Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-21 / 43. szám
Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. í Ji Alapra vonatkozó mindennemű köziem 'ny és küldemény Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes számára 12 fillér. Felelős szerkesztő : valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkeszNyilttér soronkint 4o fillér. F A B I A N IST\?AlS tőségéhez Szinérváraljára küldendők. MEGJELENIK MINDEM KEDDEN. Hirdetéseket mérséhelt árahon közlünk. Szinérváralja, 1913. Október ííl. — 43. szám Tizedik évfolyam Egy kártyapartie. Ezen a helyen nem szoktunk és egyáltalában nem szoktak ilyen privát jellegű dolgokat tárgyalni, a- milyen egy kártyapartie, de mi úgy látjuk, hogy az ország egyik vagy másik klubjában, körében, vagy kaszinójában ismét százezres differenciákkal játszott két ur egymással, mi úgy látjuk, hogy ez kezd akut és kellemetlen jelenséggé válni. Az Országos kaszinóban a múlt héten valaki százezer kor.-t vesztett, következéskép azok, akik nyertek, százezer koronát nyertek. Mikor az egész ügy személyes részét tárgyaljuk, akkor szomorúan konstatálhatjuk hogy az a furcsa helyzet áll elő, hogy azokat, akik a szerencsés nyerők, sajnálni kell, mivel az összeg nagy és ennélfogva a kártyapartiból szenzáció lett, annyira, hogy a vesztes és a főnyertes ki is lépnek a kaszinóból, mintha valami nagy bűnt követtek volna el. Pedig, ha egy kaszinóban lehet hazardírozni, akkor már igazán mid- egy, hogy százezer fillért veszítenek, vagy százezer koronát Sőt! Az ezerkoronás vesztességek súlyosabbak, mert állandóak és ezekben az apróbb tételekben, amelyeken senki sem akad fönn több vagyon úszik el, több krizis pattan ki, mint a sporadikus nagy veszteségeknél. Ez a szenzáció — magában véve — merőben igaztalan és kár ebből konzekvenciákat vonni le. Ha valamely kaszinó nem tiltja be egyáltalán a hazárdjátékot, akkor ne akadjon fönn ilyen monstruozus kivételeken. Mi nem is a kivételeken akadunk fel. Nem is azon, hogy ismét egy szenzációs kártyaparti momentumai adnak nekünk tiz percre izgató olvasmányt. Hanem épen azon, hogy ilyen nagy mérvű kártyázás folyik még ma ezekben a szomorú időkben is Magyarország sanyargatott földjén, j Mert sem a hegyek, 'fern a hatalmas fi „SZIHÉBUflRflU fl" CflRCfiJfl. Három csók. Irta: Majthényi György. Még három csókja volt halálig. Nem gondolt arra, kinek adja. — Az ágy mögött ott állt a férje, A szobában járkált az apja. A csend feszült, a lámpa égett, Halványult már az asszony ajka. Még három csókja volt halálig . S nem gondolt arra, kinek adja. Susogtak a szomszéd szobában, Az asszony szemén köny jelent meg. Aztán csak intett és behozták: Repesve ment felé a gyermek. És rácsókolta három csókját. Nem volt már több, kihűlt az ajka. Az ágy mögött ott állt a férje És föl- alá járkált az apja. Budai emlék Irta : Kárpáti Aurél. Akkor még Snélfúagasszénak mondták a budaiak a Gyorskocsi-utcát és esténként a kutyakapitány sétált benne a Hajnauval, a doggal és egy tiz éves kis fiúval. De a házak akkor is csak olyan keveset mutattak a bennök öregedő életből a kiváncsi járókelőknek mint ma. Apró ablakaikban sürü csipkefirhangokat lebegtetett a langyos dunai szél s muskátlik piros ernyői simultak a sürü keresztvasak csigáihoz, amik mögül csak a kakukkos óra kiáltása hangzott ki néha. Azt hiszem, a török idők óta nem sok változás történt itt. éppen hogy ablakokat vágtak a dolomitból raKOtt, sárgára meszelt falakba. Ezt sem szívesen tették nyilván, néhol legalább egész az eresz alatt nyito- gatják homályos vaksi szemüket a zöldkeretes üvegtáblák — s ágaskodni kell, ha valaki be akar nézni rajtuk, simák és kopaszok a nagysipkáju házak, itt-ott csak egy kőfejes címer a kapuk fölött. Messzire kopognak a lépések a csendben és valamelyik ablakból egy Launer keringő ütemei szállnak álmodozva az ég felé az alkonyat vörös felhői után. amikbe öreg, szürke macskák görbítik bele a hátukat a kémények tetejéről. Mér Márton, a;fűszeres, a sarkon, ernyőt csinál sovány kezéből a szeme fölé és úgy néz vizsgálódva a Kilencz pacsirta poros oleanderei felé, mintha a kutyakapitányt várná, aki félóráig szokott válogatni a fekete virzsiniák között. De a kapitánynak már csak a háza van meg .. . Ott lakott abban a kiugró, hámlott falu kis kék házban, amelyiknek vasráccsal kerített szögletében minden este meggyujtot- ták a lámpát Szent Vendel fekete szobra előtt. Piros téglával volt kirakva a kapualja és a két öles udvart körülfutották a szőlőkaréjok levelei. Itt lakott a nyugalmazott öreg kapitány, a rossznézésü és bizalmatlan doggal, a vén Johanna!, aki huszárnadrágot fák nem szoktak úgy teljesen egyedül kinőni a földből. A hegyet domb-k és a fát bokrok veszik körül. Talaj kell hozzá, kedvező körülmények kellenek hozzá, hogy egy fa vagy egy hegy kibújjon és az ég felé hatoljon. Ez a százezres kártyaparti sem szűz talajból termett, ezt is körülvették apróbb, ezres és tízezres kártyapartik, amelyeket senki sem vett észre, senki sem törődött velük, de amelyek rontották a levegőt, megkönnyebitet- ték a talajt annak, hogy egy ilyen hatalmas terebélyes százezer levelű fa nöjjön ki. És ez a szomorú! Hogy az ország egyik legéletképesebb osztálya a gentry, ma, amikor annyi feladat, annyi munka vár az ország érdekéén, sőt tovább megyünk épen az maga érdekében, hogy akkor, amikor a gentry megint elérhetné a régi fényes pozíciót és anyagi helyzetet, akkor még tovább folytatja a hadakozást, az eredménytelen és haszontalan küzdelmet a zöld asztal mellett. gyűrt a csizmájába és a kisfiúval, akinek akkoriban még a rana többes genitivusza okozott csak álmatlan éjszakákat. Gyönyörű élet volt az. A kapitány egésznap egyénért- légycsapóval sétált a két kis levendulaszagu szobában és dörgő hangon adta ki parancsait Johannák, mintha századot vezényelne. Reggel raportra rendelte az egész házat, I-taynaút, Johannt és a kisfiút, estefelé pedig sétálni mentek szorosan betartva a sorrendet. Legelői a kecskeszarvas, sárga bambusz sétapálca járt, amibe erősen belefogoz- kodott kapitány következett. A kapitány balkézéit hálratéve, Haynau kurta- szijját fogta, mig a kisfiú a kutya nyakörvébe kapaszkodott és szaporán szedte lábait. Czipője orrán a kis sárgaréz nagyokat koppant a görbe kövezeten. Három lépésnyire mögöttük Johann lépdelt egyenesen, mint a gyertya, bütykös kezeit mereven szorítva nadrágja zsinórjára. Ilyenkor hallatszott a nyitott ablakok mögöt a félhangon, ejtett szó : Jön a kutyakapitány .. . Mér Márton pedig már előre lekapta kockás sapkáját és arcának ;két piros pam- puskája még fényesebbre gyuladt a gyönyörűségtől. Ha aztán a száraz virzsina cleg kellemetlen szagu füstöt kanyargaíott, a kutyakapitány megelégedetten toppantotta meg botját a cukros ember sátra előtt. Megálltak mind a négyen. — No mit szeretnél gyerek ? — dörgött barátságosan a kapitány és hóna alá fogva sétapálcáját, megcsörgette zsebében az ezüst hatosokat. Haynau rendesen törökmézet kapott, a mitől egész estére beragadt a szája, a kisfiú pedig hosszú, fekete szijj cukrot, am
