Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-28 / 44. szám
Sziriérváralja, 1913. Október 28. 44. szám Tizedik évfolyam » f TÁRSADALMI, QAZDASAQI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MI NO EN K ED DEN. Felelős szerkesztő : fAbiAn ist\?An. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetésehet mérsékelt árakon közlünk. A nyomor forradalma. Mintha még mindig háborús idők járnák, fegyveres legények őrködnek a magyar határon. Csendőr és rendőr sorokból font sövény fogja körül a magyar glóbust, nem azért, hogy a külső ellenséggel szemben védje, hanem egy belső sorvasztó bajtól óvja: a kivándorlástól, amelynek pusztítása óriási mérvű. A fegy- véres, kakastollas kordon ellenére is a kivándorlás folyvást emelkedik, mintha valami megdöbbentő fekete átok felhözne a magyar tájak felett. A legnagyobb óvóintézkedések mellett is nap-nap után olvasunk hireke a kivándorlási hiénák szerepléséről az utlevélnélküli kivándorlók valam újabb fortélyáról. Nincs nap, hogy j el ne fognának ilyeneket. Az erdők vadjait nem üldözik erősebben és számuk mégsem akar apadni. Egész hadjárat az, amit ennek az országnak a lakosai folytatnak saját hazájuk határai ellen. A katonai kötelezettség, a vigasztalhatatlan nyomor elől menekülnek az emberek, mint a megriasztott patkányok. A nyomor, az ínség forradalmi indulattal akar a maga sorsán segíteni. Nap-nap után szazak és százak szánják rá magukat a nagy útra és ctt bujkálva a gondosan őrzött határszél titkos réseiben, erdőkben, a hegyszakadékok között s félrelopva magukat a hatósági tekintetek elől, sővárgó szemmel néznek el nyugat felé, arra a nyugatra, amelynek káprázataiban az amerikai föld él. A nyomor, az Ínség 1 korbácsolja az embereket a tengeren- | túli útra és ha a hatóság nem ad útlevelet, hát megkockáztatják még a csendőr puskatusát is, de mennek útlevél nélkül éjszaka álruhában bujdosva. És hiába rakja meg az állam- hatalom a határszéleket csendőrrel, rendőrrel, hiába üldözi a tiltott kivándorlást, hiába bünteti a kivándorlásra csábítást: a kifelé törekvők hosszú sora nemcsak hogy nem akar elfogyni, de napról-napra uj és uj csapatokkal bővül. A határrendőrség nem győzi a munkát, olyan sürü rajokban rohanják meg a kivándorlók az ország határát. Egész vidékek néptelenednek el, a munkáskezekben rettenetesre nő a hiány és a nemzet legjavát, egészséges, munkabíró fiait szakítja át a tengeren túlra az Ame- rika-láz. Az államhatalom hiába veri vissza korbáccsal, szuronnyal azokat, akik útlevél nélkül kerekedek fel a nagyutra, a kegyetlen, halálos lavinát nem tudja megállítani romboló útjában. Ez a szomorú jelenség pedig sajnos, a legjogosabb, a legtermészete- J sebb emberi igyekezet megnyilvánu- i lása: a megélhetés. Idehaza az i inség, az örökös gyötrődés mutatja az utat a sírig, odakint talán legalább : valamivel kedvezőbb megélhetési lehetőség csábit. Sajnos, ez a valamivel kedvezőbb lehetőség hajtja ki innen az embereket és még sajnosabb, hogy a tudatlan menekülést megakadályozni sem lehet. A kivándorlás minden magyar nyavalyák között a legrettenetesebb. Kétségbe kell esnünk R „SZIMÉBUflRflyR“ EflBCftifl. Halottak napján. A nagyvilágban szerte szórtan el — Merészen bontva gyenge szárnyakat, Repültünk messze tőled el anyám, Ábrándok, tündérfények hajnalán. Megtoilasodva gyenge szárnyaik — Három fiókod már fészket rakott; Hol boldogság uralg és szeretet — Nevelve csacska szájú gyermeket. En is repültem messze tájakon, Apránkint gyűjtve inirtus koszorút; Az diszitette von anyám fejét, — S a sors... a sors foszlánynyá tépte [szét. Ma holtak napja van Ó, tégy anyám A drága hantra szentelt koszorút! Beteg fiad úgy sir, .. úgy könnyezik És nincs, ki törlené bus könnyeit. * * * Kicsiny szobámba árva gyertya ég, Merednek rám rideg, komor falak... Anyám, oly elhagyatva élek itt, Anyám, töröld le fiad könnyeit. .. Gábor diákTörök kegykelyek Magyar- országon. T&röh szobrászoh Budapesten. Megható és tiszteletre méltó vonása a a török fajnak az ősök iránt érzett mély tisztelet. Ez a nép, amely mostanában egy vad förgeteg közepébe sodródott, a válságos nehéz időkben sem feledkezett meg történeti nagyjairól és egy hős szultán emlékének mostanában akarnak áldozni — Magyarországon. A hős Szolimán volt, aki kortársai és a hálás utókor „el kanani“, a „dicső“ predu- kátummal ruházott fel és amint azt a hazai históriából is tudjuk, Szigetvár falai alatt esett el két nappal Zrínyi Miklós hősi halála előtt, 1556 szeptember 5-én. A nagy szultán tudvalevőleg a Habsburgok esküdt ellensége volt trónralépése első percétől egészen haláláig. Zrinyi Miklós emlékének^azzalliiJazott a magyar nemzet, hogy azon ~a~' helyen, ahol elesett, kápolnát építettek, a városka főterén pedig egy oroszlán emlék hirdeti, hogy a magyarnemzet hálás tud lenni hősei iránt. De viszont a vár, amelynek falai körül a história egyik legcsodásabb drámája játszódott le, szégyenletesen el van hanyagolva. A szigeti vár egy magyar főurnak, gróf Andrássy Sándornak, a tulajdonában van és a magyar mágnás ebből a mindnyájunknak szent helyből ököristállót és disznókonyha tanyát csinált. A vár kisebbik udvara, ahol a beszorult magyar sereg utolsó halálos harcát vivta, ez a hely, ahol nem lehet benső megindultság nélkül megállani. — most hatalmas trágyadomb. A terjedelmes bástyafalakon pedig az ember hiába keresne egy sornyi köbe vésett írást, amely a látogatót figyelmeztethetné, hogy itt 1566 szeptembor 7-én mily rettenetes tragédia játszódott le. Szigetvárott a napokban két tehetséges török szobrászművész, Hadzsi Szelim és Achmet Gelaidin tartózkodott. Abból a célból jöttek, hogy a dicső Szulejmán elestének helyét nézzék meg és hogy az illetékes hatóságnál helyet kérjenek nagy uralkodójuk emlékoszlopa számára. Megdöbbenve látták, hogy ezen a helyen, hoi a kegyeletnek kellene őrködnie, egy magyar földesur istálói vannak elhelyezve. Visszafelé jövet Budapestet is utjukba ejtették a török szobrászok. Egy beszélgetés során a következőket mondták e sorok írójának: Otthon, Konstantinápolyban van egy egyesületünk, amelynek az a törekvése, hogy a nagy szultánról, Szulejmánró) minden adatot összegyüjtsön és a török nép között terjesszen. Könyvtárakra menő irodalmunk van róla és múzeumot lehetne alapítani a rengeteg rávonatkozó emlékből. Á nagy. Szulejmán egyesület időnként gyűjtéseket is rendez és különösen Kisázsiából, ahol még most is valóságos Szulejman-kultusz van bőven érkezik adomány az egylet pénztárába,
