Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-08-01 / 8. szám
NYOLCADIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1967 JÜLIUS-AUGUSZTUS HÓ “Magyar Kurizóumok” című gyűjteményes könyvének utolsó fejezetére tartogatta Ráth-Végh István a legcsattanóbbat. Alig valami rövidítéssel szószerint így szól: A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében egy érdekes angol metszetre akadtam, mely Haynau londoni kalandját ábrázolja. Ez a kép még nem került a nyilvánosság elé, érdemes hát magyarázatul a hírhedt sörgyári esemény történetét felújítani. Annál is inkább, mert Haynau életírói abban az igyekezetükben, hogy az asszonyvesszőztető tábornok becstelen emlékét tisztára mossák, a londoni eldöngetést magyar emigránsok felbujtásának akarják betudni. Azon kezdem, hogy a “bresciai hiéna” elnevezés téves. A hiéna nem akaszt, nem botoz, — a hiéna csupán arról nevezetes, hogy kiássa a földből a hullát. Haynau Bresciában olasz szabadsághősöket végeztetett ki, és Itália legnemesebb asszonyait veszszőztette meg, tehát nyugodtan rá lehet mondani, hogy ocsmány bakó volt, de a “hiéna” név nem talál. Majd erről szólok még. Addig is álljon itt néhány babérlevél abból a koszorúból, melyet egyik életírója iparkodik a szomorú emlékű ember fejére illeszteni. “Az életrajz célja — mondja a szerző —, megvédeni Haynau emlékét a gyalázatos támadások ellen, melyeknek amiatt lett a tárgya, mert hűséggel csüggött császárján abban az időben, mikor az árulásból erényt akartak csinálni. A történelem oly helyet fog neki biztosítani, aminőt megérdemel.” Ebben az utolsó pontban igaza lett a szerzőnek. Ami pedig az “árulást” illeti, ezen az olasz és magyar szabadságharcot kell érteni. A magyar szabadságharc hőseiről azt írja, hogy esküszegők voltak, akik ezzel bemocskolták címerüket, tehát a hadijog alapján ki kellett őket végeztetni. A bresciai vérengzésről még szigorúbban vélekedik a szerző, mondván, hogy ezt Brescia “nemcsak megérdemelte, de vakmerőségével és arcátlanságával egyenesen kihívta.” A bresciai vérontás leírása nem ide tartozik. Csak röviden annyit róla, hogy mikor az osztrák túlerő leverte a? olasz szabadsághősök maroknyi csapatát, és Haynau a várost bevette, a legelőkelőbb polgárok közül kiválogatott százat, azokat előbb megbotoztatta, azután kivégeztette. Hogy hány nőt botoztatott meg, arra számszerű adatot nem találtam, de igen sokan lehettek, mert mikor kivetette a városra a rettentő hadisarcot, azonfelül megfizettette a lakossággal a csapatai által elhasznált muníciót és azokat a botokat, melyekkel a bresciai úri hölgyeket és apácákat megverette. Ezek voltak a történelem legdrágább vesszői. Haynau hadisarcát az osztrák császárság legszebb tartományaival fizette vissza Ausztria. ★ Rátérek a hiénára. A hiéna arról nevezetes, hogy kiássa a földből a hullát . . . Madersprach Ferenc nyugalmazott császári és királyi százados, a szabadságharc kitörése után a magyar ügy szolgálatába szegődött. Később ezredes lett. Dicsőséges haditettek, nyert csaták emléke fűződik a nevéhez. A kegyetlen hideg télben súlyos betegséget szerzett, s az csakhamar végzett vele. Zsombolyán temették el. Mikor Haynau 1849-ben bevonult Zsombolyára, megparancsolta, hogy a “lázadó” Madersprach Ferenc hulláját ki kell ásni és a holttestet bitófára kell felakasztani! Valójában tehát itt Zsombolyán mutatkozott meg a táborszernagyi egyenruhába bujtatott vadállat, a fogát hullákra vicsorító dögragadozó! E szerint a helyes név, mely ezt a nyomorultat illeti, nem a bresciai, hanem a zsombolyai hiéna. A förtelmes parancsot nem lehetett végrehajtani. Zsombolya becsületes sváb lakossága odasereglett a bajnok sírja köré és olyan elszántan szállt szembe a kiküldött pribékekkel, hogy a hiéna meghátrált és nem merte a dolgot tovább erőltetni. ★ A Madersprach-család balsorsa más módon is hozzákapcsolódik a zsombolyai hiéna nevéhez. Madersprach Károlynénak, a most említett Ferenc sógornéjának szörnyű tragédiája ismeretes, de azt hiszem, minden alkalmat meg kell ragadni, hogy ahol A ZSOMBOLYAI HIÉNA csak lehet, emlékét újra meg újra felfrissítsük. Röviden tehát: Madersprachéknak virágzó vasgyára volt Ruszkabányán. A szabadságharc alatt a Madersprach-ház volt központja minden hazafias mozgalomnak. A világosi fegyverletétel után náluk szállt meg a menekülő Bem, Guyon és Kmetty. Ez még nem okozta volna vesztüket, de valaki feljelentette Madersprachnét Haynaunál, hogy egy ünnepség alkalmával a császárt ábrázoló bábút készített, s azt egyházi szertartással eltemettette a felállított szabadságfa alá. Egy szó sem volt belőle igaz, de a hiénában nem volt annyi becsület, hogy az esetet kivizsgáltassa. Hozzájárult amiatti dühe, hogy Madersprach Ferenc holttestének kiásását maga a német lakosság akadályozta meg. Perverz rohamában még Zsombolyán kiadta a titkos parancsot egy Gröber nevű századosnak, hogy Madersprachnét meg kell vesszőztetni. A boldogtalan asszonyt elfogták és katonai kísérettel ki vitték arra a helyre, hol a már említett ünnepség alkalmával a szabadságfa állott. Gröber százados lóhátról vezényelt: “Térdepeljen le!” A szerencsétlen asszony bizonyosra vette, hogy agyonlövik. A többit ő maga így mondja el fiaira hagyott feljegyzéseiben: “Szédülés fogott el, ráncigálni kezdtem a kalapomat; egy gondolat: hátha rosszul találnak? Elszántan letérdepeltem. Hat katona közeledett, én fejemet odatartottam, hogy kössék be szememet. “Ahogy így várakozva térdepelek, hirtelen két katona megfogott, és négy másik nyírfagalyból kötött vesszőt forgatott kezében. Mint viperától megszúrva ugrottam fel, látva a korbácsokat. ‘Mit akarnak önök velem?’ kiáltottam a százados felé. De ez az ember csak a legalávalóbb szitkokkal felelt. Iszonyodva, rémülten hátráltam, kezeimet összekulcsolva fordultam a századoshoz: ‘önnek is van anyja, tisztelje azt bennem. Könyörgök, ne gyalázzon meg bennem minden nőt, anyját, nővéreit!’ Ezután a többi tiszthez fordultam, hogy ha lovagias férfiak, ne engedjék a gyalázatos parancs végrehajtását. Végre kétségbeesve a legénységhez fordultam könyörgésemmel. A halált kértem a kapitánytól! Mind hiába!” “Lefogtak — meztelen testemmel — óh, Isten, nem hagytál meghalni a szégyenemben!” ★ Azután elhurcolták az áldozatot Karánsebesre, ott börtönbe vetették és hat szuronyos katonát állítottak az ajtaja elé. Időről-időre tisztek mentek be a szobájába, bámulták, mint egy vadállatot, fütyörésztek, énekeltek és szidták a magyar nemzetet. A lovagias férfiak! A meggyötört asszonyt nagysokára szabadon bocsátották. De a balsors kíméletlen keze még mélyebbben nyomta homlokába a mártíromság töviskoszorúját. Odahaza már várta a rémhír: a férje agyonlőtte magát! Madersprach Károly nem bírta elviselni felesége meggyalázását. A gyárból kivitt egy mozsarat, megtöltötte, fejét ráfektette és ellobbantotta a puskaport. Jegyezzük meg jól ezt: Madersprach Károly, a magyar úr nem bírta túlélni a szégyent. De Haynau táborszernagy, a herceg és a színésznő fattya, gyáván elviselte a legnagyobb gyalázatot, ami férfit és katonát érhet . . . ★ Nem kell sok esztendőt átugranunk, a bünhődés már egy év múlva utolérte. A hírhedt londoni megtorlás történetét a teljes hitelesség kedvéért eredeti angol forrás nyomán ismertetem. így mondja el az “Illustrated London News” 1850 szeptember 7-14-i száma: “Haynau osztrák táborszernagy, kinek dühös kegyetlensége a legyőzött magyarok ellen az egész civilizált Európában méltó undort keltett és “hentes” melléknevet szerzett számára, az elmúlt hét folyamán Londonba érkezett. A táborszernagy — úgy látszik — nem is sejtette, minő iszonyattal és utálattal kisérte Anglia minden osztálya az ő magyarországi vértetteit s mindjárt megérkezése után, semmi rosszra nem gondolva, kezdte rendre látogatni a brit főváros nevezetességeit. Southwarkba kocsizott, hogy Barclay és Perkins urak óriási sörfőzdéjét is megtekintse. Kíséretében két ember volt: unokaöccse és egy tolmács. Mikor nevüket beírták a vendégkönyvbe, egy pillanat alatt híre ment, hogy az idegenek egyike: Haynau, az osztrák hentes. Mikor látogatás után az udvaron át már a kapu felé ment, egyszerre a roppant gyár minden helyiségéből kitódultak a munkások, fenyegetően kiabálva: ‘Le a hentessel! Üssétek le a vérebet!’ A tömeg mind összébb szorult, majd egészen körülvették s ekkor néhányan nekiestek, nem kímélték, ütötték, szalmatekerccsel arcul csapdosták, cilinderét fejébe nyomták. Kísérőinek sikerült utat nyitni számára és Haynau meglehetős dezolált állapotban kimenekült a kapun. Ruhája össze volt tépve, maga sárral és szeméttel megdobálva. A kapun kívül még nagyobb veszély várta. Ott is összecsődült már vagy ötszáz ember, és az előbbi bántalmazásokat megismételték. A tábornok óriási bajusza sem kerülte el a figyelmet, azt is jól megráncigálták.” Haynau táborszernagy, Brescia és Zsombolya hőse, a lábának köszönhette az életét. Lélekszakadva rohant végig a Themze-parton. Útközben egy vendéglőt talált, bemenekült a kapun és elbújt a fáskamrába. Az üldöző tömeg azonban utánanyomult, egy fiú felfedezte a kamrában, kivonszolták és a Themzébe akarták dobni. Kísérői az utcai járókelőknek könyörögtek, néhány gentleman közbe is lépett s ezalatt, mint az angol lap írja: “a halálra rémült, alig lihegő tábornok az épület hátsó lépcsőjén felvánszorogva, s egy fiatalembertől kalauzolva, a homályos folyosón s az ódon labirintszerü szobákon át egy hálókabinetben elrejthette magát az ágy mögé.” De itt is megtalálták volna s okvetlenül a Themzébe hajítják, ha a tömeg türelmét vesztve a keresésben, el nem kezdi az ajtókat betörni. A vendéglős idáig nem avatkozott bele az idegen úr magánügyeibe, mikor azonban a vagyonát rongálták, gyorsan rendőrökért küldött. “A hálószobában az ágy szélén ülve, halotthalványan, elalélva találták. Szánalomraméltó alak volt. Megtépve, megverve, kifárasztva, félelemtől vacogva, egy gyermek sem félt volna tőle, ki minap még egy ország réme volt.” A vacogó hőst azután a rendőrök karonfogták, csónakba rakták és a biztos vízi úton hazavitték a szállására. Pár napig tartott, amíg erőre tudott kapni, akkor sietve kotródott Londonból haza. ★ A császári kormány hivatalosan követelte a bűnösök kinyomozását és megbüntetését. Haynau pofonjait azonban Anglia megtetézte még eggyel: ezt az osztrák kormánynak juttatta. Az angol külügyminiszter rövid választ adott: “Nem teljesíthető, mert az angol törvények nem nyújtanak rá módot.” * ★ ★ EGY SZÉLSŐSÉGES: Krisztus születése előtt 54 évvel Ciceró írta: “Minket megadóznak idegen nemzetek miatt . . . hogy légiókat tartsunk fenn az ő területeiken . . . Kiszívják a vérünket, utálnak és megvetnek bennünket.” IGNAZIO SILONE: “A szocializmus elhárítása azoknak a gazdasági és társadalmi akadályoknak, amelyek az ember jelenlegi szabadságát korlátozzák.” ★ ROMNEY, Michigan állam kormányzójának egyik szószólója Jerry S. McCroskey, muskengoni ügyvéd. McCroskeyt, aki több agitációs beszédet tartott Mississippi államban a fajkeveredést indítványozó csoportokkal együttműködve, az állami ügyvédi szövetség támogatta. Az agymosott nép nem ismeri fel, hogy az FBI legutóbbi vizsgálatai kimutatják, hogy Mississippiben vannak a legtörvénytudóbb emberek és egyben a legalacsonyabb a bűnözések száma az Egyesült Államok öszes államai között. ★ FABIAN SZOCIALIZMUS az a meghatározás, amely mint egy definíció vonatkozik a jelenlegi gazdasági irányvonalra Amerikáan. Ez a marxista filozófiához hü titkos összeesküvésnek egy ága, melyhez értelmiségiek tartoznak. Több ezer magas pozícióban lévő egyén, közöttük professzorok, államvezetők, politikusok és újságírók, akiknek eszük ágában sincs, hogy bevallják, hogy kommmunisták, a Fábián Szocializmus tanainak követőiként lettek közismertté.
