Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)

1967-09-01 / 9. szám

1967 SZEPTEMBER HÓ SZITTYAKÜRT ÖTÖDIK OLDAL MOLNÁR LAJOS: AMERIKAIAKKAL BESZÉLGETEK Tíz év óta és ma is. Egyetemen és egyetemistákkal kezdtem, de már tanárokkal, képviselőkkel és politikusokkal folytatom. Azokkal, akik szószólói ennek az északameriai nagy nemzetnek, mert nem üzletből és pénzből nőttek nagyra, hanem hivatásból. Szabadságharcunk és a menekülés után úgy érez­tem, hogy sivatagba jutottam. Hogy ki ne tikkadjak, s hogy valamit pótoljak abból, amit elvesztettem: az egyetembe kapaszkodtam. Ott találtam angolul beszélő kortársakra, akik az egyetem előcsarnokában nem a hirdetőtáblán lógó kalkulációkat nézegették. Nem aszerint választottak tantárgyakat, hogy diplo­mázás után egyikért-másikért majd mennyi fizetés várható évente. Szempillantásukból súlyosabb lélek sugárzott fe­lém. Megkapott. Nemsokára már ideálokról vitatkoztunk. Arról, hogy ez a nemzedék mivel tudná a hazát és társadal­mát magasabbra emelni. Hibáit kiigazítani, javait gyarapítani, fejlődő erejét felfokozni. Kérdésekről lassan feleletekre tértünk át, s a fe­leletek egyre csiszoltabbak lettek. Egyszercsak észre­vettem, hogy OTTHON VAGYOK, olyanok között, akikből 1956 őszén szabadságharcosok lettek. Ezek az amerikaiak fölismerték, hogy a leghíresebb nyugati szabadság népe is rab, felszabadításra vár. Még nem szovjet szuronyok nyomják el, de az is elkövetkezik, ha időben nem feszítik szét a láthatatlan rém láncait, mely sebtiben már szorongatja őket. Testvéreim: én semmit sem vesztettem a magyar­ságomból azzal, hogy hatezer kilométerre a hazám­tól, amerikai társaságba kerültem. De amit nyertem vele, szeretném azon az úton kamatoztatni, vagy ha kell, feláldozni, amelyik a nemzeti szabadság szent céljában összeér a Magyar Űttal. Mert igenis: minden szabadság útja találkozik egymással, az amerikai és a magyar is. Nem a hat­ezer kilométeres távolság félútján, hanem egypár lépésnyire két szabadságszerető nemzet FÖLÖTT. Ott, ahol nemcsak a szabadság ideálja fénylik, vágya izzik, hanem a gyakorlati képe is formálódik. És ahol a nemzet fiai ezért munkálkodnak, ezért áldoznak az egyéni erejükből és céljaikból. Amikor már nyakig benne voltam az amerikai problémákban, amikor már szoros kapcsolatok fűztek amerikai hazafiakhoz, akkor ismertem föl, hogy ma­gyar célok felé haladok, és magyar úton járok. A ma­gyar emigráns útján. Rájöttem, hogy tulajdonképpen amerikai munka­társaim is emigránsok a saját hazájukban. Emigrál­tak az amerikai népnek a közömbös és az agymosott tömegéből. Viselik azt a politikai, gazdasági és társa­dalmi hátrányt, ami előnyt jelent, ha az úgynevezett elfogadott politika frontvonalába állnának. Mert annak a frontnak más ideálok vannak a zászlaján, ha egy­általán szabad a céljaikat ideálnak nevezni. Amerika annak kénytelen viselni a természetes következményeit, hogy államalkotó népisége sokféle leszakadásból állt elő, és egy rohamosan fejlődő ci­vilizációba került, mely az életszokásokat és szemé­lyes életcélokat uniformizálja, de azok lelki gyökereit még nem volt képes összeforrasztani, harmóniába hozni. Ebben a disszharmoniában még csak klikkek képesek hatalomba férkőzni, és csak kormányzati törevés bír érvényesülni, de nem nemzeti akarat. Az amerikai nemzet-akarat azonban már régóta ébredezik, ma már magasan is világít, nagyszerű szervezetei vannak, és politikai hadosztályai között szoros az összeköttetés. Kívülről nézve, a hatalom­politikával fütött kazán mellett persze erőtlennek lát­szik. De akik belül vannak, látják és le tudják mérni a tényleges erejét. Félszemmel pillantva rá, talán cso­dának tűnne, ha hamarosan elsöprő politikai győzel­met aratna. Pedig képes rá, mert gondolatvilágát a sokmilliós tömegeknek kifejezést igénylő érzései és vágyai töltik ki. A politikai formák meg pillanatok alatt képesek megváltozni, ha a tömegek előtt meg­világított képek fénye villan. Az amerikai nemzeti mozgalmak tízmillió regisz­trált tagja az első sikeres fordulatkor ötszörös, vagy tízannyi tömeget jelent. Képviselőinek már ebben a Kongresszusban is mellőzhetetlen a hangja. A nem­zeti Fórumon még inkább. Az ellenséges frontok már reszketnek. A jövő évi választásokon már a “harma­dik párt” alakjában lép föl a mozgalom. Csak az al­kalmat várják már, hogy leleplezzék a “sötétség po­litikáját”. Mindez nemcsak “amerikai” ügy. Az amerikai nemzeti mozgalmak egy élhatalom, a legnagyobb po­litikai hatalom erejét viszik a világrendezés szolgála­tába. Saját erőiket vetik abba, hogy ami ideálokat ki tudott termelni az ember, az erkölccsel támogatott szellem szárnyán, az valóságra is váljék. És ennek az útjából igyekszenek elsöpörni azt a sok gazságot, amit az utóbbi évtizedekben a rontás szelleme való­sított meg. Nemcsak a yaltai “kéthatalmi” világrendezés el­len vannak, hanem amellett is, hogy a yaltai gonosz­sággal kreált “háborús bűnösség” szégyenbélyegét azoknak a homlokára üssék, akik kitalálták és való­ban meg is érdemlik. Eddigi áldozataikat pedig föl­mentsék, és szóhoz juttassák a szavukba fojtott mil­liókat. Ez már a “magyar ügy” útjának is egyik ösvé­nye. De az amerikai nemzeti mozgalmak szorosabb magyar ösvénytől sem riadnak vissza. Egyedülálló a világon, hogy egy idegen nemzet legnagyobb poli­tikai mozgalma programjába vette az első és második párizskörnyéki békediktátumok tényleges felülvizsgá­latát, és világfelforgató gonoszságainak a likvidálását! Emlékeztetek arra, hogy múlt ősszel ezt, a Hun­gária Szabadságharcos Mozgalommal karöltve rende­zett nagygyűlésen is proklamálták és határozattá emelték. Ezzel a magyar nemzeti emigráció amerikai rész­lege számára olyan út nyílt meg, mint eddig soha és sehol. Van mire szilárdan támaszkodni emigrációs kötelességteljesítésében, ha ő maga is közeledik. Rá­léphet annak a szerkezetnek a lépcsőjére, mely a világűr meghódítására is képes erejével az ember világa számára igyekszik meghódítani a politikai lég­kört. Benne pedig a magyarok számára azt a külön terepet, melyben a magyar életerő indulhat fuldok­­lásból virágzásba. Tudja meg az emigráció, hogy hol jár a Hungária Szabadságharcos Mozgalom! A Szittyakürtből pedig majd lépésről-lépésre is megismerheti, hogy merre halad és mi eredményt igér-teremt ez az amerikai nemzeti mozgalmakkal való kézfogás. A sikertelenség bénít, és ez a bénultság látszik közönynek a magyar emigráció arculatán. Egy ma­gyar mozgalom elindult a siker útján, és meg lehet figyelni, hogy talán már holnap kopni kezd a szám­kivetés közönye, feloldódik a bénultsága. A nagy Ébredő Amerika belekapaszkodott a kis Hungária Szabadságharcos Mozgalomba, mert ezt tartja a legközelebb állónak magához. Ezen keresztül pedig a magyarság kapaszkodhat bele a megújuló Amerika erejébe! Nem építhetünk azokra, akik ismételten eladták vagy elárulták a magyarságot, de annál inkább a Nemzeti Amerika és a Nemzeti Magyarország ellen­ségei ellen harcolókra. Nem csalogatás diktálja ezeket a sorokat, mert akik lelkűkben érzik a magyar szikrát, maguktól jön­nek a zászlónk után, velünk. A Szittyakürt összekötő kapocs lehet. ★ A BOLOGNAI OPERAHÁZ 200 TAGÜ társulata három előadást tartott augusztusban a margitszigeti szabadtéri színpadon. ★ SZOLNOK TOVÁBB FEJLŐDIK. — Az egykori mezőgazdasági város ma már egyike Magyarország nehézipari központjainak. Munkavállalóinak 62%-a a nehéziparban dolgozik. A város vegyi müvei az or­szág kénsav-termelésének háromnegyedét gyártják. Jelenleg is újabb vegyigyárak épülnek. A város vasút­állomását, melyen naponta 19 gyors- és 65 személy­­vonat fut keresztül, korszerűsítik. A tervek szerint ez lesz az ország legmodernebb vasúti csomópontja. Sáolnokon az utóbbi tizenöt évben több mint 5000 új lakás épült. Van a városnak tízemeletes lakóháza is. Közelében, a Tisza balpartján, üdülő-központ ala­kult ki. A Kossuth-téren állandó képzőművészeti ki­állítás van, főleg a környék képzőművészeinek alko­tásaiból. Iskolái is fejlődnek, ötvenhárom új tanterem épült, köztük tizenkét tantermes új gimnázium, a leg­modernebb kivitelben. A város középiskoláiban évente átlag 2300 diák tanul, és szakiskoláiban 2000 ipari ta­nuló kap szakmunkás-bizonyítványt. EGYFÉLE ERKÖLCS! (Marschalkó Lajos írása a HÍDFŐ 502-503 számában.) Elnézést kérünk egynémely olvasónktól, aki a “Hídfő” e számának elolvasása után — jó magyar szokás szerint — úgy találja majd, hogy túl sokat foglalkozunk itt egy bizonyos kérdéssel. Mindaz a hátborzongató tragédia azonban, amely Közel-Keleten lezajlik, nem az antiszemitizmus és nem az arab­barát filoszemitizmus kérdése. Ami ott történik, az a világ ügye, az az emberiségé, a szabadságé és a magyarságé is! A kétezer éves keresztény kultúra, papjainak nem nagyon fényes segédlete mellett haldoklik és csődöt mondott, mikor a támadók, a népgyilkosok és terroristák javára perselyeztek a megfeszített Úr Jézus oltárai alatt. A hívőnek és a magyarnak azon­ban nem lehet megtagadni olyan elveket, amelyek jól-rosszul, két évezreden át uralták a világot. Ha imádkozom a támadóért, aki a sinai sivatagban hu­manista amerikai Napalm-bombákkal árasztja el a polgári lakosságot, akkor imádkozom a szovjet tá­madóért is, aki ugyanígy gázolta vérbe, tűzbe, ha­muba az 1956-os Budapestet. Ha nekem, mint keresz­ténynek nem testvérem az a szerencsétlen arab, akit — hiteles fényképek tanúságtétele szerint — az izraeli hitierek szomjan-halasztottak, akkor a sakálok falnak fel, akkor nincs többé jogom siratni magyar katona-, vagy szabadságharcos bajtársaimat, akiket szibériai fagyhalállal öltek meg. Ha én mint a kanadai “Menórah” című magyar­ajkú terrorista újság ünnepelem, hogy “Izrael június 5-i területének négyszeresén (!) áll őrt”, akkor ün­nepelnem kell a nagyszláv népgyilkost is, aki ma az ezeréves szentistváni birodalom területén “áll őrt”. S ha nem látom meg, hogy mi az, ami a Közel-Kele­ten lezajlott, akkor ugyanúgy fáklyásmenetet kell rendeznem a hitlerista-gyilkos, a titoista-tömeggyilkos és román népgyilkos tiszteletére, mint ahogy ma az egész világsajtó ünnepli a zsidó népgyilkosokat! Ha én és mi, nem merjük kimondani, hogy az a gyalázatos, ocsmány, agresszív háború, amelyet a liberális zsidó-amerikai kapitalizmus lobogói alatt vívtak, ugyanaz a becstelenség, mint a szovjet 1956-os támadása volt, akkor nincs és nem lehet szavam az ellen sem, hogy a Bakonyban, Veszprémben, Győrben, Kecskeméten ma éppúgy, négy, vagy öt szovjet meg­szálló hadosztály terrorizál, mint ahogy a Közel-Kele­ten ma ismeretlen fegyverzetű izraeli páncélos-had­osztály terror-uralma alatt halnak éhen-szomjan az arab anyák és csecsemők. LEHET, HOGY EGYIPTOM, SZÍRIA, JORDÁN arabjai lelkileg, fajilag, vallásilag messze állanak tőlünk, magyaroktól. De nem erről van szó, hanem sokkal inkább arról: nincs kettős erkölcs, kétfélekép­pen magyarázható morál, amibe már kezd belebukni és halálosan belepusztulni a nyugateurópai keresz­ténység. A klasszikus Róma nagy örege, Cato szenátor mondta Karthago elpusztítása után: Victis causa düs placuit, sed victa Catoni! A győztesek ügye az iste­neknek tetszik, de a legyőzőiteké Catonak! Hát az Isten szerelméért! Tessék már egyszer megérteni, hogy fáj minden európai és közel-keleti népek ügye nekünk, magyaroknak is, akik azért va­gyunk itt a hazátlanságban, mert a “müveit Nyugat” épp olyan műveletlenül bánt velünk, mint most az arabokkal! * ★ * * Ezek a sorok nagyszerűen példázzák azt a tiszta szellemet és egyenes beszédet, mely a HIDFő-t az 500. jubileumi számig eljuttatta, és azon túl is életben tartja. Adja Isten, hogy az EGYFÉLE ERKÖLCS végső győzelméig! ★ KÜLÖNÖS JÁRSZALAGON. — Az izraeli Kom­­munisa Párt Központi Bizottsága úgy nyüatkozott, hogy az izraeli kormány által 1967 június 5-én az arab országok ellen kirobbantott háború célja az Egyesült Arab Köztársaság és Szíria imperialista-ellenes rend­szerének a megdöntése, a külföldi olajmonopóliumok és a nyugati gyarmatosító pozíciók védelmezése volt. Sapienti sat . . . ★ AZ USA MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETE: Martin J. Hillenbrand.

Next

/
Oldalképek
Tartalom