Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-01 / 14. szám
14 szám 1913 Ápriliis 1 Nem lehet közömbös hangsúlyozni azt sem, hogy úgy a konyhakertészkedés, mint a virágkertész J is egyike a legjövedelmezőbb foglalkozásoknak. Ezeknek a felkarolása és megfelelő propaganda előkészítése pedig, azt hisszük, legszebb feladata volna gazdatársadalmi testületeinknek. Sajnos, ezeknek tagjait azonban legtöbbször csak politikai kérdések izgatják. De talán nem végzünk egészen felesleges munkát, midőn vidékünk összes gazdáihoz, gazdatestületeihez, valamint hatóságaink mezőgazdasági üzemekkel foglalkozni hivatott tagjaihoz is azon kérelmet intézzük, hogy vonják be a kertészkedés népszerűsítését is tevékenységük körébe, ezzel kimondhatatlanul jó szolgálatot tesznek nemcsak közgazdasági téren annak művelői javára, de különösen a virágkertészet felkai olása terén, a nép lelki művelődése érdekében is. A korlátolt italmérési , engedélyek, Kereskedői körökben legutébb hire járt, hogy a péuzügvi kormány a kereske- j dőknek korlátolt pálínkanaéréri jogát, melyet nekik az 1899. XXV. t.-c. biztosit egyszerűen konflskálni akarja. A „Magyar Kereskedők Lapja“ ebben az ügyben tudako ódott a pénzügyminisztérium italmérési osztályában, ahol a következő felvilágosítást nyerte : — Arról szó sincs, hogy a pénzügyminisztériumban rendelet vagy törvényjavaslat kés/üine a korlátolt kismérési engedélyek eltörlése tárában. Az igaz, hogy még Wekerle pénzügyminisztersége idején, 1907-ben, rendelet ment a pénzügyigazgató- ságokhoz, mely meghagyta nekik, hogy a nem is láthattam volna: sötét vo t és mes sz elől jártunk. SZINÉRVÁRALJA korlátolt kismérési engedélyek számát lehetőleg csökkentsék. Azóta a pénzügyi igazgatás ezt a csökkentő tendenciát követi és például 5000 lakosnál kevesebet számláló községekben csak kávéházaknak ad korlátolt italmérési engedélyt, de szatócsoknak vagy füszerkereskedóknek már nem. A vendéglősök és koresrrárosok legutóbbi konresszusa a pénzügyi kormányhoz panaszos felterjesztést ntézett, melyben a kereskedőknek adott korlátolt kismérési angedélyek eltörlését kéri. Ezek a kereskedők, akiknek az italmérés csak melléküzletük, nagy konkurenciát csinálnak a vendéglősöknek és korcsmáro- sokuak, akik pedig sokkal nagyobb illetéket fizetnek Úgyszintén több törvényhatóság is felterjesztést intézett a kormányhoz az iránt, hogy a kereskedőknek korlátolt italmérési engedély ne adassék. Igen sok esetben ugyanis a cselédek, kocsisok, szolgák stb. amidőn a kereskedőnél vásárolnak, ott leisszák magukat. A keréskedő eleinte ingyen kínálja pálinkával, később rászoknak és azután már pénzért vásárolnak. Ezek a viszonyok arra indították a kormányt, hogy közegeiket a korlátolt ki-mérési engedélyek csökkentésére utasítsa. Ezen engedélyek kon- fiskálásáról azonban szó nincs. A régi jogok respektáltalak, ellenben azt megteszi a pénzügyi kormány, hogy sok esetben egy olyan üzlet uj tulajdonosának, melynek azelőtt volt ilyen engedélye, uj engedélyt nem ad. Egyáltalában a pénzügyi kormánynak az az elve, hogy a kereskedőknek, akiknek az italmérés csak melléküzlet, csak ott adassék italmérési engedély, ahol az feltétlenül szükségesnek mutatkozik. Mint látható, itt a pénzügyi kormány részéről valóságos hajsza folyik a kereskedők ellen, akiknek az exisztenciáját a vidéken a sok fogyasztó szövetkezet versenye úgyis kockára teszi. A pénzügyminiszter megfosztja egy bizonyos jövedelemtől a kereskedőket, akik pedig legjobb adóalanyok. Ez nem állami raisan, annál kevéábbé, minthogy tudtunkkal a fogyasztási szövetkezetek hatalmas protektorai segítségével egymásután kapnak itaimérési engedélyeket Az én arcomat egy cigaretta vörössége világította és mikor a lány felé fordul am, tűiénél láttam, hogy az ő szája nagyon hívja az enyémet, de ón eldobtam a cigarettát és a karját is kicút távo abb to tam. Megálltunk, hogy megvárjuk a többieket és arcunk egymásnak fordult, Csak elképzeltem az alakját meg az arcát, mert a hold fényét is feltartotta egy fa, mely aludt, mert alig reszketett. Gondoltam : vájjon hol most a szája? Magyarul gondoltam és ő mégis megértette, mert megcsókolta vele az enyémet. És, nem tudom miért, de akkor azt mondtam : — Jolán és ő azt kérdezte, hogy kit szólítok ? Én nem feleltem. Ekkor utolértek minket és egy gyufát gyújtottak : utat keresni. Az én testemben pedig n így reszketés támadt, a gyufánál láttam, hogy fél lépésnyire tőlünk nagy mélység van, tán egy holt pataknak medre. A zsebemből papirt vettem ki, meggyuj- tottarn és ledobtam, hogy lássam : milyen mely, pár száz méter lehetett és mikor leért a papír és utolsót lobbant, akkor emlékeztem : az egy l°vél volt, melyet délelőtt Jolánnak inam, szépen és csókosan, de elfelejtettem postára adni — Csók a halálnál, ezt gondoltam, ‘ mikor a vérem újra szaladgálni kezdett bennem, de aztán megfordítottam, igy. — Halála csóknál. Nagyon távol egymástól mentünk oyább. Beszélgettünk is: szerelmesekről, melyekről csak sötétben lehet beszélni: az egyiknek szeretője van, s másiknak menyasszonya és én újra megtagadtam magam, mikor nyögtem: — Nekem, jaj, senkim. Ekkor az előbbi lány hozzám jött, megfogta a kezemet, mintha vezetni akarna és tényleg vezetett. Szótlanul, amig fel nem értünk. Ott fönn még vagy félórát várni kellett, a napra, nagyon hideg volt. Kabátunk és minden ruhánk jól be volt csukva, csak fej€nk födetlen. Reszkettünk, álmatlanságtól, vagy emlékektől, az angol fiú kis dalokat fütyült, mi hallgattuk, Ismerős sorokat vele is gondoltunk, talán a szél is, mely megindult, hogy bekalandozza testünket. Szorosan egymáshoz álltunk. A kéz- a kezet melegitette és egyik test a másikat, És száj a szájat. Csókoltunk és minket a szél meg az éj csókolt, mert a meghalt csillagokért öltött nagyon nagy gyászt És mikor fáradtan a csóktól és daltól az órára néztünk, akkor az egyik vörös, sokáógő raké.át gyújtott és én láttam a beesett szemeken, hogy titkos bánatoktól sírni szeretnének, A rakéta fölröpült, nagy piros vonalat irt le, aztán csattant és holtan bukott, az egyik lány meg azt mondta: így csattan e! egy csók és aztán meghalunk. Es csendesen sírni kezdtem és azt hiszem, kívülem is sirt valamelyik, mert mikor a lány azt mondta nekem : H ÍREK. Athelynés. Csaba Adorján, Szatmár- vármegye főispánja, Bonis Sándor közigazgatási gyakornokot Nagykárolyból az erdődi főszolgabírói h vatalhoz helyezte át. Gyászhirek. Szupkay Gyula, szinérvár- aljai telekkönyvvezető neje, Leitner Mariska március hó 22-én meghalt 40 éves korában. Husvét első napján temették Nagybányán a rokonság és tisztelők, barátok nagy részvéte mellett. Sikárlón március hó 26-án délelőtt meghalt Szimon Béla, a gróf Károlyi-uradalom főerdésze. 53 éves volt, férfikorban dőlt ki a rokonszenves ember, akit jó szivéért, becsületességéért általánosan szerettek és aki mint tisztviselő kötelességeit hiven teljesítette. Régóta súlyos betegség gyötörte és csakis a gondos doktori és családi kezelés tartotta eddig it életben, gégerákja volt s ez a súlyos, veszedelmes baj győzött végre felette. 28-án d. u. 1 órakor temették a közönség, a tiszttársak, a vidék nagy részvéte mellett a jó embert. Özvegye gyászolja, gyermekei nem maradtak, de siratja mindenki, aki csak ismerte. Az igaznak emlékezete áldott! A borhidi jegyzői állásra a kiszabott határidőig öt pályázati kérvény érkezett. Pályázik Litauszky Pál, borhidi helyettes-jegyző, Koltay László, szinérvár- aljai adóügyi jegyző, Rhedey István apai, Cservenka János, borválaszuti körjegyző és Virág Jenő, nagytapolcsányi aljegyző. Litauszky Pál egyhangú megválasztása biztosra vehető. Benne nemcsak kiváló jegy^hihanem egy, minden tekintetben kifogástalan, derék un embert nyernek a kör községei, Helyreigazítás. Lapunk mull heti számának hírrovatában a községi végrehajtó választásának napja 4-e helyett tévesen 21-nek szedetett. A választás 1913 április 4 én d. e. 8 órakor lesz a községháza tanácstermében. Egyedül Sidló Ede pályázott. A tüzoltóegyesület választmánya március 24-én a községháza tanácstermében Bay Miklós, főszolgabíró, főparancsnok elnöklete alatt gyűlést tartott, melyen megvizsgálta az egyesület 1911. és 1912-ik évi számadását. Az 1911 -ik évről 100 K 76 fillér, 1912-ről 402 korona 17 fillér a pénztári maradvány. Alparancsnokká Braun Sándor, segédtisztté Alby Gyula, tiszteletbeli titkárrá Fábián István egyhangúlag megválasztatott, — Ne sírj, kis sápadt fiam, mert fájnak arcomra hulló könnyeid, — akkor az a másik felelte; — Hagyjál, mert jó sírni. Aztán a szörnyű feketeség. Magyar- ország felől szürkülni kezdett. Lassan, mint egy h dottasmenet vonult a szürke fátyol: előbbre, amig egy hegynek meghasitott nyergen átvillant az első fehérség. Még nem volt nap, csak az előrekúldött fénye, a nap csak később jött vérvörösen, szinte gurult a sugfraknak előre megcsinált uijain. Es nem néztem tovább, a fejemet lehajtottam és betakartam hosszú ujjaimmal, csak azt tudom, hogy amikor újra fé'emeltem, a virrasztástól törtfényü szemeim megkápráztak a világosságon és egy faluból valahonnan felhallatszott a reggeli harangozás. És én azt montam : — Most menjünk — és ők jöttek. Gyors és szótalan visszavonulás volt, csak azon csodálkoztunk, hogy hogyan tudtunk és mertünk mi ez uj és idegen és félelmes nehéz utakon feljönni, Mikor leértünk, ott már megkezdődött az élet és mi sorb-’n kezet nyújtottunk a a lányoknak, akiket az élet magával sodort. Hazamentünk és otthon lefeküdtünk, mert fáradtak voltunk, aludni.
