Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-10 / 50. szám
Szinérváralja, 1912 December 10. — 50 szám Kilencedik évfolyam SZINERYARALJA TÁRSADALMI, GAZDASÁG! ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Írek: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre I korona 50 fillér. Egyes sz<m ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 4 i fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FABIAN is tv An. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény vala int az előfizetési dijak a „Szinérváralja" szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetésehet mérsékelt árahon hözlünh. Légyen „világosság“ I Fényárban úszik Szinérváralja. A korán hunyó nap sugarait (tiegszégye- nitő yilágossóggal szórja be a kora esti órákban kigyult villamlárnpák fénye az utcákat, udvarokat, tereket, köz- és magánépületeket. Lett hát világosság, mely a sötétséget tova űzte ősi fészkébe: az Avasba. Itt világosság van minden téren. E községnek évek, nem ... csak hónapok, hetek óta vagy csak napok óta távellevö s újra visszatért polgára büszke örömmel vegyes álmél- kodással látja e nagy változást s nyugodtan megy este dolga miatt vagy szórakozása céljából bárhova, mert menet és jövet egyaránt világosság környezi s távollétében biztosítva van, hogy nem fogják üzletét feltörni, sem drága ele- séggel tartott s gondos utánjárással hizlalt sertését és egyébb javait ellopni, mert tudvalevő dolog, hogy a világosság nem kedvez a tolvajoknak. A másfelől idetévedt vendég vagy utas pedig irigységgel párosult tisztelettel szemléli e máról-holnapra végbemenő nagy változást s a kebléből önkéntelenül fi „SZIMÉRltóRAMft“ CÁRCÁ3A. Beszélgetés az ördöggel. Tagnap este az ágyban megint egyszer Faustot olvastam. Mikor letettem a könyvet és sötétben maradtam, gondolkozni kezdtem Milyen boldog is Goethe I Ismerte személyesen nemcsak Napóleont, hanem magát az ördögöt is. Valóban a kitűnő Faust doktorra nézve nagyon megnyugtató érzés lehetett a papírpénz zseniális feltalálójának a barátsága, akinek ta- lálékonysága őt a legzavartabb helyzetekből is kiszabadította. Milyen jó lenn* a mai zavaros időben egy ilyen tanácsadó. Még jóformán végig sem gondoltam ezt, mikor hirtelen rettentő dörgést hallottam és ezzel egyidejűleg az ágyammal zuhanni kezd tem. Nem tudom, meddig tarthatott ez az esés, amelynek végén minden ütődés nélkül állapodtam meg. Ekkor azoban már ütő helyzetben Voltam és ágyam tüzvörös karosszskké válto- tozott át. Valóban még egy előszobában sem találtam hasonló karosszékeket. Mert a helyiség, melyben voltam, kétségtelenül előszoba volt. Az egész berendezés az én karosszókemhez hasonló székben volt tartva. A velem szemben levő fal egy részét sötét üvegből készült tükör fedte el, a melyben a vörös bútorzat sajátságosán tükröződött vissza é* szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ebben a tükörben én is értékes képet nyújtottam. Amint, azonban leginkább csodálkoztam, az a előtörő sóhajjal kérdi: „mfért nem igy van ez nálunk, pedig ott is megvannak az ehez szükséges kellékek; talán nincs oly bölcs vezetőség nálunk, ahol m; 4 n haladást, fejlődését célzó és a községi polgároknak hasznot hozó s néha kényelmét is szolgáló eszme a maradiság vagy nemtörődömség posványába fül, ahol az ilyen eszme soha nem lesz valósággá, ez ily ige csak nagy ritkán vagy soha, legjobb esetben csak későn ölt testet. Ha ! ha! kacaglak téged, idetévedt sóhajtozó vándor! Lásd, nálunk, bölcs vezérlettel megáldott község lakosainak, — hála a bölcs vezérletért, — minden megvan, amit óhajtunk, ami javunkra vagy hasznunk'a válik vagy csak kényelmünkre szolgál is. Mi nem hiába fizetjük filléreinket a község közclíárárf. Példa rá e nagy világosság, melyet a villamlám- pák fényözöne szór.“ De állj meg képzeletem szárnya, ne repülj oly magasra és messze, szállj le felhőidből szép honodba egy sáros sötét este; gomdolataim sajkája ne ragadj tátény volthogy esés.közben Jfelöltözködtem, a nélkül, hogy erről tudtam volna. Nem volt időm ezen gondolkozni, mert ebben a pillanatban az ajtó mögött hangokat hallottam. — Megint van valaki odakint, — mondá egy bosszús hang — biztosan már megint va- ami újságíró. Ebben a pillanatban a két szobát elválasztó ajtó vörös fénnyel izzadni kezdett és átlászóvá vált. Ekkor megállapíthattam, hogy az ajtót egy frakkba öltözött, sajátságos tüze tekintetű ur pillantása hozta izzásba. Ugyanebben a pillanatban kabátom széle már füstölni is kezdett. A sajátságos tekintetű ur észrevette ezt és elfordította rótam a szemét. Az ajtó , ismét elsötétült és eltakarta előttem a másik szobát. — Felséged kellemetlenül csalódni fog — mondta egy rendivül alázatos hang. Nem iró van odakint. Még annál is rosszabb. Költő. — Ál— mondá az előbbi hang, melynek tulajdonságát illetőleg szorongó sejtések fogtak el. — Ez érdekes. Fogadni akarom. Ebben a pillanatban az ajtó magátél megnyílt és én valami ellenállhatatlan kényszernek engedve, beléptem. A frakkos ur már nem volt a szobában. Egy iréasztal mögött egy kényelmes karosszékben ült le az ördög és egy bátor odapillantás meggyőzött arról, hogy kíméletből sötét szemüveget tett fel. Igen leereszkedő módon kínált meg hellyel. — Goethe, — mondtam és magam is csodálkoztam ezen a vakmerőségen, — leküzdhetetlen ellenszenvet érzett szemüvege irá t. voli tengerre: ébredj álmodból, ébredj fel egyszerre s menj ki az utcára ködös téli este s ha még akkor sem édredsz fel, maradj csak magadra c?. képzelettel, álmodj továbbra is fény világítást, mert a valóság más, men nincs e községnek egyetlen polgára, sem férfia, sem nője, ki a sötétséget fényességnek nézze. De hagyjuk a képzelet felhőkben járását, a gondolatoknak messze tengereken való elkalandozását: ébredjünk álmunkból és térjünk valóságra s lássuk, hogy sötétben nem járni tudunk, sem javainkat kellőn védelmezni; de okunk sincsen ám a visszatérő polgár örömét osztani, sem az idetévedt utas sóhajtását hallani, legkevésbbé pedig azt ki is kacagni. Messze van még tőlünk igen messze! Hisz’ Szinérváralján vagyunk s ne álmokat lássunk‘itt, Szinérváralján, hol villamvilágitást oly epedve várunk :és talán, ha bölcs vezérletünk azt majd jónak látja, lehet, le*z még óhajunknak valaha látatja. Azt mondták, mikor a fogyasztást a község vette bérbe: villamvilágitás lesz — Abban az időben, — mondta az ördög, — még nem viseltem, de voltaképen most sincsen rá szükségem. Letette a’szemüveget ós mosolyogva nézett rám. Rendkívül barátságos, mondhatnám szellemes arcú, kifogáatalan öltözékü ur ült velem szemben. Ami leginkább volt meglepő, sem Gye- nest, sem Hegedűst nem utánozta. Egész egyénisége rendkívül eredetiséget árult el. Szarvaknak, semmi nyoma nem volt. Lólábat is keres.em, de hiába. — A cipőmet néai ? — kérdezte. — Engedje meg felség — mondtam, — hogy bár nem vagyok cipőügvnök, mégis, hogy úgy mondjam, az irodalom szempontjából csodálható és ezt kifejeznem kell, hogy amerikai mintájú cipőt hord. — Nem vagyok szimbolista. Mélyen meghajoltam. — Tehetek valamit önért ? — kérdezet t most aa ördög nyájasan. — Tudja felséged, hogy hogyan kerültem ide ? ' — Tudom. — Tudja felséged, hogy az este felső ged- re gondoltam ? — Tudom. — Ennek köszönheti, hogy fogadom. — Sajnálom — folytatta az ördög, hogy az udvariasság követelményeinek nem tehetek olyan mértékben eleget, mint szeretném. — De nőst még nem tartóztathatom önt végkép agamnál. — Felség, — mondtam tettetett sajnálko-
