Szinérváralja, 1914 (11. évfolyam, 1-31. szám)
1914-06-02 / 22. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak:'Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szim ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 50 fillér. MEGJELENIK M IN DEN K ED DEN. Felelős szerkesztő : FABIAN istvAn. A lapra vonatkozó mindennemű köziem ;ny és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szlnérváraljára küldepdők. Hirdetéseket mérsékelt árakén közlünk. törlesztésre élni, hanem keresni, mert ön szerint ez a kereső pálya, jól keresni, bőven keresni, urasan keresni. Ifjú barátunk, aki ezzel a bizalmas kérdéssél fordult hozzánk, hogy mutassuk meg önnek azt a pályát, amelyen még Magyarországon keresni lehet, őszinteségére őszintén fogunk felelni. Ha egy-két esztendővel ezelőtt kérdezett volna bennünket, feltétlenül a bankok felé utasítottuk volna önt. Mert akkor még a pénzintézek világában villogtak a legfényesebb kar- riérek. Akkor még olyan átlagos és az önénél, az ön gimnáziális képzettségénél nem magasabb intelligenciák, mint bankvezérek egész könnyen elérhettek évi 25—30,000 korona jövedelmet. Azóta azonban ez a pálya nagyot esett és ma gyakrabban találkozik ön bukott bankok igazgatóival a főpincéri pályán és az utazók egyesületében, mintsem gondolná. Ezt a pályát tehát nem merjük ajánlani, ifjú barátunknak. Ellenben teljes jó akarattal felhívjuk az ön figyelmét egy telivér, friss pályára, amelyen mindazokat a tanulmányokat mellőzheti ön, amelyekre nem érez magában hajiamat. Ahogy körülnézünk a boldogulás eszközei között, amelyek magyar ifjú számára kínálkoznak és könnyű és pompás boldogulást biztosítanak, egyetlen állaton akad meg a szemünk, ez pedig a ló. Ifjú barátunk az iskola padjaiban azt tanulta erről az állatról az egyszerű bővített mondatok között, hogy: A ló a legnemesebb háziállat. Ez azonban kiegészítésre szorul. A ló a legnemesebb és a legnemzetibb állatunk, amelynek jelentőségével már őseink tisztában voltak, illetőleg csakis ezzel voltak tisztában. Azóta sok egyébbel leszámoltunk és tisztába jöttünk, de végső tanulságul mindig megmaradt, hogy a lóra mindig, minden körülmények közt számíthatunk. Ifjú barátunk, nem kertelünk és magyarázunk sokat, önnek, ha igazán keresni akar a pályáján, teljes erejével a lóra kell magát vetnie. Ne ijedjen meg attól, hogy azt mondtuk: teljes erejével! Azért még Ifjú barátunk azt kérdezi (ölünk, hogy milyen pályát válasszon most, hogy az érettségit valószínűleg le fogja tenni, vagy legrosszabb esetben pótérettségivel kilép az úgynevezett életbe. Ifjú barátunk, meg akarjuk önt kímélni attól, hogy a kereső pályák valamelyikének előnyeit és hátrányait elsoroljuk és kijelöljük az iskolákat, amelyeket önnek a lateiner pályákon még el kell végeznie. Ifjú barátunk őszintesége viszont őszinteségre kötelez. — Ifjú •barátunk őszintén bevallotta, hogy semmi kedvet nem érez mágá- ban ahhoz, hogy esztendők sorvasztó napjain keresztül görnyedjen az egyetem padjain, amig az orvosi vagy jogi, vagy mérnöki vagy egyéb tudományban olyan tökéletességre tesz szert, hogy azok kereső pál vákká váljanak a számára. Úgy érti ezt, hogy ezeken a pályákon valóban keresni szeretne. Tehát nem nyomorogni, nem a lateinerek nagy átlagának cifra nyomorúságát élvezni, nem házbérhalasztásra és számlaA harang megkondul az éjfél elmúlt már, Sötétség bámul ki a kastély ablakán, A rococó szoba bútorjai között, Egy hosszú lábú pók fényes hálót kötött... Sziics Natália. Az éjszaka. Most szeretem az éjszakákat. A nagy magányt, a szelíd csendet. Ha fejem álmodén hajtom le, Sejmes ágyamba ha megpihenek. Ha jönnek mind az éji árnyak, Lilás szemükkel rám merednek, Sötét fátyolba burkolózva, Fehér ágyam szélére ülnek. ők altatnak el. — ők suttognak, Mint egykor régen anyám ! Tündérmesét. ,. Elringatnak karjukbavéve... g az álom rám teszi puhán kezét. Most szeretem az éjszakákat, A uagy magányt, a sötét csendet. Ha fejem áimodón hajtom le, Sejmes ágyamba — ha megpihenek. Szűcs Natália. I. hogy kezdődött a nászutunk? Ismetik express-házasságom történetét, azt a kis esetet, mely a szerencsés véletlen segítségével összehozott az én kis aranyos, de most még csak egy napos feleségemmel, bájos nőmmel, született Rudolfi Klementinával. Mig vőlegény voltam, nem értem rá naplót irni. Még ha írtam volna is, az nagyon egyhangú lett volna ; nem lett volna benne más, minthogy milyen szerelmes vagyok, hogy rózsaszínűnek látom az egész világot, hogy olyan boldog vagyok, hogy meg szeretnék ölelni mindenkit, hogy menyasszonyom fényképét a párnám alá dugtam és képével aludtam, képével ébredtem, hogy ezzel szemben képtelen voltam minden másra, mint csak arra, hogy reá gondoljak; hogy el nem tudtam volna olvasni egy politikai vezércikket, hanem az újságokból a szerelmes verseket böngésztem ki és azokat szavaltam magamban ; hogy szivarom kék füstjében elábrándozva csöndes lakásom puha karszékében őt láttam; hogy amint a kávéházban egy piccolói kértem, a fekete tükrében az ő arcát láttam ; hogy a virágokat halomszámra \ ettem és a Kertészeti Értesítőt olvastam: milyen virágot nem küldtem menyaszonyomnak; hogy nem tudtam, szórakozott voltam, a fl „SZIMÉBUflBflbJfl“ tflBŰÜfl Éjfélkor . . . Éjfélkor megnyílik a százötven év óta Bezárt ajtóju kicsiny rococc szoba, És halkan zenébe kezd a zenélő óra, Mig lassan tovább halad arany mutatója... belgyulnak mind a régi lángok, Halkan beszélnek, lépnek a lakájok. Kristály vázákban fehér krizantém’ok, A kandallóban nagy vörös hasábok. .. Fehér parókás csillogó dámák, Ragyogó szemű, kacagó lánykák Lovagjuk karján sorba mind belépnek, Suhognak rajtuk az illatos selymek.... Édes parfümmel telik meg a szoba, S felnyitja a száját az álmos zongora. A párok lassan táncba kezdenek, Kecsesen s lágyan keringenek. Csattos cipős lakájok hüsitőt hozuak. A kandallóba uj hasábot dobnak, És folyik a tánc és szól a,zene, Mindenkinek mámoros a szeme ...
