Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-08-01 / 8. szám
TIZEDIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1967 JŰLIUS-AUGUSZTUS HÓ y Magyar egységet-körülöttem! A címszavakból, így egymás mellett, kiérezhető a gúny. S ha az emigráció úgynevezett széthúzásáról szatírát lehetne is írni, az “egység” hangzatos emlegetése méginkább azt érdemel. Mert — tegyünk csak próbát! — akik annyi hévvel zengenek az egység szükségességéről, titokban úgy értik, hogy mindenki egységesen, egyetlen véleményközpont körül foglaljon állást, de ezt a központot lehetőleg az ő meggyőződésük szabja meg. Ki lehet próbálni, hogy igaz-e ez. Nem is kell előszedni sorskérdést, csak úgy egy huszadrangút azok közül, amelyek naponta szóbeszédbe kerülnek. Nem is kell elnyúlni potentátokig vagy a sokadalomig, elég hozzá két szabványos magyar találkozása, és minden példán nyomban kiderül az állítás igaza: egyik se enged a maga negyvennyolcából. Inkább hajbakapnak vagy félbenhagyják a vitát. Hát hogy’ lehet így egységre jutni? De hát minek folyvást azt emlegetni? Ügy gondolják az egységpropagálók, hogy mindenki tagadja meg amit helyesnek tart, továbbra tartsa helytelennek, és ha szerénységből nem is éppen köréjük, de vonuljanak a magyarok egytlen vélemény-akolba? Ahol még pásztor sincs? Vagy pásztornak képzelik magukat az egység kitartó szószólói? És hol van generális, hiteles vélemény-akol? Nem található ilyen rögös útszélen, ahol vándorok pihentetik az izmaikat, és közben elábrándoznak, saját borongó bánatuk szerint, napsugaras magyar jövőről, s a mesgyéről, melyen szerintük oda lehet érni. De ha — mondjuk — eljönne közibénk valami nagytekintélyű bíró, mi pedig sorban elvonulnánk előtte, homlokunkon a saját véleményünkkel, . . . segítene-e a dolgon az ő ítélete? Változtatna-e valamit is az, ha a különböző véleményekre ráütné a pecsétet: ez igaz, az nem, . . . emez helyes, . . . amaz nem . . .? Vannak gyermekek, akik komolykodó játszadozás közben- olyan egyszerűen oldanak meg ficánkoló kérdéseket (még ellentmondásokat is!), hogy az embernek kedve szottyan utánuk csinálni. Miért képesek ők erre, és mi nem? Mert ők gyerekek. Mi pedig Mécs Lászlóval sóvároghatunk csak hajdani gyermekszemünk után, s tépelődő sóhajjal kérdezhetjük: ki adja, ó — mi adja azt nekünk vissza? . . . hogy tisztán és szépen lássunk. Életrevalóan! A módszer rá is kanyarít talán a gyógyszerre: valami mégiscsak vissza adhatja! . . . De várjunk előbb egy kicsit! Döntőbíró helyett idézzünk meg pszichológust. Odanyújt egy szimpla kis búzavirágot gyerekek elé. Sorban öt-tízévesek elé, s tovább, tizenöt-húsz évbe serdültek elébe. Megkérdezi tőlük, hogy mit látnak azon a virágon és mit tartanak róla? A kicsik egy-két szót böknek ki szűk fogalomtárukból és mégszükebb tapasztalat-világukból. A nagyobbak — többet, az ifjak meg már vitába szállnak azon, hogy a virág kék színében karminpiros árnyalat sejteti-e magát, vagy ibolya-lila, s hogy a búzavirágnak van-e egyáltalán köze a nevéhez? Ha pedig nincs, miért búzáról nevezték el, és helyes-e egyáltalán így hívni? . . . Nem! — az igazság kedvéért! — más nevet kell adni neki. Űj keresztelőt tartani hát, és bejegyeztetni a botanikába ... De mi köze a keresztvíznek a virághoz? . . . Igenis, éppen a búzavirághoz van köze, mert a serdülő búzatáblákat szép időkben szokás megáldani és szenteltvízzel locsolni körmenet során, és jut belőle neki is . . . Csakhogy a virágnak mindegy, hogy a víz meg van-e szentelve, vagy nincs, mert a szentelés nem ad új kéníiai elemet a H20-hoz . . . Nem is kell adjon, mert természetfölötti erőknek is van hatásuk a természeteseken . . . Nem is! . . . De igen is!, mert ha most jó viccet mondok, addig nevetsz rajta, amíg kibuggyan a könny a szemedből, . . . mert a humor is hat a könny-mirigyekre . . . De a humor nem természetfölötti erő . . . De igenis az, mint ahogyan a düh is az, amit a te butaságaid váltanak ki az emberben, és ha kupánváglak . . . Csak egy pillanatra legyünk egyszer őszinték: hát nem így csináljuk mi is? Pedig csak kis egyszerű búzavirágon kezdjük, — azon, hogy magyarok vagyunk, s a fajtánknak a helyét szeretnénk megtámogatni a nagyvilágban, nemzetünk akaratát, jobb életét kiküzdeni szép Kárpátiában. Ugy-e milyen szétbonthatatlanul egy a céiunktörekvésünk?! . . . Felnőttünk, sokat megéltünk, sokat tanultunk, széles az ismeretvilágunk, nagy a fogalomtárunk. Vitázunk. Véleményeket alkotunk, cserélgetünk, csiszolgatunk, ha nem is egyszerű az eligazodás. S minden úgy buzog-forog-gubancolódik bennünk, mint a gombolyag, amit játékos macska vett kezelésbe . . . A gyermekszem abban is gombolyagot lát és nem a gubancolódást. Tisztán, egyszerűen. Nem igyekszik kibogozni, logikai rendbe hozni. És mégis oly gyakran találja fején a szeget. Nyitjukon kapja el a problémákat. Nem gabalyodik beléjük. Mert nem kezd sem itt, sem ott olyan tervbe, fejtegetésbe, melynek végső fokon — úgyis tudhatjuk! — nem a mi kezeink ügyébe esik a megoldása. Hanem ott csomósodik egybe a hatalmasok kormos krem-Amilyen megdöbbenést keltett annakidején világszerte John F. Kennedynek, az USA elnökének a meggyilkolása, épp olyan különösen hatott az a feltűnő igyekezet, hogy az ügy bonyodalmát, amennyire lehet, elkenjék, és hátteréből a politikai okokat eltüntessék. A minden téren oly sikeresen működő agymosás módszereivel rövidesen sikerült is elérni, hogy az elpuhult közvéleményben az egész rejtély csaknem úgy tükröződött, mint egy sötét népligetben elkövetett kéjgyilkosság, melynek egyetlen eredője valami beteges és személyes hajlam, következményei pedig legföljebb egy családi ügy határáig terjednek. Az eltussoló erők igen erősnek bizonyultak. Újabban azonban mintha felülkerekedtek volna azok az erők, melyek az igazság, vagy valami ellentétes érdekek javára igyekeznek felderíteni a gyilkosság hátterét. Alig van hét, melyen ne kerülne nyilvánosságra eddig ismeretlen mozzanat vagy bizonyíték, ami jelentős láncszemet képez ahhoz, hogy az ügy éppen ellenkező megvilágításba kerüljön, mint az eddigi volt. A new orleansi államügyész, nyomozásának határozott eredményeként állítja, hogy a gyilkosság mögött igen széleskörű összeesküvés húzódik meg. Bizonyíték került elő arra, hogy Oswald nem egyedül lőtt az elnökre, sőt az ő lövése nem is talált célba, esetleg egyáltalán nem is lőtt. A tragédiát okozó három legfontosabb lövés három különböző puskából került ki. Amerika legkiválóbb mesterlövőit próbálták ki, és közülük nyugvó célpontra is csak egy volt képes egyetlen találatot elérni az adott távolságon és időn belül. Lassan napvilágra kerülnek azok a vallomások is, melyeket eddig vagy elhallgattak, vagy nem vettek figyelembe. Nyilatkoznak olyanok, akiket a hivatalos nyomozás alatt figyelmeztettek arra, hogy államérdekből kell bizonyos dolgokat elhallgatni. Amióta a “Spiegel” magazin megkezdte a Kennedy-gyilkosságra vonatkozó ismeretlen anyag közlését, az ügy csillapulni nem akaró szenzációvá frissült Németországban is. óriási hatást keltett egy amerikai ügyvédnek német lapban megjelent nyilatkozata, mely szerint az igazság napfényre kerülése az Egyesült Államokat alapjaiban rendítené meg, mert nem kétséges, hogy a gyilkosság hátterében Amerikának legerősebb titkos hatalma állt. A németországi sajtó fölveti a kérdést, hogy ez a hatalom az Amerikában székelő titkos világkormány-e, vagy pedig a régi szabadkőművesség, mely száz év óta csaknem minden politikai gyilkosság mögött megmutatkozott. Ha ezt a kettőt egyáltalán meg lehet egymástól különböztetni, akkor a megkülönböztetés azt bizonyítaná, hogy a legnagyobb és legközismertebb titkos társaságon belül az egységet valami méreg foga rágja, s vagy az egyik tábor nem egyezik teljesen a másikkal, vagy a másik az egyikkel. Szóval annak a bizonyos legnagyobb titkos hatalomnak a hordozói meghasonlottak egymással. A “Spiegel” legutóbb azt a kérdést feszegette linjében és fehérre vakolt házában, meg ki tudja hol,, ahonnan gombnyomásra működik az atomerő, s ahonnan nem kis magyar- meg nagy világ-igazságokért tombol a politika, hanem egészen másért . . . Nem aránylik ahhoz a “magyar egység”-nek az ereje, még ha meg is százszorozódhatna az. Kinek a képzelgése olyan naiv, hogy az a bizonyos “egység” csak egy lépéssel is előbbre vitte volna a magyar sorsalakulást, mint amennyire “széthúzás” mellett jutott? Amikor világerők suhognak fölöttünk, és negyedszázada atomerő fékezi még az erősnél is erősebb hatalmakat? Nem jobb hát száz és* * ezer és millió kis egyéni tüzállásból támadni, fúrni, piszkálni, partizánkodni, gyújtogatni? Kikezdeni a gerincét a balra taszított magyar sorsnak, mint a szú, amit Reményik Sándor fogadott szövetségesének bánatos magyar tehetetlenségében? Önmagunk pásztorai vagyunk egyenkint, — s az. egyakol mindnyájunk számára . . . Magyarország! (—s -d) hosszan, hogy kik azok, akiknek érdekükben állt a gyilkosság. A világsajtó találgatásait és gyanúsításait 17 pontba szedte össze. Ebben az összefoglalásban az a leggyanúsabb, hogy a politikai okok közé keverik A1 Capone nevét is. Pontosabban azt, hogy az A1 Capone gengszter-társaság vetett szemet az elnökre, mert megtudták, hogy az fel akarja számolni az amerikai alvilágot. Ez a gyanúsítás megint amilyen naiv, olyan megtévesztő, mert Kennedynek sokkal szélesebb horizontú volt a politikája, mint az alvilági bűnözők ügye. Hasonlatnak azonban mégsem rossz, mert a fiatal és liberális elnök nyilvánvalóan látta a politikai alvilág mesterkedéseit, ha nem is ismerte még a módot, amellyel azt fel lehetne számolni. Kormányzásának elején Kennedy azt a látszatot keltette, elsősorban a radikális és túlságosan gyanús személycserékkel, hogy maga is kétes körök felé húz. Csak jóval később derengett fel a gyanú, hogy nem anynyira ő húz arra, hanem azok húzzák és' presszionálják az elnököt. S ha ennek a kelepcébe jutásnak hangot adott, mint ahogyan adott, akkor minden oka meg volt a politikai alvilágnak, hogy veszedelmesnek ítélje és eltegye útból az energikus elnököt. Különös, hogy a Kennedy-probléma, egyelőre persze csak a gyilkosság formájában, mint járvány terjeszkedett be Magyarországra is. A pesti televízióban magyar mesterlövészek játszották meg a gyilkos lövések technikáját. A legjobbnak sem sikerült még megközelíteni sem a halálos találatot. Ez is igazolni látszik azokat a tanúkat, akik állítják, hogy a kritikus másodpercek alatt legalább 20-25 lövést hallottak. Nem érdektelen figyelni, hogy Moszkva leghübb csatlósai: a budapesti főmuftik milyen szándékkal keverednek bele a rejtély földerítésébe. Talán csak nem a széthúzás férge rágcsálja ott is azt a földalatti erőt, mely “kelet” és “nyugat” megtévesztő színei alatt eddig oly egységesen szolgálta az egyviláguralomra törő alvilágot? ★ AMERIKÁBAN az egyik legközismertebb radikális agitátor egy zsidó, névszer int Saul Alinsky. ő toborozta a “Fekete Forradalom” vezéreit és a sok úgynevezett “papot”. A közelmúltban háromszáz papnak tartott beszédet Deetroibtan, ahol a “Fekete Hatalom” eszközeit méltatta. Főhadiszállása Chicagóban van, szervezetét pedig ipari területi alapítványnak nevezi (Industrial Areas Foundation). Alinsky egy arokáns, okoskodó, aki osztályharcból élősködik, amit ostobák és hiszékenyek fizetnek meg. ★ A FAJKEVEREDÉS támogatói újabb propaganda indultak, azzal a jelszóval, hogy a feketék és a fehérek közötti vegyes házasságokból életerősebb utódok származnak, melyről tudjuk, hogy teljesen alaptalan. ★PROPAGANDISTÁK, akik felhígítanák a keresztény hit lényegét, kieszeltek egy “Ecumenical” keresztet, melynél a keresztezés pontjában egy hatágú csillag helyezkedik el. Isten ments ezektől! KIDERÜL EGYSZER AZ IGAZSÁG?
