Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-01 / 1. szám

Felelős szerkesztő : FABIAN istvAn Szinérváralja, 1913. A anuárl. — 1 szám Tizedik évfolyam Előfizetési árak: Egész évr« 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 filter. Egyes sz'm ára 12 fillér. Nyilttér sorónkint 4 ) fillér. MEGJELENIK MIN D E N K EO DEN. A lapra vonatkozó mindennemű köziem ny és küldemény vala int az előfizet si dijak a „Szinérváralja" szerkesz­tőségéhez Szinérváraijára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Uj év. „Az Ur legyen veletek!“ ez egyetlen fohászba foglaljuk keblünk leghöbb kivánatainak egész tartalmát. Tán soha nem volt nemzedék az Ur lelke nélkül inkább szűkölködő, tán soha kor az Ur lelkére jobban rá­szorulva, mint a mienk; ezért kívánjuk mindenek efőtt, hogy ,az Ur legyen veletek !'* Tenger sok a bajunk, sivár min­den körülöttünk; szinte fázik az ember, mikor az éles lomha folyását a nap unalmas robottjával s az éj kis érteteivel szemléli és sehol sincs derültebb jövőre kilátás; mintha az enyészet szelleme lebegne.a világ feje felett oly sötét, kedvetlen, oly sivár minden ; .a munkás nem örül keresetének, a a gazdag kincseinek, a hatalmas ha­talmának, mindenki aggódva néz ko­mor jelenből kétes jövendő elé. ­Se ki, se be, — ez a világ ál­lapota csüggeszt, ha előre nézünk ’és kétségbeejtő a hátrálás; elől tűz, hátul viz. És miért mindez? — Mert nincs elég hitünk a gonviselés mint dent jóra vezető bölcseségében és eszünkbe sem jut, hogy — a pró­fétával szólva — „mind az egek fölülhaladják a földet, úgy az Ur utjai felülmúlják a mi útjainkat és az ő gondolatai a mi gondolatainkat!“ A világ sok szerencsétlenségtől meg lenne óva, ha gyarló halandók az isteni gondviselés szerepére vál­lalkozva mindent össze-vrssza nem zavarnának. Rövidlátó emberek isten örök rendjét akarják fölforgatni, pedig évezredek előtt már régi igazság gya­nánt ezt mondá Mózes: „Emlékezzél meg a régi napokról, észleljétek az elöidök éveit; kérdezd meg atyádat és megmondja, véneidet és elbeszélik. Mikor a Fölséges birtokot oszía a népeknek, mikor elszéleszté az ember fiait: megállapitá a népek határait is. „Ma az emberek ügyesebbek atyáiknál és bölcsebbek akarnak lenni a legbölcsebbnél. Ez minden baj gyökere, ez a mi nyavalyánk. De ha az emberek fonáksága és gyarlósága miatt dolgaink rosszul folynak, ha a bölcsek tanácsa meg­meghiusu! s az ügyesek fogásai si­kertelenek, jusson eszünkbe, hogy van egy magasabb bölcseség ott fenn, mely legjobban tudja, minek hogyan lenni; abban bizzunk és minden jobbra fordul, mint a hogyan remélhetnék. Mert a mostani viszonyok között igazán nem lehet más bizalmunk, mint a Mindenhatóba vetett rendit- hetlen hit. C ak ez segíthet ki ben­nünket a szinte kibogozhatatlannak lát­szó bonyodalmakból és nyújthat reményt arra, hogy boldogabb, sze­rencsésebb lesz az uj esztendő, mint a régi volt. Adja Isten! A téli gazdasági előadás sok hiányosságai. A m. kir. földmivelésügyi minisz­ter évröl-évre nagyobb összeget állít be költségelőirányzatába azon célra, hogy abból gazdasági vándor-eladók a téli napokon bejárják a vármegyék községei és hasznos gazdasági isme­retekre oktassák a földmivelő gaz­daközönséget. fl „SZIMÉHUflKflLJfl“ CflRCMfl. A harisnyás ember. Irta : Magyar Lajos. 1. Minden délben találkoztam véle. Oda­lépettje asztalekhoz, fáradt, lanyha, mozdu­lattal mutogatta vendégeinek a kis csomagját. Öt—hat pár harisnya volt a csomagban; égszínkék, rikitó piros, mosolygósán sárga, érett-zöld, halkan mormogott valami aláza­tos kinalásfélét, a vendégek felpillantottak tányérjukról, idegesen nem-et intettek A harisnyás ember alázatosan, minden, kese­rűség nélkül csak, nagyon fáradtan odább ment, csöndesen, nem tolakodóén odalépett a másik asztalhoz, ott is kinálta a haris­nyáit, onnan is elintették, ő meg ment tovább. Minden nap, szép időben, rossz időben, lát­tám a ha. isnyas embert. Kissé ős/.bacsava- rodott, öregesen fáradt, törődött volt, de jária, egyre járta a meddő kínálás kálvári­áját. Hunyorgó, fátyolos fényű szemében mintha a kitörő könny csillogott volna, de pergamentszerüen fénylő arcán nem láttam soha a lázongás, keserűség villámlását. Oyan a harisnyás ember, mint egy öreg, nagyon öreg gyerek, aki előre fél a verés­től s jaj, de most mindjárt sírni kezd. Igen, egészen olyan mint egy gyerek, olyan bizako dö olyan naiv, jár, egyre jár a vendégek asz­talai között, kinálja, egyre kínálja a haris­nyáit, de hiába, s egyik meddőség után következik a másik. Az utcán is találkoztam vele. Akkor láttam, hogy mhaja fényes a kopottságtól, félcilinderje ütött-kopott, de ti-zta, mint ekiét minden r°ggel iekefélik. Akkor éppen esett az eső, csatáktól, pocsolyától, fénylett az utca, az emberek behúzott nyakkal siet­tek és ő is sietett. A kis csomag nem volt a kezében, a kabátja alá dugta, a to'akodó eső elől elrejtette a kacér harisnyákat, a szivén melengette őket, pedig ő fázott Olyan furcsa olyan különös volt, amint a hegom­bolt kabát kidagadt a csomagból, úgy. hogy rámosolyogtam az öreg gyerekre, bizalmas­kodva, mint régi ismerősök. Nem mosolyo­gott vissza, de a kalapját alázatosan kapta le, köszönt, olyan csöndesen, mintha most is kevés áruját kínálná benn a vendéglőben. Nem tudom, miért, akkor hirtelen, ön­magam előtt elszégyeltem magam, a szívói­mat szánalom langyossága hullámozta körű , eszembe jutottak azimankós, hideg napoki amikor az öreg fiú fázva jár vendéglőről- vendéglőre s kínálja, egyre hiába kinálja a kacér portékáját. Akkor nagyon melegen és sok szívvel sajnáltam a harisnyás embert. Elhatároztam hogy vásárolok tőle. II. Mikor magamhoz inlettem, íátyolosfé- nyü szemében az örönr villáma cikázott fel s pergamentszerü, fáradt arcáról, mintha le­olvadt volna a fáradság viaszosán fénylő lárvája. A harisnyás ember élénken, lelkesen de sok pe'gő szóval dicérte az áruját. Ki­oldotta a csomagot, s a kacér harisnyák is kívánatosán nyújtóztak végig az asztalon. Hatvan krajcáréit adott egy párt, mert egészen kötött s nem gonoszul varrott áruk, mint a mostaniak, nagyszerűen érzi magat bennük ,a láb, nem színtelenednek a mo­sástól. É í maitacskodtam, sokaltam az art, ő udvariasan, alázatosan kapacitált, mikor egy kicsit becsméreltem a harisnyákat, meg­bocsátó lenézéssel mosolygott, mikor jobbat s diszkrétebb szinült kértem, azt mondta : urasagod szakértő, sietős léptekkel elment, kérve, hogyha tehetem várjam meg. Két perc múlva megbántam ígéretemet, öt perc múlva bosszankodtam ra^ta, tiz perc múlva eszembe jutott, hogy komoly és sürgős munka vár rám, elmenni nem akartam, mert úgy éreztem, nagyo i rut és mély sebeket tépő becsapás lenne ez, lazas idegességgel, bosszankodva lürel netlenül vártam. Negyedóra múlva kicsit lihegve, verej­tékezve visszajött. Gondosan, sin ogató Sie- retettel bontotta ki kis csomagját, aztán sok várzkozással elém tartotta. Most láttám, fajt neki, mélységes ín szomorította, hogy sietve és sürgető.eg vá­lasztottam ki két pán, távirat sti usban al­kudtam vele, elhárítottam a köszönetét, fizet­tem és elment un. Aznap délután tétlenül ödóngtem a körúton, bámész unalommal néz em a kira­katokat. Az egyikben éppen olyan harisnyát láttam, amilyent én ve tem a harisnyás e

Next

/
Oldalképek
Tartalom