Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-02-01 / 2. szám
NEGYEDIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1966 FEBRUÁR HÓ A magyar sors nem játékszer! Irta: MOKCSAI SZABOLCS A “Magyar Szabadság” november 15-i számában Nyirádi-Szabó Imre honfitársam “Gondolatok” címszó alatt megkockáztatott egy külpolitikai elmefuttatást. Megkockáztatott, mert gondolatait a magyar közfelfogástól legtávolabb eső elképzelés körül forgatja: szövetségi állam létesítésén Csonkamagyarországból és Ausztriából. A cikk tárgya megdöbbentő, kifejtése egészen egyéni és felületes, s így, mint közírói megnyilatkozás, felelőtlen is. Ha Ausztriának és Magyarországnak bármiféle jövőbeli viszonyát tekintjük, elsősorban szét kell választanunk azt a történelmi kort, melyet a Habsburgok bélyegeztek meg, azoktól a korszakoktól, melyekben nem álltunk Habsburg-uralom alatt. E szétválasztás nélkül nem lehet a magyar és osztrák szempontokat tisztán szemlélni. A tatárpusztításkor az akkor még jelentéktelen kis hercegségnek első dolga volt, hogy a Muhi-pusztán elvérzett Magyarországból három nyugati vármegyét elfoglaljon (és ráadásul IV. Béla, menekülő királyunkat minden ingó vagyonától megkönnyítsen). A többiről ne szóljon szánk . . . Mindez azonban régen volt, ne is feszegessük tovább! De nemrégen, amikor a Habsburg-trón összeomlott, a köztársasági Ausztria nyugatról megint csak beleharapott Magyarországba! El lehet efölött siklani? Hogyan mellőzi azonban erre a harapásra a magyar reflexiót cikkíró honfitársam? így: “Kétségtelen, hogy Ausztriának szüksége van olyan területi és gazdasági igényekre, melyek Ausztria jövőbeni fennmaradását igénylik, melyekből kiépítheti országa érdekeit.” Csak nem akar ez az elismerés egy magyar név alól szankcionálása lenni Ausztria terjeszkedési szándékának Magyarország rovására? ★ Egy ország magatartásában aszerint is különbséget kell tenni, hogy a magatartás az államvezetés politikájából fakad-e, vagy a nép szándékából. A politikáért — elvileg — nem lehet egészen felelőssé tenni a népet. Igaz, egyes klikkek hangoskodásáért sem a nép egyetemességét, — de ami az osztrákok körében folyik, az már több mint sok! A történelmi Magyarország testéből nemrég kiharapott Burgenlandnak további három-négy vármegyére való kiterjesztése újabb harapással, olyan szándék, amely miatt az egész osztrák népre hárul a felelősség, ha klikkek verik is a dobját. Persze, hogy ilyesmi nem lehet hivatalos program, de a kormány évtizedek óta tűri, sőt támogatja, — ellenzésének pedig az osztrák nép körében nincs se nyoma, se jele. Ez a nem évszázadokkal korábbi, hanem nagyon is mai osztrák magatartás: a mai köztársasági (!) Ausztria magatartása, igen keserűen idézi fel a császári Ausztria magatartásának emlékét. Már pedig az beteg népi örökség a Habsburg időkből, és beteg jövőre veti előre az árnyékát. Magyarország Nándorfehérvárnál is, Mohácsnál is ellenállt a töröknek, bár az turáni testvérnépe. Ellenállt, mert a török Nyugatot és elsősorban Bécset fenyegette. Mohácsi vésszel és százötven éves hódoltsággal fizettünk érte, de Bécs sértetlen maradt. Ez a magyar véren megmenekült Bécs és egész Ausztria is fizetett azonban több, mint három évszázados Habsburg-igával! Magyarország középkori nagyhatalmi állását ez tette véglegesen sírba! A török százötven év alatt nem tudott annyi magyar értéket pusztítani, mint amennyit csak Thököly, Rákóczi és Kossuth szabadságharcai alatt pusztított Habsburg vezényszóra az osztrák ármádia, békében pedig az osztrák “Bach-huszárok”. Az orosz csizmát is az osztrák hadsereg szorongatott helyzete vonta először magyar földre. Most, amikor a német-osztrákság már régen szabad, de a magyarság még mindig a szovjetizált orosz csizma alatt raboskodik, a korábbi osztrák-magyar kapcsolatokat nem lehet csak úgy egyszerűen a keserű magyar emlékezés mélyére temetni. Különösen nem, ha az osztrák népi szellem még ma is híven őrzi a beteges Habsburg-örökséget, hogy a magyarság fölött kedve szerint rendelkezhet, és ősi földjét “érdekei” szerint szabdalhatja magának. Az ellenséges múltat csak akkor szabad felejteni, ha a jövő békét igér! De ha a köztársasági osztrákok is a dicstelen Habsburgpolitika észjárásával kacsintgatnak a mi történelmi örökségünkre, — akkor minden keserű emlékezés: figyelmeztetés a jövő veszélyeire. És az évszázados keserű emlékekből az osztrák nép még csak igen-igen keveset édesített meg a negyvenötös és az ötvenhatos menekültek megsegítésének baráti gesztusával! ★ Valamikor hajdanán nagyon is vegyes népi törzsek kezdték befedni Európa földjét. Kháotikus évszázadok után csak a nemzetállamok kialakulása teremtett rendet. Európa népeinek ezt a differenciálódási folyamatát marakodó háborúk festették vérpirosra. Se szeri se száma nem volt a megkötött és megszegett államszövetségeknek. Manapság integrálódási törekvések mutatkoznak. Bennük már a népi ösztönnek bizonyos motívumai is felismerhetők. Gyakorlati sikert azonban még igen hosszú időre legfeljebb gazdasági együttműködéstől Amikor utolsókat dörrentek az ágyúk Indokínában, mindjárt Vietnamban fütötték be azokat. Akkor még “piszkos kis háborúnak” mondták . . . Azóta ha nem is tisztult meg, mosakszik sokat, és hőmérőjének higanyoszolpa a kis háborúk forráspontján messze túlszökött. Némelyek attól félnek, hogy gátja szakad, és elemi erővel szól bele Délkelet-Ázsia sorsába. Mások viszont éppen ezt akarják vele elérni, vagy még ennél is többet ... _______________ J. Clark szenátor a minap újságírók előtt így nyilatkozott: “. . . halálos rettegés fog el arra a gondolatra, hogy Vietnamban a harmadik világháború útjára értünk.” Ez nem a modern nagyvárosok utcájának a hangja. Ez felelős államférfi szava még akkor is, ha körülötte hasonló felelős államférfiakat nem fog el halálos rettegés, — sőt. De Vietnam fölött a fegyverek zakatolása sem kunyhókban tengődő népek hangos kívánsága. Olyan hang inkább, melyet egyesek ittas lázadók ordibálásaként ismernek föl, mások meg összeesküvők dobverésének, mely sunyi szándékról igyekszik elterelni a figyelmet. Ebben a januári kemény télben Johnson elnök kirándult a kies Hawaiiba. Dél-Vietnamban viszont a hőség lehet nagyobb, mert ennek a híressé lett kis mü-államocskának elnöke is pont odautazott. Vájjon szóba jött-e közöttük Szibéria csontkeményre dermesztő vad éghajlata, vagy csak a Góbi-sivatag hűvös széljárásáról beszélgettek? ★ Fontoskodó kommentátorok rendszerint tudós koponyák ósdi szemüvege alól szólalnak meg, néha azonban bohóc-kifejezéseket is megeresztenek. Nemrég “béke-támadásnak” nevezték azt a nagy offenzívát, melyet az USA indított, mely egy álló hónapig eltartott, s amely kudarcba fulladt. Mert az lett volna a rendeltetése, hogy a kritikus problémáknak tárgyalások útján való megoldására kényszerítse az illetékeseket. Bár a vietnamiak szerint egész környékükön egyetlen illetékes korifeust sem lehet találni, a viaskodók mindkét oldalról kötik az ebet a karóhoz. “Észak-Vietnam nem nyugszik, amíg az utolsó amerikait is ki nem verte!” — mondja Ho Chi Min. “Megvédjük Vietnam népének szabadságát!” — jelentette ki az USA elnöke! Na, tessék! Hát van itt más kiút, mint hogy elszakadjon az egyik vagy a másik megkötözött kutya kötele? Vagy kidőlhet mindkét karó is, ha ilyen konokul ráncigálják? ★ Az USA részére Vietnam elvesztése nagy lépés lenne Ázsia elvesztése felé. De kisebb-nagyobb gazdasági, politikai és propaganda veszteséget rögvest zsebre is tehetne vele. Kína a hátát akarja biztosítani mindenáron, hogy lehet várni. Kis szövetségi rendszerek propagálása csak azoknak a szerződés-kötéseknek és szerződésszegéseknek letűnt világát hosszabbítaná meg, melyek a nemzetállamok gyökereit rágták el. S amelyek éppen az integrálódás eszméjét termelték ki, elsősorban a feltétlen érdekközösségüket felismerő nemzeteknek, nagytér-politikára irányuló nemzetközösségi összefogását. A magyar-osztrák szövetségi állam gondolata tehát nemcsak felelőtlen elgondolás, hanem vérszegény is. Nehéz volna eldönteni, hogy melyik hibája a súlyosabb, mert mindkettő végzetes lehet. Ausztria és Magyarország együtt is éppoly könnyű súllyal billegne a nagyhatalmak hintáján, mint külön-külön. Közös nemzeti életet sohasem éltek, már pedig a közös nemzeti élet tényezőit nem lehet csak úgy egyszerűen egy ábrándos szegről leakasztani. ★ Küzdelmes történelmünknek talán legnagyobb terhe volt az, hogy a Habsburg-dinasztia Magyarországra is kiterjesztette a hatalmát. Ettől a tehertől láthatólag végérvénysen megszabadultunk. Magyar ember nem sírja vissza ezt a múltat, inkább ráhagyja nem-magyar származású arisztokráciánk maradékára és a molnárkék díszmagyarban feszítő lúdtalpas Chorinokra. mell-állásban nyúlhasson Szibéria felé, egyetlen terjeszkedési lehetőségének irányába. Ez a szándék viszont a Szovjetunió húsába vág. Kínával szemben itt találkozik a világ első kapitalista államának “érdeke” a világ első kommunista államának “érdekével”. (A világ érdeke szigorúan mellőzve!) A kínai-szovjet viszony alakulása megmutatta, hogy a kommunista ideológia mennyire háttérbe szorul. ha nemzeti létérdekekről van szó. A közeliövő most arra készül feleletet adni, hogy a kapitalizmus és a kommunizmus elvei mennyire törpülnek el kölcsönösen, és az USA mikor kezd nyílt parolázásba a Szovjettel? Nyugati részről az ilyen kényszerhelyzet azonban azt szokta eredményezni, hogy a mérhetetlenül gazdagabb kapitalizmus fölhízlalja a fuldokló bolsevizmust! Lásd: Churchillnek és Rooseveltnek legrikítóbb példaadását. Ha ez most megismétlődik, ugyanannak a gesztusnak két egymásután következő lépésével az USA meg is védi, és nyomban tönkre is teszi nemzeti érdekeit. Mert az orosz nemzeti erő megsegítésével — megsemmisítővé válik a bolsevizmus ütőereje. S ez mégsem közömbös a világ népeire. Még az sem, hogy a második világháborúban megindított hazárdjátékra csak a harmadik adja meg a keserű csattanót, — esetleg csak a harmadik világháború előkészítése vagy megelőzése címén folyó véres durrogás. A csattanó mindenképpen méregkeserű lesz, — azoknak az erőknek a hibájából, melyek idült rövidlátásban szenvednek, s ennek megfelelően az egész világra kiterjesztett körvadászaton hajszolják a zsákmányt, vadász-szenvedéllyel. Az orosz medve — kicsit megszeppenve — még mindig csak a fogait vicsorgatja az amerikai papírtigrisre (így hívják odaát az USA-t), de a legfelsőbb szovjet pártbizottság már azzal vádolja Kínát, hogy az háborúba akarja ugratni a Szovjetet az USA ellen! Itt tartunk hát már! Halálos mérkőzést kormoznak a második világháború szerencsés győztesei a világ szerencsétlenségére. El tudja-e kapni a tigris a sárkány nyakát, és ha igen, lesz-e a sárkánynak annyi ideje, hogy előbb fejbekólintsa a szovjet medvét? S ha a harmadik változat jön? . . . NAGY ÁRPÁD ★ KOSSUTH-MÚZEUM — BULGÁRIÁBAN. — Kossuth Lajos, száműzetésének pár évében a bulgáriai Kolarovgradban élt. Akkori lakásának épületéből múzeum lett, mely a világhíres magyar államférfi sok emlékét őrzi. A bulgáriai Kossuth-Múzeum igazgatója Magyarországon járt, hogy emléktárgy-gyűjteményét kibővíthesse. A szolnoki Damjanich-Múzeum vette pártfogásba ezt a szándékot. A Tisza-vidék sok Kossuthemlékéről fényképgyüjteményt készítenek, s megfelelő írásos anyaggal kiegészítve, a kolarovgrádi Kossuth-Múzeum rendelkezésére bocsájtják. Körvadászat Vietnamban
