Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-09-01 / 9. szám
NEGYEDIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1967 SZEPTEMBER HÓ (Folytatás a harmadik oldalról) hatású. Azért zsarnokoskodik az ember világán, mert uralkodó lett a gazdasági élet világában: fölibe kerekedett a másik két termelési tényezőnek, a tervező szellemnek és a kivitelező munkának. Hirtelen és alaptalan látszat csak az, hogy az okozott válság megoldása érdekében őt kellene letaszítani a trónról, őhozzá kell fölemelni a termelés másik két faktorát, hogy ez a szétszakithatatlan gazdasági háromság egyenragúvá váljék, és egymással biztonságos egyensúlyba jusson. EGY KÉT VONÁS AZ ÜJ ÉLESLÁTÓK MEGLÁTÁSAIBÓL Amiként nem lehet termelni pénztőke nélkül, úgy nem lehet termelni termelési terv nélkül sem; de a kettővel együtt is csak úgy, ha munka társul hozzá. És ez a hármas társulás bármelyik variációjában érvényes. Hogy aztán e három tényező milyen arányban járul egy-egy termelő folyamathoz, az nem lényeges, — de együttes jelenlétük feltétlenül szükségszerű, így igazán a rangjuk is egyenlő. Ezt az állítást diák-gondolkozással is meg lehet példázni száz és száz formában. Legfeljebb megeshet, hogy egyik vagy másik tényező jelenléte feltűnő, s a harmadikat esetleg nehezebb észrevenni. Mint például, ha pásztor furulyát készít a folyóparti fűzfából a budlibicskájával. A pénztőke itt a ingyen-gallyban és a nagyapától örökölt bicskában rejtőzik, de a faragó munka feltűnő, és jól látszik az is, hogy volt előzetes ötlet és furulya-terv, sőt a kivitelezés tervszerű menete is benne volt a pásztor fejében. A termelvények tehát mindig három-ágú gyökérzetből állanak elő. A szellemi tervből, az egyenes vagy formátviselő pénztőkéből, és a kivitelező munkából. Tulajdonképpen mind a hármat tőkének lehet nevezni, mert mind a három kincs, és mind a hármat be kell fektetni a vállalkozásba. A gazdasági terv is tőke: szellemi tőkéje annak, akinek agyában megvillan és fölvázolódik. Jó-élesen mutatkozik ez új találmány megszületésénél. Hasonló értékű szellemi tőke készíti elő a gyártási folyamat tervét is, akármilyen gyártmányról legyen szó. Ugyancsak tőke az ember munkaereje is, amit a munkás fektet bele a termelésbe. Morális rangjuk mindennél előkelőbb, de gazdasági értéküknek a pénztőkével való egyenlősége vitathatatlan, mert egyiküknek a hiányában sincs produkció. Ha egyenlő értékűek, akkor pedig egyensúlyban kell lenniök a vállalkozásban. Világos, hogy ennek az egyensúlynak a megtartását mindenáron biztosítani kell, mert egyik sem fontosabb a másiknál. A gyakorlati élet válsága bizonyítja, hogy mit eredményez az egyensúly felbomlása vagy megbontása: a gazdasági élettel együtt maga az emberiség került a tőke és a pénz abszolutizmusának igája alá. EGYÉNEK OSZTOZÁSA A KÖZÖSBŐL A találmányok önálló és kiegészítő alakjukban is invenciózus lélekből, emberi találékonyságból fakadnak, ami szellemi tőke. Megmunkálásukban, hogy gazdaságilag értékesíthetők legyenek, szintén szellemi tőkében húzódik meg a tervező munka. A kivitelező munka is tőke: a munkára képes ember különböző teljesítményekre iskolázott energiája. Mind az ember legnagyobb kincse, saját vagyona ez: vitathatatlan és egyedül természetes magántulajdona. Csak kalózjogszellem helyezheti fölibük a pénz tulajdonjogát és hatalmát. A termelés célja — ellentétben a profitérdekü termeléssel — a termékek előállítása. Eladási áruk szimbólum is, amiben a termelési tényezők egy-egy bedolgozott részecskéjének pénzben kifejezhető értéke fekszik és rejlik. Ha tehát ezek együttesen viselik a termelés “költségeit”, együttesen illeti meg arányos részesedés is mindeniket az eladás hasznából. Az osztozás: osztalékban való részesülés. Osztalék tehát nemcsak a pénztőke után jár, hanem a termelésbe fektetett és azzal egyenértékű másik két tőkének is, a szellemi és fizikai munkának. Ebből az állításból kivillan, hogy a munkásnak nem alku-szerű, vagy kereslet-kínálat-szerű munkabér jár, hanem a munka alakjában befektetett tőkéje után: osztalék. Ezzel megszűnik a béralku és a bérharc, ami a modernizálódással megújult élet válságos forrongását AMI AZ EMBERÉ okozta. Az osztalék-megosztás pedig ma már csupán gazdaság-matematikai művelet, mit könnyen és számtani igazságossággal lehet végrehajtani, ha nem az önző pénzember diktál egyedül a közös vállalkozásban. ELTEKERŐDÖTT A MAGÁNJOGUNK A tulajdon jogi fogalom, vagyis mesterséges. A jogfejlődés előtt és kezdetén — egyszerűen így jelölték: enyém-tied-övé. Az “én tulajdonom”, az “ő tulajdona” modern kifejezés fogalmának tehát az a logikai gyöke, hogy “enyém” és “övé”. Enyém az, ami nem másé, és másé az, ami nem az enyém. Ha valamiről ilyen konkrét jelleg állítható és ilyen egyszerűen, akkor ez a konkrétum sokkal több, mint lehetségesség. Nyilvánvaló tehát, hogy legteljesebben enyém az, ami nem választható el tőlem, amíg én — én vagyok. Nem választható pedig el az embertől a teste-lelke, tehetsége-ereje. EZEK AZ ő MAGÁNTULAJDONAI! (A magyar szó etimológiája jó-élesen mutatja, hogy a “tulajdon” közelebb van a “tulajdonság”-hoz, mint a “bírás”-hoz.) Az ember személyes tulajdonságai az ő személyes (magán)-tulajdonai, nem is lehet hát teljes “tulajdona”, ami rajta kívülálló és tőle független létü. A tulajdon jogi fogalmát éppen az határozza meg, hogy feltétlen, eredendő, elvitathatatlan, elidegeníthetetlen, — sőt kikölcsönözhetetlen, mint a test, lélek, tehetség, életerő. Ami ilyen, AZ az enyém. AZ az emberé. AZ az ember magántulajdona. Az anyagiakra vonatkozó és a mai értelmezésű magántulajdon-jog tehát nem logikus, csak kiterjeszf tett jogszellem és törvények szülöttje. Elferdített jogelv rossz kifejezése. Mert anyagi tárgyai feltételesek, származékosak, elidegeníthetők, — érvénye pedig vitatható, sőt megszűntethető. És elsősorban: mert az anyagiakra vonatkoztatott magántulajdon-jog az embertől magától különálló dolgokra vonatkozik, amik nem az ő tulajdonai, a tulajdon fogalmának legszorosabb értelmében. Persze az embernek szüksége és képessége van arra, hogy anyagiakat birtokoljon. És a társközösségi jogrend feladata biztosítani, hogy azokat háboríthatatlanul birtokolhassa. Elsősorban azért háboríthatatlanul, mert életbenlétének eszközei, és nem azért, mert “megszerezte” azokat. Ehhez azonban nem tulajdonjogra, hanem birtokjogra van szükség. A jogos birtoklás is háboríthatatlan. A birtokjog kiterjed arra is, amit az ember nem tud közvetlenül a markában tartani. Ami igazán az övé, azt az ő birtokjoga még másnak a tényleges birtokában is teljesértéküen őrzi. A birtokjogot egészen fölösleges tulajdonjoggal túlerősíteni. A kettő összekeverése pedig helytelen, de talán éppen onnan ered, ahol érdekek fűződnek ahhoz, hogy a jogtalan jogosabb jelmezt húzhasson magára. Mindenesetre alapos jogbölcseleti revízióra és terminológiai megigazításra szorul az általános értelmezésű magántulajdonjog. Különben is a jognak az a tulajdonsága, hogy tekergetni lehet, és az a veszélye, hogy a félre-tekerése megülepedik, ha azt hatalom fedezi. Máris hallani olyan kificamított elveket, hogy a jog: erő alkalmazása, vagyis a jogállapot: erőszakkal teremtett állapot. De akkor mit nagyképüsködünk azzal, hogy a jogot az igazságból származtatjuk, és az igazság gyakorlati megközelítésének tartjuk? Ideje annak, hogy az új civilizációban felvirágzó élet tanúvallomásainak adjunk igazat. És fölismerjük, hogy miben tévesztettek meg a korábbi bűnjelek. Különösen pedig, hogy a bűnjelek bűnök jelei, és nem a tiszteletreméltó emberi törekvések történelmi nyomai. A MEGVILÁGOSULT JOGSZELLEM Az ember: egyén ÉS társas lény. Nemcsak személyiségének magántulajdonosa, hanem anyagi környezetének részbirtokosa is. Személyes vagyon is megilleti, ha személyes tehetségével és erkölcsileg is helytálló jog szerint szerzi. Csak a más tulajdonából, a más életenergiájának működéséből termett anyagi értékek nem illetik meg. Az egyén érték-termelésének forgácsai népi társközösségének szellemi és anyagi birtokállományában gyülemlenek össze: az egyéni életnél sokkalta hoszszabb — történelmi — időkre. Ebből merítenek egymásután a nemzedékek, innen kapja az egyén is az első tarisznyát ingyen útravalóul, és a továbbiakat, munkája révén, jogos birtokába. Ennek a forrásnak a tartalma a közvagyon. Vagy ha úgy teszik: a köztulajdon. Avatási szertartás nélkül is ez méltó arra, hogy szent-ként tisztelendő legyen. De a spekulánsok által “szentté avatott magántulajdon” csak ördögi blöff, melyből a jogszerűség látszatát keltő ájtatos tömjénfüst száll, hogy zavarossá tegye az amúgy is nehezen meglátható földi igazságot. Továbbmegyek: Ebben a gondolatban tisztul meg racionális síkon a KRISZTUSI KOMMUNITÁS ragyogó eszméje. Az anyagiakra vonatkozó “magántulajdon” mai jogelvét ugyanis a kereszténység legnagyobb apologétái sem voltak képesek erkölcsi és gazdasági igazságának értelmében magyarázni, mert ilyen igazságai nincsenek. Kénytelenek voltak az önkéntes lemondás és az üdvösség oldaláról nyúlni a kérdéshez, — ebbe viszont szöges ellentmondásként vigyorog bele kétezer év óta a főpapok gazdagsága. Az idevonatkozó gazdasági igazságok megmutatkozása előtt, senki nem is lehetett képes helyesen magyarázni, éppen mert a magántulajdonra vonatkozóan olyan jogrendben élünk, mely erkölcsileg üres törvényparagrafusok szerint vizsgálja csak a vagyonkeletkezés eredőit. És jogosnak deklarálja azt a vagyont is, melynek szerzésmódja esetleg egészen kitekert jogszabályok szerint nem támadható csak, de az erkölcs és a gazdaságerkölcs fényében egyáltalán nem menthető. Azt a szociológusunkat, aki följutott az itt éppencsak érintett szellemi meglátásnak a tornyába, a kereszténység hitvédőjének legmagasabb rangja is megilleti. Vagy még ennél is több, mert a kereszténység válság-idejének előestjén szólt, és a kereszténységnek éppen azon a kritikus pontján derített fényt, ahol annak világmegváltó rendeltetését a sötétség bajnokai megfúrták. Meglátása tehát a krisztianizmus reneszánszának is egyik alkalmas forrása, sőt szellemi hadviselő ereje. * ★ ★ EURÓPA TELEFON-RENDSZERE IS KORSZERŰSÖDIK. — Jövő év januárjában Európa is áttér a hosszútávú (long distance) automata telefonkapcsolás rendszerére, nemzetközi viszonylatban is. Az európai újítással kapcsolatban Magyarországom két új távbeszélőközpont épül, nemzetközi és interurbán beszélgetések lebonyolítására. Az üzembehelyezést 1970-re tervezik. ★ SZABÓ ISTVÁN: “APA” CÍMŰ FILMJE, egy orosz filmmel együtt, az orosz filmfesztivál nagydíját nyerte el. (Jól megszovjetították!)