Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-11 / 46. szám
Szinérváralja, 1913 Tizedik évfolyam November 11. — 46. szám s i TÁRSADALMI, QAZDASAQI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilítér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : fAbiAn istvAn. * A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény vala i int az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetésehet mérséhelt árakon hözlünh. A segédjegyzők íizetés- reudezése, A jegyzők fizetését nem régiben rendezték egy törvényjavaslattal. Ez a fizetésrendezés azonban sajnálatosan elfelejikezik a segédjegyzökről. Hogy a segédjegyzők mit jelentenek egy falu számára a jegyző mellett, azt csak a falusiak értik és érthetik meg. A segédjegyzők tehát valóban megérdemelnék, hogy méltón gondoskodjanak róluk, amit azonban ez a mostani javaslat elfelejtett. A javaslat szerint a jegyző kezdő fizetése 200O korona amely öt éven- kint ismétlődő 200 koronás korpótlékkal 3200 koronáig emelkedik. Van a jegyzőnek ezenkívül természetbeni lakása, vagy lakáspénze, a legtöbb helyen fűtése és világítása, vagy ilyen természetű átalánya, végül van mellék- jövedelme, mely vidékenkint változik, de a legrosszabb helyen sem kevesebb évi 500 koronánál. A segédjegyző fizetése 1400 korona, amely öt évenkint ismétlődő 100 koronás korpótlékkal 2000 koronáig emelkedhetik. A segédjegyzönek nincs természetbeni lakása, nincs lakáspénze, nincs fűtése, nincs világítása, nincs mellékjövedelme. Mindezek törvényben biztosítva nincsenek, sőt a mellékjövedelem szerzésétől egyenesen a törvény tiltja el a segédjegyzőket. A féihivataios híradás elmondja mindezeket egy szó megjegyzés nélkül. Pedig lehetetlen,hogy az óriási jövedelem-különbözet, amely a jegyző és segédjegyzö illetményei között mutatkozik, ne szorulna magyarázatra, amikor ezen a jövedelem különbözeién kívül a jegyző és segédjegyző között sem végzettségüket, sem az általuk végzett munkát illetőleg különbség nincsen. Íme a helyzet megvilágítására egy példa : A. és B. elvégezték a tanfolyamot, mindketten huszonöt évesek. A. alig, hogy átvánszorgott a képesítőn, de jó politikus, nagyszerű összeköttetései | vannak a megyében s a képesítő 1 után 2 hétre megválasztják jegyzőnek. Van 2000 korona fizetése és azok a járulékok, miket már előzőén felsoroltunk. B. kitüntetéssel nyerte el a képesítést, tehetséges ember, s minden erejét pályájának szentelné, de rossz politikus, szegény fiú, nincsenek összekötetései s ép ezért csak segédjegyzönek választják meg. Kap 1400 koronát s aztán elkezdi a robetolást. Sokat dolgozik, fárad de egv hibája van, szeret önállóan gondolkozni, van véleménye s épen azért marad segédjegyzö. Harminc év múlva eléri azt a fizetést, amit A. már harminc évvel azelőtt megkapott, ide nem számítva a járulékokat. Mindez pedig nem feltevés, hanem az életből merített példa, amelynek százával van mása. Lényeges hibája a törvényjavaslatnak, hogy a szolgálatfolytonosságát oly módon követeli a segédjegyzőktől, miszerint csak rendszeresített álláson töltött időt számit be. Hogy ezen a hibán segítve legyen, minden jegyzöség mellé szervezni kell segédjegyzöi állást és okleveles jegyzőt ne alkalmazzanak írnokul, fi „szmÉBVflBAMfl" tmm Heti vers. Zokog, jajgat a szerkesztő, Betűszedő, kiadó. Hogy ezentúl holdvilágról Hozhat birt csak a sajtó. No lám, én is iró vagyok, Még sem sírok, jajgatok.! Félmunka csak, amit végzett A miuister, a balog: Igazságügy büdzséjében Nincs meg az a summázat, Melyből Balogh építtessen Annyi börtönt, fogházat . . . Hasztalan hoz ítéletet A törvényszék bírája. A sok irót és szerkesztőt Nem lesz, hová — bezárja. S különben is, ha becsuknak, Kapunk lakást s enni „jól“; Sprórolunk és kisem megyünk A kénytelen dutyiból. Internus. Rablótámadás. (Egy orvostanár emlékirataiból.) Irta: Fehér Jenő. Mintegy tiz évvel ezelőtt — ha könyveimben utána néznék, a napot is pontosan meg tudnám mondani — történt életemnek legizgalmasabb esete. Nevem akkor már meglehetősen ismert volt, — harmincöt éves korom dacára egyike voltam a legkeresettebb műtőorvosoknak. Az operáló kést a legnagyobb biztonsággal kezeltem, s higgadtságom, hidegvérem a legkritikusabb pillanatokban sem hagyott el. Egy ködös őszi napon táviratilag hivtak az öreg Csorbay báróhoz. A sürgönyben ez állott: haladéktalanul. Tüstént összecsomagoltam műszereimet. Ha engem hivnak — gondoltam — szükség lesz rájuk. Azután kihajtottam a vasúthoz. Tudnivaló ugyanis, hogy az öreg báró körülbelül három órányira lakott a várostól, egy elhagyatott, mohos vén kastélyban, ahennét egész éven át alig mozdult ki. Beszélték, hogy fiatalkorában vidám életet élt, de azóta hogy a feleségét és egyetlen fiát eltemette, tel jesen elvonult a világtól, s bár dúsgazdagnak tudta mindenki, valósággal remete életet élt. Alighogy elhelyezkedtem a vonat egyik fülkéjében, megeredt az eső. Hosszú vonalakban hullott alá az ólomszürke felhőgomolyból és csöppekre válva fojdogált végig a kupé ablakain. Kelletlenül gondoltam arra, hogy ebben a komor, zord időben a kastélyig mintegy háromnegyd órai utat kell megtennem. Mire azonban a vonat berobogott az állomásra, eláll az eső. Nyomát a hatalmas pocsolyák jelezték. A falevelekről koppanva hullottak alá az eső cseppek. Az állomásnál már várt reám a báró fogata. — No, mi a baj, János? kérdeztem a kocsist. — Rosszul vagyunk nagyságos ur! — mondá, miközben leszedte a lovakról a pokrócot és az ülésre rakta. Hát mi a baj ? — Délben ott volt a falusi doktor. Azt hívtam el hirtelenében, mert a méltóságos ur nagyon jajgatott. Rázta a fejét a doktor ur. Azt mondta, hogy valami incifinciális történet. — Hol, János ? — A lábán — szólt hátra a kocsis miközben a lovak közé csörditett az ostorával. A ruganyos kocsi nyilsebesen száguldott végig az utón. Olykor megzökkent egy-egy vizmosta árokban. A fekete sár magasra freccsent, a lovak csatakosak voltak, de azért repültek, mintha érezték volna, hogy a gazdájuk életéről van szó. A szürke párázatból már kirajzolódtak a kastély apró tornyai, amikor belefordultunk
