatlan történelmi tények alakjában jelentkezett: a párizskörnyéki békeparancsok összeomlottak! Csak húsz rövid esztendeig sikerült érvényben tartam, és történelmi erők feszítése két évtizeden belül szétzúzta azokat. A nekünk szuper-Trianont jelentő párizsi békediktátumot, világot rengető küzdelem után, ugyanaz a rövidlátás, tévedés és terror hozta létre. Ez is össze fog tehát omlani! Nem jóslat ez és nem önvigasztaló optimizmus, — hanem a történelmet alakító erők érvényesülésének vaskövetkezetessége. Fakadhat belőle hit a jobb magyar jövő számára. Csak vak hit ne fakadjon, mely a jövőt is a múlt formái szerint látja! A történelmi fejlődés, és a történelem hullámszerű ismétlődése nem ellentétesek egymással, de szintézisükből mindig új formák születnek! A szabad, független Nagymagyarországnak is bizonyára más lesz a formája, mint ahogyan azt pusztán a múltból szerzett képzetek vetítik a magyar lélekbe. Ha tehát nem a formákban hiszünk, hanem a lényegben, a történelmi eszenciában, — akkor hihetünk Istenben, hihetünk Hazában, és rendületlenül hihetünk Magyarország feltámadásában! “Egykori nyilas pártszolgálatosok bűnpere Budapesten” — Szó szerint a Hazai Tudósításokból — “Volt nyilas pártszolgálatosok bünperét kezdte tárgyalni január 19-én a Budapesti Fővárosi Bíróság. A vádlottak: Kröszl Vilmos 56 éves kazántisztító, budapesti; Németh Lajos 50 éves művezető, dunaújvárosi; Bükkös György 56 éves elektroműszerész, budapesti; Hollay József 48 éves szabász, budapesti; Szőke Antal 43 éves órás kisiparos, alpári; Baráth Kálmán 42 éves szállítómunkás, budapesti; Kálmán László 42 éves műszerész, budapesti; Füredi Pál 55 éves motorlakatos, kecskeméti; Hernádi Jenő 43 éves lakatos, budapesti; Erős János 69 éves hivatalsegéd, bakonyszombathelyi; Mészáros László 41 éves segédmunkás, szentesi; Monostori Gyula 39 éves v. katonatiszt, kecskeméti; Kovács János 48 éves segédmunkás, budapesti; Sándor Alajos 52 éves munkaügyi előadó, bonyhádi; Pataki Ferenc 43 éves géplakatos, budapesti; Kraut Gyula 61 éves kőműves, budapesti; Kraut József 53 éves gépkocsivezető, budapesti; Kovács István 58 éves szakoktató, tiszakécskei és Baráth János 40 éves szállítómunkás, budapesti lakos — 1940 őszétől a zuglói kerületi nyilaskeresztes pártház fegyveres pártszolgálatosai voltak. A pártszolgálatosok első számú feladata a nyilas terroruralom biztosítása, kommunisták és más haladó gondolkodású személyek, zsidók, katonaszökevények felkutatása, kifosztása és meggyilkolása volt. E bűncselekményekben a vádlottak kivétel nélkül részt vettek. Kröszl és 18 társa az eddigi adatok szerint 230 üldözött megkínzásában és kivégzésében vett részt. A szovjet csapatok előrenyomulásakor a zuglói nyilasok közül többen Nyugatra szöktek, másokat a népbíróság már felelősségre vont. Jónéhányan viszont elkerülték a felelősségrevonást. Közéjük tartoznak a mostani per vádlottjai is. A vádirat ismertetése után a bíróság megkezdte a vádlottak kihallgatását. A háborús bűnösök (?) perének tárgyalása előreláthatólag három hónapig tart.” A hatalombitorlók így gyalázzák a magyar igazságszolgáltatást! Az őshazáról Nem annyira azokhoz kívánunk szólni ezekkel a sorokkal, akiknek lelkében hétköznapokon is ünnepi fény villan a cím láttán, hanem inkább azokhoz, akikben nosztalgiává vált a kérdés. Akik úgy tekintik már a magyar őstörténetkutatást, mint szükségtelen és úgyis hiábavaló munkát, melyből eredmény sohasem kelhet, vagy ha igen, örökké bizonytalan marad az. Az őstörténetkutatás, mint lázas áramlat vonult át az emigráción. Mint szakmai tudomány, és mint a magyar öntudat edzése nagyszerű eredményeket ért el. Az emigráció tömegeiben azonban valóban nosztalgiává száradt. A kutatás úgynevezett turáni irányára visszanehezedett a finn-ugor elmélet. Nem a súlya hatott riasztóan ennek, hanem az a zavar, mely a két ellentétes irány kereszteződéséből támadt, s amelyből kievickélni aligha lehet egy emberöltő alatt. Súlyosbította helyzetünket, hogy nemzetünk kényszer-politikája, akár a múltban a Habsburg-politika, mereven visszaállt a pusztán finn-ugor elméletből alkotott alapokra. A kérdés tudományos felszerelésének kétségtelenül a Magyar Tudományos Akadémia van birtokában. Egy-két, a nagyvilágba szóródott tudósunk áldozatos, de privát munkája ezzel a felszereléssel nem kelhet versenyre. Most mégis úgy néz ki, hogy a pionírok nyomába szegődik a hivatalos apparátus. És ez szinte szenzáció erejével hat. A Hazai Tudósítások “Hol volt az őshaza?” címen meglepő kutatási eredményekről ad hírt. A beszámoló így kezdődik: “űj nyomokon a magyar őstörténet-kutatás!” íme egypár mondat belőle: “A magyar őstörténet alapja az a nyelvtudományi megállapítás, hogy a magyar nyelv az uráli nyelvcsalád finn-ugor csoportjának ugor ágából származik. Ebből következően a magyar nép legközelebbi rokonaiként a ma az Ural-hegység keleti oldalán élő obiugorokat: a manysikat és a hantikat (korábbi nevükön vogulokat és osztjákokat) tartják számon. A történészek többségének véleménye szerint a magyar őshaza kb. ... a mai Baskíria helyén terült el. A kérdés azonban — úgy látszik — még nem lezárt. Dr. Tóth Tibor antropológus a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából 1964-65-ben a Szovjetunióban járt, elsősorban azzal a céllal, hogy a jnagyar nép származásának vizsgálatához összehasonlító embertani adatokat gyűjtsön. Adatainak és egy váratlan néprajzi felfedezésének birtokában új hipotézist állított fel: mind a magyar nép eredetére, mind őshazájának helyére vonatkozóan.” A tudósítás elég részletesen elmondja, hogy dr. Tóth Tibor antropológiai vizsgálatokat végzett egy magát ma is magyarnak nevező, mintegy ezres létszámú népcsoport tagjain, a Káspi-tengertől északkeletre. Méréseket csinált az ugyané tájról régészeti leletként előkerült koponyákon is. Az adatokat összevetette a magyarországi, honfoglaláskori leletekkel. Az eredmény megdöbbentő. A származásprobléma már ennyiből megállapíthatóan is “túllépi a finn-ugor népek etnikai történetének kereteit”. Az ősmagyarok, együttélés folytán, lehettek valami rokonságban finnugor csoportokkal, de az együttélés sokkal korábban megszakadt, mint ahogyan azt eddig feltételezték. “A magyarság antropológiai kialakulásának folyamata eltérő az Ural melléki ugor népektől.” “Igen hasonló viszont ... az ú.n. délszibériai rassz kialakulásához.” Az új leletek és adatok, amennyire a tudósításból hirtelen megállapítható, feltűnően közeliek a dr. Padányi Viktor által talált és feldolgozott adatokkal. Nem lehetetlen, hogy éppen az ő adatai nyomán indult el dr. Tóth Tibor is, sokkal tehetősebb tudományos felszereléssel, mint amennyit Padányinak, magárahagyatottan, módjában volt elérnie. Tóth Tibor az őshaza területére vonatkozóan is fölállította új hipotézisét. Eszerint a honfoglaló magyarok embertani kialakulásának helye az első századoktól az Észak-Káspi mellékén, a mai Nyugat- Kazahsztán területén volt. Ez a terület-megjelölés ismét csak Padányi sejtelméhez áll közel. Minden bizonnyal a második világháború után nyert és feldolgozott régészeti leletek vezettek közös nyomokra. “A Magyar Tudományos Akadémia most azt tervezi, hogy a közeljövőben antropológusokból, történészekből és etnográfusokból álló expedíciót küld Nyugat-Kazahsztánba, az argün-magyarok alaposabb és többoldalú megismerésére.” így zárja a híradást a Hazai Tudósítások. Őstörténet-kutatásunk szempontjából óriási jelentősége van annak, ha a felderítő munka súlya a nagy fejlődésben lévő embertanra tolódik át, az összehasonlító nyelvtudományok és általában a nyelvészkedésnek a labilis területéről. A budai hősök emlékkövére így még nem avattak hősöket a népek, ahogy ti tettétek naggyá a népünket s ilyen tudatosan még sosem emelte örök önmagához a magyart az Élet. Szép férfiasságtok vérvalóságából erős fája nő a hősi eszményünknek, emelt fővel állunk emléketek előtt, védő hősei az új magyar életnek. TAR SZŐD A bécsi Novak-per Novak (vagy Novák?) Ferenc az “Eichman-különítmény” alkalmazottja volt. Zsidó vélemény szerint régesrég halálra kellett volna ítélni, mint “Eichmannak talán legfontosabb bűntársát”. Novákot azonban csak 1957 után találták meg, s így nem lehetett bírói úton felelősségre vonni, mert Ausztriában 1957-ben. eltörölték a nürnbergi törvények hatályát. Zsidó jogászok “vasúti rendtartás megsértése” címén állították tavaly ismételten Novákot a bécsi bíróság elé, s a vádat úgy indokolták, hogy “a Magyarországról deportált százezreket olymódon zsúfoltatta tehervagonokba, hogy ezáltal életüket veszélyeztette, és több ember halálát okozta”. A vád képviselőjének igen sok németre fordított és közjegyzőileg hitelesített tanúvallomás volt a kezében. Megtalálták azonban a koronatanút, az akkoriban 18-20 éves Scholtz Erikát, aki Novák mellett titkárnő volt. Vallomásával a vád teljesen bizonyítottnak látszott, így a vádló elő se szedte az írásos tanúvallomásokat. Pedig ezek a tanúk a vádon kívül “igen súlyos egyéni bűncselekményekről” is tettek vallomást. “A bíróság azonban az esküdtek verdiktjét elfogadva, Novákot felmentette, és azonnnal szabadlábra is helyezte.” — Elégedetlenkedik az “Egyenlőség” című zsidó lap. Hogy azonban olvasóit megnyugtassa, hozzá teszi ezeket is: “Amennyiben a bécsi főügyészség komolyabban venné a ‘Nácizmus üldözöttéinek Bizottsága’ által bejelentett új magyar tanúk vallomásait, úgy kétségtelenül egyéni gyilkosságok bűntette címén ismét vádat emelhetne Frank Novák ellen.” Szóval hátha a harmadik Novák-perben kielégülhet majd a zsidó bosszú. Ha nem, jön a negyedik, ötödik per, s legfeljebb az üldözöttek dédunokái nyerik majd azt meg Novák dédunokái ellenében. Csak azért, mert dédapjuk nem szerzett háló-, étkező- és szalonkocsikat a deportáltak szállításához! ★ ★ HATEZER SZÁL SZEGFŰ “utazik” hetenkint Hódmezővásárhelyről Bécsbe. A húsz féle színváltozatban nevelt virágokat vattázott dobozban szállítják. T I
