Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-08-01 / 8. szám
1967 JÚLIUS-AUGUSZTUS HŐ SZITTYAKÜRT TIZENEGYEDIK OLDAL A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM KATEDRÁJA A HUNFAJTA NÉPEK LEGRÉGIBB TÖRTÉNETE BARÁTHOSI-BALOGH BENEDEK “A Hunok három világbirodalma” c. könyve nyomán Valamely nép őstörténetét kideríteni lehetetlenség. Nem lehet megállapítani azt, hogy a családból, nemzetségből és törzsből mikor született meg a nép. Történeti tények helyett mondák kerülnek a köztudatba, amelyek rendszeresen jóval a nép megszületése után keletkeznek. A mondákban is van történeti mag, de annyira átszőve a nép dicső származását célzó mesékkel, hogy kihámozása igen nehéz. A legrégibb történeti időkben a hunok sem képeztek nagyobb nemzeti egységet. A kisebb-nagyobb törzsek önálló fejedelmek alatt állottak s hosszú időn keresztül minden törzs külön élte a maga nemzetségének életét. A kínai forrásokban az ősidőkből csak a hun törzsnevek szerepelnek. A legrégibb följegyzésekben: Dsong és Tik a hunok neve. Kína őstörténete a mesebeli időkkel kezdődik, és már ezekben is szerepelnek a hunok. A Siki c. történeti könyv írja, hogy Ti-hoang császár északon visszaveri a hiungokat. Mellékes az, hogy Ti-hoang csak mesebeli, vagy élő személy-e. A fontos az, hogy már az őskínaiakkal együtt szerepelnek a hunok is. A kíniai történészek megállapítása szerint legősibb írások Jau és Szum idejében (Kr. e. XXIII. században) hegyi dsongoknak, a Hia-dinasztia idejében (Kr. e. 2000 körül) Hi-un-nu-nak, a Hanok idejében (Kr. születése körüli időkben) hiung-nó-nak nevezik a hunokat. A kínai mondáskor Kr. e. XXVIII. században már félig történeti korrá változik. Az öt császár korszakában Szün császárról említik meg a Kr. e. XXIVXXIII. században, hogy 5000 li hosszú területen keresztül eljutott a meg nem müveit földekhez és nyugaton meghódította a dsongokat, szákákat, kuszukat, tikeket, kiangokat, északon pedig a hegyi dsongokat. Jü császárról pedig az van feljegyezve, hogy előtte meghódolnak a kienlien, száka, kuszu és nyugati dsongok. Ezeknek a följegyzéseknek a fontosságát emeli az, hogy már a szákokat is megemlíti. A kuszu név az ugor népek neve a kínai nyelvben. Kr. e. a XXIII. században nemcsak szerepelnek már a hun törzsek, hanem akkorra már olyan múltjuk van, hogy fajtájukból négy önálló nép alakul ki: a dsong, a száka, az ugor és a kiang. Ezek már nem törzsnevek, hanem külön országoknak és népeiknek a nevei. Ami a hunokra vonatkozó kínai följegyzések jellegét illeti, ezek majdnem tisztán és kizárólag hadijelentések. A kínai évkönyvek felsorolják a hunok betöréseit, az ellenük vívott harcokat, győzelmeket és veszteségeket. A HUNOK SZÁRMAZÁSA — KÍNAI MONDÁK SZERINT A biblia az egész emberiséget Ádámtól származtatja. Hasonló felfogás domborodik ki a kínai történelemből. Kína ősidőktől fogva saját népét és országát tartotta a világ közepének, és megszokta azt, hogy mindenkit tőle származottnak és alattvalójának nézett. Erre a felfogásra vezethető vissza, hogy a hunokat is a kínaiaktól származtatja. E monda szerint Kié kínai császár feleségének két fehér kutyaikre születik. Ezekből a kutyafiakból származnak a szomszédos hundsongok és a hun népek. A nevük jelölésére használt írásjel tényleg kutyát és hegyet jelent. A kínai gőg és elméskedés szülhette a mondának ezt az alakját, mert ugyancsak kínai forrásokból ismerjük azt a változatot, hogy a dsong király: a “Négyhegy-anya” gyermekének mondotta magát. Az állatoktól való származást az ősidőkben majdnem minden népnél megtaláljuk. Ez az animisztikus vallásos felfogásból származik. A Magyarországba betört mongolokat mi is kutyafejű tatároknak neveztük. Attila népét s a kalandozó magyarokat a német kútfők szintén kutyafejüeknek nevezik. LEGŐSIBB HUN TELEPÜLÉSEK Krisztus előtt a III. évezred közepétől fogva, a Hoanghó folyó nagy könyökkanyarulatától délre és délkeletre találjuk azt a népet, amelyet mi kínainak nevezünk. E nép lakóhelye dél felől csak gyengébb, idegen törzsektől lehetett lakva. Kelet felől a tengerpart környékén szintén csak gyengébb idegen törzsek lakhattak, akik hamarosan beolvadtak a kínai népbe. Ezekkel szemben nyugaton és északon a népes hun törzsek lakását találjuk. A kínai nép békeszerető, engedelmes, letelepedett földművelő volt. A hunok állattenyésztő nomádok, állandóan lovon járó, mozgékony, harcias nép voltak. Egyetlen regulájuk a harci fegyelem volt. A nomád nép szegényebb, s az időjárás szeszélyeinek még jobban alárendelt, mint a földművelő, ösztönösen igyekszik megszerezni azt a jót, ha kell erőszakkal is, amivel a földművelő rendelkezik. Vele szemben a földműves igyekszik megvédeni a nehéz és kitartó munkájának gyümölcseit. Ebből adódik a nomád és földművelő között az örökös harc, amit legszembetűnőbben éppen a hunok és a kínaiak története szemléltet. Iskolapélda e két nemzet története, hogy a nomádkodásba belefáradt, az örökös harcban kimerült, vagy fegyverrel legyőzött nomádból miképpen lesz letelepedő földműves. A hun törzsek százai vesztek bele a kínai népbe, s beléjük olvadva vérfrissítésükkel és harcias természetükkel megerősítve azt, képessé teszik arra, hogy a hunokkal szemben megállhassák a helyüket. Később pedig arra is, hogy a hun birodalmat romokba sodorják. KINAI-HUN KÖZÖS TÖRTÉNELEM — KÍNAI FORRÁSOKBAN A Hia dinasztia uralkodásától kezdve pontos és állandó leírásokat kapunk a hun betörésekről. Kr. e. 1766-tól a tikhunokkal gyűlik meg a Sáng dinasztiának a baja. 1718-ról az van följegyezve, hogy hosszú harcok után békét kötnek a tikhunokkal, és ezeknek követsége felkeresi a császár udvarát. 1078-ból írják, hogy a császár a tikhunok között nagy méltóságokat osztogat. Ebből nyilvánvaló, hogy ezek a hunok legalább részben elismerték a császár fennhatóságát. Érdekes, hogy ezekben az időkben a hunfajta népeket színek szerint nevezik el. A kínai öt égtájat ismer: Kelet, nyugat, észak, dél és közép. Ezeket a tájakat különféle színekkel jelölték. A közép színe a sárga volt. Észak színe a fekete, nyugaté a fehér, délé a vörös, keleté pedig a kék volt. A vörös-hun délen, a fehér-hun nyugaton, a fekete pedig északon lakó törzseket jelent. A Kr. e. XVIII. század végén megjelenik a sárga-hunok neve is, ami azt bizonyítja, hogy a hunok egy része magában a középbirodalomban telepedett meg. Pár száz esztendő múlva ezek a Kínába beköltözött törzsek beolvadnak a kínai népbe. Ebben a korban a kínai hűbérállamok közül Csóu volt a leghatalmasabb. Népe nagy részben hun származású, — éppen ez okozza harciasságát. A kínai évkönyvek még századok múlva is szemére vetik Csóu népének a hun származását. Az uralkodónak pedig azt, hogy a nyugati dsongokkal való szövetségének köszönheti trónrajutását. Kr. e. 1582-ben említik először a krónikák, hogy a sivatagon túl lakó új hun törzsek követséget küldenek a kínai udvarba. 1449-ről azt olvassuk, hogy egyik nyugati dsong törzs nagy ajándékokkal küld hódoló követet Csóu urához. Kr. e. 1400-tól kezdődőleg folyton élénkebb lett a hunok szerepe. 1300 tájékáról találjuk följegyezve, hogy Vuting császár el-, pusztította a démonok országát. A démonok országa nevére használt írásjel északot jelent. Valószínű, hogy a mai Kelet-Mongóliát és Mandzsúriát értették alatta. Érdekes, hogy Csóu hun eredetű népe nemcsak Kínában szerzi meg országa részére az elsőséget, hanem ő az, aki a hun törzsekkel diadalmas harcokat vív századokon keresztül. Kr. e. 1160 körül a midsong hunok betörnek Juen tartományba, de megverik őket és a császár Csing tartományba telepíti le őket. A kínaiaknak ez a győzelme ellentámadást vált ki a hunok részéről. A kútfők kénytelenek beismerni, hogy 1158-ban a kiendsongok végigpusztítják Csóut és szomszédos tartományait. A kínaiak csak több hűbéres fejedelem összefogásával tudják őket visszaszorítani. Az egyesült csapatok vezére Csang volt, aki rövidesen kínai császárrá küzdi föl magát. Csang mint császár: Vu nevet vett föl. A krónikák bizonysága szerint ügyes hadvezér lehetett, mert nemcsak a dsong és tik törzseket szorította vissza, de hatalmi körébe is vonta azokat. A hunok szerepe itt világos. Előbb mint ellenségek törnek Csóu államra, aztán pedig mint szövetségesek trónrasegítik Vut és később fiát: Aut is. Ez az esemény adja kezébe Csunak a Kína feletti hegemóniát, s ezáltal új mederbe tereli Kelet-Ázsia történetét. Az új dinasztia első két századában a kútfők keveset szólnak a hunokról. Ügy látszik, hogy megtartották a szövetségi hűségüket. Kr. e. 1000 körül a Csóu dinasztia már kezdi erejét veszíteni. Ezért a hunok nem hozzák el adóikat. Az uralkodó nagy sereggel vonul ellenük, de csak négy fehér szarvast és négy fehér farkast tud a hadjárat zsákmányául felmutatni. Ebben a hadjáratban három új hun törzs nevét említik a krónikák. A Tápé, Pösze és Suta törzsek neveit. 989-ről említik az írások, hogy a szüidsongok magát a fővárost is megtámadják, a középországot pedig oly nyomorba döntik, hogy ‘‘még a költők is búskomorságba estek.” Ettől kezdve lett a hun kérdés a birodalom legnehezebb problémája. A POLITIKA BENYOMUL A HÁBORÚSKODÁSBA A kínai mint politikus nép, nemcsak fegyverrel, hanem politikai eszközökkel is igyekszik a hun veszedelmet elhárítani. A császári udvar kínai címeket és méltóságokat osztogat a vele békés érintkezésbe került hunok között. Ekkor kezdődik meg az összeházasítás gyilkos politikája is. Harciasabb hun törzsfőknek előkelő kínai leányokat adnak feleségül. Ezek a kínai nők rendszeresen keresztülvitték azt, hogy a tőlük származó gyerekek örököljék apjuk méltóságát. Hatalmas fegyver volt ez. Ha a törzs elfogadta a félvér korcsot, akkor megszűnt Kína ellensége lenni. Ha pedig a törzs nem fogadta el, belviszály tört ki, amely lekötötte, sőt fölemésztette a törzs erejét. Erre számos példát találunk az évkönyvekben följegyezve. A 900-as évek tájékáról jegyzik föl, hogy a császári családnak a dsongokkal való sokszoros összeházasodása miatt, minden dsongfajta meghódolt az uralkodó előtt és ez a behódolás adta meg az erejét, hogy trónon maradhasson. A be-nem-hódoltak — a “sivatag hunjai” — a támadók újra a császári ház ellen. Ezeknél a támadásoknál, a kútfők szerint a behódolt hunok sokszor segítségére voltak vértestvéreiknek. 930 körül a Csin tartományi krónikák azt vetik az uralkodó szemére, hogy a hun barbárok minden szokását magával hozta, s elterjesztette a kínaiak között. A következő évti-
