Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-08-01 / 8. szám
1966 AUGUSZTUS HÓ SZITTYAKÜRT HETEDIK OLDAL A tények beszélnek! — Forradalmi riport tíz év távlatából — ÁTALAKUL A BOLSEVIZMUS? Ehhez a legmodernebb és legrosszabb életformához az anyagiakat, szűkösebb vagy bővebb mértékben, munkabér vagy szabad jövedelem alakjában, csaknemhogy tálcán nyújtják az embereknek. De az voltakép csak előlegezés, mely visszatérül a “közkassza” kulcsosainak a zsebébe. Hiszen a modern pszichológia és gazdaság-statisztika tudománya előre mutatja, hogy a “szabad” életszint-emelkedés, mely csatornáin át lehet visszaszivattyúzni a privátjövedelmet a nagytőkések kasszájába. Kellő reklám segédletével, és némi veszeség leírásával. Ez a veszteség az, ami nekik megéri az árát, s ami — még a legmagasabb munkabérek világában is — a dolgozó ember tulajdonképpeni keresete, melyet úgy használhat föl, ahogyan neki tetszik, s nemúgy, ahogy’ azt a modern élet korifeusai előírják neki. A kommunizált életformában ugyanilyen visszaszivattyúzás folyik. A különbség annyi, hogy ott már eleve igen alacsonyra vannak szabva a bérek, és a “közösségi érdeket”erősen hozzáhangoztatják. Az új — legrosszabb— életforma nyugaton már feltűnően kérkedik, de a keleti diktatúrában is izmosodik, s odasodorja az életet. A közös vonás elárulja a közösen rejtegetett eredő célt. És annak egyik oldalról a durván nyílt, a másik oldalról a kultúráltan álcázott eszközeit. Mindkettőben a legnagyobb érték rongyolódik: az Ember. Az Ember, aki szellemi erejével és évmilliók küzdelmével messze az állatvilág fölé emelkedett, de akinek élete már arrafelé hajlik vissza: a pillanatnyi egzisztenciára. Az időtlen idők óta folyó szellemi előretörés lényegében szellemtelen biológiai és gazdasági harccá silányult. Már pedig ez a harc nyílegyenesen vezet bele a vad állatvilág egyetlen produkciójába: egymás fölfalásába. A nagykaptializmus és a bolsevizmus titkos frigyéből fogant szörnyszülött: a legújabb és legrosszabb életrendszer, tehát tulajdonképpen már meg is valósult. Keveset számít, hogy keleten még a teoretikus kollektívizmus vérvörös, nyugaton pedig a fesztelen szabadosság tarka ruháját hordja. Az emberi szellem mindkettőben száraz értelemmé kopaszodott: a pillanatnyi — tehát nem emberi — haszonlesés szolgálatára. Az emberi sorstragédia utolsó felvonása persze még hátra van ebben a történelmi periódusban. Eszméket — különösen ha azok rögeszmék — csak az emészt el, ha terjedelmesen megvalósulnak, s ezenközben sziklás-szúrós zátonyra futnak. A finálé irtózatos pusztítása tehát még előttünk van, de annak már a küszöbén állunk. Kell ez a pusztulás ahhoz, hogy felszabaduljanak a jó és jobb életrendszer kimunkálásának elfojtott erői. Mert vannak elfojtott erőink! Századunk harmada körül ezek már bele is kezdtek a kimunkálásba. Féleredményeiket is csak fegyveráradattal lehetett szétroncsolni. Gyakorlati megvalósulásának zátonyán a nemzetiszocializmus mai eszméi is elemésztődnek majd egyszer. De addig még óriási értékű hivatást kell teljesíteniük. Talán minden eddiginél fényesebb korszakot írnak meg a Történelemben. Első jelei ilyenre mutattak. * ★ ★ FURCSÁN TALÁLKOZNAK néha rikító ellentétek. Az emberi jogok előmozdításának eszközeiről rendezett szemináriumot az ENSz, — és pont Budapesten! Helyszíni tapasztalatok szükségesek talán ahhoz, hogy a világkormány szovjet módra szabályozza az emberi jogokat széltében-hosszában? ★ TÖBBÉVES KUTATÓMUNKA eredményeként otthon kidolgozták a füst és korom nélküli brikett előállítási módszerét. Olyan új technológiát honosítottak meg, mely a tüzelőanyag nyolc százaléknyi kátránytartalmát egy százalékra csökkenti, s így az gyakorlatilag füst nélkül ég. A nyárvégén egypár bátrabb szó hangzik el rabmagyarok ajkáról. Főiskolás ifjak apróbb cédulákra is rá mernek írni magyar vágyakat. írók tanácskoznak, s óvatos hanghordozásuk alól is kifelé bujkál a rab rejtett merészsége. Munkásrobotolók próbálnak követelni valamit. Kissé kihúzzák a mellüket, s megtapogatják izmos karjaikat. . . . Mert a balsors alatt is forr-pezseg az élet . . . A bűnösök vaskos kötetekre dagasztják a mesét. Persze: csak utólag. Az előzmény alatt semmi, de még a folyamat alatt is alig mordul egy-két megszeppent hang. Az is tompa, súlytalan, tétova. 1956 október 23-án is fölkel a Nap, s amikor lenyugszik — puskaropogás temetési zenéjével húnyják örök álomra szemüket pionír magyarok. Most kezdődik a tánc . . . A MESE Mesét csak hónapok után írnak, de az így kezdődik: “Az októberi ellenforradalom kirobbantását a nyugati imperialista hatalmak hosszú évek munkájával készítették elő. Tevékenységük három részre tagolódik: 1. ideológiai előkészítés; 2. politikai és katonai szervező munka; 3. fegyveresek átdobása Magyarországra.” Micsoda hazug kabaré-szöveggé lett ez a buta köpet tíz év távlatában! A moszkovita mosakodás “Fehér Könyv”-nek becézte azt a kiadmánysorozatot, melyben apróra anaüzálja a Forradalmat. Fedele, lapjai is elsárgultak azóta. Az akkor rájuk nyomtatott fekete betűk pedig ma, mint szarkalábak tükrözik vissza a mosakodásra és kendőzésre szánt tarka mesét. AZT HAZUDJAK, HOGY “ÍGY KEZDŐDÖTT”: Az USA 1951-ben külön törvénnyel 100, majd 125 millió dollárt irányzott elő arra, hogy a vasfüggöny mögül menekülteket a “NATO-t támogató fegyveres alakulatokba, vagy más célokra tömörítsék”. A “más célok” alatt kémek és szabotőrök kiképzését kell érteni, — dörmögi a Fehér Könyv. Lázálmukban ehhez kötik keserű táncuk előzményeit azok, akiket október 23-a után pár napra megtáncoltattak a magyar szabdaságharcosok. Kergebirka az, aki hiszi, hogy ennek valami köze is volt a Magyar Szabadságharchoz! Kémek és szabotőrök szervezése — sajnos — minden állam külpolitikájába beletartozik. A szovjet külpolitikának mintha egyenesen ez lenne a legfőbb pontja. És az USA is, ha ezt tette, önmagáért tette. Érintette valamikor is a szabad magyar érdeket az USA érdeke? Lehet. De hogy a kémszervezeteit se fegyveresen, se fegyverzet nélkül sohasem használta föl magyar érdekekért, az szentigaz. A tények is így pecsételték meg. Pedig a drágalátos Roosevelt-rezsim még Sztálinnál is nagyobb ludas volt a magyar sors elvörösödésében. De az “USA által tömörített magyar menekültek” nem voltak otthon a Szabadságharc alatt. Mert egyszerűen nem léteznek. S A TOVÁBBI “KEZDŐ TÉNYEZŐK”? “Ideológiai előkészítést”, legfeljebb száműzött magyarok kezdeményeztek volna a nagyvilágban. Megette volna a fene azt a bolsevista-ellenes “ideológiát”, melynek a háborúban-békében bratyizó amerikai politika a tanítómestere! A Fehér Könyv nem is bocsájtkozik részletezésbe ennél a tételnél. Még halandzsába se kezd. A vád tárgyát képező hármas “tevékenység” első pontja fölött hallgatagon tovasiklik. Nem így a másodikon: a “politikai és katonai szervező munka” pontján. Felsorol itt tücsköt-bogarat — százfélét is. Idéz az USA kongresszusi naplójából, világlapok politikai pletyka-rovatából, képviselők és szenátusi bizottságok nyilatkozataiból — garmadával. Még a Szabad Európa Rádió titkait is elfecsegi. Csak egyre nem képes: komoly összefüggésbe hozni mindezt október 23-a előzményeivel. A Szabad Európa Rádió kétségtelenül sokat pletykált magyar nyelven. Voltak munkatársai, akik elhitték, hogy ez a szervezet direkt a vasfüggöny mögé szorítottak megváltására képződött. És ezek a naiv törtetők ilyen értelemben valóban sokszor elszólták magukat a müncheni mikrofon előtt. Lehet, hogy otthon olajként csepegtek az ilyen adások a magyar forrongás parazsára, de indítóerő annyi sem volt bennük, mint egy-egy vízcseppben van. Ha valami szította a forradalmat erről az oldalról, azt talán lehet vak ábrándozók felelőtlenségének a rovására írni. A tények azonban ennél hangosabban és világosabban beszéltek, s az egész “politikai meg katonai szervező munkára” inkább a beugratás bélyegét sütötték. Lemesélhetetlenül. “FEGYVEREK ÉS FEGYVERESEK ÁTDOBÁSA MAGYARORSZÁGRA” Ez a cím is nagyhangú, a hozzávaló mese terjedelmes. De száz és száz idézetből, “bizonyítékból” nem bújik elő egyetlenegy fegyverforgató se, akit külföldi szervezetből dobtak volna át a hazai felkelők közé. Még az emigránsok közül sem tudott konkréten vádolni a Fehér Könyv egyetlen személyt sem. Azok közül sem, akik szívük sugallatára valóban átcsempészték magukat harcoló magyar testvéreikhez. “Külföldi fegyverekről” viszont még fényképekkel is dokumentálnak. Mintha pár évvel előbb nem világháború viharzott volna át Magyarország földjén. Mintha nem hullott volna ott sárba angol, német, amerikai fegyver — éppen elég. S nem bújhattak volna elő a rejtekből, amikor szükség lett rájuk! De azért a Szabadságharc “fegyveres támogatásáról” olvasni tíz év után, mégis csak mosolyt keltő. Még csak azt se sóhajthatjuk hozzá utólag, hogy bár: kaptunk volna fegyvereket; mert kaphattunk-e volna eleget ettől az elvtelen és szervezetlen Nyugattól? “EMIGRÁNS HARCI SZERVEZKEDÉS” Ilyen címen is bőségesen ömlik a mese. A szorongatott kommunista analízis olyan képet fest ehhez a nemlétező kerethez, amire büszkék lehetnénk, ha nem csak kommunista rémkép lett volna. Mert ebből a rémképből úgy néz ki, mintha 1945 és 1956 között egymillió magyar — egymillió “nyilas-fasiszta” száműzött — egyebet sem tett volna, mint állig fegyverzett katonává képezi és hadsereggé tömöríti magát. De ki ne tudná az igazságot, hogy hasonló szerveződésért tizenkét év alatt még csak két zsenge fűszálat se tett keresztbe senki? KÖVETKEZMÉNYEK A Szabadságharc következményei még gorombábban mutatják a puszta tényeket minden mesével szemben. “Ők” — mindenről tudtak előre, s érdekes, hogy megelőzésül egy lépést sem tettek. Mi nyakig voltunk támogatva a nyugati hatalmak, s az akkor még egyetlen atomhatalom minden segedelmével, — s mégis legyőzettünk. Boszorkány-mese ez a valósággal szemben. A felkelő “náci-fasiszta-nyilas” elemek leverése után a “népi és haladó többség” — konszolidálta az országot. Vajon nem éppen emiatt a vörös konszolidáció miatt, és a magyar népi többség miatt kell egyenes tényekből nyakatekert mesét költeni? Mire való tízmilliós népi többséget védeni szovjet hadosztályokkal és atomtámaszpontokkal egypár tehetetlen nyilas-fasiszta elem ellen? Nem éppen abban rejlik-e 1956 nagyszerűsége, hogy az arányok fordítottak, és egész nemzetünk nyakán ül egypár bolseviki, akik csak azért tehetősek, mert hátuk mögött van a szovjet Góliát? Ez az, ami nem mese!
