Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)

1966-08-01 / 8. szám

NYOLCADIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1966 AUGUSZTUS HO EZ VOLNA „NEMZETKÖZI POLITIKA?” Előre is bocsánatot szeretnénk kérni azoktól a közéleti személyektől, akik személy szerint sértve érezhetnék magukat, de egyszer már egyenes kifeje­zést kell adnunk a gyanúnknak. Mind határozotabbá válik ugyanis a meggyőződésünk, hogy az emberi józanság egyszercsak jobbesetben is őrülteknek fogja nyilvánítani azokat, akik a mai nemzetközi politikát irányítják. Nagyszerű tudósok talán nemsokára föl is fedeznek valami baktériumot, mely főleg közéleti szereplők agyvelejére vetette ki a hálóját, és abban az őrültséggel azonos tüneteket idéz elő. Ami még hozzá fertőzés útján terjed is. Nemrég röppent világgá a hír, hogy az északviet­nami kormány “háborús bűnösként” kívánja felelős­ségre vonni a bombázások után elfogott amerikai pi­lótákat. Az érintettek oldaláról igen hangos volt a fel­­röffenés erre a hírre és eshetőségre, hiszen az 1945- ben eldobott bumeráng üt vele vissza. A fenyegetettek képviseletében a délvietmani kormány vett fel még inkább fenyegető magatartást. Kijelentette, hogy ha az északiak nem hadifogolyként kezelik az elfogott amerikai pilótákat, akkor Hanoi, Haiphong és a többi nagyvárosok teljes elpusztításával kapnak választ. Északról persze hivatkoznak a győzelmi mámor­ban fogant nyakatekert nürnbergi jogalkotásra, és az ennek alapján foganatosított szörnyű ítéletekre. Nem akarnak azonban emlékezni arra, hogy a nürnbergi “jogalkotók” az egész világ szemében csúfosan meg­szégyenültek, s miután embertelen tettüket végre­hajtották, 1949-ben Genfben hoztak is valami egyez­ményt. Eszerint a fogságba esett katonákat minden­képpen hadifoglyoknak kell tekinteni, és ellenük sem­miféle megtorló intézkedést végrehajtani nem szabad. Most látszik, hogy akik a jogot egyszer leköpték, azok továbbra is ki vannak téve a jogtalan erőszaknak, és a talán százezerszeres mértéken is túlcsapó meg­torlásnak. Hát nem őrültség, ami folyik? Vagy itt egy másik, szintén újkeletű szörnyűség: Ethiopia és Libéria kormánya, több más afrikai állam nevében hat évvel ezelőtt panaszt emelt a Dél­afrikai Köztársaság ellen a Hágai Nemzetközi Döntő­­bíróságnál. Ez volt a vád: a Délafrikai Köztársaság nem teljesítette a ráruházott mandátumban vállalt kötelezettségeit, bekebelezte Délnyugat-Afrikát, azt militarizálta, és belpolitikájában a faji megkülönböz­tetés alapján áll. A vizsgálat hat évig tartott, sokmilliós költséget fogyasztott el, többszáz tonnára gyülemlettek az ak­ták, — s a Döntőbíróság végül is elutasította a pa­naszt. Már ennyi is a komédia határát súrolja, s most jön még csak a csattanó! A híradások úgy szólnak, hogy “a döntés meg­ingatta az afrikai államok bizalmát a Hágai Döntő­­bíróság létjogosultságában”! Száz és száz táviratban követelik az UNO-tól, hogy “vessen véget a Délafrikai Köztársaság uralmának! Szóval pusztuljon az az egyetlen jogi szervezet, mely ebben az őrült világban még leginkább meg tudta tartani a tekintélyét. Pusztuljon, mert egy íté­lete nem tetszik a panaszosoknak! És a bírósági döntés ellenére lépjen működésbe az a sötét gyülekezet, mely önmagát tette meg a nemzetközi ellenőrzés szervévé, s melynek semmi tekintélye nem volt soha. Lehet másnak tartani, mint őrültségnek azt, ami végbemegy? És nem őrültek garázdálkodnak-e tény­leg nemzetközi jogban, politikában? Olvasóink közül többen hiányolták már, hogy ha­sábjainkról leginkább a komoly és hivatott kommen­tárok hiányoznak a nemzetközi politika történéseivel kapcsolatban. Igazuk van, lapunk jóideje csak a nem­zetközi cirkusz egyes kiemelkedő müsorszámait kom­mentálja. Mert nem jog és nem politika az, ami a nagyvilágban folyik, még csak nem is nemzeti erők versengése és küzdelme. Szabadonfutó őrültek fer­tőzött agyvelejéből pattanhat ki csak ilyen, minden józanságot és erkölcsiséget nélkülöző kalózkodás. És mert ez általános korszellem lett, szégyenpír kell öntsön el mindenkit, aki részese annak. Jönnie kell a józan ébredés áramlatának. Ez azon­ban semmiesetre sem fog csupán elmeszakértők diag­nózisából állni, hogy egyszerű fölmentő ítélettel Hát csak pólyázgassáh! Egy ámokfutásban jártas és arisztokrata hírben álló magyar emigráns éppen a filoszemita világbaj­nokságon álmodozott, amikor — hogy-hogy nem — belepottyant egy főtitkári székbe. Nyomban trónszé­ken képzelte magát, és mint valami abszolút uralkodó múmiája, abszolút önkényesen rendelkezett. Keresz­tény magyar egyházközségek és egyesületek Emlék­­bizottságába való tömörüléshez meghívott egypár zsidó szövetséget is. Tessék elhinni hogy így volt, ha a klasszikus demokrácia szentföldjén hihetetlenül hangzik is az ilyen abszolút uralkodói gesztus! A meghívókat szétvitte a posta, előzőleg azonban beleköpött ám egy huncut kis Manó. Úgy, ahogyan azt érdekfeszítő gyermekmesékben szokta tenni. Ad­dig ugrált-bugrált az írógép billentyűi között, amíg — mit is tesz egy ilyen kis Manóka! — félrebillent a dátum! Péntek estére szólt a meghívás, péntek este pedig — Uram-Teremtőm! — ötezerhétszázhuszonhat év óta sábesz van! Törték a fejüket a bölcs rabbik, hogyhát mostmár mi légyen? Tanácskoztak, tépelődtek, még a Talmu­­dot is átböngészték, hátha találnának benne valami eligazítót. Találtak is. Odahívták nyomban a legügye­sebb írástudót, és olyan választ kanyarítottak, hogy csak úgy ragyogott! A sábeszről nem írtak árva szót sem, de kristály­­tisztán megírták, hogy nem kívánnak koordinálódni olyan testületekkel, melyeknek vezetői között néme­lyek világnézete ellentétes az ő világszövetségükkel. Ez — tréfa nélkül — komoly indok. így hát ma­gyar szabadságharcos emlékbizottságosdi helyett, ama péntek estén máshová tértek sábeszt ülni. Mily szép is lenne ez így — mindörökre! Meny­nyire tiszteletreméltó az ilyen zsidó jószándék! Minek is születtek közibénk ámokfutók, akik képzelt trón­székből, felséges terrorral akarják a hitükhöz és vé­rükhöz mindennél hűségesebb zsidókat, az ősi vallás gyakorlásától eltéríteni, és politikai haj bakapásokhoz invitálni! Csak mert magyarul is írnak, meg beszél­nek. De hát egy ámokfutót nem lehet meggyőzni arról, hogy népi ellentétek legjobb megoldása a szétkülönü­­lés. Pólyázgassák hát csak a náluknál okosabbakat! — ha van hozzá gusztusuk . . . — R. R. SZEGÉNY GAZDAGOK “Magyarország legnagyobb természeti kincsének, a bauxitnak további hasznosítására a következő öt évben is nagyobb összegeket ruháznak be. E fejlesztés összhangban áll a magyar-szovjet timföld- és alumi­nium egyezménnyel (!!), amelynek értelmében évről­­évre növekvő mennyiségű timföldet szállít Magyar­­ország a Szovjetunióba, s onnan ugyanolyan arányban növekvő mennyiségű aluminium tömböt kap vissza. Magyarországnak tehát elsősorban a bauxitbányásza­tot, a timföldgyártást és a feldolgozó ipart kell fej­lesztenie, s a rendkívül nagy energiaigényű kohósítást a Szovjetunió segítségével oldja meg.” Szószerint így jött hazulról a tudósítás. Aztán egy másik: “Nagy sikerrel zárult a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokban immár hagyományos Budapesti Nem­zetközi Vásár. A magyar külkereskedelmi vállalatok­kal számos külföldi cég írt alá szerződést, s ezek összege lényegesen meghaladta a tavalyit, amikor is összesen egymilliárd devízaforint értékű megállapo­dást kötöttek. Az idei vásár legnagyobb összegű szerződését a magyar MOGÜRT Gégjármü Külkereskedelmi Válla­lat és a szovjet Autóexport írta alá. E szerződés ér­téke több mint egymilliárd devízaforint.” A kis Magyarországnak nagy bauxit-kincse a Ter­mészetnek az ajándéka a szegény magyarok számára. De a belőle fejthető gazdagságot a nagy Szovjetunió nyeli el. A verejtékes munka nyersanyagát fillérekért átveszi, aztán a villanyerővel megmunkált aluminium tömbökből egy keveset visszaad — méregdrágán. így segíti a gazdag a szegényt — a leninizált és sztalinizált marxizmus szent nevében . . . A híres-kedves Budapesti Nemzetközi Vásárnak is már csak a hagyományos neve maradt meg cégér­nek. Vajon hány rongyos devízaforint értékű vásári lehessen majd eltussolni a nemzetközi politika csíkos ruhára és kényszerzubbonyra betegedett bohócainak őrjöngését és gaztetteit! Addig pedig kár lenne politikailag méltatni a tör­ténéseket, még ha komolynál is vészesebbek azok. szerződést köthettek az idei vásáron nyugati-keleti cégek, ha egyedül a szovjettel aláírt kereskedelmi szerződés értéke “több mint egymilliárd devízaforint”, s ugyanakkor az összes megkötött szerződés értéke is csak “lényegesen meghaladja az egymilliárd deviza­­forintot”? így néz ki a szegény-gazdagok külkereskelelme, ahol a Szovjetunió a legfőbb pártfogó és gyámolító . . . CANADAI ELŐFIZETŐINK SZIVES FIGYEL­MÉBE! — Azért, hogy a postai kézbesítést meg­gyorsítsuk, lapunkat a júliusi számtól kezdődően g közvetlen címre postázza az USA-beli kiadó­­hivatalunk. Az előfizetéseket kérjük továbbra is a Szity­­tyakürt kanadai címére küldeni: P. 0. Box 26, Montreal 16, Quebec, Canada. (Egy évre 3 USA dollár, légipostán 5.50 USA dollár.) A Kiadóhivatal. «ITTVAKÖUT Megjelenik havonta Published Monthly Publication mensuelle A Hungária Szabadságharcos Mozgalom Lapja Felelős Szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR (USA) Felelős Kiadó — Publisher: TÓTH BÉLA (USA) Levelezési Címek — Correspondence Offices: USA: Major Tibor, 8811 Detroit Avenue, Apt. 47, Cleveland, Ohio 44102. CANADA: Horváth Sándor, P. 0. Box 26, Mont­real 16, Quebec. Előfizetés: Egy évre: $3.00 — Egyes szám ára 25 cent. Printed in USA

Next

/
Oldalképek
Tartalom